A year of my life

Nem vagyok az énblogolás híve. Általában megbánom az ilyen próbálkozásaimat (eddig vagy 3-4 énblogot küldtem a virtuális pusztulásba). Ráadásul most talán nem is a legvidámabban látom az évet, sok mindent nem kommunikálok a netre (akik követik a twitterem azok pár kitörésemet láthatják csak). Igazából sokkal komorabban, pesszimistábban szemlélem a világot mint pár éve, ennek rengeteg oka van. Lehet nem jó ötlet ezt a bejegyzést megírni. De a lányok (Bea és Judit) meghozták a kedvemet. Próbálom viszonylag rendesen összefoglalni, milyen dolgokat tartok fontosnak az évből.

Aki szokta olvasni a blogot, az igazából valamennyire ismer. Az, hogy mi tetszik, mi nem tetszik, mire fordítok időt és mire nem jellemez valamennyire. A többire meg igazából ki kíváncsi? De lehet van akit érdekel, how is this guy anyway? A Tovább után, ha érdekel.

Az év nem indult a legjobban. Úgy az egész 2011-re elmondható, hogy számomra nem az egészség éve volt, többet voltam orvosnál és költöttem gyógyszerre mint az azt megelőző 5 évben összesen. Persze komoly baj sose volt, apró kellemetlenségek, sajnos ez az élet velejárója. Van pár dolog, amit átviszek ebből az új évbe, de ez van.

Ami lényeges, februárban elkezdtem végre a vallástudományt. Mindenképpen érdekes, utólag visszagondolva is jó választásnak tartom, igazából ha valami negatívumot ki kéne emelnem az az, hogy nem csináltam meg már hamarabb azt a fránya nyelvvizsgát (sajnos a nyelvi érzékem a nulla felé konvergál, de lassan a használat során azért fejlődik). Nagyon sok érdekes tapasztalatra tettem szert, sok érdekes embert megismertem, nagyon jó mind a tanerő, mind a csoport amibe járok. Igazából azért furcsa hogy ezzel kezdtem el foglalkozni, mert korábban sehol nem jött elő a környezetemben a vallás. De nagyon érdekes számomra ez az egész, noha továbbra is ateistának tartom magam. Ami egyébként óriási haszna ennek a szaknak, az a kiszélesedő látókör és az, hogy az eddig is meglévő, toleráns attitűdömet csak még jobban elmélyíti.

Sajnos ehhez az évhez kötődik, hogy nagyot csalódtunk a sci-fi kurzusunkon. Idén hirdettünk először előadást a szeminárium mellé, és a vizsgán tapasztaltak el is vették a kedvünket. Természetesen önvizsgálatot tartottunk, és végül úgy döntöttünk, hogy inkább átgondoljuk az egészet és nem tartunk ősszel kurzust. Emellett elhatároztuk, hogy újra belevetjük magunkat az írásba - amiből az lett, hogy jövőre tolódik az is. Sajnos egyikünknek sem úgy alakult az élete ahogy eltervezte, elég sok mindent kell csinálni. De tény, ha azokat, amiket elterveztünk, összehozzuk, igencsak meglesz az okunk egymás vállának lapogatására.

Ezzel összefügg, hogy mennyire vállaltam/nem vállaltam sokat. Ez is igazából, mint minden, év vége felé jött ki. Az egyetemen is feltorlódtak a dolgok, a sci-fis életben is elég sokat mozgolódtam, és még rengeteg egyéb dolog. Kicsit összecsapnak a hullámok a fejem felett, és ez sajna januárban sem fog enyhülni. Teher alatt nő a pálma, szokták mondani.

És akkor sci-fi. Az SFmagos dolgok belőlem is kivették a részüket, ennek ez a blog látta kárát, amit igyekszem majd jövőre rendbe hozni, kicsit változtatok is a tartalmon, a "csak ismertető" helyett sokkal több olyan dolgot akarok felrakni ami egyedibb. Többek közt az év elején várható pár igen hosszú, igen érdekes és kifejezetten az én személyes látásmódomat tükröző bejegyzés. Idén voltam IG talin is, ami jó volt, minden probléma ellenére. A Conon is megfordultam, az sajnos nem sikerült olyanra mint szerettem volna, de jobb volt mint a 2009-es, amin legutóbb voltam. A Szefantor a szokásos kellemes élmény.

A Con ugye a nagy együttműködésről szólt. Ennek jegyében én befogtam a számat, mert rengeteg dolog van, ami zavar, zavart régen is és zavar most is. Kicsit a saját nézőpontom alátámasztását látom a november 12-ei sci-fi napban és annak tanulságaiban. Noha az együttműködés zászlaja továbbra is leng, én mégis úgy látom, ez a nap szépen megmutatta, meddig tud elmenni a két tábor. Ennél többet nem várhat el sajnos a jelen helyzetben senki. A netes megnyilvánulások is azt mutatják számomra, hogy betegesen kicsi ez a pocsolya és beteg az egész helyzet is. Beteg, jól olvastátok. Kicsit szégyellem is magam, mert asszisztáltam a helyzethez. Bár ezt nem szokás hangoztatni, de ugyanúgy vannak problémáim az SFmaggal, mint másokkal. Persze nem ugyanazok, de vannak. Én úgy tekintek magamra, mintegy kívülről jött ember. Csak úgy belecsöppentem a kis magyar mocsárba, és mivel pár dologban az egyik oldallal értettem, ill. értek még mindig egyet, arrafelé úsztam. De attól még önálló ember vagyok. Nem írok, ez pedig sokkal több dolgot jelent, mint elsőre tűnik. Nem vagyok pesti, nem tudok jelen lenni sok eseményen. Ennek is megvan a pozitív és negatív oldala. A nagy flémkorszak után kezdtem belefolyni a dolgokba. Ez is sokat számít, bár bevallom, és utólag szégyellem magam, még idén is volt eset, amikor én is beszálltam egy-egy flémbe. Sokat számított ez az év, sok mindent megértettem, sok embert másként látok. Motivációk, érdekek, személyiség, előítéletek. Sajnos nem lehet lerombolni az egészet és újra kezdeni, ebből kell kihozni amit lehet. Megvannak a magam elvei és elképzelései, de ez nem jelenti azt, hogy nem érdekel mit mond más. Viszont ha más nem hajlandó engem meghallgatni, megérteni, nem próbál értelmesen, nyitottan, a saját szűklátókörűségén kívül vizsgálni a dolgokat, nos, az nálam nem szerez jó pontot. Tartozzon bárhova.

De félre a vádirattal! Majd jövőre úgy is igyekszem nyíltabban kommunikálni. Nem sértegetni. Eddig sem állt szándékomban senkit sem sértegetni.

Igazából furcsa, mert az év második fele, úgy szeptembertől kezdve utólag visszanézve elhomályosítja az előtte történteket. Akkor életem egy jó korszaka ért véget. Bár sokáig úgy éreztem, én rontottam el, de inkább úgy mondanám, egyszerűen elromlottak a dolgok. Nagyon sajnálom ami történt, és tudom, hogy helyrehozhatatlan dolgok estek meg. Viszont fontos volt, hogy ennek hatására rá kellett ébrednem, hogy rengeteg problémámat nem tologathatom magam előtt. Nagyon nehéz úgy egyensúlyozni, hogy már lássuk, mi a baj, de még ne essünk bele az önsajnálat hibájába. Persze az egész többrétegű. Belejátszik az, hogy idén betöltöttem a huszonnégyet, ami önmagában nem baj, de jövőre befejezem az egyetemet. Ami már érdekes helyzet. Egyfajta felnőtté válási krízis ez, amivel rajtam kívül még rengetegen küzdenek, ki így, ki úgy. Tudom, sose volt könnyű felnőni. De most sem az. Idehaza épp egy paradigmaváltás kellős közepén élünk már két évtizede, ami elég érdekes dolgokat produkál (nem szoktam a neten politizálni, de igen, kurva sz@r irányba haladunk, és ez nem liberális picsogás), és nem egyszerű egy ilyen kaotikus világba beleilleszkedni.

Fontos emberek léptek ki az életemből, ill. fognak hamarosan. Vannak újak, vannak nagyon értékes emberek is, de még minden nagyon képlékeny. Igazából az elmúlt két-három hónap annyira tömény volt, hogy nem tudom még megítélni, ki mit is jelent, az események mire is utalnak. Próbálom lebontani magam az alapokig, hogy aztán újra össze tudjam rakni magam. Most mindenre figyelek, mindenki szavát meghallgatom, és próbálok tanulni, próbálom magamat nézni a szavaikban. Az biztos, hogy sokat változtam ebben az évben, és az utóbbi időszakban még többet. Nem tudom még, hogy jó vagy rossz irányba, vagy hogy miben. Haladok, hol megtorpanok, hol hátrafordulok és azon gondolkodom nem lenne-e jobb visszamenni? Nehéz, ez az egyik nagy hibám, amin változtatnom kell. Az ember nehezen ismeri be a hibáit, néz szembe a félelmeivel.

2011 kemény év volt. 2012 valószínűleg még nehezebb lesz. Vannak lehetőségek, munka, külföld, tanulmány, sok minden. Majd meglátjuk, mi lesz ezekből. Üzenem azoknak, akik számítanak, hogy számítanak nekem. Üzenem azoknak, akiket megbántottam, hogy sajnálom. Üzenem azoknak, akik nem értenek velem egyet, hogy ezután sem fognak. Üzenem azoknak, akik egyetértenek velem, hogy mindig kételkedjenek.

Üzenem 2012-nek, hogy jövök.

És a végére, csak hogy valami jó is legyen:

(ez a szám mindig eszembe juttatja, miért csinálom)