Aurora

Az embernek a Föld a bölcsője. De a gyereknek egyszer el kell hagynia a bölcsőjét. Ez a Ciolkovszkijhoz köthető mondás már egy évszázada az alapját képezi minden sci-finek, ami az űr meghódításával foglalkozik. És az embernek, mint fajnak, az evolúciós kényszer miatt valóban érdemes azon ügyködnie, hogy a Földön kívül is meghonosodjon, így téve még biztosabbá a fennmaradását. De fel kell készülnünk rá, hogy a bölcsőn kívül bizony nagyon nehéz az élet – ha nem egyenesen lehetetlen. Kim Stanley Robinson épp erről írt regényt: az Aurorát.

A nem nevesített űrhajón már másfél évszázada utazik egy csoport ember, hogy letelepedjen az Aurora nevű bolygón (pontosabban holdon). A komplex hajó két gyűrűből, azok pedig több egységből állnak, különböző biomokból, más és más tulajdonságú életterekből a trópusitól a sarkköriig. Emberek, állatok, növények, baktériumok és vírusok utaznak az űrben, kényes egyensúlyt fenntartva. Azonban az eltelt évek alatt a hajóban és a biomokban egyre több a probléma. Ezeket a problémákat az utazás utolsó szakaszán általában Devi oldja meg: őt hívják, ha valami meghibásodás történik, különös, új kór ti fel a fejét, vagy más rejtélyes dolog történik, amire elsőre senki nem találja a megoldást. Mivel a hajó hamarosan eléri úti célját, Devi egyre feszültebb, és ami a legfontosabb, egyre kevésbé alakul jól a kapcsolata lányával, Freyával. Freya végül inkább úgy dönt, otthagyja családját, és bejárja az egész űrhajót, így amikor a telepesek megérkeznek az Aurorára, ő válik az egész csoport „képviselőjévé”. Viszont mikor célba érnek, anyja már nem él, és Freyának kell helyt állnia az új problémákban, amik az új naprendszerben várja az embereket.

Az Aurorát az ember akaratlanul is úgy olvassa, hogy közben a szerző korábbi regényével, a 2312-vel hasonlítja össze. Mindkét regény hard sci-fi, hiszen Robinson gyakorlatilag végigveszi a regényben, milyen veszélyek és nem várt hatások jelentkezhetnek a hosszú űrutazás alatt, mind fizikai, biológiai és társadalmi, pszichés szempontból. Ez a része a könyvnek roppant érdekes és izgalmas, az új világ felfedezése, a felmerülő kérdések megoldása – vagy azok megoldására tett kísérletek –, mind-mind jól átgondoltak és a tudományos szemléletet kedvelő olvasók számára lehengerlőek lesznek. De mi van a többi olvasóval?

A többi olvasót Robinson mintha minden erejével el akarná idegeníteni könyvétől. A hosszas leírások önmagukban is nehezítik az olvasást, de a főhősnek megtett Freya karaktere egyenesen lehetetlenné teszi, hogy az ember bevonódjon. És, ha mindez nem lenne elég, az író rátesz még egy lapáttal, ami egyszerre zseniális húzás és igazi olvasóriogató: a narrátornak az űrhajó mesterséges intelligenciáját teszi meg. Ez néhol kifejezetten mulatságos jeleneteket eredményez, ugyanakkor szenvtelen, sokszor száraz és tényszerű elbeszélést von maga után. Bármennyire is hatalmas teljesítmény a 2312-höz képest a karakterekben nem túl erős Robinsontól, hogy az ember megszereti a hajót – a leghatásosabb jelenetek éppen hozzá kapcsolódnak –, ez a megoldás egy ennyire tömör tényanyaggal feltöltött könyvnél kész „öngyilkosság”.

Ennek ellenére mégis jobb könyvnek tartom, mint a 2312-t. A világa nem annyira ötletes – korábbi regényét ilyen szempontból az egyik legegyedibb jövővíziónak tartom –, de a történet nem vesz fel olyan érdektelen mellékvágányokat, mint ott, nem érezni, hogy a sztori csak alibi, és a szerző igazából nem is tudja, mit akar vele kezdeni. Nem kapunk nagy drámákat, nem történnek nagy fordulatok, de legalább eljutunk A-ból B-be, és már ez is valami. Ugyan a könyv lezárása túl hosszú, és éppen ezért nem igazán hatásos, azt kell mondanom, csak itt éreztem, hogy le tudnám tenni szívfájdalom nélkül a regényt, ami 500 oldalnál nem olyan rossz (pláne ha szembeállítom a 2312-vel).

Meglátjuk, az új regénye, a 2017-ben megjelenő New York 2140 melyik irányt fogja képviselni: a nevetséges történettel megtöltött egyedi világépítést, vagy az érdekes narratív megoldásokkal operáló, tudományos történetmesélést. Addig itt van az Aurora, ez az űrbéli élethez elengedhetetlen kézikönyv – a Sevenevesszel együtt mindenképp érdekes olvasmány.