2018. április 13., péntek

Szubjektív vélemény egy gumicsontról

Üdv itt! Ha ide jutottál, akkor talán látod, hogy ez egy blog. Alapvetően itt mindenféléről írok, elsősorban fantasztikumról, de ezen belül voltak már itt könyvismertetők, kritikák, filmes írások, esszék, de személyesebb jellegű dolgok is. Úgyhogy előre is elnézést kérek, ha most kicsit túlságosan is belelovalom magam ebbe a bejegyzésbe, de olyasmiről lesz szó, ami már több, mint tíz éve, mint egy rossz kísértet, vissza-visszatér.

Szélesi Sándor (aki nem ismeri, guglizzon rá a nevére) a saját blogján írt egy bejegyzést, amit itt olvashattok. Szeretném, hogy olvassátok el, mielőtt a bejegyzésemben tovább léptek. Köszönöm! Szóval, itt valami olyasmiről van szó, hogy hol és hogyan írnak a hazai fantasztikumról, és ez így miért nem jó, miért problémás, sőt, miért káros. Végigolvasva a szöveget az első gondolatom az alábbi volt:

Hogy engem ez mennyire végtelenül fáraszt már...

Nagyon fontos, hogy foglalkozzanak komoly, akadémiai szinten is a hazai SF-fel, hogy szülessenek átfogó munkák magyar nyelven, hogy elemző kritikákat írjanak egy-egy műről. Rengeteg előremutató dolog történt az elmúlt pár évben ezen a téren, az MA Popkult vagy a Pázmányon megalakult populáris kutatócsoport létrejöttétől a Magyar Narancs, Prae, Tiszatáj, Műút etc. egyre szaporodó fantasztikus témájú írásaiig. Az SFF rendezvények reneszánszukat élik, ezt nem győzöm hangsúlyozni. Lett egy díj, ami pont azokat hivatott díjazni, akik nem (vagy nem csak) íróként tesznek sokat a fantasztikumért, ez a Hexa. (És nem, ez nem nekem jutott eszembe.) Egyre több, a szűk "gettón" kívüli szerző és olvasó foglalkozik a zsánerrel, OTDK dolgozatok, szakdolgozatok, disszertációk születnek ezekben a témákban, tanulmánykötetek is fel-felbukkannak. Közben pedig a zsáneren belül is egyre komolyabb a szerveződés. Nem leszek szerénytelen, én is ahol tudok, hozzájárulok ehhez a pezsgéshez.

Szóval annyi remek dolog van, annyi előremutató, izgalmas és érdekes projekt és kérdés. Annyi mindenről lehetne beszélni. És mégis mi történik? Újra és újra előcibálják ezt a témát. Nyilván önmagában nincs azzal probléma, ha arról beszélünk, hogy milyen a blogszféra, milyen honlapok vannak stb. Sőt, még azzal sincs gond, ha vita alakul ki egy-egy mű különféle megítélése kapcsán. (Én örülnék a legjobban, ha a szcéna különféle platformjai reflektálnának egymásra!) 

De nem, itt nekem nem úgy tűnik, hogy erről van szó. Itt most arról beszélnek, hogy kiegyensúlyozatlanság van. Hogy itt "érdekek" miatt bizonyos dolgokról írnak, bizonyos dolgokról meg nem. Ami, már bocsánat, de nettó vicc. És akkor még finom voltam. Ez a fajta elgondolás már tényleg egy évtizednél is régebbi, szerintem már azelőtt megvoltak az alapjai, hogy én belecsöppentem a helyzetbe. Ez egy már-már fóliasisakos összeesküvés-elmélet, aminek az a lényege, hogy pénzügyi és személyes érdekek miatt a bloggerek, kritikusok saját maguktól (vagy szerzők, kiadók machinációi nyomán) bizonyos dolgokról írnak, másról nem, és hogy a rossz kritikának is ez az egyik fő háttere.

