Attól, hogy a blogon alig van írás, attól az élet nem áll meg, csak most kevesebb időm volt olvasni.
Kőrösitől eddig egyértelmű favorit a Romkert, de azért ez a könyv sem sikerült rosszul. Én az "ultimate családregény" címkével tudom illetni, ugyanis szinte minden tipikus, más magyar családregényekben is megjelenő sorsvariációt megkapunk a XX. századból - mindezt kicsit játékos elbeszélésben. Ez a játékosság volt ami igazából tetszett, illetve az orosz szál, annak szereplői ugyanis annyira élőek, emberiek, hogy nem tudsz nem együtt élni velük. A főszereplő, Luda karakterében megvan az a világszemlélet, amit te is el akarsz sajátítani, ahogyan te is szívesen tekintenél saját sorsodra. Ha nem is tökéletes regény - néha már unom a nagy magyar családregényeket - mindenképpen kellemes olvasmány.
Glukhovsky-t itthon is nagy kultusz övezi, a Metro regények szép bevételeket produkálnak, a közvetlen baráti körömből is két rajongóról tudok. Ez volt az első könyve, ami átütötte az ingerküszöbömet, és úgy álltam neki, hogy hajlandó vagyok megbocsátani neki, ha nem igazi, keményvonalas zsáner-sci-fi, de mond érdekes dolgokat és jól van megírva. Nos, egyrészt ez zsánerregény, legalább is teljesen úgy működik, másrészt ez egy rosszul megírt zsánerregény. Nem is akarok erre több szót fecsérelni, régen tudtam már ilyen egyenesen, jól megfoghatóan leírni, miért rossz szerintem egy regény. Az egyik szerkesztő szerint olyan olvasni a kritikát, mint "végignézni egy balesetet". Én meg azt hiszem Glukhovsky-t hanyagolom.
Nem voltam nagy bizalommal a könyv felé, tartottam tőle, hogy majd kapom a nagy üres szentenciákat, hogy milyenek is ezek a mai fiatalok, Aztán az első harminc oldal után sutba dobtam az előítéleteimet - igen, nekem is vannak, előítéletesen kezdek el olvasni minden könyvet. Aztán ha jó egy könyv akkor képes az előítéleteimet felülírni. Na, Totth Benedek könyvének sikerült. Nem mondom, hogy nem lehetett volna egy sokkal jobb regény - nem bántam volna, ha jobban belemászunk a főhősök lelkivilágába, kicsit árnyaltabbak a cselekedeteik mozgatórugói, és néhol nem éreztem volna megalapozatlannak az eseményeket -, viszont a stílus és a miliő telitalálat. A szöveg viszi magával az embert, komolyan, régen olvastam már ennyire jól olvasható szöveget, ami ráadásul minden erőlködés nélkül képes összehozni az irodalmi nyelvet a beszélt köznyelvvel, annak minden trágárságával, szlengjével és fordulatával. A főszereplő srácok mondatairól nem az jutott eszembe, mint általában az ilyen könyveknél, hogy a szerző csak maximum a BKV-n kapott el pár töredékes beszélgetést. Ez pedig már külön jó pont. Ráadásul végre elszakadtunk a budapesti nagyvárostól és az idealizált vidék képétől, és megkaptuk a vidéki magyar várost olyannak, amilyen: kopott, szürke, unalmas. Olyan hely, ahol nem feltétlenül öröm fiatalnak lenni - persze sok ilyen hely van sajnos ma Magyarországon -, de mégis sokan itt kénytelenek élni. Látszik, hogy az íróra mekkora hatást gyakorolt Palahniuk és Brett Easton Ellis, ami nem baj, csak valahogy a stílus sikeresen elterelte a figyelmet a könyv többi részéről. Mindenesetre meglepődtem, mennyire tetszett a könyv még így is, szóval a szerző második kötetére is vevő vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése