Képregényesdi

Hát, igazából nem vagyok nagy képregényes arc. Kölyökkoromban ugyan volt nálunk is pár képregény, Rejtők, ugye, meg szakadtan valahol még mindig a családi házban kallódik a Csillagok Háborúja klasszikus képregényfüzete. A Transformers kultikus füzeteiből is volt vagy 2-3. De ez így ennyi is volt, más képregénnyel nem nagyon foglalkoztam az évek során (ez alól maximum az újságokban fel-feltűnő zseniális Kázmér és Huba képkockák és a netes Elfújta a lökéshullám jelenthet kivételt). 

Az igazi fordulatot a 2009-es év hozta el. Na akkor sem lettem comic megszállott, de a Zack Snyder rendezte Watchmen mozifilm hatására a képregényt is elolvastam. Bárki bármit mondjon, a film is lenyűgöző, a képregény pedig fantasztikusan összetett. A "Times szerint a legjobb képregény" indított el azon az úton, hogy mikor megjelent a "minden idők legjobb képregénye" akkor azt is elolvastam. Természetesen a Sandmanről beszélek, aminek első kötete (ami korántsem tökéletes) elegendő volt ahhoz, hogy a második, A babaházt olvasva elfogadjam, hogy Gaiman mesterműve valóban a legjobb lehet a témában. Idén a harmadik kötetet is abszolváltam, ami szintén remek darab, igaz, még mindig a második gyűjtemény a legjobb.

Ezek mellett párhuzamosan megjelent még egy nagyon érdekes comic. A kicsit japán mangás füzet elsőre nem keltette fel az érdeklődésemet. Scott Pilgrim kalandjai érdekesek voltak, és kellően elborultak, de csupán kultstátusza miatt kezdtem el olvasni (nameg a belőle készült, azóta megnézett film trailere miatt). Ahhoz, hogy a léha, de szerethető Pilgrim belopja magát a szívembe, a negyedik kötetig kellett várnom. Akkor azonban megkaptam, amire vágytam, a kötetben volt minden, ami engem meg tud fogni a számítógépes játékoktól a humorig. Jelenleg az utolsó, hatodik kötetet várom, remélhetően hamarosan megtudhatom, miben tér el a film befejezése (ami egyébként "simply perfect").

És hogy még mindig ne fejezzük be a sort, egy magyar, Csordás Dániel képregénye is a kezem ügyébe került. A Nocturne elsőre nem tetszett, csupán - csúnya szóval - "kényszerből" olvastam el. Elsőre nem is tudtam hova tenni. furcsa volt, mert emellett a fickó remek kis blogot csinál, de ez a kötet valami sokkal furcsább. Aztán egy-két ötlet megmaradt, és végül kiegyeztem vele egy döntetlenben.

Utolsónak hagytam a legérdekesebb darabot. Enki Bilalról akkor hallottam először, amikor megnéztem a TV-ben az Immortel, ad vitam című filmet. Kisült, hogy ő eredetileg képregényes, és hogy a stílusa legalább olyan különc, mint a filmjének a világa. Sajnos a Nikopol-trilógia nem hozzáférhető, de a tavaly november óta a teljes Szörny-tetralógia (vagy Hatzfeld-tetralógia) igen. Bilal inkább a rajzstílussal kápráztatja el az embert, nem a történettel - persze arról sem állíthatnánk, hogy hétköznapi. Az őrült XXI. század, a délszláv háború nyomorúságos emléke, egy megalomán milliárdos, apokaliptikus szekták, széthulló világ jellemzik ezt a képregényt. Nem könnyű olvasmány, de mindenképpen megéri elolvasni.

Illetve még miután olvastam az erről készült kritikát, belevetettem magam a Random ingyenes netes képregénymagazinba. Egyetértek a kritikával.

Ugyan ez a lista nem tűnik nagynak, de higgyétek el, számomra igenis elég nagy. Korábban nem vonzódtam a képregényekhez, most már azonban örömmel veszek a kezemben bármilyen igényesebb munkát. És hogy mi lesz a következő? Azt nem lehet tudni. Majd csak összefutok valami érdekességgel.

ui. köszönettel tartozom a képregények nagy részéért locutusnak és makitrának.