Mint könyvekkel foglalkozó ember, blogger, cikk- és kritikaíró, az egész blogger és kritikusi szféra nevében kikérem magamnak, hogy azt feltételezze bárki, hogy én vagy bárki valamiről valamilyen kiadói vagy pénzügyi érdekből írjon! Teljesen nonszensz feltételezés, nem is értem, hogy ezt most tényleg komolyan gondolja valaki? Most nem akarom elütni az egészet azzal, hogy azokon az oldalakon és blogokon sem írnak mindenről ugyanolyan mértékben, amiket az ilyen hozzászólásokban sose hoznak fel negatív példának. (Az senkit sem zavar mondjuk, hogy az SFportalon miről nem írnak, bezzeg az SFmag esetében!)

Tényleg rengeteg könyves blog létezik. Tessék felmenni a molyra, ott látszik, millió van. El nem hiszitek, mennyi megkeresést kap a GABO, ahol dolgozom, hogy ilyen-olyan könyves blogoknak adjon recenziós kötetet. Persze, nyilván egy romantikus regényekkel foglalkozó blog nem fog SF-ről írni, de azt sem lehet mondani, hogy a hazai SFF regények között van, ami kiszorul a netről. Aki nem hiszi, lépjen be a F.I.O.K. csoportba, ott annyi ilyet osztanak meg, hogy győzze az ember követni. Egyébként meg mindenkinek szíve joga azt írni és arról, amiről akar. Ja, hogy egyes olvasott és mérvadónak tartott helyeken nem írnak bizonyos könyvekről, vagy nem szeretik? Akkor megmondom, miről van szó: az a cikkíró, akit sokan olvasnak és sokan adnak a véleményére, nem akar vagy nem tud foglalkozni azzal a könyvvel, mert csak. Ennyi. Nincs összeesküvés, nincs háttérhatalom, nincsenek zsidók meg spekulánsok mögötte. Ennyire egyszerű.

Minden egyes alkalommal, amikor előkerül ez a téma, azt érzem, hogy fölöslegesen elpazaroljuk az energiáinkat. Nem írnak a YA fantasykről egy fantasy blogon, skandalum! Szeresse és olvassa az az ember is a YA-t, aki amúgy nem szereti! Nem írnak a logós űrháborús könyvemről ott, ahol nem is szoktak ilyenről írni! Még ilyet! Komolyan, most meg akarja valaki változtatni egyes emberek ízlését? Kötelezővé tesszük, hogy mindenhol írjanak mindenről? Elvárjuk a szabadidőben, két pusziért (se) dolgozó kritikusoktól, hogy minden idejüket áldozzák fel arra, ami nem is érdekli őket? Túl sokat rugózik mindenki ezen. Én is.

Vannak olyan emberek, akik mindig fognak találni kifogást, miért nem fogadják el a kritikát kritikának, miért nem fognak tudni együtt élni azzal, ha valahol nem írnak erről vagy arról. Mindig bele lehet kötni mindenbe, lehet gonosz üzleti érdekeket sejteni a háttérben, ahogyan azt Szélesi bejegyzése is sugallja. Fel lehet használni az írói, szerkesztői tekintélyünket arra, hogy elhintsük az ellenségeskedés magvát, hogy hiteltelenítsünk embereket, hogy terjesszük az elméleteinket és ne foglalkozzunk az ellenérvekkel. Végtelenül káros az egész közegre nézve, lerombolja annak a nagyon sok embernek a munkáját, akik a hazai fantasztikum jobbításán dolgoznak (még ha nem is mindenki mindig ugyanarra akar menni). Mindenki azon sír, hogy nem temetik be az árkokat. Én elég sok embert látok, aki pont ezen dolgozik. Én is, hiába nem szíveljük egymást Szélesivel, az utóbbi időben igyekeztem nyitott lenni (őszintén örültem például, hogy ott volt a ViTán). De minden egyes ehhez hasonló ködszurkálás, üres vádaskodás után szomorú leszek. Élni és élni hagyni. Mindenki azt csinálja, amihez ért. Én igyekszem megváltozni és árkokat betemetni. Rengeteg dolog van, ami pozitív, és teljes mellszélességgel beállok mögé, mert jónak tartom.

