Walter Jon Williams Dinoszauruszok (Dinosaurs) című novellája 1987-ben jelent meg az Asimov's Science Fictionben, következő évben pedig finalista volt a Hugo-díjra.
A sharok feszülten és haraggal teli szívvel várják, hogy az emberek űrhajója leszálljon bolygójukon. Az ember követként érkezik, hogy megkössék a békeszerződést a két faj között. Azonban a sharok egyik meglepetésből a másikba esnek: az ember szerint a sharokat nem támadták meg, és hogy bár meg tudják kötni a békét, közel száz évig még bármikor eleshetnek shar planéták. Ugyanis ez az emberiség már teljesen idegen a sharoktól: specializálódott, rengeteg automatikusan működő szerkezetük, génmódosított élőlényük van. Ilyenek pl. azok a kolonizáló hajók, melyek magasabb intelligencia nélkül alakítják át az útjukba eső bolygókat: így kerülhetett sor több shar világ elpusztítására. Drill, az emberek követe igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy a sharok ne rohanjanak esztelenül az emberek ellen, mert az a teljes kipusztulásukkal járna.
Ebben a novellában az a rendkívüli, hogy az ember már nem ember, de az idegen sem olyan még, mint az ember. A nagykövet önmaga nem is egy személy: áll egy normális entitásból, áll egy Memóriából, ami amolyan emberi számítógép és áll egy lényből, ami a testi funkcióit működteti. Az olvasó hirtelen nem is tudja hová tenni ezt a lényt, annyira más mint mi. Ő már nem ember a mi fogalmaink szerint, mégis embernek tekint önmagára. A vele kapcsolatos sokkhatást csak tovább fokozza amikor megtudjuk, mi is okozta a sharok és az emberek közötti konfliktust és Drill hogyan is tekint erre az egész problémára. A szerepek felcserélődnek, az idegenek sokkal szimpatikusabbak, noha Williams Drill szemén át rámutat az ő társadalmuk - ezen keresztül pedig a mi jelenlegi társadalmunk - furcsaságaira. De mégis, ennek a novellának az emberisége már túljutott azon a határon, amit el tudunk fogadni. Megvalósult a Nietzsche és sok más hasonló gondolkodó által megjövendölt "túllépés a jelen emberén" egy fejlettem, bonyolultabb struktúrába. Ám ez az emberiség ugyanolyan hibákkal is él, mint a jelenlegi, csak a léptékek kisebbek. Kérdés tehát, hogy vajon ez az irány lenne a jó? Vajon hány faj pusztul ki csak azért, mert az ember nem képes kicsit változtatni hozzáállásán? És vajon Drill emberisége képes-e egyáltalán a változtatásra? Ez az utóbbi az, ami sokkal tovább megmarad az olvasóban a novella befejeztével.
A novella magyarul a Galaktika 114. (1990/3.) számában jelent meg Galamb Zoltán fordításában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése