Nagyon régóta a blog mellett különféle honlapokon is jelennek meg írásaim (ezekről folyamatosan frissül az oldalt látható Írások fül linkekkel). Ezek is általában science fiction témájúak, mint ennek a blognak a legtöbb bejegyzése, de az elmúlt időszakban megszaporodtak azok az írások is, amelyek szépirodalommal vagy filmekkel foglalkoznak. Sajnos, ha az ember elaprózza az idejét - amiből néha meglepően kevés van - és az energiáit - amiből sose lehet elég -, ráadásul arról nem is beszélve, hogy a múzsa se mindig akkor csókolja az embert homlokon, amikor kellene, könnyen azon veheti észre magát, hogy a személyes terepet háttérbe szorítja más elvárások mellett. Így van sajnos ezzel a bloggal is, sokszor vagy nincs miről írnom, vagy ha lenne, azt nem ide szánom - sokszor azon egyszerű oknál fogva, hogy recenzióra kapott könyvről van szó. Az utóbbi időben pedig azon is elgondolkodtam, vajon a blogom olvasói tudják-e, hogy máshol is megjelennek írásaim? Nem tartozom ugyan az önmagukat promózó emberek közé, de be kell látnom, nem árthat, ha néha felhívom a figyelmet más írásaimra is. Így aztán összeszedtem egy csokorra valót az elmúlt hónapok legjobb, legérdekesebb kritikáiból, ajánlóiból, amit az Ekultúrán és a Próza Nosztrán jelentek meg.
Kőrösi nevével a Milyen egy női mell? című "generációs regény" hangoskönyv változatának kapcsán találkoztam, ami egy kifejezetten szórakoztató mű volt. A 303 magyar regény, amit el kell olvasnod listáján szerepel ez a rövidke könyv, amit egyébként legálisan le is lehet tölteni. Mivel igyekszem magamat felhozni (magyar) szépirodalomból, ezért neki is álltam, és egyáltalán nem csalódtam. Egy nagyon különös kis regényt kaptam, aminek a nyelvezete és a különös atmoszférája azonnal magával ragadott. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki nem fél kísérletet tenni egy igazi posztmodern regénnyel.
Pálfi talán korunk legjobb magyar rendezője, ezt már bizonyította mind a Taxidermiával - ami az a film, ami talán a legmélyebb hatást tette rám egész életemben - és a zseniális Final Cuttal. Szomorú aktualitás, hogy végül úgy néz ki, semmi nem lesz a monumentális Toldi filmjéből, de ez a "zsebpénzből" készült szürreális, egyszerre vicces és nyomasztó, allegorikus jelentekkel és hihetetlen eseményekkel teli szkeccsfilm az idei legjobb filmélményem. Aki szereti az ötletes és vizuálisan magával ragadó filmeket, annak a Szabadesés kötelező darab.
Kedvenc szerzőm végül csak megjelentette szegedi "ifjúsági" regényét, ami a hetvenes évek világába kalauzolja el az olvasót. Aki olvasott már Trenkát az tudja, mire számíthat: különös világ, ami a hétköznapi mögött létezik, vad és felfoghatatlan életet élő fiatalok, szerelem, halál, alkohol, látomások, a legkülönfélébb alakok, mindez nyakon öntve egy olyasfajta stílussal, ami sokaknak dagályos lehet, másoknak művészieskedő, de aki szereti, az el fog merülni benne. Igazi Trenka könyv, na.
Ez a könyv mintha az arcomba nevetne így novemberben, visszagondolva a nyárra, amit magam mögött tudhatok. Ez a könyv a címével ellentétben egyáltalán nem könnyed szórakozás, épp ellenkezőleg, egy nagyon különös és tragikus sorsú fiú története, aki mást sem akart, csak hogy szeressék és szerethessen, de ehhez olyasmit tett, amit épeszű ember nem csinálna. Nagyon jó könyv, ami az embernek váratlanul tárja fel a szomorú gondolatokat a nyárról és a szerelemről. "Szervusztok, szép lányok, szervusztok."
