Buckaroo Banzai

"Ionizáltak, de már jól vagyok."

Isten hozott 1984-ben! Orwell éve, mikor piacra dobják az első Macintosht, a Szovjetunió bojkottálja az olimpiát, elindul a Miami Vice, Ronald Reagen lesz az USA elnöke, megjelenik a Galaxis útikalauz stopposoknak, bemutatják a Szellemirtókat és a Terminatort, Desmond Tutu püspök pedig Nobel Béke-díjat kap.

És ekkor lép színre az utánozhatatlan Buckaroo Banzai!

A sivatag közepén egy csapatnyi tudós és életművész arra vár, hogy a híres Buckaroo Banzai beszálljon sugárhajtású autójába és keresztülsüvítsen a pusztaságon. Banzai, miután elvégzett egy agyműtétet, beül az autóba, és egyenesen nekirohan egy hegynek. De csodával határos módon nem történik baja, mert egy furcsa kis szerkezet, az oszcillációs átlökető gép segítségével átlép a nyolcadik dimenzióba. Ám Buckaroo nem is sejti, hogy az őrült tudós, Emilio Lizardo pont erre vár a bolondokházában. Ő ugyanis nem doktor Lizardo, hanem Lord John Whorfin, a 10-es bolygó gonosz katonai vezetője, akit népe követőivel a nyolcadik dimenzióba száműzött, hogy ott anyagtalanul létezzen. Whorfin még 1937-ben került a Földre, amikor Emilio Lizardo és Hikita professzor - Buckaroo mostani segítője - sikertelenül próbáltak átjutni a nyolcadik dimenzióba. Most Whorfin és követői arra készülnek, hogy elrabolják az átlöketőt, és visszatérjenek a nyolcadik dimenzióba, kiszabadítani társaikat. Mindeközben egy idegen űrhajó üzenetet küld Buckaroo-nak: amennyiben nem állítják meg Whorfint, úgy nukleáris háborút fognak előidézni a Földön.

Aki látta a Nagy zűr kis Kínábant, nem fog meglepődni, ha azt mondom, az azt író W. D. Richter  most rendezőként van jelen The Adventures of Buckaroo Banzai Across The 8th Dimension (magyar keresztségben Buckaroo Banzai, avagy nyomul a nyolcadik dimenzió) című filmjével. Persze a szereplők valószínűleg sokkal ismerősebben fognak csengeni. Peter Weller, még a Robotzsaru előtt, mint Buckaroo Banzai, az amerikai anyától és japán apától született agysebész, fizikus, szamuráj és rockzenész, aki maga köré gyűjtötte a legfurább fazonokat, a Hongkongi Lovagokat. Olyan nevek tűnnek fel mellette, mint Jeff Goldblum (a Légy előtt), Christopher Lloyd (Star Trek III után, Vissza a jövőbe előtt), vagy John Lithgow mint Whorfin. A kisebb szerepekben pedig más ismerős arcok, mint a későbbi Kurgan, Clancy Brown, Vincent Schiavelli és Dan Hedaya mint gonosz űrlények, vagy Ellen Barkin, mint a kicsit butácska, de bátor Penny Priddy. (Ja, és a kivágott kezdőjelenetben Jamie Lee Curtis és James Saito játszották hősünk szüleit.)

"Buckaroo, nem is tudom mit mondjak. Lektroidák a 10-es bolygóról? Nukleáris zsarolás? Egy John nevű nő?"

