LoveStar

Ha az Extensa kapcsán azt írtam, hogy szinte semmit nem tudunk a közép- és kelet-európai kortárs sci-firől, akkor az észak-európaiakkal kapcsolatban akár el is hagyhatjuk a "szinte" szócskát. Ugyanakkor, köszönhetően annak, hogy a Millennium-trilógia miatt az északi országok irodalma iránt megnőtt a kereslet, ennek farvizén akár még sci-fik is behajózhatnak hozzánk. És pontosan ez történt az izlandi Andri Snær Magnason esetében, akinek LoveStar című regényét a Gondolat kihozta a Könyvfesztiválra.

"Üdv néked, LoveStar!"

Az egész azzal kezdődött, hogy sarki csérek lepték el Párizst, méhek Chicagót - méz alá temetve azt - és vörös amazonaszi pillangók az Északi Sarkot. Aztán jött egy ember, aki magát csak LoveStarnak nevezte, ahogy cégét is, ami a madarakkal és pillangókkal foglalkozott. Aztán egyszer csak bejelentették, hogy rájöttek, mi is folyik itt. De mindezt nem az állatok iránti odaadásból tették: a különböző hullámokat, amiket megleltek, arra használták fel, hogy ezer módon megváltoztassák a világot, LoveStar pedig a Föld legfontosabb emberévé vált. Általa megszületett a vezeték nélküli ember, és ezzel átalakult számos munkakör, köztük a reklámipar is. Egy-egy reklámszöveg bármikor kiszaladhat a rikkancsok torkán, csináljon éppen akármit, a szerelmi aktustól a bevásárlásig. Persze az sem utolsó dolog, hogy a LoveStar vállalat munkásságának hála mindenkit halála után kilőnek az űrbe, a szerelmet pedig kikalkulálják, így tökéletes szerelmes párokat hoznak össze, akik akár a világ végéig boldogak lennének.

LoveStar uralja a halált és a szerelmet.

Mi történik azonban akkor, ha a tökéletes szerelmes párt nem egymásnak kalkulálják ki?

Az izlandi író regénye szokatlan alkotás. Idősíkokban ugrál, szereplők között, és a legfurcsább ötleteket dobja be, mindenféle magyarázat vagy jelzés nélkül - amikor pedig magyaráz, nem akarjuk elhinni, amit olvasunk, annyira abszurd. Bár az alapötlet sci-fibe illő - egy tudományos felfedezés és annak hasznosítása -, a megvalósítás minden, csak nem megszokott technokrata science fiction. Az egész inkább mesei, a narráció, a szereplők, az események. Két szerelmes, akik már-már idegesítőek, egy öreg ember, akit mindig megszáll a nagybetűs Ötlet, és démonként addig nem ereszti, amíg meg nem valósul - már ez önmagában nagyon jól kitalált és végigvitt gondolat. A világ egyszerre komikus és tragikus, egyszerre borzadunk el és csóváljuk a fejünket. Mindez azonban mi körül forog? Olyan ez, mintha valami izlandi mítoszt olvasnánk, egy magról, ami maga a világ, és a világról, ami maga a mag. Annyira különös ez a regény, hogy igazán nem lehet megfogni.

Ennek ellenére - vagy éppen ezért? - engem nem tudott igazán magával ragadni. Nem azzal van a bajom, hogy nem keményvonalas sci-fi, az kit érdekel, van még jó pár ilyen regény a világirodalomban. Egyszerűen nem találtam fogódzót. Amennyire elvarázsolt a mézzel belepett nagyváros képe, annyira nem tudtam összerakni a későbbieket. Noha a könyv tele van emlékezetes jelenetekkel, mint a fiatal LoveStar és feleségének beszélgetése (LoveStar egész figurája), a titkos ügynök - itt amolyan két lábon járó, titkos reklámcég - élete és összeomlása, vagy a sivatagi jelenet, mégis, valami hiányzik. Benyomások, érzések, hogy valami eltűnt, ami talán a kezdet kezdetén megvolt. De az is lehet, hogy bennem van a hiba, és arról szerettem volna hallani, ami itt csak másodlagos. Nem arról szólt a könyv, amiről vártam. A regényeknél nem működik tökéletes kalkuláció.

Viszont attól függetlenül, hogy engem nem tudott elvarázsolni, ez egy figyelemre méltó könyv. A szerző éleslátásról és hatalmas képzelőerőről tesz tanúbizonyságot, egyszersmind az emberekről is sokat mesél nekünk. Emlékezetes olvasmány, ami nem csak azért különleges, mert a szerzője egy számunkra Isten háta mögötti helyen él, hanem mert olyan módon próbál bemutatni bennünket, embereket, ahogy írók csak nagyon ritkán próbálják meg. Ez egy modern mítosz.

A magból fa lesz...