Jónak tartom például, hogy napvilágra került a Galaktika lopása, és igaza van Pintér Bencének, ki kellene állni az igazság és jogosság mellett. Nem lehet mentegetni, nem lehet azt mondani, hogy nem tetszik a "támadás stílusa" (milyen támadás különben? teljesen jogos számonkérésről beszélünk). Lehet azt mondani, hogy a Galaktika kártalanította a szerzőket, ez oké, de attól még felénk, a közösség felé és az olvasói felé továbbra se történt meg az elszámolása. Ez pedig fontos lenne nekik is, hogy visszaszerezzék a bizalmunkat.

Jónak tartom, hogy mennyi remek könyvről lehet írni, és hogy mennyien írnak. Blogbejegyzéseket, ajánlókat, és elemző kritikákat is. Nem mondom, hogy én mindig kritikát írok, de szoktam azt is. Jó látni, hogy új hangok tűnnek fel (és mennyi nő!) a blogokon, portálokon, akik beszélnek a fantasztikumról. Kritikákban szerintem jól állunk, esszékben és hasonlókban még fejlődhetünk, de bízom benne, hogy ami késik, nem múlik.

Jónak tartom, hogy megalakult a Pázmányon a populáris kultúra kutatócsoport (nem tudom a pontos nevet, elnézést). Ott voltam én is a bemutatkozó estjükön, és örülök, hogy végre feltűnt az igény másokban is, hogy elkezdődjön a kommunikáció az idehaza dolgozó szakemberek között, ez ugyanis nagyon fontos. Úgy gondolom, hogy itthon egyénileg már minden adott, most már csak összedolgozni kell.

Jónak tartom, hogy megrendeztük a Világok Találkozását. Nem lett tökéletes, de szerintem elindulhat vele valami, ami összefoghatja a fantasztikum közösségét, ami ösztönözhet másokat is, ami segíthet, hogy még jobb legyen idehaza SFF olvasónak lenni.

Lehet újra és újra ősrégi témákat felmelegíteni, amiknek nincs sok értelmük, lehet a másikat cseszegetni, neveket nem mondva szurkálódni, de jobb lesz ettől? Annyi minden jobbra lehetne ezt az energiát fordítani. Lehetne akár arról is írni, hogy máshol hogyan csinálják. Vagy, Szélesi bejegyzésében, hogy mint író, mit gondol, mire lenne szükség, hogy több embert elérjünk a kritikákkal, vagy ledöntsük a "gettó" falait. És igen, vitázzunk! Ütköztessük a véleményeinket. De ne úgy, hogy ködösítünk, aztán meg sejtelmesen közöljük, hogy "félreértettél", vagy "beszéljük meg egy sör mellett", "nem akarok neveket mondani" etc. 

Ami pedig engem illet, mint mondtam, végtelenül untat ez a kritika-blog téma. Nem akarok és nem is fogok többet erre szót és energiát fecsérelni. Szerintem ebben a formában nagyon nincs rajta mit beszélni, hacsak azt nem, hogy totális félreértésben leledzik mindenki, aki azt hiszi, egy "akadémiai elemző kritika" objektív. Ahogy az is félreértés, hogy baj, ha valaki rajongó. Ha nem lennék rajongó, nem foglalkoznék sci-fivel. Miért, ti igen?

ui. itt egy remek kis gyűjtés az elfogult, árnyékhatalmi portálokról, akik kiegyensúlyozatlanok

2018. április 1., vasárnap

Érkező könyvszenzációk

Már bizonyára többekhez eljutott az a pár napja közzétett blogbejegyzés, amiben közölték, hogy idén több, kuriózumnak számító sci-fi és fantasy megjelenés is érkezik majd. Mivel ezek a könyvek engem is komolyan megmozgattak, ezért - bár elhatároztam, hogy nem írok ilyen posztokat - most magyarítottam a könyvek fülszövegeit, hogy minél többen értesüljenek ezekről a valóban nagyon izgalmas címekről.