És hogy akkor most ez mi? Elég nehéz lenne kategorizálni. Elsőre akár még komolyan is vehetnénk - azért vannak benne nagyon egyedi sci-fi ötletek, pl. a szilárd anyag részecskéi közti világ -, de semmiképpen se tegyük. Maga a film sem veszi komolyan magát. Egy hős, aki olyan, mintha valami képregényből lépett volna elő? Egyszerre zenész, szamuráj és fizikus? Ugyan már! Idegenek, akiket mind John-nak hívnak? Vörös és fekete lektroidák, utóbbiak nevüket valószínűleg azért kapták, mert mindet fekete rasztahajú színészek játsszák? El ne higgyük, hogy ezt bárki is komolyan gondolta! Az egész film egyetlen hatalmas játék, a színészek mintha összebeszéltek volna, hogy elszórakoznak, csak úgy maguknak. És tényleg, senkit sem zavar, hogy itt mindenki nagyon laza, folyamatosan nyom valami szöveget, közben a főhős meg a saját magáról készült képregény hősével vetekedő dolgokat művel. Ahogy az egyik kritika megjegyezte, a film, bár elsőre B-mozinak tűnik, nem átall egyszerűen átugrani azt, hogy vajon az átlag néző képes lesz-e felfogni, mit is lát, "egyenesen bele a lecsóba, haladjanak a dolgok, aki odafigyelt az összerakhatja a sztorit magának is." És tényleg, ha képesek vagyunk elvonatkoztatni attól, hogy ennek a filmnek bizony komolynak kell lennie, baromi jól elszórakozunk. Bár a mozi hatalmas bukás volt anyagilag - persze volt aki már akkor kult-státuszt jósolt neki -, a VHS nemzedék fölemelte a porból, és idehaza is csupán a kazetta korszak ritka gyöngyszemeinek egyike lett.

"Gonosz! Tiszta és egyszerű a nyolcadik dimenzióból!"

A film minden klasszikus sci-fi klisét összeszed: párhuzamos világok, idegenek, atomháborús fenyegetés, sőt, még Orson Wellest is előcitálják marslakós rádiójátékával. Mégsem érezzük az egészet izzadságszagúnak. Ma már nem lehetne ilyen filmet csinálni, az hétszentség (vallom, hogy a sci-fi filmek aranykora a nyolcvanas években volt). Az idegenek fészke egy hatalmas csarnok, de senkit sem érdekel, hogy a fenébe lehettek ott 50 évig. Vagy hogy honnan van Buckaroo-nak ennyi pénze? Vagy hogy nem tűnt fel senkinek, hogy Lizardo/Whorfin a diliházban nem öregedett (egyáltalán hogy tudott ott összerakni egy másik átlökető gépet)? Sose fájjon a fejünk emiatt, a film sem traktál minket ezekkel, olyan olajozottan halad előre a a történet - és képes felkelteni az érdeklődésünket, izgulunk hőseinkért! -, hogy ezek a kérdések föl sem merülnek bennünk.

És természetesen mindezt amit a filmről elmondtunk öntsük nyakon a nyolcvanas évekkel. A ruhák, a hajviseletek, minden még talán a nyolcvanas éveknél is nyolcvanas évekbelibb. Színes keretű szemüvegek, cowboyruhák, csokornyakkendő, piros cipők, csíkos ingek, minden mi szem-szájnak ingere. 

"Mi az? - Buckaroo Banzai. A legfrissebb szám."

Az egész Banzai világ olyan, mintha egy legalább 100 számot megélt képregénysorozat állna mögötte, rengeteg visszautalás van a filmben - az eredeti forgatókönyvben még több lett volna. Ennek azonban semmi alapja, ugyanis sokáig mindössze ez az egy film alkotta a Banzai univerzumot. Ugyan a film végén beharangozzák, hogy a következő részben Buckaroo a Világbűnözési Liga ellen fog megküzdeni, ez a film sose készült el. Pedig tényleg tervezték, a stúdió az anyagi siker esetén leforgatta volna a folytatást. Sajnos azonban a mozi csődje a stúdiót is rántotta magával. Sokáig síri csend honolt a Banzai franchise fölött, csak a film mozikba kerülésekor készült el egy két füzetes képregényváltozat. Azonban 2006-ban útjára indult egy sorozat, ami Buckaroo korábbi kalandjait mesélte el, melyben megvív többek közt ősellenségével, Hanoi Xan-nal is (akire a forgatókönyv eredeti változatában többször utaltak is volna).

És láss csodát, Buckaroo Banzai, mindenki kedvenc rockzenész-szamurája ma nagyobb kultusszal bír, mint valaha. Persze aki csak a filmet nézi meg, az is tökéletesen átélheti a banzai-élményt - de lehet, hogy nem, ez ízlés dolga. Egyszer azonban mindenképpen érdemes megnézni, mert ahogy mondtam, ilyen filmet már nem csinálnak manapság.

a Banzai Team

A végére pedig egy kis gyöngyszem: