2012. július 3., kedd

HungaroCon 2012

Mindenek előtt szeretném megköszönni az Avana Egyesületnek, hogy lehetőséget biztosított a Tolna megyei Bölcskén megrendezett HungaroConon való részvételre, mint a vasárnapi, a Zsoldos Péter-díj zsűrijével folytatott beszélgetés moderátora, illetve hogy állta az utazási költségeimet és a szállást.

De.

Tartozunk annyival mindannyiunk szerelmének, a science fictionnek és a HungaroCon múltjának, hogy őszinték legyünk. Ami idén Bölcskén történt, az kritikán aluli volt.

Tavaly, az Egyesület közgyűlésén, mikor felvetődött a bölcskei rendezvény ötlete, már akkor sejtettem - és nem voltam egyedül -, hogy ha ez megvalósul, akkor abból valami hasonló lesz. Így mikor megkerestek, hogy moderáljam a vasárnapi beszélgetést, nem voltak illúzióim. Az információszerzés során csak tovább erősödött bennem, hogy bizony itt komoly gondok vannak. Megtudtam, hogy a hattagú Zsoldos zsűriből csupán hárman lesznek ott a rendezvényen. Természetesen a valóság sokkal sötétebb: valójában az általam levezényelt beszélgetés csupán két taggal folyt (itt meghallgatható, sajnos az én amatőrségemet dicséri, hogy 10 perccel a vége előtt a felvevőm lemerült). Az utazás megszervezése sem volt egyszerű, bár Szegedről még viszonylag könnyen, egy 3 órás buszúttal el lehet jutni Dunaföldvárra, onnan, ha szerencsés az ember, kis várakozással tovább tud utazni Bölcskére. Hogy mások hogy jutottak el oda, azt nem tudom. Persze minden közel van valamihez.

Bevallom, először bizakodtam. Az Alföldnek azon a részén, ahol áthaladtam, sok, uniós pénzből felújított központú kistelepülés található, és reménykedtem, Bölcske is ilyen. Sajnos ez nem így történt. De mindez nem fontos, hisz nem a külsőségek számítanak. Persze, kár, hogy ez nem igaz. Egy rendezvénynél igenis számít, hol van, milyen a megközelíthetősége, a települési infrastruktúra, satöbbi. A HungaroCont úgy jelölik meg, mint "országos sci-fi találkozót". Ha tényleg komolyan gondolják ezt, akkor miért egy Isten háta mögötti helyre szervezik, és ahogy az egyik résztvevő megjegyezte, teszik ezt nulla promócióval. Tudom, hogy az Avana tagsága már eldöntötte, hogy ilyen, nyugdíjas, kis baráti táborozást szeretne, de akkor hagyjuk már egymás áltatását, és ne tetszelegjünk itt, mint A Hazai Sci-Fi Képviselői.

A programokról nem tudok mint mondani. Mivel egyik sem érdekelt, ezért úgy döntöttem, legrosszabb esetben majd olvasok egy csendes zugban. Szerencsére összeakadtam az egyik pályázóval, akivel hamar megtaláltuk a közös hangot és közös megegyezéssel állapítottuk meg, hogy ez minden, csak nem országos rendezvény. Azok közül a programpontok közül, amik az Avana honlapján szerepeltek, vagyis a különféle foglalkozások stb. nem igazán láttam, hogy bármi is megvalósult volna. Egyetlen előadást ültem végig, azt - a többivel egyetemben - egy meleg, szellőztetést nélkülöző teremben tartották, maga az előadás pedig kifejezetten unalmas volt. Természetesen a díjkiosztásra mindenki megjelent, még olyanok is voltak, akiket se előtte, se utána sehol nem láttam. Így lehettünk vagy 35-en, de előfordulhat, hogy 40-en. Azt azonban érdemes hozzátenni, hogy ennek kb. egyharmada avanás, egyharmada valamilyen jelölt, előadó, stb., a maradék pedig ezek oldalbordái, barátai, esetleg gyerekei. Az, hogy az átadás is teljesen káoszba fulladt - megfejelve pár, utólag visszagondolva komikus jelenettel, mint a transzcendens élményeit ecsetelő költővel és a robot-táncot lejtő helyi sráccal -, már nem újdonság. Az ezt követő vacsora igazán jó volt. Ennek az volt az oka, hogy előtte még egy hastáncbemutatóval kedveskedtek nekünk, ugyanis az egyesület elnökasszonya civilben ezzel foglalkozik. A helyzet az, hogy az ötödik-hatodik táncnál már teljesen mindegy, mit raktak volna elém és a többiek elé, éhes vadakként vetettük volna rá magunkat. Ennek köszönhető, hogy az amúgy egyszerűségében igencsak borsos árú vacsorából nem sok maradt. A kiscsoportos tábortüzezésről pedig inkább csak a katonasztorik maradtak meg.

