Szaurusztánc

"Szeretsz idegen lenni? (Mondjuk, úgyis az vagy, csak hogy élvezed-e.) Soha senki nem fogja azt gondolni és érezni, amit te. A városról, az életröl, meg úgy mindenröl. Na, ilyen a szaurusztánc." (TCG)

"Alkonyszínű rókák a rókaszínű alkonyban."

Ariel von Ladik, a Hasemiták egykor szorgos hivatalnoka ötvenegyedik születésnapján hirtelen elhatározástól vezérelve elhagyja munkahelyét, a Pártot, és mindent, ami azelőtt jellemezte. Beleveti magát a Couleur Lokál sötét boxaiba és birodalmi alkonnyal teli poharaiba. Itt, ezen a furcsa helyen, amit csak azok találnak meg, akik nem keresik, próbálja összerakni a képet a világról, mert amit ő lát és ismer, talán nem az, amit mások látnak és ismernek. A fiatal Máray Lail, a baljós világfi, Nero de Sforza, a csavargó Galgagyörkből való Salaam, a vad életű Aila von Selmecz és a cserzett lelkű Menghisztu Akela elbeszéléséből egy furcsa világ rajzolódik ki, ami egyszerre Ariel világa is, egyszerre pedig nem. Szauruszok, Hasemiták, cigányok, a Legális Fasiszta Párt ifjai, tolvajok, nincstelenek, gazdagok, erkölcstelenek, a különös város ezernyi lakója lejt őrült és kegyetlen táncot az alkonyban.

"Mindegy, hogy ki hol áll: a szerkezet változatlan."

Trenka Csaba Gábor második, 1994-ben megjelent könyve - amellett, hogy ritkaságnak számít - olyan mű, amiről nem lehet egykönnyen nyilatkozni. Benyomások azok, amelyek főleg megmaradnak az olvasóban. Szerelem, szex, bűn, harag, tömeg, sivárság, halál, élet. Senki se próbálja felgöngyölíteni a történetet: nagyon nem tudjuk meg, miért mondják el a szereplők azt, amit, illetve hogy ki is az az Afranius, aki minden történetben felbukkan, néha utalva egy korábbi részre, néha viszont mintha teljesen más személyről lenne szó. Afranius talán az a tényező, ami a szereplőket a Couleur Lokálba vezette. A regény érdekes külsőségeiben is. Egyrészt a szerző - Trenka - a bevezetőben magát mint "a különös és idegen város kívülálló tudósítóját" vezeti fel, majd később viszont megemlítődik újra, mint "ellenzéki szerző, aki csúnya halált halt". Ez az ellentmondás már önmagában is bonyolulttá teszi az értelmezést, de ez csak a kezdet. A szöveg Ariel emlékezése, amit egy Hasemita hivatalnok ellenőriz, és lábjegyzetében mindig kijavítja ill. kommentálja a leírtakat, mint egy jó cenzor. De itt még a cenzort is cenzúrázzák, ugyanis valahol a könyv felénél megtudjuk, hogy még egy olvasó hozzáír a szöveghez. Diktatúra felsőfokon. És miért van az, hogy Ariel a mi Budapestünk helyneveit használja, szemben a cenzorral, aki mindig kijavítja, olyanokra, hogy Győzelmes Pelikánok útja, Alkonyrókák tere, Szaszanida park és Iszmail mecset? Lehetséges, hogy a világ összefolyt? És mi a Lény? Valami olyasmi, mint a titokzatos szauruszok, amikről nem tudni, valóban léteznek-e, és ha igen, mik is pontosan? Az ősgyíkok talán a visszatérő rend hírnökei, talán Trenka a rendszerváltásra kíván utalni, nem lehet tudni.

"Nem akarok semmit, csak felidézni a félelmet és a gyönyört."

És mindezek fölött, mellett, alatt, benne, rajta, a háta mögött, Möbius-szalaggá csavarodva, ott a Város. A Város, melynek nincsen neve, csak egy szent folyója, a Da Nang - melynek nevének megváltoztatása maga is bűn, hát még olyan névre, mint Duna -, s egyszerre keleti, nyugati, ódon, csillogó, koszos, falfirkákkal teli, freskókkal teli, ahol a pálmafák lengenek a szakadó hóesésben. Maga a világ vége és a világ kezdete, a Birodalom utolsó napjai, a szauruszok eljövetelének hajnalán. Vajon ez Budapest? Vagy csak egy lidérces álom, álompolgárokkal és irreális-szürreális alakokkal? Talán sose fog kiderülni. Még akkor se, ha elolvasod ezt a könyvet - de ez csöppet se zavarjon, engem se zavart. Olyan ez, mint a Galaktikus Pornográfiában: "a valóság nem az, ami körülöttünk van, hanem az, ami arról nekünk eszünkbe jut." Neked mi jut eszedbe a világról?

Ha érdekel, nézz bele.
Vagy olvasd el, más mit lát az alkonyatban.