2011. január 28., péntek

Egy városról - Perdido

Gyakorlatilag erről szól ez a könyv. Egy városról. Új-Crobuzonról. Bas-Lag hatalmas és kaotikus világának egyik legnagyobb városáról.

China Miéville regénye, a Perdido pályaudvar, végállomás (Perdido Street Station) 2000-ben jelent meg. Ez volt a brit író második regénye, és bár az első is szép sikereket ért el, ez volt az, ami igazán ismertté tette a nevét. A többi már történelem. Nem is erről akarok beszélni.

Isaac Dan der Grimnebulin szabadúszó tudós, aki egy misztikus fizikai jelenséggel foglalkozik. Egy nap felkeresi egy sivatagi madárember, egy garuda, akinek levágták a szárnyait. Felfogadja Isaacet, és egy dolgot kér tőle: érje el, hogy újra repülni tudjon. A tudós lázas kutatásba kezd, és hamarosan kézzel fogható közelségbe kerül a cél. De valami mindent felborít: elszabadul egy kegyetlen bestia, mely nem csak ezen a létsíkon létezik, és éppen ezért megállíthatatlan. A sztori grandiózus, nem is nagyon van értelme írni róla, hisz az újabb és újabb komponensek hatalmasra duzzasztják a regény cselekményét.

Kritikusan szemlélve, a Perdido korántsem tökéletes regény. Néhol túlszalad az író tolla, és túl hosszan ír le dolgokat. Vagy olyan eseményeket, cselekményvonalakat hoz be, melyek nem viszik tovább a történetet. Vagy egyszerűen csak sokat időzik egy tárgy vagy szereplő leírásával.

De mindezt egyvalamiért teszi. A városért.

Ugyanis Miéville regénye azért válik a kétezres évek egyik mérföldkövévé a fantasztikum területén, mert ez az ember hihetetlen fantáziával épít fel egy elképzelhetetlen univerzumot. Elképzelhetetlen, ő mégis elképzeli és elénk tárja. Mintha Miéville nem akart volna mást, mint regény formába önteni a városról és annak világáról szóló fantáziáját. Kreált egy sztorit, ami egyébként nem rossz, ugyanis az ötletek itt is sokat segítenek, de elsődlegesen nem a sztori lehetett a lényeg.

Új-Crobuzon él. Lüktet, mint egy élőlény, hatalmas, gigászi, tele milliónyi lénnyel, más és más fajokkal. Itt nem lehet megkülönböztetni a fantasztikum al-ágait. Sci-fi? Fantasy? Urban fantasy? Steampunk?

Nem mindegy?

Persze ezeket sokan, sokfelé, sokféleképpen megírták már. Mégis. Mégis megéri újra írni róla, feltárni ennek a hatalmas világnak a kapuját. Modern regény, ízig-vérig egyedi, kegyetlen, amely beránt és nem ereszt. Lehet nem szeretni a gyenge karakterábrázolást, a túlírtságot, az önmaguk farkába harapó mellékszálakat. Én sem szerettem. De szeretem a Szövőt, a Konstruk Tanácsot, Mr. Motley-t, Yaghareket, Félfohászos Jacket, a khepriket, vogyanojokat, kaktuszembereket, újraformáltakat. Szeretem, hogy a garuda elbeszélésében egy bekezdésben annyi kalandot sűrít, amiből mások regényfolyamokat írnának. Szeretem, hogy annyi érdekes dolgot tudunk meg Bas-Lagról, és mégis oly keveset.

Én szeretem Új-Crobuzont.

És mások is szeretik.

a város (Edward Miller)

Szövő (Edward Miller)

a Konstrukt Tanács (Edward Miller)

a Bordák (Edward Miller)

khepri

Félfohászos Jack (Nicholas William Kole)

vogyanoj (Nicholas William Kole)

garuda, khepri, és a város

Akit más is érdekel az eszeveszett katyvaszomon kívül, az olvassa el, mit ír róla maga a fordító. Aki egyébként remek munkát végzett, örök hála neki a munkájáért.

5 megjegyzés:

  1. Zseniális képek, köszönet érte! Épp most lapoztam bele a könyvbe, hogy egy kicsit eldobjam az agyamat a tanulás után.

    Máté

    VálaszTörlés
  2. Háát igen, nekem is erősen festhetnékem támadt olvasás közben, és el is határoztam, hogy meg fogom örökíteni, amit én látok, de aztán elmaradt, és vissza kéne olvasom, és ez a könyv ahhoz túl kegyetlen, hogy újraolvassam. :)
    Köszönet a képekért, főleg Milleré jó.

    VálaszTörlés
  3. Hát ezzel a könyvvel sokáig szemeztem az akciós kiadványok polcán a boltban, aztán csak nem vettem meg...eddig. Az ismertetőd és képek hatására visszamentem és kifizettem érte az ezrest. Ha mégsem fog tetszeni megkereslek és leverem rajtad :DDD

    VálaszTörlés
  4. "Sci-fi? Fantasy? Urban fantasy? Steampunk?

    Nem mindegy?" - ezen a öt kérdésen olyan jót mosolyogtam... :D

    VálaszTörlés
  5. Egy dologba kötnék bele: a slake moth-ok (bocs, angolul olvastam) nem több dimenzióban léteznek, és nem is ettől veszélyesek. A helyenként valóban hosszas leírások, melyek néha minhta teljesen új történetet kezdenének, számomra azt a hatást kelti, hogy több elbeszélést olvasok, melynek egyetlen közös tényezője a Város, mely valóban él, és a nem mindennapi történések, melyek felbolygatják az amúgy sem szilárd békét.

    VálaszTörlés