Peter S. Beagle neve azoknak, akik olvasnak fantasyt, ismerős, sőt, le merem fogadni, hogy sokan kedvencüknek tudhatják egyik-másik írását is. Azonban még azok is találkozhattak Az utolsó egyszarvú történetével, akik nem vettek a kezükbe egy könyvet sem Beagle-től, ugyanis 1982-ben egy mára már klasszikus animációs filmet készítettek belőle.
A történet, ami lényegében egy hihetetlen erejű mese, egy erdőben kezdődik. Itt él az a csodás teremtmény, ami legendák és félig elhitt történetek szereplője: az egyszarvú. Ebben az erdőben a vadászok inkább nem merészkednek, és mintha mindig tavasz lenne. De eljut ide egy hír: ez az egyszarvú az utolsó a világon. Vajon igaz ez? Igaz lehet ez? Az unikornis nekivág a világnak, hogy megtalálja társait, útja közben pedig különös alakok szegődnek kéretlen társául: Smendrik, a varázst uralni képtelen varázsló és Zsémbes Marcsa, aki évtizedeken át egyszarvúakról álmodott. Útjuk Zordon király várába vezet, ahol a félelmetes Vörös Bika őrzi az egyszarvúakat. De képes lesz-e beteljesíteni ezt a mesét e csodás teremtmény, vagy a varázsnak és a Sorsnak más szándékai vannak vele és Lír herceggel, a király fogadott fiával?
Beagle regénye elsőre egy szimpla fantasynak tűnik, tényleg olyan, mint egy archetipikus mese. Azonban hamar kiderül, hogy Beagle-nek esze ágában sem volt klasszikus történetet írni, ahol a történetvezetés szabályai szerint haladnak a hősök előre. Kezdve ott, hogy az igazi hős itt nem az egyszarvú vagy társai, hanem Lír herceg, ahogyan a varászló sem olyan nagy hatalmú mágus, amilyet elvárnánk - és nem is amolyan vicces figura, mint a rajzfilmváltozat Smendrikje. A regény állandóan kiszól a narratívából, emlékezteti az olvasót, hogy itt most bizony akármit is tesznek a szereplők, előbb-utóbb a mese szabályai fognak érvényesülni (éppen ebben rejlik valahol a különbözősége a klasszikus mesék elbeszélésmódjától). Persze, a szokásos elemek itt is megvannak, a jó és rossz küzdelme, a szerelmi szál stb. Ugyanakkor észre kell venni, hogy az író ezeket nem feltétlenül úgy jeleníti meg, ahogyan várnánk. Zordon nem klasszikus értelemben vett gonosz: ő egy végtelenül megfáradt és magányos ember, aki önzőségében csak saját boldogságát keresi, és ezért nem képes csak egy ideig élvezni mindent. Még fiát is csak "kezdeti szórakozásnak" tekinti, az egyszarvúak az egyetlen dolgok a világon, amik még fényt tudnak vinni az életébe.
Ugyanígy a történet sem ott és úgy ér véget, ahogy várnánk. Igen, az egyszarvú beteljesíti a mesét, de ehhez az kell, hogy ellenszegüljön a hagyományos történeti világnak. Mindez pedig igazán Lír sorsán keresztül történik, aki a Két szív című történetben szintén visszatér, amikor Smendrik és Zsémbes Marcsa felkeresik az immár öreg királyt egy utolsó küldetés ügyében. A kisregény sokkal líraibb, sokkal emberközelibb, mint a regény; míg abban a nemes és nemtelen világ ütközik meg, addig utóbbi lényegében a régi, heroikus világ lírai elmúlását meséli el, amikor a varázslók, hősök és egyszarvúk már csak a mítoszok, de leginkább a feledés homályába vesztek.
Természetesen a regény számolatlan réteget, utalást, szimbólumot rejt magában, amit kár lenne kifejteni - és felesleges is, hiszen egy ilyen kvázi-ajánlónak ez nem is célja. Tragikus sorsok, melyeket emlékezetes alakok élnek meg - Smendrik és Lír emelkedik ki közülük, de még az útonállóknak is emberi a története -, egy, a miénktől különböző, varázslatos világ, aminek már csak nyomai vannak, mindez pedig egy saját magára reflektáló, az emberi értékekről szóló történet köré fonva. Ez Az utolsó egyszarvú, melynek szívszorító lezárását nyújtja a Két szív, végérvényesen lezárva a mesét a világ legcsodásabb teremtményéről.
Beagle regénye elsőre egy szimpla fantasynak tűnik, tényleg olyan, mint egy archetipikus mese. Azonban hamar kiderül, hogy Beagle-nek esze ágában sem volt klasszikus történetet írni, ahol a történetvezetés szabályai szerint haladnak a hősök előre. Kezdve ott, hogy az igazi hős itt nem az egyszarvú vagy társai, hanem Lír herceg, ahogyan a varászló sem olyan nagy hatalmú mágus, amilyet elvárnánk - és nem is amolyan vicces figura, mint a rajzfilmváltozat Smendrikje. A regény állandóan kiszól a narratívából, emlékezteti az olvasót, hogy itt most bizony akármit is tesznek a szereplők, előbb-utóbb a mese szabályai fognak érvényesülni (éppen ebben rejlik valahol a különbözősége a klasszikus mesék elbeszélésmódjától). Persze, a szokásos elemek itt is megvannak, a jó és rossz küzdelme, a szerelmi szál stb. Ugyanakkor észre kell venni, hogy az író ezeket nem feltétlenül úgy jeleníti meg, ahogyan várnánk. Zordon nem klasszikus értelemben vett gonosz: ő egy végtelenül megfáradt és magányos ember, aki önzőségében csak saját boldogságát keresi, és ezért nem képes csak egy ideig élvezni mindent. Még fiát is csak "kezdeti szórakozásnak" tekinti, az egyszarvúak az egyetlen dolgok a világon, amik még fényt tudnak vinni az életébe.
 |
| The Last Unicorn Comic Book (kattra megnő) |
Ugyanígy a történet sem ott és úgy ér véget, ahogy várnánk. Igen, az egyszarvú beteljesíti a mesét, de ehhez az kell, hogy ellenszegüljön a hagyományos történeti világnak. Mindez pedig igazán Lír sorsán keresztül történik, aki a Két szív című történetben szintén visszatér, amikor Smendrik és Zsémbes Marcsa felkeresik az immár öreg királyt egy utolsó küldetés ügyében. A kisregény sokkal líraibb, sokkal emberközelibb, mint a regény; míg abban a nemes és nemtelen világ ütközik meg, addig utóbbi lényegében a régi, heroikus világ lírai elmúlását meséli el, amikor a varázslók, hősök és egyszarvúk már csak a mítoszok, de leginkább a feledés homályába vesztek.
Természetesen a regény számolatlan réteget, utalást, szimbólumot rejt magában, amit kár lenne kifejteni - és felesleges is, hiszen egy ilyen kvázi-ajánlónak ez nem is célja. Tragikus sorsok, melyeket emlékezetes alakok élnek meg - Smendrik és Lír emelkedik ki közülük, de még az útonállóknak is emberi a története -, egy, a miénktől különböző, varázslatos világ, aminek már csak nyomai vannak, mindez pedig egy saját magára reflektáló, az emberi értékekről szóló történet köré fonva. Ez Az utolsó egyszarvú, melynek szívszorító lezárását nyújtja a Két szív, végérvényesen lezárva a mesét a világ legcsodásabb teremtményéről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése