2010. november 20., szombat

SF kurzus 2010/2.

Múlt hétvégén tartottuk a szokásos SF-es kurzusunkat az SZTE-BTK Vallástudományi Tanszékén, igencsak szép számú jelenlévővel. Ezt még októberben előzte meg egy előadássorozat, ahol hallhattak tőlünk, "oktatóktól" a prezentációtechnikáról, az adaptációkról, én elmondtam monstre 45 perces SF-es prezentációmat - amivel csak 25 perccel léptem túl a 20 perces keretet - ill. a virtuális/vurtuális terekről, valamit egy-két műről (mi Tamás barátommal sahárok voltunk). Ahogy lenni szokott, a hétvégi óra körülményei most is változtak, hisz míg tavaly hárman, idén négyen bíráltuk az elhangzó referátumokat, és sokkal több volt azoknak az előadóknak a száma, akik csak azért adtak elő, mert kedvük volt, egyébként nem kaptak érte jegyet. Rajtuk kívül is volt olyan, aki a korábbi kurzusokon részt vett és most csak nézőként volt jelen.

Az elmondható, hogy a legtöbb referátum nem egy konkrét művet (irodalom, film stb.) járt körül, hanem egy témát (posztapokaliptika, időutazás, disztópiák, eugenika, robotika stb.) és ezekhez vették "illusztrációnak" a különféle műveket. Persze volt olyan referátum is, ami konkrét műre koncentrált (pl. Enki Bilal Szörny-tetralógiája, ami meghozta a kedvem Bilal képregényeihez, vagy amin még én is meglepődtem, a Takeshi Kovacs-trilógia).

Összességében a kurzus jó hangulatban telt, mindenki hozott rágcsát, innivalót, amit bedobtunk a közösbe, így volt mit ropogtatni, ezzel is zavarva az előadókat - ezúton kérek tőlük elnézést. Érdekes volt figyelni, hogyan állnak hozzá teljesen különböző emberek bizonyos témákhoz, ill. hogy hogyan teljesítik a diasorral megtűzdelt prezentációt. Bár sokan voltak, akik első prezentációjukat tartották az egyetemen, mégis többen jól teljesítettek (ehhez hozzá tartozik, hogy mi is nagy figyelmet fordítottunk rá, hogy jó ppt-ket adjanak ki a kezükből). Ennek már csak azért is örülök, mert a kurzus célja az SF népszerűsítése mellett a prezentációtechnikák elsajátítása is. Én is innen tanultam meg rendesen prezentálni. Persze az is elmondható, hogy a hallgatók nagy része most foglalkozott először SF művekkel, de ez sajnos egy ilyen szakma, remélem a kurzus meghozta a kedvüket hozzá.

Két előadás volt, amit kiemelnék. Az egyik az udmurt (Oroszország) Vjacseszlav Ar Szergi Lepkelelkek című könyvével volt kapcsolatos. Se a könyv, se az előadás nem kapcsolódott az SF-hez - bár minden SF, ahogy ezt az előadó is megjegyezte -, mégis az egyik legérdekesebb prezentáció volt a világ végén élő udmurtokról. A másik előadás pedig az elektronikus zene és az SF viszonyáról, érdekességekkel, alkotókkal, klippekkel és sok-sok zenével. Íme két példa, előbbit a klipje miatt is érdemes megnézni, utóbbit pedig biztos mindenki ismeri:




Végeredményben ez a félév is érdekesen és kellemesen zajlott le, sok pozitív visszajelzéssel. Reméljük, jövőre is ilyen jó hangulatban fog telni a kurzus, és hogy sikerül továbbfejlesztenünk egy nagyobb létszámú előadássá.

3 megjegyzés:

  1. nagy öröm, hogy ilyen sok az érdeklődő. jövő félévben remélhetőleg tényleg lesznek más lehetőségek is a scifis hajlamok kibontakoztatására.

    ugyanakkor egy megjegyzésem lenne: igaz nagyon sok energiát igényel, és néha a nehéz átvinni a hallgatók gondolkodásába, muszáj minél hamarabb prezentációs gyakorlatot szerezni és megtanulni élvezhető, figyelmet fenntartó előadást tartani, mert szinte minden héten szembesülök azzal, hogy sok órát tartó tanárok, vagy "szakemberek" (nem ritkán több, jól fogyó kötet publikálása után) képtelenek érthetően, lényegre törően összefoglalni a mondandójukat.

    (na, ha beledöglök is, megtanulok kommentelni, bocs hogy ezen a blogon...)

    VálaszTörlés
  2. Annak van valami oka, hogy a Vallástudományin tartják? Ottani kurzus, vagy ott volt hely?

    VálaszTörlés
  3. Eredetileg ott volt meghirdetve Vallás a science fictionben címen még 2007-ben, és mivel Réka a tanszék oktatója, ezért könnyebb itt meghirdetni (egyébként bölcsészes áltművként, szóval a BTK-n bárki felveheti) mint keresni más tanszéket.

    VálaszTörlés