2010. október 27., szerda

Mi hiányzik a magyar SF-ből?

Most nem lebaszni akarok senkit. Általában nem is szokásom, remélem ezt a blog olvasói tudják.

Nem akarok most itt elméleti dolgokról írni, lándzsát törni az angol SF kérdésében, satöbbi.

Most arról szeretnék beszélni, mi hiányzik úgy an block a hazai fantasztikumból. Magyarul belőletek, belőlünk.

Egyesek fröcsögnek, flémelnek, szidnak, ostoroznak, stb. Akinek inge vegye magára. De egyvalamiről elfeledkezik a többség. Az SF nem önmagáért létezik. Hanem az olvasókért. Bezony. Én nem fogom most keresztes vitézként zászlómra tűzni az "Olvasó" címkét. Nem vagyok egyszerű olvasó, mert én már nem csak egyszerű olvasó vagyok. Visszajelzek, bele-belefolyogatok a hazai SF-be, legyen szó itt magáról az SF életről (és itt ne a hazai "mainstream" életet gondoljátok, ettől teljesen különböző dologról van szó) vagy a netes SF elméletekről (ismertető, esszé, kritika stb.) Az egyszerű olvasó nem ilyen. Ő olvas. Persze, visszajelezhet, hisz az internet, a web2 korában élünk, miért ne tehetné meg. Ha írók, szerkesztők, fordítók megtehetik, egy mezei olvasótól milyen alapon vennénk el ezt a jogot. De nem ez a fő kérdés, kanyarodjunk vissza. Szóval, a lényeg, hogy van az olvasó. Meg úgy mindenki. És van valami, amit jobb lenne gyakorolni. Az, hogy tiszteletben tartjuk a másikat, szépen beszélünk, nem kiabáljuk le a fejét, nem állítjuk be hülyének. Az apropó (az egyiket nem írom le, megfogadtam, hogy nem írok ide róla) a solarián Szenkel folytatott kis csevejünk. Neki nem jött be igazán a Lenni vagy nem lenni (sic!). Leírta, mit gondol róla. Namármost, mindenki tudja rólam, hogy imádom ezt a könyvet. És mit léptem erre? Nekiálltam vitatkozni? Elhajtottam? Negligáltam a véleményét? Nem. Két dolog miatt. Először is Szenk velem szemben - és ahogy figyelem egy ideje, soha senkivel szemben - nem követett el hasonlót. Másodszor: véleményekről nincs értelme vitázni. Nem azt mondom, hogy nekem van igazam. Különbözünk, így is kell fölfogni a világot. Most nem fogok senkivel se veszekedni azért, mert szereti a ketchupot, én pedig nem. Ez nonszensz lenne. És ez a baj a hazai fantasztikummal (nem a ketchup).

Egy kis megértés, türelem, odafigyelés kellene. Persze, én is tudom, hogy vannak, akikkel nem lehet értelmesen beszélni. Ez van, ilyenek is vannak. Ennek ellenére még lehet próbálkozni. Minden oldalnál. Ugyanis szerintetek egy átlagos olvasó ha véletlenül olyan blogra téved, ahol kedvenc írója épp a falkáról, a szekértáborokról, vélt vagy valós (?) összeesküvésekről ír, mit fog ebből levenni? Semmit. Maximum azt, hogy az illető sültbolond.

Szóval ez hiányzik: egy alapvető emberi jellemző. Kezeljük a másikat is úgy, ahogy elvárjuk, hogy minket kezelnek. Próbáljuk meghallgatni, megérteni, mit mond. Ne ragaszkodjunk mindenáron ahhoz, amit mi kitaláltunk. Csodálkoztok, hogy szarban van a hazai fantasztikum? Hogy megy a falkázás, meg ilyenek? Hogy a kutyát nem érdekli már az SF valójában? Hát éppen ezért. Nem mondom, hogy most szipogós nagy összeborulás kell. Az ugyanis lehetetlen. Nem is nagyon értem, mások miért szajkózzák ezt szüntelen. Ennek már vége. Le kell tarolni mindent. És azután kellene újra építkezni. Új alapokról, tiszta lappal.

Meghallgatni, meghallgatva lenni. Tisztelet, és az ártatlanság védelme. A kettős mércét pedig gyorsan felejtsük el, mert azt elég gyorsan ki lehet szúrni, és utána csak magunk alatt vágjuk a fát.

És még valami ide a végére. Ne felejtse el senki: én még fiatal vagyok, nagyon fiatal. És az internet korában élünk. Én is benne élek. És nem vagyok sültbolond. Előttem az élet. Szóval bármit is tesz a hazai SF krémje, és még akkor is itt leszek, amikor ők már azt is elfelejtik, miért tették azt, amit. Ez nem fenyegetés. Ez ténymegállapítás.

