Még a királynő is

Az amerikai írónő, Connie Willis Még a királynő is (Even the Queen) című, 1992-es, eredetileg az Asimov's Science Fictionben megjelent novellája mind az 1992-es Nebulát, mind az 1993-as Hugót begyűjtötte.

Traci bíróként dolgozik, éppen egy tárgyalásra készül, amikor édesanyja hívja dühödten: most értesült, hogy Traci lánya, Perdita belépett a Biciklistákhoz. Ez még hagyján, de a nagymama egy nagy ebédet szervez, ahol a család nőtagjainak le kellene beszélnie a lányt erről a radikális, és sokak szerint esztelen döntésről. Azonban az ebédre csak Perdita tanítója megy el, az ebéd így is érdekesre sikerül.

„– A Biciklisták nem bicikliznek – köhintett Anya.

– Ők menstruálnak – mondta Twidge.”

Connie Willis szellemes és okos novellája egy olyan világban játszódik, ahol a nők egy gyógyszernek hála nem menstruálnak, így rengeteg dologtól megszabadulnak. Kezdetben az olvasó nem érti, mi az a váltó, vagy hogy kik lehetnek a Biciklisták – elsőre talán egy punk-banda jutna az ember eszébe – ill. hogy jön mindehhez a Nők Egyenlősége? Aztán persze lassan összeáll a kép, megtudjuk, hogy mi történt ennek kapcsán, és hogy miért is kelnek ki néhányan – mint a Biológiai Ciklus Társasága – ez ellen a rendszer ellen. Mit ne mondjak, elsőre úgy tűnhet, egy majdnem csupa női szereplőket használó – egy szem, kicsit tutyimutyi, bár szerethető és valahol tipikus férfi tűnik fel az egész sztoriban –, tisztán női témát feldolgozó, nő által írt novella egy férfi számára nehezen befogadható. Azonban Connie Willis könnyed stílussal tolja ezt az orrunk alá, és mi ahelyett, hogy felhúzott szemöldökkel olvasnánk erről a nem mindennapi témáról, inkább mosolyogva olvassuk, hogyan is machinál a nagymama vagy éppen hogy milyen érveket hoznak a váltó mellett. Ráadásul nem csak egyszerű sztorizgatós-felemlegetős történetet kapunk, hanem olyan kérdések is előkerülnek, mint a szabadság vagy a függetlenség. Nem szégyen, én kifejezetten élveztem a novellát, és tökéletesen egyet tudok érteni azokkal, akik díjjal jutalmazták. Remekül megírt, sokszor kacagtató, ám mégis komoly és ráadásul majdhogynem tabunak számító témát boncolgató írással van dolgunk. Az írónő ráadásul nem bánik kesztyűs kézzel a nőkkel sem, kellő mennyiségű öniróniát is kever a koktéljába. Az ember még azon sem akad fenn, hogy mintha ebben az idilli „női egyenlőséggel teli” világban a férfiakat elnyomnák, mondván „a múltban minden férfi elnyomó volt”, ami valljuk be őszintén, csak a legvadabb feministák szemében tűnhet igazságnak. A mai valóságból vett apró képek olyan közel hozzák hozzánk a történetet és világát, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy mindenkiben elindulnak majd képzettársítások és előugranak különféle emlékképek, nemtől és kortól függetlenül.

„Talán lehet, hogy a falklandi háborúnak Maggie Thatcher menopauzája volt az oka.”

Mindenféle sovinizmus nélkül mondom, a Még a királynő is kötelező darab, nemre való tekintet nélkül. Mert valószínűleg minden férfi életére is kihatnak ezek a dolgok, a nőkről nem is beszélve.

A novella magyarul az Átjáró magazin 4. (2002 augusztus) számában jelent meg Bartók Zsolt fordításában.