Szóval, íme a négy könyv, ami várhatóan fel fogja borítani az angolszász zsánerpiacot:


Alastair Reynolds - Peter F. Hamilton: Unusual Questions

Fájóan üres a hely a brit sci-fiben, amit a néhány éve elhunyt Iain M. Banks hagyott maga után. Napjaink két legismertebb angol sci-fi írója végül úgy döntött, közösen róják le a tiszteletüket Banks emléke előtt, aki megannyi izgalmas és mélyen elgondolkodtató regénnyel járult hozzá a zsánerhez. Miközben a rajongók újra elmerülhetnek a Kultúra gigantikus és színes világában, élvezhetik a Reynolds és Hamilton műveire jellemző legjobb elemeket is.

Minish ko-Bagati a Kultúra titkosszolgálatának, a Rendkívüli Körülményeknek talán a legjobb ügynöke - ami nem is csoda, hiszen egy drónnál keresve sem lehetne jobb beszivárgót találni. Amikor azonban néhány titokzatos, és első látásra nem teljesen beszámítható Elme a távoli Parash Gyűrűre küldi a magának való Minish-t a Tűzd a füled mögé ÁKE fedélzetén, kénytelen maga mellé venni egy embert, a hajóról hajóra vándorló, bohém Karagi Zhát.

Hogy mi lehet az Elmék célja, azt csak sejteni lehet. De bizonyos, hogy köze van hozzá néhány különösen viselkedő szublimatának, egy mindenhol felbukkanó homomdának, és az idilli Zitira bolygónak, ahol éppen most jár le az ezer évre választott uralkodó dinasztia ideje. Minish és Zha hamarosan egy galaktikus léptékű rejtély közepébe csöppen, ahol nem biztos, hogy a Kultúra a legnagyobb játékos. De melyik lehet az a civilizáció, amelyik még a ravasz Kultúrát is képes az orránál fogva vezetni?

"Olvasás közben reménykedtem, hogy mégis Banks írta ezt a könyvet, és hogy a fiókban, ahonnan ez származik, találunk még ilyen lebilincselő regényeket..." - Jo Walton (Tor.com)


N. K. Jemisin - Nnedi Okorafor: Children of The Elephant King

A kortárs fantasztikum két ragyogó tehetsége már régóta tervezte, hogy közös regényt ír. Most, hogy mindketten befejezték trilógiáikat (A megtört föld ill. a Binti), elkészíthettek egy grandiózus történetet, amiben az olvasókat elviszik Afrika legmélyére, ahol a múlt és a jövő találkozik.

Egy mítosz szerint az ősidőkben az ember, a vihar és az elefánt békében éltek együtt. Ám a vihar, félve az ember hatalmától, elmenekült az égbe, a gyanútlan elefántot pedig megölték az ember nyílvesszői. Az ember addig vadászott az elefántra, míg az teljesen kipusztult a világon. Ám úgy tartják, a faj utolsó tagja, a hatalmas Elefántkirály, örökül hagyta erejét és bölcsességét egy embernek, akiben tovább élnek e nemes lények az idők végezetéig.

Afiya a Föld utolsó metropolisának szegénynegyedében él. A világ nagy része elpusztult, csupán Afrika egyes vidékein élnek még vad törzsek, akik néha ellátogatnak a Városba. A lány nem is sejti, milyen mérhetetlen kincset kap az egyik törzs vándorárus öregjétól. Az Umoja szarva hamarosan különös világot nyit meg Afiya és barátai előtt, akik egy titokzatos prófécia nyomában nekivágnak a halott szavannának, hogy felkutassák az egyetlen teremtményt, aki megmentheti a Várost és lakóit: az Elefántkirályt.

"Jemisin és Okorafor prózája egyesíti kettejük legjobb tulajdonságát... A disztópikus Afrika sosem volt még ennyire színes, varázslatos és veszélyes." - The New York Times


Arthur C. Clarke: The Seldon Evidence

1989-ben Arthur C. Clarke és Isaac Asimov bősz levelezésbe kezdett, aminek a témája egy új Alapítvány regény volt. Ezt a könyvet, a The Seldon Evidence-t (A Seldon bizonyíték) Clarke írta meg végül. Az írót mindig is izgatta a matematikus Hari Seldon karaktere, így szívesen megírta a történelem első Alapítvány spin-offját. Sajnos végül a könyv nem jelent meg, csupán néhány példányt nyomtak belőle Asimov, Clarke és a DAW Books munkatársai számára. Most, a két elhunyt szerző jogutódai megegyeztek, hogy a nagyközönség elé tárják ezt az izgalmas történetet.