Másnap viszont egy roppantul nagy problémába ütközött a társaság: legyen-e mozi, vagy sem? Lett, ami azt eredményezte, hogy 3 emberen kívül mindegyik résztvevő 5 perc után az előcsarnokban ócsárolta a filmet. Természetesen én, mint a későbbi beszélgetés moderátora, a világért sem szóltam volna közbe, hogy ha úgy is tudta mindenki, hogy ez lesz, akkor miért nem hagyhattuk volna ki ezt, és kezdhettük volna hamarabb a beszélgetést, így dél előtt már mindenki mehetett volna, amerre lát. Persze ez túl logikus lett volna, a XXI. század sci-fi rajongóitól ilyesmit ne várjon az ember. Ekkorra már minden lelkesedésem elszállt, elegem volt az egészből, így ha nem is teljesen flegmán, de minden lelkesedés nélkül vezettem le a beszélgetést. Ez, annak tükrében, hogy mit gondolok a jelölt művekről, és mi lett a végső döntés illetve mivel indokolta ezt a jelenlévő két tag, nem meglepő. Azt, hogy mit gondolok az elhangzottakról, most nem részletezném, majd talán máskor. Az minden estre szimplán nevetséges, hogy a 6 tagból csak 2 tudott jelen lenni. Ennyit a legrangosabb magyar sci-fi díjról. És mielőtt belém kötnének: erről igenis a szervezők is tehetnek. Mindenesetre nem fájt a szívem, hogy ott kellett hagynom ezt az eldugott kis zsákfalut, a maga csendes kis magányával. Ha relaxálni akarnék, akkor barátokkal esetleg eltévednék oda, de ismét hangsúlyozom: egy országos sci-fi rendezvény helyszíneként utolsónak jutna eszembe.

Természetesen akik megküzdöttek azért, hogy ez az eseményt tető alá hozzák, azoknak minden elismerésem. De ahogy az egyik jelen lévő embernek mondtam: ha valaki szeret szenvedni, az ne sírjon miatta. Az Egyesület elnökasszonya szerint az elvárásokat sikerült teljesíteniük. Nos, attól függ, mik voltak az elvárások.

Nagyon jól tudom, mit gondolnak most a szervezők, az egyesületi tagok és a velük szimpatizálók. Micsoda hálátlan alak vagyok, meg természetesen nekem semmi sem jó, illetve mégis mit akarok egy kicsiny egyesülettől, és különben is, hogy merészelem bírálni, csináljak jobbat! Ezeket és ehhez hasonló megnyilvánulásokat rövidke conos tartózkodásom alatt is hallottam eleget, no nem felém irányozva. Valahogy szemtől szembe az ilyeneket nem nagyon szokták megmondani. De ez van, emberek vagyunk, én is egy Isten háta mögötti blogon, névtelenül írom ezeket. Már ha az ember lusta, és nem veszi a fáradtságot, hogy gondolkodjon kicsit.

Érdekességképpen ajánlom magamat.

18 megjegyzés:

  1. Te olyan félig üres pohár típus vagy, nemde?
    Mosolyogj kicsit! :-)

    VálaszTörlés
  2. És tényleg, még ez se tetszett?!

