Emily fényhajója

Az Emily fényhajója (Sister Emily's Lightship) Jane Yolen 1996-os, eredetileg a Starlight 1 című antológiában megjelent írása 1997-ben Nebula-díjat nyert novella kategóriában.

Emily Dickinson noha már felnőtt nő, állandó betegsége miatt mégis családjára van utalva. A beteg költőnő számára az alkotás jelenti az igazi kiteljesedést, ám úgy érzi, verseiből kezd kifogyni az erő. Hiába alkot éjjel, mikor a leginkább elemében érzi magát, valamiért nem tud már úgy alkotni, ahogy szeretne. Azonban egy éjjel különös látogatója érkezik, és a vele tett utazása megváltoztatja az egész életét.

Egy vérbeli recenzens nem tudja, mit szóljon egy ilyen íráshoz. Cincálja szét az alapötletet? Vagy emelje ki a leírást? Mert ez a kettősség dolgozik most bennem a novella kapcsán. Egy történelmi alak - egy költő - beemelése a sztoriba valahol mindig hálás feladat, hisz nem kell az alkotónak kitalálnia a hihető karaktert: egy valaha élt embernél semmi sem lehet élőbb. Csak megfelelően kell ezt tálalni. Jane Yolen szemmel láthatóan birtokában van azoknak a képességeknek, amelyekkel ezt meg tudja tenni. De ahogy A Lincoln-vonatnál is megjegyeztem, nekem mindez önmagában nem elég egy fantasztikus (legyen az sci-fi vagy fantasy) írásnál nem elég. Itt az ötlet, a sci-fi ötlet annyira gyenge, hogy már-már banálisnak nevezném. Az ember kezdő íróktól szokott meg ilyen magyarázatokat, amit csak azért nem nevezek nevén, mert egy kritikában nem illendő "elspoilerezni" mindent. Legyen elég annyi, hogy nem lepődünk meg miután elolvastuk. Kicsit többet vártam egy olyan novellától, ami egy olyan már-már legendás költőnőt tesz meg főhősének, mint Emily Dickinson. Ugyan itt-ott beleszövi a szövegbe a költőnő egyik híres versét - gyakorlatilag annak a megszületésének idején vagyunk -, de túl kevés helyen, mintha csak jelzésként szerepelnének. Megint egy olyan novella, amit mi itt, messze Amerikától nem tudunk értékelni. Számunkra - tisztelet a kivételnek - Emily Dickinson nem jelent annyit, hogy csak az ő jelenlétével és sorsának felvillantásával meg tudjon fogni a novella.

Talán a Nebula-díj bizottságának is többet jelentett a költőnő, mint nekünk. Amivel semmi baj nincsen, csak jobb lett volna, ha már az elején tudja az ember, mire számítson, Mert bármennyire is szépen ír Yolen, a novella nagyon lassan indul, és mint mondtam, a katarzis maga túlontúl gyenge.

Egyébként íme az előcitált vers:

  A lehetségesben lakom -
  Valónál szebb e lak -
  Az ablaka sokkalta több -
  Ajtaja - számosabb

  Szobái mint cédrus -
  Szemnek nem győzhető -
  S az ég oromzatából
  Az örökös tető -

  Vendégek - jobbnál jobbak -
  Tennivaló csekély -
  Kitárni mind a két kezem
  Az Édenért.
  (Károlyi Amy)

A novella az Átjáró magazin 7-es (2003. február) számában jelent meg Kamper Gergely fordításában.