Ha az előző könyv az arcomba nevet, akkor ez intellektuális sétára invitál. Saját megítélésem szerint az utóbbi idők legjobb cikke, amit írtam, de ehhez jó alapanyag is kellett. Mint regény Ann Leckie első kötete nem váltja meg a világot - még csak a sci-fit sem -, lehetett volna bátrabb és különösebb, de még így is olyan ötleteket dob fel és próbál meg felvázolni, amelyeken az ember sokáig gondolkodhat. Nagy volt a szkepszis az emberekben, hiszen sokak szerint a gender kérdés manapság már túl van lihegve - ez elég árnyalt kérdés, de tény, minden fél hajlamos átesni a ló túlsó oldalára -, ennek ellenére meg tudom érteni, miért tekintenek a kritikusok úgy erre a könyvre, mint a nemiség kérdésének érdekes vizsgálójára. Persze ne ijedjen meg senki, nem ez a lényeg a könyvben, sőt, ami igazán fontos az nagyon is jó, érdekes és izgalmas kérdés. Okos könyv, az írónő ügyesen rakja össze az elemeket. A többiről meg a cikkben írok.
"Valami mocorog a sötétben" - énekli a KFT, és kicsit ilyen a kortárs magyar irodalom is. Mintha most jutott volna el oda pár szerző, hogy nekiálljon és összegyúrja amit az irodalomtanszékeken tanult és amivel a tévében és képregényekben találkozott. Krimi, fantasy, sci-fi elemekkel operáló művek jelennek meg sorra, és mintha lenne egy írói réteg, amelyik valami újat keres, valamit próbál, talán elszakadni a korábbi, megtokosodott formáktól, talán a kortárs kérdésekre reflektálni, talán csak közelebb hozni az irodalmat azokhoz, akik Stephen Kingen és Frank Herberten szocializálódtak, nem tudom. Mindenesetre én dicséretesnek tartom ezt a tendenciát, még ha nem is nagyon találkoztam olyan művel, ami képes lett volna az én szememben megütni a mértéket. Ilyen kísérlet volt ez a könyv is, amiről nem tudtam eldönteni, hogy társadalmi kérdéseket akar megközelíteni pszichothriller irányból, vagy az elidegenedést kívánja bemutatni kóros elmezavar leírásával. Kicsit úgy éreztem, hogy a könyv nem tudta, mit akar és mindezt hogy lenne célszerű elmondani ahhoz, hogy azok is megértsék - vagy legalább elgondolkodjanak -, akik elsősorban inkább szórakozni akarnak és nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy egy regény csak halmozza a szavakat és képeket, de nem mutat sokat...
Hát ki lehet hagyni egy könyvet, aminek ilyen címe van? Hát persze, hogy nem! Az előző bekezdésben tárgyalt hullám egyik tagja ez is, a harsányabb fajtából. Van itt minden: drogok, űrgombák, David Bowie, őrültek háza, idegenek, nyomozás, Huxley, húszas évek Moszkvája és a hetvenes évek Magyarországa, nyakon öntve egy kis sanyarú magyar lélekkel. A legkülönösebb az egész könyvvel kapcsolatban, hogy egy idő múlva azt vettem észre, hogy drukkolok, hogy jó legyen. Drukkoltam, hogy ne zavarodjon össze, ne babráljon ki velem, mint olvasóval azzal, hogy ott hagy megválaszolatlan kérdésekkel az út szélén, hogy ne legyenek üres és fellengzős lufik azok a nagy rejtélyek, amiket elém dob, és hogy ne érezzem azt a végén, hogy a rengeteg tudásanyag és alkotóelem csak ócska kartonpapír a fenyőfán, ami csak távolról tűnik értékesnek. Nem mondom azt, hogy csalódtam, talán csak egy kicsit, mert mindenképpen azt kell mondanom, hogy nagyon különös és érdekes könyv, és bízom benne, hogy a szerző legközelebb kevésbé lesz elvetemült velem, olvasóval szemben, viszont megőrzi ezt a nagy underground feelinget, amitől egy darabig nem fogom elfelejteni a könyvet.
Születtek még ezeken kívül írások tőlem, de talán ezek voltak a legérdekesebbek, ezek voltak a legjobban sikerült kritikáim és ajánlóim. A lista elég eklektikus, és igyekszem is minél szélesebbre tárni a kaput az irodalom és film mindenféle szeglete felé, úgyhogy a jövőben - reményeim szerint és ha a múzsa is úgy akarja - további érdekességekről fogok hírt adni itt, a blogban az újabb és újabb, itt megjelenő kritikák között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése