2013. február 2., szombat

Kisistenek

Terry Pratchett eddig nálam szürke zóna volt, elvégre fantasyt nem olvasok, és bár biztos tényleg nagyon jók a modern írók művei, én megmaradok a science fiction kitaposott ösvényén, és csak néha-néha merészkedek át a rokon zsánerbe. Pratchettről is természetesen csak ódákat hallottam, illetve hogy a Korongvilág mekkora zsenialitás. Így hát csak idő kérdése volt, hogy én is szembetaláljam magam egy könyvvel. Ez volt a Kisistenek (Small Gods).

"Ne helyezd reményed az istenekbe! De a teknőcökben hihetsz."

A Nagy Isten Om - szent szarvak - Omnia hatalmas, omnipotens, transzcendens feljebbvalója, akit emberek milliói imádnak vagy félik a nevét, a Kvizíció pedig akárkit akármikor megkeres, hogy a nevében felvilágosítást adjon a haza és az isten megfelelő tiszteletéről. De mégis hogy lehetséges akkor az, hogy Tesveer, ez a jámbor, egyszerű lélek, egy napon egy kis teknősbékával kezd el beszélni, illetve az szólítja meg őt, és a páncélos teremtmény azt állítja, hogy ő Om. Persze egy teknős nem valami isteni forma, nem igaz? Inkább egy bika, vagy ilyesmi. Om sem szeretne tovább ebben a teknőben maradni, pláne mert azok az átkozott sasok előszeretettel kísérleteznek a teknősök repülési képességével. De mit tehet egy teknős és Tesveer, szemben egész Omniával és Vorbisszal, a hideg kvizítorral, aki állítólag Om nagyobb dicsőségére akár az egész világot felégetné?

Különös regény a Kisistenek. Alapvetően tele van abszurd és mulatságos ötletekkel, helyzetekkel és fordulatokkal, ugyanakkor mégis hihetetlenül okos, nagyon fontos kérdéseket taglal, igyekszik a legtöbb oldalról megvizsgálni, és sok okos kijelentést tenni. A könyv hangulata furcsa keveréke a humorosnak és az ijesztőnek, a könnyednek és a komornak. Mondhatnánk, Pratchettnek semmi se szent, és igen, amiből lehet, abból viccet csinál, legyen az filozófia, vallás, háború, istenek, próféták és így tovább. Ugyanakkor Pratchett egyvalamit többszörösen aláhúz a regényében: tisztelni kell az életet és a másik embert. Humanitása miatt lesz elborzasztó pár elejtett utalástól is az omniai Kvizíció, élén Vorbisszal, akinek a karaktere az egész könyvre sötét árnyékként vetül, egyes lapokon megfagy az emberben a vér, ha róla olvas.

"A hazugságokért meg kell halnia az embereknek. De az igazság túl becses ahhoz, hogy meghaljunk érte."

A regény nagyon sok dologról szól. Főként persze az igazságról, és hogy az embernek mégis hol a helye, mit kell tennie és mit tehet egy olyan világban, ahol nem igazán lehet egyértelműen eldönteni, mi az igazság. Azzal, hogy a nagy Igazság - vagyis az egész Korongvilág természetének - kérdését tette meg fő oknak, ami katalizátorként működik a szereplők számára, Pratchett könnyen adhat lehetőséget az olvasónak, hogy eltűnődjön a világ dolgain. Az igazság több forrásból fakadhat. fakadhat az istenektől, de éppen Omnia a példa rá, hogy az emberek milyen gyorsan képesek a legegyenesebb irányt is a felismerhetetlenségig megváltoztatni - még akkor is, ha léteznek istenek! És mi a helyzet a tudománnyal? Igazából az se sokkal jobb. Persze, az egzakt dolgok azok igazak maradnak, a Föld akár gömbölyű, akár egy korong ami egy teknősön utazik. De mi a helyzet az igazán fontos dolgokkal? Az élet, a világmindenség meg minden? Ha nem a vallás ad választ, a filozófia képes rá? Pratchettnél mindenki ember, aki addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér, és sokszor nem lát tovább a saját orránál. Korlátoltak vagyunk, és képmutatóak: a filozófusok csak addig szapulják az isteneket, amíg azok nincsenek a közelben, az omniaiak már nem Omban hisznek, ezért lesz ő csupán egy teknős, aki bármikor elveszítheti utolsó hívét. És még Om is korlátolt, aki csak a saját érdekeit látja. De Pratchett nem lenne igazán jó mesélő, ha nem nyújtana megoldást, nem villantaná fel, hogy igenis van módja az embernek, sőt, még egy istennek is, hogy változtasson a dolgokon.

"...ez lényegében muris egy világ."

A Kisistenek nem azért lesz mestermű, mert nagy dolgokról beszél, hanem ahogyan ezekről beszél. Hisz hogyan máshogy ragadna meg a legjobban egy gondolat az emberben, ha nem egy mulatságos fordulathoz, anekdotához, történethez kapcsolódóan? A Kisistenek pedig mulatságos kis regény, ami éppen azért, mert ezen az egyetemes nyelven szól az emberhez, képes olyan nehéz kérdésekről beszélni, mint a vallás vagy az emberi élet. Tesveer és Om története mindenkit elkísér, aki olvasta a könyvet, és szinte biztos, hogy később is vissza fog térni a Korongvilágra.

1 megjegyzés:

  1. Zseniális könyv, zseniális értekezés róla! Nekem mind a mai napig a kedvencem Pratchettől, és benne is van a tíz kedvenc fantasy regényemben. :)

    Mindegyik karakter telitalálat, és egyiket sem igazán emelném a másik fölé, mégis, amikor olvastam Vorbis részeit, emlékszem, elégedetten csettintettem, hogy igen, ilyen egy jó antagonista.

    A legutolsó néhány sor pedig kimondottan ütős, és bár nem vagyok egy érzékeny lélek, de az mindig megkönnyeztet. :)

    VálaszTörlés