8 megjegyzés:

  1. Most megint mi történt? Én nyáron éreztem így. De miután meghallgattam a Belga - Dillenttánc c. nótáját már annyira nem is érdekelt. Valamiért ez van. Lehet néha pihentetni kell a sci/fit.

    VálaszTörlés
  2. Az utolsó sorokról egy vers jut eszembe...
    "Fodor Ákos: Tökéletes gyilkosság
    Kivárom halálodat." :)

    Speciel én még mindig úgy vélem, hogy a hazai sf nem haldoklik, hanem átalakul.
    Ami meg a közéletet illeti, normálisak a hullámvölgyek. Mellesleg önmagukat szigetelik el az összeférhetetlen emberek.

    Ami engem illet, nyárig nagy a nyomás máshol, de utána valszeg ugyanúgy aktív leszek, mint előtte.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Igazad van, ám szerintem az általad hiányolt tisztelet nem csak innen hiányzik: ez a közösség része egy nagyobb emberhalmaznak, amely ugyanilyen türelmetlen, kirekesztő, gőgös. A sci-fi és fantasy írók, fordítók, szerkesztők, szervezők csupán mintahalmaz (nem is olyan nagy, azért olyan feltűnő a kór).
    És tudom, hogy szörnyű hallgatni, amikor valakire rájön az ötperc és csapkod maga körül, de többnyire megvan rá az oka - sokszor egész más, mint ami a felszínen falkázásban habzik ki -, ezeket az okokat pedig többnyire nem gyógyít(hat)ja ez a SF-közösség, amelyik a fröcsögést kapja. Kevés kivételtől eltekintve nem állunk olyan közel egymáshoz, hogy javíthassunk és segíthessünk a másikon: dühöngeni, vádaskodni, flémelni könnyebb, ha problémával találkozunk. Ezzel nem azt mondom, hogy az összeborulás mégiscsak alternatíva :)
    Amit tehetünk, az pont az, amit fentebb írtál: figyelni a másikra, megérteni és a látszat mögé látni. Tisztelni benne a különbséget.
    Nem csak az olvasót. Bárkit.
    (Yodette reggeli monológját hallották)

    VálaszTörlés
  5. Sok gondolatom van a magyar SF helyzetével kapcsolatban, de ezek mind olvasói élményekből táplálkoznak, néhányat már kifejtettem acélpatkány korábbi oldalain, de. Miután nem látok bele a történésekbe, néhány személyes tapasztalatból, elmesélésből és ilyen bejegyzésekből azt szűröm le, hogy sajnos az SF mikrotársadalom szintjén is leképeződnek bizonyos makrotársadalmi jellemzők, és ez, bár törvényszerűnek tűnik, mégis egy dolog miatt fura. Ez pedig az összekötő elem jellege.
    Az SF az én felfogásom szerint egyfajta átmeneti teret képez a fogyasztója és a valóság között, amely olyan értékek mentén szerveződik, amelyek elméletileg ellene hatnak a társadalmunk jellemző működéseinek: az egocentrikus, kizárólagos és rövidlátó gondolkodásnak és az öncélú, a másikra fittyet hányó, inkongruens viselkedésnek.
    Néhány nagyon ígéretes, és a maga módján eredeti próbálkozástól eltekintve a jelenlegi felhozatal öngerjesztő pszeudo-elitista sznobéria (vagy egyenesen gagyi), ez pedig nem tesz jót azoknak a minőségi és élvezetes produktumoknak, amelyekből táplálkozik, és amelyek még ma is messze-messze túlhaladják az önjelölt utódokat.
    Ez nem a múlton való kesergés. Ez a jövővel kapcsolatos aggódás. Reménykedem benne, hogy rövid időn belül fel tudunk mutatni Doctorowhoz, Wilsonhoz, Lukjanyenkohoz, Gaimanhez, Cardhoz, Sawyerhez vagy Bankshez hasonlítható munkákat. Ha nem, akkor pedig tanulni kéne tőlük. Mert így nehéz magyar SF-et olvasni. Csalódni nem szeret az ember…

    VálaszTörlés
  6. Arra a pszeudo-elitistára tudnál példát írni, fonokt? Köszi előre is. Muszáj képben lennem.

    VálaszTörlés
  7. fonokt írta:
    @Chelloveck: direkt nem nevesítettem a magyar ugarról, de tettenérhető egy kör, akik nagyobb publicitást kapnak, bár a teljesítményükre az ingadozó egy rendkívül eufemista kifejezés..

    VálaszTörlés
  8. Ja, világos; csak én azt hittem, a kifejezés a műre (stílusra, nyelvhasználatra, témaválasztásra) vonatkozik. Így már értem.

    VálaszTörlés