A Holtak Szószólója

Orson Scott Card a Végjáték című regényével lett híres, amiben egy fiatal fiú, Ender Wiggin szenvedéstörténetét dolgozta fel az emberiség életben maradásáért vívott háború keretei között. Card a  (Hugó-, Nebula- és Locus-nyertes) folytatás, az 1985-ös A Holtak Szószólója (Speaker for the Dead) előszavában leírja, hogy az első kötet igazából csak azért született meg, hogy a folytatást meg tudja írni. Ender az első kötetben még gyerek, aki küzd saját maga ellen egy olyan helyzetben, ahol a legrosszabb tulajdonságait kell előhívnia az életben maradáshoz. A regény lezárásában Ender, a Fajirtó válik a Holtak Szószólójává, a második kötet pedig a felnőtt Ender megváltástörténete, vagy legalább is annak utolsó stádiuma.

Az emberiség a Száz Világ rendszerében, a Csillagközi Kongresszus égisze alatt virágzik, a kiirtott hangyoktól megörökölt bolygókon túl már új planétákat is benépesített közel fénysebességgel haladó hajóival és az azonnali kommunikációt lehetővé tevő ansible-hálózat segítségével. Az egyik ilyen világ Lusitania, egy jelentéktelen kolónia, ami azonban egy csapásra a legfontosabb hellyé lép elő az emberiség szemében: őslakói ugyanis értelmesek. A háromezer évvel ezelőtti Fajirtás óta az emberiség most találkozik először értelmes lényekkel, és egyfajta vezeklésnek tekintik a pequeninók (malackák) fajával való kapcsolatot. Azonban bármennyire is igyekeznek megérteni ezeket a lényeket, a szigorú törvények miatt nem nagyon jutnak közelebb hozzájuk. Amikor pedig a malackák brutálisan meggyilkolják a kolónia xenológusát, Pipót, az egész rendszer kerül veszélybe. Ugyanakkor valami más is játszódik Lusitanián, egy Novinha nevű kislány lelkében, aki a gyilkosság után elhívja a katolikus világra a Falante pelos Mortost, a Holtak Szószólóját. De senki nem gondolja, hogy az eredeti Szószóló érkezik meg a kis világra, hogy húsz évvel az első gyilkosság után két másik halottról is szóljon, megváltoztatva ezzel nem csak a kolónia, de három faj sorsát is.

Adná magát a helyzet, hogy a Végjáték irányából közelítsünk a regény felé, de ez ugyanúgy botorság lenne, mint hogy azt mondani az első kötetre, hogy az egy szimpla military sci-fi. A Holtak Szószólója egy teljesen más regény, persze, ugyanúgy itt is főleg a lélektanra helyeződik a hangsúly, de egészen más aspektusból. De ne szaladjunk ennyire előre.

A könyv sci-fi, annak egy klasszikus alaptípusát követi, vagyis a technikailag fejlett ember találkozása a nála fejletlenebb, általában törzsi keretek közt élő idegenekkel. Ez a fajta antropológiai sci-fi olyan klasszikusokat termelt már ki magából, mint James Blish A Case of Conscience című regénye, de akár említhetnénk a Verebecskét, vagy C. J. Cherryh Mélyállomását. Card pequeninói és a köréjük felépített világ atyafástól kezdve nagyon érdekes és egyedi, ráadásul olyan rejtélyt sikerült megalkotnia, amivel végig fent lehet tartani a feszültséget és annak lassú feloldása kitölti az egész regényt. Ráadásul a harmadik fél, a Hangy Királynő behozásával csak még komplikáltabbá teszi a helyzetet, amelyet szépen kezel az egész könyv folyamán.

Ebből a hármasságból származik a regény legfontosabb mondanivalója, amit finoman még a könyvnek a malackák rejtélye melletti másik tartópillére, a Ribeira család története alá is húz, ez pedig a megértés fontosságának hangsúlyozása. Ender nővére Valentine, aki elkísérte öccsét hosszúvándorútján a világok közt egészen az utolsóig, ahová már nem követte őt, dolgozta ki a regénybeli gondolatsort. Ennek lényege, hogy az idegeneket több csoportra osztja: utlaning, framling, raman és varelse. A regény fő kérdése a raman-varelse kettősére összpontosít, előbbi a más fajba tartozó idegen, akivel viszont kölcsönös megértésre vagyunk képesek, tehát ők is embereknek tekintendők, utóbbi pedig a teljesen idegen, akiket képtelenek vagyunk megérteni. A pequeninókkal kapcsolatos fő probléma éppen ez: vajon ramanok, vagy varelsék? Ender, a Holtak Szószólója már az első kötetben is azért volt képes legyőzni a hangyokat, mert teljesen megértette őket. Ő az, akinek birtokában van az a képesség, hogy mindenkit megértsen, éppen ezért meg is szeresse azt. A regény és az élet furcsa helyzete az, hogy pont Card beszél a megértésről, ugyanakkor nem szabad, hogy másként lássuk ezeket a mondatokat szerzőjének fényében. A Holtak Szószólója a megértésről szól, arról, hogy gyakran saját előítéleteink rabjai vagyunk, saját hibáink miatt nem látjuk az igazságot, vagy egyszerűen nem tudunk elvonatkoztatni attól, akik mi magunk vagyunk. A legnagyobb bűn az, ha anélkül ítélünk el valakit, hogy megpróbálnánk megérteni. A könyv az elfogadásról is szól, arról, hogy befogadjuk az idegent saját magunk közé, amennyiben az egyenrangúnak találtatott velünk. De nem szabad gőgösnek lennünk, amikor azt vizsgáljuk, valami egyenrangú-e, le kell vetkőznünk saját szűklátókörűségünket ehhez, ami persze nem könnyű feladat.

Azt mondtam, a regény másik fontos eleme a Ribeira család. Igazából azt kellene mondanom, a regény legfontosabb eleme ez, maga a történet gerince. A könyvet botorság lenne csak az idegenek felől megközelíteni, hiszen a pequeninóknál és hangyoknál gyakran idegenebbek az embernek saját fajtársai. Több generációnyi fájdalom és veszteség bontakozik ki ebben a szálban, amit Ender éppen a megértés erejével kezd el feloldani. Klasszikus pszichológiai alapszituáció, az elfojtásból és bűntudatból eredő események, amelyek összekapcsolódnak a szeretet iránti vággyal. Ugyan csak a harmadik kötet, a Fajirtás fogja beemelni „az univerzum képletébe” a szeretetet, de valahogy az egész sorozatnak, Ender egész életének a szeretet áll a középpontjában. Mindenképpen érdemes ezt a könyvet úgy olvasni, mint ami az emberi kapcsolatokról szól. Card ráadásul képes volt élő karaktereket alkotni – ez elengedhetetlen is egy ilyen típusú kérdéskörhöz –, mindenkinek megvan a maga szerepe, viszonya a többi szereplőhöz teljesen életszerű. És persze maga Ender is olyan, amilyennek az előző kötet kisfiúját elképzelnénk felnőve, aki cipeli magával a bűntudatot, és hiába nyújt mások sebeire gyógyírt, saját magának nem képes megadni azt. Ender megváltása a Lusitania, annak lakói, Novinha és családja, a pequeninók és annak felismerése, hogy sosem késő megbocsájtani, akár saját magunknak sem.

A Holtak Szószólója több, mint egyszerű antropológiai sci-fi. Természetesen mint olyan ragyogó, remekül megállja a helyét a science fiction történelmében, ötletei még ma is elevenek és mint regény is remekül írták meg. De a boncolgatott fő kérdések, a szereplők közti dráma, a lelki oldala a könyvnek nagyon fontos olvasmánnyá teszik nem csak az SF kedvelőknek – mennyi könyvre is mondják ezt, már semmi ereje nincsen e kijelentésnek –, hanem mindenkinek, aki nyitott a másikra és saját magára, és vágyik egy megrázó, mégis felemelő történetre.