Tűz lobban a mélyben

Az amerikai Vernor Vinge-t nem éppen termékeny szerzőként ismerik, ennek ellenére több könyvét is nagy népszerűség övezi. És bár idehaza is megjelent már A szivárvány tövében (Rainbows End) című Hugo-díjas könyve, a magyar olvasóknak várniuk kellett, hogy olyan műve jelenjen meg, ami alátámasztja, miért is tartják modern klasszikusnak az írásait. A Gondolati Zónák (Zones of Thought) történetei azok, amelyekkel a legnagyobb hírnevet szerezte meg a szerző, mind az első kötet, a most az Ad Astra kiadónál megjelent Tűz lobban a mélyben (A Fire Upon the Deep), és folytatása (előzménye), A Deepness in the Sky Hugo- és Locus nyertes, azonban ennél többet mond az, hogy állandó szereplői a különféle Best of listáknak (mint itt, itt vagy itt). A sorozat harmadik darabja, a The Children of the Sky (ami az első kötet történetének folytatása), 2011-ben jelent meg angolul. Sokak szerint kifejezetten furcsa volt, hogy eddig nem adták ki magyarul legalább az első kötetet - ezt a hiányt pótolja a mostani magyar megjelenés.

A Straumli Birodalom kutatóállomást hozott létre a Transzcendenciában. Az ún. Felső Labor a Galaxis távoli csücskében, egy elhagyatott, több millió éves archívumra épült, célja pedig az, hogy olyan dolgokat ássanak elő a múltból illetve hozzanak létre ennek a tudásnak a segítségével, amellyel a straumer emberek még fejlettebbekké válhatnak. Azonban a kutatók mit sem sejtve belesétáltak egy ősrégi kelepcébe: egy több millió éves álmát alvó entitás lassan újra összeáll és öntudatra ébred. Az embereknek csupán arra marad idejük, hogy az utolsó pillanatban egy vakmerő szökést próbáljanak meg. Egyik hajójuk elpusztul, de a másik, fedélzetén másfélszáz hibernált gyerekkel sikeresen megmenekül és egy ismeretlen naprendszer felé veszi az útját. Azonban miután a hajó leszáll a bolygóra, váratlan támadás éri őket. A tüskések - ahogyan az emberek elnevezik ezeket a kutyaszerű lényeket - középkori viszályai miatt a túlélők, a nyolc éves Jefri és nővére, a tizennégy éves Johanna Olsndot a két szemben álló táborba kerül. A tüskések, ezek a több egyedből összeálló, csoporttudattal rendelkező lények remek segítséget vagy eszközt (ez nézőpont kérdése) látnak az emberekben, akik szépen lassan megismerik ezt a különös világot.

Mindeközben a szabadjára engedett entitás, az egyszerűen csak straumli mételynek nevezett lény egyre nagyobb területet hódít meg a Galaxisban, míg végül nyilvánvalóvá válik, hogy sokkal többről van itt szó, mint egy önmagát szórakoztató, korlátozott erejű poszthumán hatalomról. Megindul a versenyfutás a gyerekek hajójáért, aminek a fedélzetén valami olyasmi található, ami valószínűleg az egyetlen lehetőség a métely megfékezésére, vagy a mételynek a kiteljesedésre.

A Galaxis és a Zónák oldalnézetben
(részletes térkép itt)

A Tűz lobban a mélybennek, mint science fiction regénynek a legfontosabb és legötletesebb alkotóeleme maga a háttérvilág, pontosabban az ún. Gondolati Zónák. A Zónák középpontja a Galaxis magja, ekörül található a Gondolattalan Mélység, ahol a legtöbb technológia nem működik, a hajók örökké fogságba esnek, és valójában senki sem tudja, mi van benne. Ezt követi a Lomha Zóna sávja, ebben található a Föld is, és az ismert fizikai törvények érvényesek. Sok faj kezdi itt az életét, és ha szerencséjük van, előbb-utóbb eljutnak a Kívülbe, abba a Zónába, ahol már sokkal fejlettebb technika érhető el, a Galaxis központjától távolodva egyre gyorsabban lehet utazni. Ám ezen is túl létezik még egy Zóna, a Transzcendencia, ami hihetetlen technológiák és hatalmak otthona, mesés kincsek és borzalmas veszélyek lelőhelye. Bátran ki merem jelenteni, hogy a Zónák talán az űroperák világának legegyedibb és legötletesebb megoldásai, elegáns és szédítő megoldása a fénynél gyorsabb utazás problémájának. Tökéletes terepe egy okosan felépített és izgalmas történetnek.

Mert ez a regény az: okos és izgalmas. A tüskések világának középkori, már-már fantasykből ismerős ármánykodásai és politikai csatározásai érdekes elegyet alkotnak a Kívülből kiinduló mentőakció történetével, ami ízig-vérig űropera furcsábbnál-furcsább idegen lényekkel, csillagbirodalmakkal, Galaktikus léptékekkel, rejtélyekkel, titkos szövetségekkel. Természetesen számomra ez az űrbéli világ volt a legérdekesebb, a regény lassan enged betekintést a Zónák mindennapjaiba, és mutatja meg, milyen reakciókat vált ki a métely megjelenése. Utóbbihoz kapcsolódik egy másik ötletes megoldás, mégpedig hogy a cselekménybe beékelődnek különféle üzenetek, amelyeket a Galaxis frakciói, fajai vagy egyszerű entitásai küldenek egymásnak a Hálóra, erre a hatalmas kommunikációs rendszerre az eseményekkel kapcsolatban. Némelyik üzenet egyszerű reklám, mások propagandára használják ezt, megint mások találgatnak, hol a valósághoz közel álló teóriákat adnak elő, hol homlokegyenest más irányba tapogatóznak.