    "Kicsy Julió terminátor táncbemutatója alkotott, ízelítőt adva a község és környéke sci-fihez kapcsolódó művészi tevékenységeiről"

    Mert én már ezen a szövegkörnyezetéből kiragadott tagmondaton is remekül szórakoztam... :-)))

    VálaszTörlés
  3. Az előzményeket és a résztvevőket ismerve mégis mi a fenét vártál?

    VálaszTörlés
  4. Ok, mentem volna most is csak senki se hívott, én meg meg se próbáltam kitalálni :-)

    VálaszTörlés
  5. Hála annak a jó istennek, Gábor, hogy végre kiraktad az élménybeszámolót! már úgy vártam, mint a megváltást!

    Az az igazság, hogy nekem napokkal a HCon előtt, meg alatta is, iszonyatos nagy lelkiismeret-furdalásom volt. Sajnáltam Bölcskét, órákig nézegettem a programtervet, főleg a paksi cuccot, láttam Bölcske honlapján a lelkesedést - és a szívem mélyén tutam, hogy ilyesmit fogok olvasni, nem is számítottam másra.

    Lajos, ez nem a poháron múlik. Az ember egy jobb sorsra érdemes, döglődő rendezvénysorozatot nem az isten háta mögé szervez --- a kritikus időszakban!

    Sok mindenen el kellene gondolkozni. Tudnék mesélni én is. Az Avana egy ideje már leszerepelt előttem: a teszetoszizmust nagyon nehezen viselem, a meggondolatlan döntésektől lábrázást kapok, és bár a tavalyi tarjáni bulit erősen tízezem, ettől a rendezvénytől _rettegtem_. Még úgy is, hogy egy éve tudtam: erre nem megyek el.

    Ha évenkénti országos rendezvényekben gondolkodunk (semmi díjkiosztó; azt én lesz***m, fáj is, hogy mindenkinek ez a legfontosabb), akkor pár dolgot nagyon újra kellene értelmezni, amíg nem késő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Chello, a tavalyi Con tényleg fényévekkel jobb volt ennél, ami most volt. Igazából csak remélni tudom, hogy nem mindenki úgy látja, mint LL, hogy én az vagyok, akinek semmi sem jó, és elgondolkodnak a tényeken.

      Törlés
  6. Talán jobb lenne ezt a rendezvényt leszűkíteni egy napra, és ahogy fentebb írták az előttem szólók, könnyen és gyorsan megközelíthető, központi, _olcsó_ helyen lenne jó rendezni.

    Számos olyan bloggal találkozom az egyes díjkiosztók után, ahol vagy a szervezők, vagy az egyes zsűritagok "töprengenek" azon, vajon miért jöttek el ilyen kevesen. Rosszabbik esetben, ha burkoltan is, lebunkózzák a többi pályázót, hogy miért ennyire érdektelenek.

    Manapság az emberek nagy része legalább háromszor meggondolja mire költi a pénzét, lásd gazdasági helyzet.
    Én csodálkozom, hogy a szervezők, és itt nemcsak a Conról beszélek, egyszerűen nem foglalkoznak ezzel.

    Talán a megoldás az lenne, ha a Con egy napos lenne, vagy kétévente lenne megrendezve. Ettől még mehetnének a pályázatok, csak nem lenne díjkiosztó.
    Vagy központi helyen, híres, akár külföldi vendégekkel kellene megrendezni, csak erre meg az Egyesületnek nincs pénze, gondolom én.

    VálaszTörlés
  7. Én egyetlen egyszer voltam sci-fis rendezvényen, valamelyik Átjáró napon, ahol Jeremy Bulloch volt a vendég. Ott nagyon jól éreztem magam, mert bár a SW 3-at lovagolta meg, színes programok voltak, grafikusok előadásaival, dedikálással, könyvkiadókkal... Én, aki "csak szeretem" a sci-fit és nem érdekel/nem akarok részt venni ebben a belterjes dologban a programok alapján döntök, hogy ott leszek-e, és bár olvasom a blogokat, a honlapokat, de azóta nem találtam olyan SF rendezvényt, ami érdekelt volna... Azért hajrá! devastor

    VálaszTörlés
  8. Tavaly úgy tűnt, nagy változások lesznek. Jelölőszervezetek, sfmaggal közös Új Galaxis, scifis összefogások, meg valami nagy pályázatnyerés, hogy magyar sci-fi külföldre jusson. Ezekkel mi van?

    VálaszTörlés
  9. Tényleg, ez a budapestbankos ekönyprojekt hogy áll?

    VálaszTörlés
  10. A Budapest Bankos dologról én csak pletykákat meg porhintést hallottam, konkrétumot szerintem az Isten sem tud erről.

    A jelölőszervezetesdi befuccsolt, mert az egyesület nem tudott a felmerülő kérdésekre kielégítő választ adni. Persze sajnos ez is tűnhetett úgy, hogy két szervezet, az SFmag és az LFG akadékoskodott. De mivel én is benne voltam a dologban, biztosíthatok mindenkit, nem felesleges dolgokon problémázott a két honlap.

    Az ÚG-ről nem tudok semmit, nem az én asztalom, nem vagyok szerkesztő.

    VálaszTörlés
  11. Ki ez a két ember a hangfelvételen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Zsoldos Péter-díj zsűrijének két tagja: dr. S. Sárdi Margit (elnök) és Vásárhelyi Lajos.

      Törlés
  12. Nahát ez tényleg szar lehetett, ha még a szokásos flémkeltés meg trollkodás is elmaradt...

    VálaszTörlés
  13. úgy látom, innen a messzi Szegedről, hogy itt is az általánosan megállapítható problémák adódtak:

    1. a minőség száműzésének kérdése: addig a külsősöket/ olvasókat/ de még a szakmát sem fogja érdekelni egy rendezvény, amin díjátadó van, amíg olyan színvonalú jelöltek vannak, mint a Zsoldosra

    2. a szervezők koncepciója: nemrég szerveztünk egy hasonló méretű szubkultúra számára országos rendezvényt Szegeden (mondjuk mégiscsak város), hatalmas sikerrel. kapcsolati háló alapú promóval, minimális anyagi ráfordítással (nem tudom, a HConra mennyi a beugró) másfél napos feszített, kemény szakmai programmal.
    ezeket a dolgokat 2-3 hónapra előre el kell határozni, és következetesen végig kell csinálni.

    a mi rendezvényünk tapasztalataiból mondhatom: kifogások nincsenek. 6-7 aktív ember kell, a többi jön magától

    VálaszTörlés
  14. baszki Patkikám én most a legutolsó HC miatt úgy belelkesültem, hogy totál megbántam, amiért Gyula óta kihagytam mindegyiket :D, erre megtalálom ezt, és hát nagyon ismerős, Gyula dettó ez volt bár ott legalább volt egy fürdő, meg egy vár

    szóval max az utolsó kettőt sajnálom amik Pesten voltak, lehet azért mert más szervezi már?

    bár lehet sok mindenben amiben láthatnád a jót, inkább ott is a rosszat emelted ki, de látatlanban is egyet tudok érteni veled, ezeket én is nagyon fájlalom, már Salgótarjánban anno látszódtak a jelei de az legalább egy megyeszékhely - amikor egy alkalommal nagyobb szabásúbb volt, máris jöttek a "de hát ez nem erről szól" beszólások

    mindenesetre üdítő volt ezt olvasni így három év távlatából,

    Bölcskére meg ha legközelebb Szegedről mész BAJA felé menjél már, hát mi a francnak mentél fel Földvárig? Onnét Szexárd, onnan meg már egy köpés Bölcske :)

    VálaszTörlés
  15. Nem hiszem, hogy valaha legközelebb Bölcskére megyek, nem hogy szegedről, máshonnan se.

    VálaszTörlés