A földre hullt sárkány

A Napok Házánál, Alastair Reynoldsszal kapcsolatban már említettem Peter F. Hamilton brit szerzőt, aki szintén főleg űroperákat alkot, és óriási népszerűségnek örvend világszerte. Bár a magyar piac közmondásosan lassan reagál a nemzetközi áramlatokra és csak nehezen enged be viszonylag ismeretlen szerzőket, a nagy népszerűségnek köszönhetően nálunk is megjelent egy Hamilton-regény, a 2001-es A földre hullt sárkány (Fallen Dragon), amit váratlanul jelentetett meg 2008-ban a Tuan Kiadó, akiktől nem ilyesmihez szokott az ember. Meg is lett a vége, többek között a félrevezető borító és a két kötetre bontás miatt a könyv szép csendben bebukott. De hogy jogos-e ez a bukás? Korántsem, ugyanis ha nem is tökéletes regényről beszélünk, de mindenképpen egy meglepően okos és jó történetet kapunk, aminek - ahogy egy komment megjegyezte - minimális szintnek kellene lennie a sci-fiben.

Egy nagy korszak a végéhez közeledik. Az emberiség kolóniákat hozott létre a környező naprendszerekben, de a gyarmatosítás hatalmas összegeket emésztett fel. A telepeket létrehozó földi vállalatok azonban úgy döntenek, valamilyen módon igyekeznek visszaszerezni a befektetett tőkét - megkezdődik a kintlévőség-behajtások korszaka. Egy-egy cég űrhajóival és vállalati zsoldosaival újra és újra felbukkan a korábban általuk betelepített világokon, és kulturált keretek közt kirabolják a bolygót. A telepesek viszont szinte tehetetlenek a fejlett földiekkel szemben, hiába építettek fel virágzó kolóniákat.

Ebben a korszakban nő fel Lawrence Newton. Az Amethi telepesvilágán született, aminek lakói a zord körülmények ellenére kitartóan próbálják élhetővé tenni a fagyos holdat. Lawrence azonban, hiába született a bolygót betelepítő MacArthur vállalat igazgatótanácsi családjába, nem kér Amethi reménnyel teli idilljéből. Az ő vágya az, hogy űrhajós legyen, aki távoli világokat fedez fel, új bolygóknak ad nevet és esetleg idegen lényekkel találkozik. Mindez azonban csak ábránd, hiszen már csak nagyon kevés vállalat engedheti meg magának a luxust, hogy űrhajóin útnak indítson pár ezer telepest a jobb jövő reményében.

Mindennek ellenére Lawrence a Zantiu-Braun vállalat zsoldoskatonája lesz, Bőrös, aki speciális harci páncélzatában -amolyan második bőrben - teljesít szolgálatot. A fél tucatnyi világot megjárt katona azonban végül úgy dönt, ideje saját kezébe vennie az irányítást, és úgy rendezi, hogy a következő Z-B célpont, a Thallspring bolygóján egy titokzatos kincs közelébe kerüljön, amit egy korábbi hadjáraton fedezett fel. Bár még maga Lawrence sem tudja, mi lehet a Földre Hullt Sárkány templománál, egy biztos: olyasmi, amitől a helyiek boldog és békés életet élhetnek. De a második thallspringi behajtás nem úgy alakul, ahogyan a Z-B vezetői elképzelték: egy titkos ellenálló csoport mindeddig ismeretlen eszközökkel, meglepően jól szervezetten tör borsot a vállalati megszállók orra alá, és félő, hogy az egész hadjárat kimenetelét megváltoztatják. Valójában azonban mindez csupán a kezdet egy olyan játszmában, ami az egész emberiség sorsát eldöntheti.