Hari Seldon az Alapítvány megálmodója, aki a távoli Terminuson hunyt el. De mielőtt végleg a Peremvidékre költözött, hogy felépítse vízióját, állítólag Trantoron hagyott egy titkos dokumentumot, ami az egész Alapítvány tervet veszélyeztetheti. A Nagy Dúlás, Trantor eleste után a "Seldon bizonyítékot" ismeretlen helyre vitték, a hajdani Galaktikus Birodalom ezernyi világa közül az egyikre.

For Genero magától Terminus Polgármesterétől kapta a feladatot, hogy találja meg a Bizonyítékot és vigye az Alapítványba, mielőtt rossz kezekbe kerülne. De nem is sejti, hogy a titokzatos Második Alapítvány is útnak indítja saját ügynökét, Enina Frendet, egy irgalmat nem ismerő telepata nőt. Miközben a két ügynök bejárja a Galaxist, és egyre többet tud meg a legendás matematikus életéről és személyiségéről, egy harmadik erő is eltökéli, hogy megkaparintja a Bizonyítékot, hogy véget vessen Hari Seldon ezer éves Tervének, ami újra fényt hozhatna a pusztító Sötét Korba.

"Imádtam minden sorát. Aki szereti a sci-fit, annak kötelező a polcán tudnia a könyvet!" - Robert Silverberg


George R. R. Martin - Patrick Rothfuss (& Brandon Sanderson): Swords of Shadow

Mindenki felkapta a fejét, amikor a két fantasy íróóriás, Martin és Rothfuss bejelentette, hogy közös regényen dolgozik. Sajnos azonban a kegyetlen sors közbeszólt, így a szerzők nem élhették meg, hogy befejezhessék művüket. Végül Brandon Sandersonra esett a választás, hogy pontot tegyen ennek az epikus történetnek a végére, mellyel méltó módon zárulhatott le két csodás írói életút.

Amikor a Második Hold felkel, hétszáz évente egyszer, Kor Hegyeiből előjön az Árny, hogy csatlósaival végigdúlja Amanti kontinensét. Skel Hiffud minderről nem sokat tud. Hallotta ugyan gyerekként a falu vénjeinek történeteit, de számára mindez csak dajkamese. Ám egy napon az Árny csapatai eljönnek, és lemészárolják a falu lakóit, a fiú pedig csak a szerencsének köszönheti, hogy megmenekül. Hamarosan egy titokzatos vadász mellé csapódik, akiről sejteni kezdi, hogy többet tud az Árny inváziójáról, mint állítja.

Skel és a vadász útja során újra és újra a pusztítás nyomaira bukkan, az Árny útját kiégett városok és vérrel teli folyók kísérik. Amanti királyságai azonban összefognak, hogy szembeszálljanak az Árny csatlósaival, még akkor is, ha ez a történelem során soha senkinek nem sikerült. Skelnek is választania kell: vagy bízik a szerencséjében és tovább menekül a végzete elől, vagy csatlakozik az egyesült sereghez, és felveszi a harcot azokkal, akik tönkretették az életét. Viszont a döntése sokkal nagyobb következményekkel jár, ami Amanti egész jövőjét új irányba billenti.

"Hátborzongatóan epikus történet a zsáner két gigászától. Méltó zárlata az életművüknek." - Scott Lynch


Ja, és a végére: nézd meg a posztom publikálási dátumát!
---

Természetesen nem kívánom se Martin, se Rothfuss halálhírét, remélem még nagyon sok könyvvel örvendeztetik meg a fantasy szerelmeseit.
Ami a kenyai elefántos mítoszt illeti, annak első fele valóban létezik, itt olvashatjátok.
A borítóképek eredetijei pedig:
- remélem egyszer AndreasUneby képe tényleg felkerül egy könyvre;
- ezeket a csodás festményeket bárki szívesen kirakná otthon;
- ki másnak is választottam volna a képét egy retro borítóhoz, mint Frank Kelly Freasét?
- Richard Anderson többi képével pedig már mindenki találkozhatott.