Gandahar

A magyar sci-fi és animációs film rajongók közt nagy becsben tartott francia rajzfilmes, René Laloux Az idő urai után, 1988-ban készítette el Gandahar című rajzfilmjét. Az idehaza ugyancsak ismerős Jean-Pierre Andrevon Les Hommes-machines contre Gandahar [A gépemberek támadása Gandahar ellen] című 1969-es regénye szolgált a sztori alapjául, maga Andrevon pedig még további folytatásokat is írt a történethez.

Gandahar királysága a Tridan bolygó gazdag, békés országa. Ambisextra királynő és a Nők tanácsa által igazgatott államban az emberek elfordultak a technikától és együtt élnek a természettel. Azonban ismeretlen támadók tűnnek fel az egyik messzi tartományban. A Tanács Sylvaint, egy fiatal kémet küld oda, hogy megtalálja az ellenséget és híreket szerezzen róluk. Sylvain útja során találkozik a "Torzultakkal", akik egykor maguk is gandahariak voltak, de a genetikai kísérletek áldozataiként el kellett hagyniuk a királyságot és a föld alá menekülniük. Homályos jóslatokat szerezve Sylvain végül rátalál a támadókra, a titokzatos, fekete gépemberekre, akik csupán üreges páncélok. A támadók a gandahariakat kővé változtatják, majd egy kapun át ismeretlen helyre juttatják őket. Sylvain és az útközben hozzá csatlakozó Arielle rábukkan a gépemberek Nagy Tervezőjére, a magát Metamorfózisnak nevező hatalmas agyra. De miért mondja azt, hogy nem ő áll a gépemberek mögött? Egyáltalán honnan érkeznek ide, mi van a rejtélyes kapu túlsó oldalán? Vajon Sylvain képes megmenteni Gandahart, és mit jelenthetnek a Torzultak próféciái?

A Gandaharnak, mint (rajz)filmnek a legnagyobb érdeme a látványvilága. a rajzolók kissé furcsa, egyedi stílusához hamar hozzá lehet szokni, és a különféle kreatúrák és lények, a lenyűgöző tájképek mind magával ragadóak. De az alkotók kitettek magukért a Torzultak vagy a gépemberek kitalálásánál is. Ami a történetet illeti, a végére kissé nyakatekertté vált, egy hatalmas, ordító paradoxonnal, amit azonban a film egyszerűen figyelmen kívül hagy. Persze ne legyünk kukacoskodók, elfogadjuk, hogy ez itt nem lényeg. A szereplőkben nincs sok eredetiség, a Torzultak azok, amelyek kiemelkednek, bár az ő szerepük is valahol sablonokat rejt magában. Se Sylvain-ért nem tudunk aggódni, se a gandahariakért. A szerelmi szál kifejezetten esetlen, ahogy Arielle is, túlságosan könnyen jön az egész. A mellékalakok pedig túl kis ideig tűnnek fel, hogy bármit is megtudhassunk róluk. Úgy is mondhatnánk, ez a film a látványért készült, nem a történetért.

A regényeredeti

Ugyanakkor nem mehetünk el amellett, hogy a sztori pár ponton igencsak fontos dolgokat tartalmaz. Kezdjük mindjárt Gandahar (ill. a főváros, Jasper) vezetése mellett. A Nők Tanácsa irányít, és valahogy az az érzésünk, hogy a gandahariak között is több nőt látunk, mint férfit. Ellenben a fémemberek mind maszkulin jegyeket hordoznak. Talán arra akar utalni a mű, hogy a nők kevésbé harciasak? Mondják is Jasperben, hogy annyi ideje élnek békében, hogy elfelejtettek háborúzni. Sylvaint le is hurrogják, mikor az életét ajánlja Gandahar érdekében. Ilyen szempontból különösek a Torzultak, akiknél már-már a klasszikus nemi szereposztás figyelhető meg: vannak nők, de ők a háttérben maradnak, és a harcot is a férfi torzultak veszik fel. A sztori a nemi szerepek kérdése mellett a Torzultak kérdésére is hangsúlyt fektet, hisz ők a gandahari jólét áldozatai, a gandahariak génmódosítással alkottak meg jó pár élőlényt, amelyet felhasználnak (lásd a tükörmadarakat vagy Sylvain repülőjét). Ennek ellenére a légies és szép gandahariak száműzték a Torzultakat. Hasonló a helyzet Metamorfózissal, amelyet szintén a jasperi tudósok teremtettek...

A Gandahar tehát közel sem korszakalkotó mű, ennek ellenére érdemes megnézni. A látvány miatt mindenképpen, de aki magvas gondolatokra vágyik, a fenti két vonal mentén elindulhat, hátha kilyukad valahová. Természetesen még más gondolatok is megbújhatnak itt, én csak ezeket emeltem ki. Hisz az értelmezés mindenkinek a sajátja, mindenki mást lát bele a műbe. Ezért különbözünk.