Egy hosszú regényről van szó - és egy nagyon sokoldalúról. Több, mint 700 oldal, három fő síkon futó cselekménnyel, emellett beékelődő epizódokkal és karakterekkel - semmilyen esetre sem egyszerű űrháborús sci-fi. A fő karakter természetesen Lawrence, aki egyrést részt vesz Thallspring megszállásában, másrészt különböző fejezetekben megismerjük fiatalkorát és útját idáig. Teljesen meglepődtem, amikor egy ilyen könyvben egy kamasz élethelyzetével szembesültem, azokkal a jellemzőkkel és problémákkal, amikre nem is számítottam egy űroperában. Pedig ennél még sokkal több dolgot is megtudunk Newtonról, ráadásul későbbi életútja, földi tartózkodása és behajtó hadjáratokon szerzett emlékei remek palettát nyújtanak erről a jövőről. Rajta kívül a másik fontos karakter Denise, a thallspringi ellenállás egyik vezetője, akinek szemén át közelről láthatjuk, milyen is egy megszállt világon élni. De nem is az a fontos, hogy ki honnan jött, nem az akciók a fontosak, amik megesnek Lawrence-szel a küldetésein vagy amilyen lépéseket az ellenállók tesznek. Persze, kapunk ezekből is szép számmal, de nem ezeken van a hangsúly, ráadásul Hamiltonnál ezek valahogy nem válnak unalmassá, de az akciókra még visszatérünk. Amit a könyv legerősebb, legfontosabb és leghatásosabb aspektusának tartok, amiért minden ismerősömnek, akiről tudom, hogy kicsit is érdekli a sci-fi (és az űropera), a kezébe fogom nyomni a két kötetet, az az, hogy ez a könyv tanít! Igen, jól olvastátok, ez a könyv erkölcsi, morális értékeket akar átadni, tanítani akar nekünk valamit a világról. Nem didaktikusan teszi, annál azért Hamilton sokkal jobb író - kicsit olyan is volt, mintha néhol rutinból írta volna az adott epizódot, de erről elég ennyi.

Hamilton több módját is felhasználja annak, hogy elmondja amit akar. A legdidaktikusabb módja ennek Denise meséi Mozark hercegről, aki a mesés Gyűrűbirodalom egyik bolygójának trónörököse. Mozark a mesékben számos világot bejár, és minden alkalommal újabb és újabb kis történet hangzik el, ami már ekkor átad egyfajta tudást. De itt nem áll meg a folyamat: a mese párhuzamba kerül a regény cselekményével ill. Newton élettörténetével, így mélyítve az olvasottakat és további asszociációkra késztetve az olvasót. Emellett Lawrence életútja is számos tanulságot tartogat, pontosabban inkább elgondolkodni valókat. Ugyanis Hamilton nem esik abba a csapdába, hogy hősét tévedhetetlenné teszi, olyasvalakivé, aki az író elveinek szószólója, nem: Lawrence-nek megvannak a maga hibái, gondolatai, melyek folyamatosan változnak a megszerzett tapasztalatok miatt. Ráadásul Lawrence képes elgondolkodni a történteken/hallottakon, és próbál tanulni, emiatt is vág bele a Földre Hullt Sárkány küldetésébe.

A sok-sok elgondolkodni való közül számomra a Santa Chico epizód volt a legérdekesebb, számomra az a regény csúcspontja. Anélkül, hogy bármilyen nagyobb részletet elárulnék erről, röviden megpróbálom kiemelni, miért tartom érdekesnek ezt a részt, és  igyekszem illusztrálni, mi minden van ebben a könyvben. A regény során a Z-B folyamatosan hivatkozik erre a planétára, mint egy olyan fiaskóra, ami sok mindent megváltoztatott. Mondanom se kell, mire az ember odajut, hogy szembesül Santa Chicóval ("Santa Chico. Az igazi paradicsom."), már izgatottan várja, mi is lesz itt. És szerencsére nem is kell csalódnunk, jó érzékkel, már-már filmszerűen - ami egyébként az összes akciójelenetre igaz - tárja elénk a szerző az összecsapásokat és a vereséget. Ugyanakkor a lényeg itt az, hogy ebben a fejezetben az eddig megismert jövőbeli világ egy alternatíváját kapjunk. Elég annyit tudni, hogy eddig minden világon csak apró zárványokként léteztek az emberi telepek, ugyanis bakteriális szintig meg kell tisztítani az adott terület, hogy lakhatóvá lehessen tenni. Itt azonban nem ezt kapjuk, egyszersmind mintha egy másik problémára is alternatívát kapnánk.

