Tündöklő lányok

Lauren Beukes első regénye csak amolyan érdekes színfolt volt, a Moxyland ráncfelvarrott cyberpunkként felrajzolta szerzőjét az SF térképére. A második kötet, a Zoo City már sokak számára egyértelművé tette, hogy az írónőtől nagyon jó könyveket lehet várni. A harmadik regényét, a Tündöklő lányokat (The Shining Girls, 2013) pedig már megjelenése előtt nagy figyelem kísérte, köszönhetően ez a szerző híre mellett az érdekesnek ígérkező premisszának is.

Harper gyilkos. Harper szadista. Harper őrült. Harper sorozatgyilkos. De Harper különleges. Ő ugyanis csak a tündöklő lányokat öli meg. Ráadásul áldozatai szétszórva hevernek Chicago XX. századi történetében, ugyanis Harper a titokzatos Ház segítségével képes az időben utazni. Lehetséges, hogy valaki képes megállítani egy olyan gyilkost, aki elrejtőzhet az időben, áldozatairól pedig csak ő maga tudja, hogy összetartoznak? Kirby, a sorozatgyilkos egyetlen áldozata, aki a csodával határos módon éli túl a támadást. Nemsokára vadászkopóként kezd nyomozni a férfi után, amiben hamarosan segítőre is talál a kiégett újságíró, Dan személyében, aki életének új értelmet ad a lány nyomozása.

Időutazós sorozatgyilkos. Ne csodálkozzon senki, ha erre sokan felkapták a fejüket. Ez egy olyan ötlet, amit ha jól fognak meg, nagyon egyedi és lebilincselő regényt lehet belőle gyúrni. Ami azt illeti, a Tündöklő lányok végül ezzé is válik, de addig kell egy kis idő, ráadásul számomra úgy tűnik, hogy bőven lett volna még lehetőség az alapötletben. Talán azért nem tudott lekötni, berántani a könyv, mert én személy szerint a nyomozós történetekért nem rajongok. Se az, ahogyan Beukes bemutatja Harper életét, sem pedig Kirby nyomozása, visszaemlékezése nem fogott meg. Talán ezért is érzem azt, hogy mint regényről nem sokat tudok elmondani erről a könyvről. A karakterek rendben vannak, mindenki funkciója szerint működik, nem is inkább mélységük határozza meg őket, hanem az, hogy milyen szerepük van a játszmában. Valóban, ahogy sokan elmondják a könyvvel kapcsolatban, amióta ebben a videóban is kitértek rá, nem tudjuk meg Harper motivációit. Pedig lehet ez adott volna valami pluszt. Ami a kegyetlenségét illeti a könyvnek, egy sorozatgyilkosról szóló történetnél ezen nem is kell meglepődni, de mindenki megnyugodhat, a szereplők nem gázolnak térdig vérben és belsőségekben, egy-két ilyen jeleneten kívül – ami például engem annyira ki sem borított – semmi komolyra nem kell számítani. Ez egyáltalán nem baj, sőt, Beukes néha nagyon szépen és kecsesen oldja meg a gyilkosságokat. Kirby karaktere komplex ugyan, de ez annak köszönhető, hogy ott van neki a trauma, és ehhez kapcsolódik minden, ide futnak be a szálak. Mellette pedig Dan tényleg a kiégett, de új célt kapó oknyomozó sablonja, akit megkedvelünk ugyan, de nem érezzük, hogy több lenne benne, mint tucatnyi hozzá hasonló más fazonban. 

Hogy mégis miért lesz mégis egyedi ez a könyv? A tündöklő lányok és az időutazással való játék miatt. Már a korábban belinkelt videóban elhangzó okfejtés is felkeltette az érdeklődésemet az áldozatok iránt, de elolvasva a könyvet azt mondom, erre sokkal erőteljesebb hangsúlyt fektethetett volna az írónő. Harper nőket gyilkol – ebben semmi meglepő nincs, a legtöbb sorozatgyilkosság áldozata nő –, de a kiválasztásban nagyon különleges elvet követ. Az áldozatok között semmi kapcsolat nincs, semmi hasonlóság, kivéve, hogy mind erősek, céltudatosak, sokszor környezetük jobbítására törekednek, vagy egyszerűen csak olyan életformát képviselnek, ami előremutató a korszak átlagos női sorsához képest. Bár igazából Kirbynél nem derül ki, ezt pontosan miben merül ki, de a többiek mind ilyenek. Gyerekeiért gyárban robotoló fekete asszony, szociális munkás, illegális abortuszklinikán dolgozó nő. Ők és a többiek azt testesítik meg, amit a nők egyenjogúságáért és a nők helyzetének javításáért, érdemeik elismeréséért küzdők jelképként felmutatnak. A nőt, aki mind saját neme, mind a társadalom jobbításán fáradozik, az elfogadás, a józanság, a megértés érdekében ügyködik. Ez benne van a regényben, de talán kissé jobban foghatott volna itt a tinta. Persze, az embernek leesik ez olvasás közben, viszont egy zsánerkönyvről beszélünk, nyugodtan kimondhatta volna, miért is tündökölnek a lányok. Mindenesetre én nagyon támogatom ezt az olvasatot, persze nem elfeledve, hogy ez egy időutazással és gyilkosságokkal machináló könyv.

És ha már az időutazás, akkor csaholhatnak a paradoxonokra éhező SF fanok, itt ugyanis nincs megmagyarázva semmi. De nem is célja a könyvnek, és nem is hiányzik. Viszont amit kapunk, az nagyon ötletes és azok, akik szeretik az apró utalásokat és elejtett félmondatokat, amelyekből felépíthetik a regénybeli fantasztikumot, nagyon fogják élvezni a Házban játszódó néhány jelenetet vagy azt, ahogy Harper igyekszik machinálni az időutazással. Ilyenekből én nagyon szívesen láttam volna még többet, ahogy abból is, ahogyan a könyv eltűnődik azon, mennyire lehet megváltoztatni Harper tetteit, ő mennyire tud hatni a dolgokra, és hogy van-e értelme végeredményben Kirby ügyködésének? A könyv elolvasása után érdemes ezeken elrágódni kicsit, egyébként pedig csak spoileresen lehetne ezeken spekulálni.

Hogy mi is akkor a Tündöklő lányok? Egy okos, érdekes történet, amiben fontos kérdések morzsáit szórták el. Egyáltalán nem mindennapi könyvről van szó, még akkor sem, ha lényegében a sorozatgyilkos történetetek sablonjait és karaktereit használja fel, és néha ez meg is látszik rajta. Bizonyos vagyok, hogy sokan szeretni fogják, és bár engem igazán nem nyűgözött le, mégis tovább fogom figyelni Lauren Beukes munkásságát, mert kifejezetten szimpatikus, amit a fantasztikummal művel.