2014 zenével

Valahogy most nincsen kedvem évértékelőt írni. Biztos van, akit érdekel, melyik könyvek tetszettek a legjobban, de nem érzek rá késztetést, hogy ilyenekről írjak, nem tudom, miért. Talán mert most sokkal jobban foglalkoztat a saját valós életem. Viszont személyes hangú visszatekintést sem szerettem volna, egyrészt mert félek, hogy túlságosan sokat osztanék meg magamról, amit később megbánnék, másrészt a visszatekintéseknek csak akkor van értelmük, ha az ember tanul vagy merít a történtekből. Miközben nézegettem (hallgattam) a blogger kollegina zenei összeállítását az ötlött a fejembe, miért nem zenékkel mutatom be 2014-et? Igaz, hogy nem tudok zenélni, nem értek a zenéhez, nem tudom megkülönböztetni a zenei stílusokat (mármint névvel nem), de zenével nőttem fel, szinte mindig kell, hogy szóljon valami a közelemben. Talán éppen ezért sokszor egy-egy helyzetnek, emléknek, érzésnek, könyvnek, filmnek, sőt, embernek is társítok a fejemben jellegzetes zenét, amit hallva rá asszociálok (például Blue Swimm című Yppah számról az Óraverzum ugrik be, csak hogy mondjak egy könyvet).

Persze nehéz lenne mindent zenével illusztrálni, de meglepően sok új hangzás került be az életembe. Talán ez is jelent valamit. Lássuk! (Ezeken kívül persze sok más és más zenét hallgatok, de ezek a legerősebb hatásúak szigorúan a tavalyi évből.)

2014 enyhén szólva sem volt éppen kellemes, lényegében a szembenézés éve volt, amikor nekiálltam rendet rakni abban a nagy káoszban, ami én vagyok, feltárni, mi is mozgat valójában. Azt mondanám, 2014-ben találkoztam először szemtől szemben saját magammal, és ez egyszerre félelmetes és felemelő érzés.

Moby: New Dawn Fades (Heat OST)

Kezdjük akkor egy régi kedvenccel, ha már szemtől szemben. A film minden évben újranézős darab (tavaly pont kimaradt), a zene pedig erőteljes, tökéletes ha az embernek rossz a hangulata. Elég sok ilyen volt sajnos 2014-ben.

Cliff Martinez: Wanna Fight (Only God Forgives OST)

Erőszakos, durva, félelmetes, ráadásul a film állandó nyomasztó várakozása jut róla eszembe (amit amúgy nem váltott be, de ez mindegy). Sokáig ez volt a csengőhangom is.

Tycho: Dive

Május végén aztán minden megváltozott. Úgy döntöttem, nem bujkálhatok tovább saját életem és döntéseim következményei elől, és ideje elkezdeni változtatni a dolgaimon. Sajnálom, hogy egy másik embert is belekevertem ebbe a helyzetbe, remélem, nem haragszik rám (ezt még sokakkal kapcsolatban elmondhatom). Az "új élet" elején futottam bele a Tychóba, és bár az Awake fogott meg igazán (új csengőhang!), és még mindig sok erőt tudok meríteni belőle, ide most egy másik számot rakok. Ettől mindig felvidulok legbelül, mindig kicsi mosolyra húzódik a szám, ekkor érzem azt, hogy jó úton haladok, és hogy igaz az, amire rájöttem magammal kapcsolatban.

Led Zeppelin: Good Times, Bad Times

Ezt egy trailerben hallottam, és nagyon megtetszett. Amúgy az Immigrant Song az ultimate favorit a Zeppelintől (pláne a Tetovált lány főcímeként, zúzósabban).

David Bowie: Hallo Spaceboy

Ekkor kicsit előjöttek a régebben hallgatott dallamok is, mint a jó öreg David Bowie, az Univerzum Császára. "Hallo Spaceboy, you sleep enough!"

Faithless: Mass Destruction

Nem tudtam, hogy a Faithless ennyire jó, amíg az Űrérzékeny lelkek kapcsán bele nem hallgattam, és tényleg jó.