Ez a másik probléma pedig az, amivel általában a gyarmatosítós történetek jobbjai is foglalkoznak: az ember magával viszi azt, amitől el szeretne menekülni. A regény vége felé az egyik szereplő veti fel ezt a gondolatot, amire végső soron a könyv eddigi egésze kifut. A technológia és a természet, az emberi felelősség, az egyén és a közösség viszonya, ezek mind hangsúlyosan vannak jelen. Amethi már-már vallásos terraformálási célkitűzése, Thallspring példája, Santa Chico vagy a restauráláson áteső Föld, mind-mind egyetlen hatalmas problémát mutatnak be, ami a ma problémája is. Kissé jobban elbújtatja a környezetért felelős gondolkodást, mint A felhúzhatós lány, de ez a vonal is igen erős. Ez a felelős gondolkodás azonban nem csak a környezettel kapcsolatos: mindennel. Ha egyvalamit kellene kiemelni, mint a regény fő motívumát, az ez lenne: ne ítélj el semmit, amit nem értesz meg, és próbálj meg mindent megérteni, mielőtt rá akarnád kényszeríteni az akaratodat. Végső soron erről szól Mozark meséje és Lawrence története is. Ezért válik szimpatikussá a történet konfliktusának feloldása, ugyanis Hamilton senkinek sem áll az oldalára. Ezért megbocsájtom neki a kissé szentimentális végkifejletet, illetve azt, hogy az utolsó kétszáz oldalon behozott szál kissé lebeg az előzményekhez képest.

Nem esett még szó arról, milyen maga a regény mint irodalmi mű. A fentiekből következik, hogy itt nincs igazán rossz figura, igazi gonosz, aki ellen harcolni kell, csupán más és más oldal van - igazi ellenség csupán maga a testetlen vállalat. A szereplők egyébként jól megrajzoltak, mélységgel rendelkeznek, Lawrence alakjával képesek vagyunk azonosulni. Ő sem hibátlan, félreértés ne essék, de emberi, ahogy Denise is, illetve más mellékalakok is - közülük természetesen nem mindegyik kap komplex jellemet. A cselekmény érdekes, fordulatokban és akcióban nem szerénykedik, ráadásul a különféle meglepetések és sejtetések miatt az embernek nem lankad a figyelme, ami egy ekkora regénynél nem kis teljesítmény. Csupán az utolsó száz-százötven oldalnál érezni, mintha kissé túl hosszú lenne már a regény, és valamiért a korábban dicsért feloldás is odakentnek tűnik. A stílusa, mint már utaltam rá, élvezetes, nem kifejezetten sziporkázó, de egyáltalán nem mondanám rossznak vagy élvezhetetlennek, sőt, még dagályosnak sem, bármilyen hosszú is a könyv. A konfliktusok jól kitaláltak, a párbeszédek élnek, a regényben sorjázó vitákat pedig élvezet olvasni.

A földre hullt sárkány minden hibája ellenére egy nagyon érdekes regény. Bár elég sok mindent elmondtam róla, még számos egyéb aspektusa van, amiért érdemes elolvasni. Soha nem gondoltam volna, hogy egy űroperában, ami képes logikusan, értelmesen és átgondoltan bemutatni egy katonai megszállást, olyan gondolatokat fogok olvasni, mint itt. Sose hittem volna, hogy egy katonai sci-fi tanítani próbál! Egy biztos, ha a sci-fi írók ennyire komolyan vennék a dolgukat, mint Hamilton, sokkal kevesebb rossz könyvről írnék a blogon. És ha nem ez Hamilton legjobb regénye, akkor kíváncsi vagyok, milyen lehet az, amiért ez a fickó Nagy-Britannia legnépszerűbb science fiction írója...