Rango

"Szervusz, Amigo!
Itt nincs más csak halál.
A sivatagban rád
Senki sem talál.
Hogy hősünk mily bátor,
Zengi ez a kis dal.
Ha élve maradna,
Az nagy diadal."

Mindig öröm, ha onnan jön egy klasszikus, mára már elfeledettnek hitt zsáner zsigerien tiszta képviselője, ahonnan nem is számítunk rá.

Már akkor felkeltette az érdeklődésemet ez a film, amikor még csak az első promóképeket mutatták. Egy nagy narancssárga műhalacska, egy játék, meg egy hawaii inges, enyhén Rauul Duke-ra emlékeztető gyíkkal. Plusz Johnny Depp, aki ugyan mióta belebújt a kalózgúnyába ill. mióta Tim Burton ugyanazt a szerepet játszatja vele, már nem tartozik a kedvenceim közé, de akkor sem feledkezhetünk meg klasszikus szipkás alakításáról. És aztán lassan csak folytak az infók, csordogáltak. És egyszer csak azon vettem észre magam, hogy ott ültem a moziban, kisgyermekes szülőkkel, és egy vérbeli western pörgött a szemem előtt.

Lenyűgöző volt.

Jó érzés, hogy vannak még olyan alkotók, akik képesek a mozit kihasználni, és nem csak a 3D csillogó nyavalyáira gondolok, mint az Avatarnál. Én a Scott Pilgrimnél is tapsoltam a film közben, és itt sem tudtam megállni, hogy össze ne szoruljon a kicsi, klasszikus zsánerfilmeken nevelkedett szívem.

A kezdés egyszerre furcsa és zseniális, nem is lövöm le. Reflektáljunk önmagunkra. A lényeg, hogy főszereplőnk, egy gyík - pontosabban egy zöld kaméleon, ami már csak színével is kilóg a többi karakter mellől - egy véletlen baleset folytán egyedül marad a Mojave sivatagban. Kisebb-nagyobb kalamajkák után eljut Por (Dirt) városába, ahol a helyi állatok - mind csúfabbnál csúfabb jószág - épp amiatt aggódik, hogy elfogy az éltető vizük. Gyíkunk elhatározza hát, hogy miért is ne játszhatná el itt élete nagy szerepét, ő lesz Rango, a legendás pisztolyhős, aki félelmet nem ismer. Ennek azonban egy nagy hátránya van: az ittenieknek tényleg szükségük van egy hősre, és Rango lassan el is hiszi magáról, hogy hős. Így eme nagy mese lám kezdetét veszi.

Ahogy mondtam, ez egy remek kis western, illetve egy remek tisztelgés a klasszikus westernek előtt. Megidéződik itt minden és mindenki a Névtelen Embertől a Volt egyszer egy vadnyugatig. És hogy ne unatkozzunk, a pisztolypárbajok, koszos képű banditák, kissé buta, de jólelkű földművesek és deszkákból úgy ahogy összetákolt házikók mellett kapunk igazi háborús filmekbe illő jelenetet, lovaglást a naplementében, úgy ahogy azt kell, egzisztenciális drámát, mesét a modern idők eljöveteléről, sőt, még egy kis misztikumot is belecsempésztek az alkotók. Na és persze humort. De ne olyan Disney-féle "jajdecukik jótnevetünk mertaranyosak" dologra gondoljatok. Egy olyan filmre, ahol az első húsz percben láthatjuk, hogy egy hatalmas  acélüst szétlapítja egy héja fejét én nem ültetnék be apró gyerekeket. Ez nem a Tom és Jerry, ahol hiába dugunk petárdát Tom feneke alá, a macseknak semmi baja sem lesz. Ó, nem, ez nem az a film. És hála az égnek nem estek át a másik oldalra sem, vagyis nem gyömöszölték tele popkulturális kiszólásokkal, sem altesti poénokkal. Minden beszólás ott és úgy jó, ahogy van.

Ráadásul most először fordult elő velem, hogy sajnáltam, hogy a filmet nem 3D-ben láttam. Annyira jó volt az animáció, hogy még így is mondhatni "térhatásúbb volt a valóságnál." A kitalált karakterek pedig nagyon jók. A félfülű, kilyuggatott bőrű, apró szemű, sánta, koszos, vézna, csoszogós, fogatlan, és még ki tudja, milyen szépséghibákkal megáldott állatok csak még közelebbivé teszik a történetet. Persze az ász akkor is a "vadnyugat utolsó banditája", Csörgőkígyó Jack, akinek megjelenésekor érezhetően megfagy a levegő a moziteremben, a gyerekek összébb húzzák magukat, a felnőttek pedig nagyot nyelnek: "most Rangót meg fogják ölni."

Szóval, ahogyan a vicces kis bagolyzenekar mondja, ez egy mese, egy hősről, aki még keresi saját történetét. De nekünk nem kell aggódni: mi, mozibarátok, megtaláltuk a történetünket. Úgy hívják, hogy Rango.