Egy idézet a sci-fi jövőjéről

Gyakori érv a science fiction válságával kapcsolatban, hogy a XXI. század elejére az emberiség annyira fejletté vált, a technológia és tudás olyan iramban növekszik, hogy elmondhatjuk: a sci-fi korában élünk. Annyi csodás, évekkel, évtizedekkel ezelőtt csak álomnak hitt találmány vesz körül minket nap mint nap, hogy a képzeletnek erőlködnie kell, hogy utolérje a valóságot. A sci-fi, ami sokak szerint az ötletek irodalma, szürkévé kezd válni.

Ezzel kapcsolatban hozok most egy idézetet, 1966-ból, Donald A. Wolheim és Terry Carr antológiájából (World's Best Science Fiction: 1966):

"In an era so tinctured with the essence of science fiction - or what was science fiction only a few years ago - the question confronting editors determined to select the best of the year's s-f output becomes quite complex. What is science fiction in a year that saw Gemini space rendezvous come off so successfully, that saw photographs of the surface of Mars taken from a perfectly operating passing spaceship, where new satellites sent up almost every day do not even make the front page? Or where on the surface of the Earth massive bombing planes fly thousands of miles a day to pinpoint rebellious areas in remote jungle countries - and those flights scarcely make headlines either? Or where all sorts of astounding scientific discoveries in medicine, biology and physics are more ofthen than not relegated to the inner pages of newspapers?

So in a very real way the basic premise of science fiction is the mode of life of the present - namely that the boundaries of human knowledge and human experience are advancing across new frontiers and into unexplored terrains of history just about every day. The task of science fiction writer thus become a quite sophisticated one requiring the ability not only to hold interest in a good story, but also to perk the sense of imagination in an era so jaded with astonishing factuality"

Hevenyészett fordításban valami ilyesmiről van szó:

"Egy olyan korszakban, amit ennyire áthat a science fiction esszenciája - vagy legalább is az, ami a sci-fi néhány évvel ezelőtt volt -, a kérdés, ami minden, az év legjobb SF terméséből válogató szerkesztővel szembejön, egyre bonyolultabbá válik. Mit jelent a science fiction abban az évben, ami szemtanúja volt a sikeres Gemini űrrandevúnak? Amikor láthattunk képeket a Mars felszínéről, amit egy tökéletesen irányított űrhajóval készítettek? Amikor annyira mindennapos új műholdak fellövése, hogy az már nem is kerül címlapra? Vagy amikor a hatalmas bombázórepülők több ezer mérföldet repülnek naponta, hogy eljussanak lázongó területekre elmaradott, dzsungellel borított országokban - és ezekből a repülésekből is alig lesz vezető hír? Vagy amikor egy rakás meghökkentő tudományos felfedezés az orvostudományban, a biológiában és a fizikában olyan gyakori, hogy még csak az újságok belső lapjain sem tűnnek fel?

Szóval a science fiction lényege napjaink életmódjának része - ugyanis az emberi tudás és megismerés szinte minden nap új határokhoz ér és a történelem eddig ismeretlen területére lép. A science fiction írók feladata ma sokkal bonyolultabb. Nem csak fent kell tudniuk tartani az érdeklődést egy jó sztoriban, de fel kell frissíteniük a képzeletet egy olyan korszakban, ami szinte megcsömörlött a megdöbbentő tények hatásától."

Hogy miért hoztam ezt a kis szöveget? Nem szeretem azt az érvelést, hogy régen is minden így volt, de a sci-fi halálával kapcsolatban mindig eszembe jutnak az ehhez hasonló idézetek. Ötven évvel ezelőtt a szerkesztők úgy látták, a sci-fi világában élnek, és ez hatalmas kihívásokat támaszt a zsáner felé. És hogy mi lett ennek a vége? Ma is jelennek meg sci-fi művek, az elmúlt évtizedek megannyi remek klasszikust kitermeltek, szemtanúi lehettünk fantasztikus regényeknek, amik sokszor a tudomány egyre újabb és újabb ötleteit vitték tovább. És most gondoljunk bele: van okunk most aggódni?

Én hiszek benne, hogy sci-fi mindig is lesz, mert az ember mindig is spekulálni fog a jövőjéről. És ha már maga a tematika - szerintem legalább is - alapvetően optimista, akkor talán mi is megengedhetjük magunknak az optimizmust. Amikor ezeket az idézeteket olvasom, mindig eszembe jut, hogy igazából nincs mitől féltenem a science fictiont, ezt az örökké válságban lévő, mindig megújuló valamit.