HoneyBeast: A legnagyobb hős

Általában nem szeretem az ilyen felkapott magyar pop slágereket, alapjáraton ezt sem szeretném, de itt megint befigyel a személyes vonal: egy már-már kiskamaszos érzelmi fellángolás és a hozzá tartozó agónia, amiből aztán szerencsésen kijöttem, és más élményeknek hála át is értékeltem azt utólag (de nem mondom, hogy még nem facsarodik össze a kicsi szívem ha eszembe jut). De attól még tetszik, hogy ennyire földhözragadtan realista a szöveg.

Laraaji: The Dance #1

Megint ki egy hullámvölgyből, a hullám taraján, élvezve az életet. Még jó, hogy nem vagyok az a magamtól táncra perdülős alkat, különben ilyenkor végig pörögném a parkettát.

Parov Stelar: Catgroove

És ha már fent voltam a hullám taraján, megint próbálkoztam. Ennek, pontosabban a saját, erős boldogságkeresésemnek és egy gyanútlan lánynak köszönhetem a tavalyi év legboldogabb három hetét. Ami után sajnos soha eddig nem látott mélységbe zuhantam, de ennek a fel nem tárt problémáim voltak az oka, és legalább segítséget kértem és elindultam végre a fájós úton. Szóval én nem haragszom rá, nem hibáztatom, inkább hálás vagyok neki sok dologért. Remélem ő se gondol rosszat rólam. Ezt a számot egyébként hozzá kapcsolom.

Amon Tobin: Keepin' it Steel

Eltartott egy ideig, amíg megint magamra találtam, és számomra is félelmetes, milyen időszakot tudhatok magam mögött (egyszer később aztán megismétlődött, de remélem már tényleg legyőztem ezt). Egyrészt köszönhetem egy nagyon nagy szívű embernek, aki a saját gondjai ellenére is igyekezett támogatni, és sajnos el kellett viselnie, hogy olyan voltam, mint egy sebzett állat, aki fájdalmában másokat is bánt. Másrészt a Szabadesést vízválasztónak tekintem, ez volt az a mozi, ami felrobbantotta az agyam, és (vissza)vezetett Amon Tobinhoz.

Harold Budd: Sunday After The War

Néha, ha úgy érzem magam, mint a fáradt katona, aki ül a csata után a csöndes harcmezőn, arcát a napba tartja, és arra gondol, mennyi fájdalmat élt meg és ő mennyi fájdalmat okozott, akkor megpróbálok kibékülni a világgal. Remélem, akit bántottam, miközben segíteni akart, jól van valahol.

KFT: János vitéz

Ez volt az igazi fordulópont 2014-ben. A diadal. János vitéz egyedül van, mégse fél. Tudja, hogy nem győzte még le a sárkányt, nem ünnepelhet, de küzd, nem adja fel, ahová lép ott a sötétség eltűnik. Amikor valami átkattant bennem, valamitől azt éreztem, hogy igen, erős vagyok, le tudom gyűrni az akadályokat, bátran helyt tudok állni. Nem hiába választottam akkor egy kérdésre ezt a kártyát. Akkor olyasmit leltem meg magamban, amit előtte soha, aminek segítségével tényleg sikerült tovább haladnom. Ezt a dalt is sokat hallgattam, mert ez a dal én vagyok.

Vad Fruttik: Szemben a nappal

A fiúkkal az ismeretségünk 2013-ra nyúlik vissza, akkor egy koncerten a Nem hiszek olyan mélyen belefúródott a lelkembe amire csak ritkán van példa. Ősszel éreztem azt egy napos délután, miközben ez a szám szólt éppen a fülemben (nem ez az album legjobbja, sőt, a Fénystopposok album összességében is jobb), hogy egy új élet küszöbén állok. Nem tudom, miért, akkor és azóta sem sok minden változott a környezetemben, de mégis megfogalmazódott bennem az érzés, hogy valami új fog elkövetkezni. És most először életemben nem félek tőle.

Harold Budd & Cocteau Twins: Sea, Swallow Me

Tenger, nyelj el engem! Nem tudom, miről énekel a hölgy, de nagyon igaz (és elveszem feleségül, természetesen). Néha jó csak úgy lebegni és hagyni mindent.

Yppah: Again With the Subtitles

De szerencsére mindig magamhoz térek az álmodozásból, és akkor az ilyen dallamok felráznak. Előre, pozitívan állni az új lehetőségekhez, bízni magamban és a képességeimben.

Macskafogó - Lusta Dick és a denevérek

Ezt csak azért, mert szeretem, erről nekem az igazi Élet jut eszembe.

Eduard Artemijev: Meditation (Stalker OST)

Tél van, hamar sötétedik, az ember ül és a lét nagy kérdésein morfondírozik. Vagy egyszerűen csak érzi, hogy egy vékony fal választja el a hidegtől. Van valami téli ebben a zenében. És persze Tarkovszkij filmje jut eszembe róla, a nyugodt, sejtelmes, természet által visszahódított Zóna, ahol az ember saját magával találkozhat.

Philip Glass: Rubric

Sok rossz dolog történt velem az év végén, és még az utolsó napon is képes volt velem kitolni az élet. De akkor nagyon sokat kaptam a barátaimtól: elhitették velem, hogy fontos vagyok, azért, aki vagyok. Ez hihetetlenül nehéz és hihetetlenül jó érzés, és mindennél többet jelent nekem. Tele vagyok hálával, és ezúton szeretném újfent megköszönni mindenkinek, aki 2014-ben, ebben a nagyon rossz és nehéz időszakban segített. Csak remélni tudom, hogy meg tudom hálálni nekik ezt, de hátha látják ők is, milyen messzire jutottam. Megpróbálok én is bízni magamban annyira, mint amennyire ők bíznak bennem. Ebben segítenek az ilyen dallamok.

Ninja Tracks: The Module

Miközben állítottam össze ezt a listát futottam bele ebbe újra. A Mad Max új részének trailere alatt szólt, és akkor is nagyon tetszett, csak elfeledkeztem róla. Hogy lássátok, hogyan működök: ma délután meghallgattam az előadó más számait, és tetszettek! A véletlen és a tudatos keresés közös eredményeként szélesedik a zenei palettám.

Az jól látszik, hogy zeneileg nagy utat tettem meg, hol durva és karcos, hol lágy, hol furcsa, hol klasszikus dallamokat hallgattam. Talán elmondhatom, hogy most jutottam el oda, hogy a legnyitottabban tudok hozzáállni a zenéhez, és ugyan ez nem jelenti azt, hogy mindent szeretek, de még olyanokat is meghallgatok, amik régen nem fogtak meg. Ugyanakkor, és ez a lényeg, én magam is messzire jutottam. Nagyon messzire. Ezek nem látszanak kívülről, de akik a közelemben vannak, látják ezt, de még ők sem tudják érezni, mit is jelent ez valójában. 2014 azért volt ilyen rossz év, mert küzdöttem, harcoltam - saját magammal. Közben sok hibát követtem el, sok embert bántottam, és közel sem arattam mindig győzelmet. De eljutottam oda, hogy azt tudjam mondani: rúgjunk bele egyet 2014-be, és forduljunk előre, mert az új évben rengeteg fantasztikus lehetőség vár ránk. Az élet csak akkor igazságos, ha azzá tesszük. Meg kell tanulnom kihasználni a lehetőségeimet, fel kell nőnöm. Azért harcoltam eddig és harcolok most is, hogy képes legyek élni azzal, amit az élettől kaphatok. Jó év lesz ez, mert nem hagyom, hogy rossz legyen.

2015-öt mivel is kezdhetném, mint egy "új felfedezettel", amit korábban nem tudtam volna hallgatni, de az ember változik. Szóval mindenki, hajrá! Én drukkolok mindannyiunknak.

Daft Punk: Superheroes: