Isten hozott a majomházban! (Playboy antológia)

Akik tudják, hogy a Playboy magazin nem csupán a meztelen hölgyekről szól, hanem bizony gyakorta jelennek meg bennük érdekes cikkek és interjúk híres emberekkel, írókkal, színészekkel, azok nem fognak meglepődni azon sem, hogy néhanapján sci-fi írásokat is közöl a lap. 1998-ban ezekből a munkákból állítottak össze egy válogatást, amiből aztán a Szukits kiadó szemezgetett, és az eredeti 25-ből 12-t kiadtak az Isten hozott a majomházban! című antológiában. (Nem keverendő össze az azonos című Kurt Vonnegut novelláskötettel!) A kiadvány a maga nemében színvonalas sci-fiket tartalmaz klasszikus szerzőktől, és noha néhányon kifogott az idő vasfoga, a legjobbak még ma is frissnek hatnak, még ha eredetileg harminc-negyven éve is jelentek meg.

Stephen King: Az istenek szövegszerkesztője (The Word Processor, 1983)

Kinget nem kell senkinek bemutatni, és azon sem érdemes meglepődni, hogy sci-fi írások közé került,noha a vágyálmokat teljesítő, házilag barkácsolt szövegszerkesztő gépezet története nem igazán ebbe a tematikába tartozik. Maga az írás nem vállal sokat, és nem is lesz valami emlékezetes, hiába villantja fel a főszereplő sanyarú életét és a vágyott szép alternatívát, nem annyira erős a leírás, hogy komolyan megragadjon minket. Kellemes kis mese, igazából fajsúlytalan írás.

Frederik Pohl: A gépies ember (The Schematic Man, 1969)

Érdekes ötlet és jó novella lenne, de a megírása óta eltelt több, mint negyven év alatt már olyan mértékben feldolgozták a témát, hogy ennek a műnek már csak kuriózumértéke van. Többet nem is igazán lehet elmondani, az ember géppé válásának lelki kérdéseit felvető rövid munka.

Arthur C. Clarke: Alsó Földegyüttállás (Transit of Earth, 1971)

Ha nem látnám, hogy mikor jelent meg, azt hinném, valamikor a negyvenes években vetették papírra a novellát. Unalmas, lassú, a leírásokban és a történetben nincs semmi, ami fenntartaná az érdeklődést. Napjainkban már nem érdekes, hogy egy asztronauta megfigyel három bolygó együttállását - és semmi több. Nem tudom elképzelni, hogy ez még a hetvenes években érdekelhetett bárkit tizennyolc évtől fölfelé...

Ray Bradbury: Eltűnt város a Marson (The Lost City of Mars, 1967)

A kötet egyik legjobb darabja, minőségi írás, amit Bradburytől elvárhat az ember. Mintha a Marsbéli krónikák egyik kimaradt fejezetét olvasnánk, szemünk előtt megelevenedik a kihalt Mars újra feltöltött csatornáival, kihalt metropoliszával. De ahogyan az lenni szokott, a Mesternél az emberek állnak a középpontban, ők azok, akiknek a lelkét az elhagyatott város megragadja és nem ereszti. A történet ereje az emberi oldalban és a szép prózában keresendő. Talán csak kissé kurta-furcsa a lezárás, és egy-két dolgot nem értünk meg teljesen, mégis ez olyan írás, amit az ember magával visz további útja során.

Joe Haldeman: Több, mint részeinek összege (More Than the Sum of His Parts, 1985)

A kiborggá váló ember klasszikus esete, legalább is elsőre ennek látszik, Haldeman azonban képes meglepni minket. Eleinte érthetetlen, miért fecsérel ennyi szót a kiborg szexuális képességeire, aztán megadja rá a választ, mi pedig egyből látjuk, hogy itt bizony minden ravaszul elő volt készítve. Nem mondanám, hogy sci-fi történeti munka, de a kissé baljós és tanulságos befejezés mindenképpen kiemeli a kötet darabjai közül.

Le Guin: Kilenc élet (Nine Lives)

Philip K. Dick: Fagyos utazás (Frozen Journey, 1980)

Dick jobb novellista, mint regényíró, rövidebb írásai sokkal fókuszáltabbak és érdekfeszítőbbek. Nincs ez másképp ezzel a sztorival sem, a megszokott tudatalattiban való vájkálás kerül elő itt is, mint sok más Dick-történetnél, azonban itt egy emlékezetesebb próbálkozást láthatunk az írótól ennek szavakba öntésére. A novella vége ugyan nem ad katarzist, legalább is én hiányoltam valamit, de az évtizedes "álomban" vergődő űrhajós utazása szintén erős írása a kötetnek.

Ursula K. Le Guin: Kilenc élet (Nine Lives, 1969)

És elérkeztünk a legjobbhoz. Olvasás nélkül lefogadtam volna, hogy Le Guin kisregénye az élbolyban fog helyet foglalni. Hiába írtak már több száz könyvet a klónozás kapcsán, az írónő képes olyan aspektusát megmutatni, ami évtizedekkel később is érdekessé teszi a történetet. Moralitás, az embernek lenni kérdése, a másokkal való kapcsolatunk, ez mind előkerül a klónok kapcsán, a legfőbb kérdés pedig az, a mi személyiségünknek mennyire a részei azok, akik közel állnak hozzánk: család, barátok, rokonok. A Kilenc élet ráadásul irodalmilag is jól kidolgozott mű, a párbeszédek érdekesek, ahogyan a szereplők interakciói is élők. Mindenképpen ajánlott azoknak, akik szeretnének egy remek sci-fi írást olvasni.

Larry Niven: A leviatán (Leviathan!, 1970)

És a másik véglet, egy végtelenül könnyed történet az időutazóról, aki szembetalálja magát a mitológia óriásszörnyével. Niven nem tör nagy babérokra, ő csupán szórakoztató akar lenni, és ehhez nagyon is ért. A történetben nincsen nagy csavar, semmi grandiózus, ez egy egyszer élvezhető, kellemes kis szösszenet.

Robert Silverberg: Gianni (Gianni, 1982)

Silverbergnek volt már egy hasonló tematikájú novellája, a Végy egy katonát, ahol két történelmi személyiség mesterséges rekonstrukcióját ugrasztották össze a tudósok, itt pedig egy nagy zeneszerzőt ragadnak el halála előtt a múltból, hogy a közeljövőben páratlan zeneműveket alkothasson. Azonban ahogyan az lenni szokott, a művész is ember, és nem lehet tökéletesen megismerni senkit a kortársak elmondása alapján. Ráadásul semmi nem garantálja, hogy a régi hibák nem történnek meg újra. A Gianni egy élvezetes és érdekes történet, a múltból kiragadott ember toposzának értelemmel teli felhasználása. Mindenképpen ajánlott olvasmány.

Niven: Leviathan!

Robert Sheckley: Érzel valamit, amikor ezt csinálom? (Can You Feel Anything When I Do This?, 1969)

Sheckley klasszikus robottörténetei közül az egyik, ahol a kikapós háziasszony és a mindenes robot románca végül nem úgy végződik, ahogyan a robot elképzelte. Semmi különös nincsen ebben a történetben sem, sokban hasonlít más, az ötvenes-hatvanas években íródott Sheckley-novellákhoz, hangulatában és stílusában egyaránt. Nem rossz, de nem is váltja meg a világot, egyszer kellemesen el lehet olvasni.

Kurt Vonnegut, Jr.: Isten hozott a majomházban! (Welcome to the Monkey House, 1968)

A szerző egyik legtöbbet idézett írása a túlnépesedésről és egy igencsak különös módon a rendszer ellen lázadóférfiról. Az elsőre humoros és szatirikus írás valójában sokkal komolyabb, mint azt elsőre gondolnánk, és Vonnegut hozza a formáját, hogy rámutasson pár érdekes kérdésre a kora társadalmával kapcsolatban. Az már más kérdés, hogy ezek nélkül, egy másik korban és környezetben is működik-e a történet, de ennek eldöntése már az olvasón múlik.

Terry Bisson: Irodai románc (An Office Romance, 1997)

Jópofa ötlet, hogy a Windows világa valamilyen kicsavart formában átkerül a valóságba, Ablakokkal, Ikonokkal stb. Bisson szereti az ilyen típusú történeteket, elég csak a Nyomd le Annát! című rövid szösszenetére gondolnunk. Sajnos ez nem annyira eleven, és bár minden érthető és a helyén van, mégis kevésnek hat ma, a virtuális valóság hétköznapiságában. Mindenesetre ennek elolvasása sem Ablakon kidobott idő, jól el lehet vele lenni, ha az ember nem keres mély tartalmat az írásban.

Ha nem is tökéletes kiadványról van szó, az Isten hozott a majomházban! novelláinak elolvasását senki nem fogja megbánni, egy-két remek történettel is találkozhat, amelyekre valószínű évek múltán is emlékezni fog. Kár, hogy a maradék 13 novella nem fért bele ebbe a kiadása.