Boris Valejo borítója az első kiadáshoz

Vinge regénye tobzódik az ötletekben, ezt láthattuk eddig is, de a szereplők is nagyon eredetiek, az idegenekről nem is beszélve. Közülük is egyértelműen a tüskések a legeredetibbek. A szerző nem csak megalkotta ezt a különös fajt, csoporttudattal és középkori világgal, de részletesen be is mutatja őket, természetesen nem száraz leírásokkal, hanem a cselekmény különböző epizódjaival. Megtudhatjuk, milyen is egy hat egyedből álló falka élete, milyen lehetőségeik és korlátjaik vannak, hogyan működik az egész falkatudat és az ezekből összeálló civilizáció. Természetesen valamennyire antropomorfak - ez a science fiction idegenjei közül majd' mindre igaz -, így néha az ember elfelejti, valójában nem egy egyedről van szó, de ez akár lehet írói siker is, hisz egy falka valóban csupán egy entitás. A legérdekesebb karakterek is közülük kerülnek ki, és éppen a személyiségük összetett volta miatt a szerző többet is foglalkozik velük - talán csak Pham Nuwen az, aki hozzájuk hasonló bonyolultságot kap, de ennek is megvan az oka. Érdekes, hogy ebben a regényben mennyire fontos helyet kap az identitás kérdése. A tüskések fajuk sajátosságai miatt folyamatosan az identitásukkal foglalkoznak, a központi alakok közül több próbálkozik is saját - vagy az egész faj - tökéletesítésével ilyen-olyan módon. De ugyanígy Pham identitása is fontos szerepet kap, ahogy útitársaié is a regény egyik fontos fordulópontja után, illetve a gyerekek, főleg Johanna személyisége szintén jelentős átalakuláson esik át. Ahogy a Zónákban változik a fizika, úgy változnak a szereplők motivációi és jellemük is. És bár a regény nem nevezhető elsősorban karakterközpontúnak - ennyi ötlet és fordulat mellett nem is sikerülhetne ezt zökkenőmentesen megoldani -, mégis a legtöbb szereplő egyedire sikerült, csupán néha érezni klisés megoldásokat és kerülnek elő klisés szereplők.

Az első két Zóna-regény közös kiadása

Klisék egyébként itt-ott a történetben is előfordulnak, főleg a tüskések világán játszódó eseményekben, de ez egy ilyen terjedelmű könyvnél óhatatlanul megesik, és egyébként sem zavaró. Ha már a terjedelemről esett szó, könnyen mondhatnánk, hogy a regény túlírt, de nem az. Igaz, hogy a felvezetés nagyjából 300 oldal. Persze ez nem jelenti azt, hogy ezalatt nem történik semmi, sőt, nagyon is sok minden megesik ekkor, a szerző rengeteg információt átad nekünk, de a valóban izgalmas részek csak ezt követően kezdődnek. Úgy a regény felétől válik valóban tétté a mentőakció sorsa és kezd kiélezetté válni a két tüskés frakció harca. Egymást követik a különféle epizódok, ahol az ember valóban tud izgulni a szereplőkért, legyen szó galaktikus támadásról vagy egy szimpla orvgyilkosságról. Vinge szinte semmilyen hibát nem követ el, miközben azonos mértékkel festi meg a hatalmast és az aprót, a Zónákra kiterjedő eseményeket és a tüskések egy táborában folyó ügyeket, emlékezetes jeleneteket alkotva. Sajnos óhatatlanul megtörténik itt is az, ami a legtöbb, ilyen hosszúra engedett történetnél: az utolsó száz oldal, amikor a két történetszál összeér, túl zsúfolttá válik, kissé botladozóvá, a szerző igyekszik elvinni minket a lezárásig, de azt olyan zaklatottan teszi, hogy kissé talán furcsán fogadjuk azt, amit kapunk. Elsőre elégedetlenek is lehetünk a lezárással, a megoldás nem az, amire számítottuk - ennek jó és rossz oldalával egyaránt. De a végső epilógus véleményem szerint nagyon hangulatosra sikerült, a legutolsó két oldal pedig remek lezárása egy remek regénynek.

"Miként lehetne elmagyarázni? Hogyan lehetne leírni? Még a mindentudó nézőpontnak is inába száll a bátorsága."

Szerencsére, Vernor Vinge-nek nem szállt inába a bátorsága, és következetesen végigvitte, amit elkezdett. Nem ragadt le egy ötletnél, nem kalandozott el feleslegesen, hanem mint egy jó építész, szépen lassan felépített egy nagyon jó regényt. Ide lehetne talán idézni Jo Waltont: "Számomra ez az a könyv, ami mindent jól csinál, a példája annak, milyen az, amikor a science fiction jól működik." Azt kell mondanom - bár a regény feléig ebben nem voltam teljesen biztos -, a Tűz lobban a mélyben méltán lett klasszikus (kisebb hibái ellenére is), és éppen itt volt az ideje, hogy a hazai olvasók is a kezükbe vegyék. Okos űropera, amiben megtalálható Vinge vesszőparipája, a szingularitás - elvégre a Transzcendencia maga a megvalósult szingularitás - a szélesvásznú űropera, kalandok, jól sikerült jellemek és egy emlékezetes történet, mindez temérdek ötlettel. Remélhetően hamarosan a folytatást is olvashatjuk magyarul.