Rólam

Takács Gábor (acélpatkány)

1987 (Nyíregyháza) -

Nincs megjelent regénye, sem verseskötete, és nem is tervez írni egyet sem. Nem végzett irodalom és esztétika szakot, nem tanult kritikaírást, nem követi a kortárs irodalmi áramlatokat.

Diplomáját 2012-ben szerezte Szegeden, történelem alapszakos és vallástudomány mesterszakos bölcsész – ebben a minőségében egy percet nem dolgozott. Pár elhanyagolható tudományos publikáción kívül nem folytatott igazi tudományos kutatómunkát. Jelenleg Budapesten él és könyvekkel kapcsolatos munkát végez.

Kisgyerek kora óta rajong a science fictionért, ha tehette volna, ezt tanulja az egyetemen is – ami azért félig sikerült is neki. Az elmúlt két évtizedben több száz SF történetet olvasott el, és igyekszik követni a zsánerben történő eseményeket, változásokat, új megjelenéseket. Ha ideje engedi, próbál science fiction elméleti munkákat is olvasni. Szívéhez legközelebb az űropera (Iain M. Banks: Nézz a szélbe) és a hard sci-fi (Greg Egan: Diaszpóra) áll, de ugyanúgy értékeli a mélyen emberi történeteket (Orson Scott Card: A holtak szószólója) vagy az egyetlen ötletből a maximumot kihozó regényeket (Robert Charles Wilson: Pörgés). És persze a grandiózus opusokkal le lehet venni a lábáról (Dan Simmons: Hyperion). A sci-fi mellett a mágikus realizmus szerzői, mint Haruki vagy Marquez, és a kortárs amerikai irodalom különcei, mint Vonnegut és Palahniuk állnak hozzá közel. A magyar irodalomból eddig többek között Szerb Antalnak, Kosztolányinak, Márainak, Örkénynek, Bodor Ádámnak és Békés Pál Csikágójának sikerült átütnie a zsánerkönyvek által meghatározott ingerküszöböt.

Közel tíz éve blogol, öt éve jelennek meg cikkei és kritikái online magazinokban. 2010 és 2014 között az SFmag.hu író-szerkesztője, 2014 óta az ekultura.hu és a Próza Nostra munkatársa, utóbbi oldalon kiemelten kezeli a zsánerelemeket (főleg sci-fi komponenseket) használó kortárs, szépirodalmiként pozicionált regényeket.