2011. január 31., hétfő

Gondolatok a 2011-es Zsoldos-jelölések körül

Az apropó, hogy kikerült a nevezett művek listája az Avana honlapjára.

Az már ugye elsőre látszik, hogy szűkös év elé néz a díj, legalább is nevezések tekintetében. Ez szerintem mondjuk egyáltalán nem baj, mert legalább erősödhet az az illúzió - amiben nem tudom, kik ringathatják magukat -, hogy csak az arra érdemes műveket jelölték. Persze mint mondtam, ez csupán illúzió.

Az is látszik, hogy idén a kisregények lesznek azok, amik máskor a regények. Furcsa dolog ez, én személy szerint nem tartottam a legszerencsésebb ötletnek, hogy legyen külön kategória a kisregényeknek. Egyrészt mert most még arra is előteremteni a pénzt - jó, volt egy névtelen felajánló, meg ugye most a regényeknek nem kellene osztani, legalább is a józan ész azt diktálja, hogy három jelöltre ne osszanak díjat, majd a többivel jövőre, de persze három jelöltet már lehet versenyeztetni -, másrészt nem sokan írnak kisregényt - erre jött, hogy de írnának - ill. hogy magának a kisregény fogalmának a homályossága is ide tartozik. Ez alatt azt értem, hogy nem mindegy, hogy valami egy lefaragott regény, egy felduzzasztott elbeszélés, vagy egy ténylegesen kisregénynek szánt írás. Egészen más jellemzői vannak. És egyáltalán nem biztos, hogy minden zsűritag azért fog valamit jónak vagy rossznak tartani, mint a többi: vagyis semmi sem zárja ki, hogy egy írást valaki azért pontozzon le, mert nem felel meg a kisregény kritériumainak, és fordítva. Ezt persze nem kell kimondani, lehet ez tudat alatti dolog. És elismerem, ennek van a legkisebb esélye a döntési folyamat során. De azért ott van. Aztán térjünk csak vissza a mennyiségre. Írnának, igen, és idén több írás is született ebben a kategóriában, mint vártam. Kérdés, hogy most tényleg írtak-e volna ilyen műveket, vagy a díj tette ezt a hatást? És ha utóbbi, ez a hatás vajon jó vagy rossz? Egyébként gondoljunk bele, hol jelenhet meg ma egy kisregény: a Galaktikában folytatásokban, esetleg ÚG-ben és AACS-ben, vagy egy antológiában (van ugyan pár önállóan megjelent is, de nem ez az általános). Ezek eléggé beszűkült terek. Kisregényt - ha terjedelmi korlátok alapján definiálunk - valamivel könnyebb írni, mint regényt: egyszerűen csak ki kell futtatni egy novellát, elbeszélést (tudom, ez se könnyű, de könnyebb mint regényt összehozni, már amit megjelentetnek [nem pedig a szerző maga jelenteti meg]). Így feltételezhetően többen is írnának - potenciális arányokról beszélünk, nem arról, hogy többekben van meg a hajlam. Tehát több hely kéne, ahol megjelenhetnek. De ugye az nincs. Tudom, ez van regény fronton is, majdnem teljes egészében copypaste-elhetnénk a dolgot.

A novellák terén is szűkös az idei felhozatal. Mennyiségileg lényegesen kevesebb. Ez köszönhető annak, hogy tavaly a szokásos folyóiratok mellett volt két galaktikás antológia (Meta11 és Hiper3), ill egy GFK-s antológia (Kétszázadik). Emellett az is jelentős érvágás, hogy a legutóbbi, 17-es ÚG nem nevezhető, majd csak jövőre (optimista és reális becslés metszete). Persze ezt kiváltja az AACS, amiből sikerült 500 példányt kiadni (hogy mennyi kelt el azt nem tudni). Egyébként az is tény, hogy jövőre már nem lesz AACS-s jelölés (sőt, maga a kiadvány is megszűnt). Érdekes, hogy megint van pár "külsős" kiadvány (Hihetetlen, UFO-magazin, Cherubionos antológiák [utóbbiból tavaly egy novella volt jelölve, most pedig még kisregény kategóriában is van két jelölt]). Ez örvendetes, mert elvileg olyan írásokkal is megismerkedhet az egyszeri olvasó (nagy villódzó neonnyíl mutat a bloggerre), amivel egyébként nem. Ami a jelölt neveket illeti, érdemes megnézni, hogy a nagy nevekből idén novella kategóriában nincs senki (meg ugye Kánai András nem is akar jelölődni). Ez egyrészt jó, mert legalább hagyják a többieket is érvényesülni.

Végül nézzük, miért is jelölik az emberek a novellájukat? Azt ugye senki sem gondolja, hogy minden szerző azért indít írást, mert hiszi, hogy nyerni tud? Vannak ilyenek, persze, de nem ők a többség. A többség azért indítja az írását, hogy felfigyeljenek rá. Ez nem újdonság. Az olyan majmok is, mint én, mostanában csak akkor olvas magyar novellát, ha valami okot talál rá [fújoló tömeg "Vesszen!" felkiáltásokat skandál a magyar sf sírásója ellen - csak hogy megelőzzük ezeket a kommenteket]. Bekerül az ismeretlen szerzők neve a közbeszédbe, ami egy jó dolog, mert hátha születik valami meglepetés. A viszonylag ismertebbek számára az jobban közrejátszik, hogy a zsűri véleményt mond. Elvileg szakmait, de mindenképpen olyat, ami a szerző számára objektívnek tűnik. Vagyis nem apuka, testvér, kedves pályatárs, barát beszél róla. Meg ugye esetleg olyan szakbarbárok is, mint én, elolvassák és leírják, mit gondolnak. Ami ugye nem szakmai (én nem nézem, hogy milyen klasszikus irodalmi hagyományokat követ valaki), hanem olvasói visszajelzés, amire ugyanannyi - ha nem több, hisz lektűrről beszélünk, ahol ez a fontosabb - szüksége van a szerzőknek.

Ezért is érdekes kérdés, mi lesz jövőre, amikor már előfordulhat, hogy a következő (18-as) ÚG hasonló sorsra jut, mint a 17-es (ami viszont tolódik jövőre), és AACS sem lesz. Hova fognak menni az kezdők, félprofik, "szerencsétlenebb" profik? A "nehéz bejutni" típusú Galaktikához (ahol sok biztos szerző van)? A viszonylag zárt Cherubionhoz? Külsős helyekre? A KIMTÉ-hez? És mit hoz az e-hajnal?

2011 a Zsoldos-díj számára a kisregények éve. 2012 valószínűleg a regényeké lesz (mert lesz, biztos jönni fognak a nagyok, Szélesi, László, Markovics [remélem Kánai is], meg szurkolok, hogy minél több "kicsi" is, és akkor lesz izgalmas verseny). Kérdés, hogy a novellák sorsa hogy alakul.

Mindenesetre lassan kezdem beszerezni a jelölteket. Majd tavasszal indul a szezon.

8 megjegyzés:

  1. Jó cikk. Még kipótolnám annyival, hogy Görgey Etelka hiányzik nagyon a regény-mezőnyből.

    "Itt rosszmájúan" mondatnak nincs folytatása :)

    Szerintem a kisregény kategóriánál a max. karakterszám elég alacsony volt, szóval lehet, a Nemere regény már nem esik bele.

    A novellamezőny jó lesz, már olvastam pár írást.

    VálaszTörlés
  2. Ja, igen, kisregény eddig is volt, de vagy besorolták novelának, vagy regénynek.

    VálaszTörlés
  3. Köszi, eltüntettem a csonka mondatot (volt egy áramszünet a gépelés közt, valószínűleg ezért siklottam el fölötte).

    VálaszTörlés
  4. Szerintem a kisregénynél a minimum 75 ezer karakter totálisan mellé van lőve.
    A Hugo-díjnál kisregény kategória 17500 - 40000 szó, azaz a 120 ezer és 275 ezer karakter közötti műveket nevezik.
    És ha utánanéz valaki, az irodalomelméleti meghatározás alapján sem érthető a karakterminimum, ugyanis ha nagyon számszerűsítünk, 75 ezer és 120 ezer karakter között az elbeszélés van nagyjából. A kisregény és az elbeszélés pedig egészen más.

    Hackett

    VálaszTörlés
  5. Hackett: ez alapján az lesz a kérdés, hogy Sárdi Margit tól-ig határát figyelembe veszi-e a zsűri.
    És ha nem, miért nem - láttunk már utólagos változtatásokat a szabályzaton. :)

    "És egyáltalán nem biztos, hogy minden zsűritag azért fog valamit jónak vagy rossznak tartani, mint a többi: vagyis semmi sem zárja ki, hogy egy írást valaki azért pontozzon le, mert nem felel meg a kisregény kritériumainak, és fordítva." - ha így lesz, akkor meg az volna fair, hogy aki beleesik ebbe a "hibahatárba", azt hívják fel, hogy novellaként fenntartja-e a nevezést. (Mert hogy jelenleg Sárdi Margit meghatározása alapján joggal neveződhettek ezek a kisregény kategóriába).

    "Kérdés, hogy most tényleg írtak-e volna ilyen műveket, vagy a díj tette ezt a hatást? És ha utóbbi, ez a hatás vajon jó vagy rossz?"

    Szerintem jobbára írtak, én legalábbis már évekkel ezelőtt kezdtem a magamét. A Cherubiontól sosem volt idegen a kvázi kisregényméretű elbeszélések közlése a keményfedeles antológiákban - csak eddig novellaként nevezték őket, VAGY regényként.

    "Tehát több hely kéne, ahol megjelenhetnek. De ugye az nincs. Tudom, ez van regény fronton is, majdnem teljes egészében copypaste-elhetnénk a dolgot." - novellákra is elmondható volna ez, de szerintem ennél lényegesebben nagyobb baj, hogy a meglévő helyeket milyen novellákkal töltik fel, és milyen alapon.

    VálaszTörlés
  6. Érdekes meglátások.
    Most a fantasy-díjjal kapcsolatban is árgus szemmel figyeljük a véleményeket: miket hasznosíthatunk a nevezési és pontozási rendszer kialakításakor, mi az, ami vitára késztet, és miből lehet ötletet meríteni.

    VálaszTörlés
  7. A Galaktikában várhatóan több írás lesz magyar szerző tollából a közeljövőben.

    VálaszTörlés
  8. Jó kis összefoglaló lett, köszi.

    VálaszTörlés