2012. január 30., hétfő

A sci-fi rendezvényekről

„A találkozón összegyűlt száz fős mag azonban kevés ahhoz, hogy visszahozza a kilencvenes évek eleji Hungarocon hangulatát.” (A Hungarocon jövője, Átjáró 4., 2002)

„Aztán itt volt a közönség problémája: mindenképpen feltűnhetett az egyszeri nézőnek, hogy a Con nem igazán az előadásokról, hanem a kis hazai SF-diplomáciáról szól. Az egyes programokon ritkán voltunk 20-30 főnél többen, holott a Con teljes létszáma azért az 50-60 főt elérte (amit nagyon jól mutat, hogy a Zsoldos-díjátadó teltházzal ment).” (Két hétvége a magyar SF jegyében, Benkő Marianna, 2011.)

2011-ben rekordszámú, öt sci-fi rendezvényen tettem látogatást. Ezek azonban sok mindenben különböztek, némely rendezvények még talán magukat sem tekintik igazi „sci-fi találkozónak”. Szétbonthatjuk eszerint is ezeket. „Hivatalos” rendezvény volt a 31. HungaroCon (2011. június 24-26.), az AVANA-SFportal (2011. november 12.) és a szegedi Kész-Tető Egyesület Sci-Fi Napja (2011. november 26.). Ezek mellett amolyan „baráti összejövetel” volt a 3. InterGalaktika találkozó (2011. június 17-19.) és a 24. Szefantor (szintén a Kész-Tető Egyesület szervezésében, 2011. augusztus 5-14.).

Szétválaszthatjuk úgy is az eseményeket, hogy melyek nyúlnak vissza gyökereikkel 1990 előttre és melyek az újak (ilyen tekintetben a szegedi Sci-Fi Nap kakukktojás, mert bár először rendezték meg, sok szállal kötődik a hagyománnyal rendelkező Szefantorhoz). De még ennél lényegibb dolgokban is különböznek: egyik csak baráti, a másik csak szakmai, van, ami próbálja ötvözni a kettőt és van, ami nem is tudja, mi akar lenni. Lehetne még sok szempontból elemezgetni a különbségeket, de most csak egy általános jellemzőt emelnék ki. Hogy mégis mi az, ami jellemző mindegyikre? Az alacsony részvételi arány. A leglátogatottabb talán a budapesti Sci-Fi Nap volt, cirka 100 emberrel (ebbe a szervezők is beleszámítanak), ezt követi a Szefantor, ahol viszont sokat számít, hogy az emberek családostól érkeznek. A HungaroCon, „az” országos rendezvény, létszáma nem érte el a 70 főt. Az IG találkozó csapata 20 fő körül mozgott, ezzel nagyjából azonos volt a szegedi Sci-Fi Nap mérete (itt viszont ne feledjük, hogy a baráti találkozóval ellentétben szervezők és előadók is voltak, tehát a tényleges „látogatószám” sokkal alacsonyabb). Ráadásul a rendezvények látogatói közt nagyok az átfedések.

Azt mondhatnánk, hogy a reális szám, ami egy országos, jól megszervezett magyar sci-fi rendezvényen megfordul, 100 fő körül mozog. Hogy ez sok vagy kevés? „A művelődési házakban [a nyolcvanas években] szinte vadásztak a rendezvényekre, a scifi [sic!] mozgalom a tetőfokán volt (800-900 fős HUNGAROCON-ok).” Ez a Szefantor blogján olvasható. Egy ilyen számhoz képest a mai tényleg kevés. De számoljunk másként: „A ’80-as évek elejétől a példányszámok nagyon szépen megemelkedtek. Nőtt a sikere ennek az egész műfajnak, és ez a példányszámokon is meglátszott természetesen. Olyan példányszámaink voltak, hogy: 240 ezer. Huxley: Szép új világ.” (Kuczka Péter, 1996.)

Ma nincsenek rendelkezésünkre álló pontos eladási adatok, de egyes források egy ma megjelenő, tényleg sikeres sci-fi (pl. Dick vagy Robert Charles Wilson) elfogyó példányszámait nem teszik pár ezernél többre. Természetesen a helyzet nem feleltethető meg teljesen egymásnak, hisz a rendszerváltás előtt egy „kiadói csoport” foglalkozott sci-fivel (azaz a Móra adott ki profilszerűen sci-fit, de ha kijött egy tematikába vágó könyv az Európánál, az nem zavart be a példányszámba, nem volt verseny) addig ma a sci-fit megjelentető kiadók száma egy tucatnyi körül mozog (ez a szám hol nagyobb, hol kisebb). Azonban még így sem beszélhetünk egy 4-5000-es olvasótábornál nagyobbról (mivel egy könyv nem nyeri el feltétlenül minden olvasó érdeklődését). Az pedig azt jelenti, hogy ha nem is Huxley regényével (mely nem csak a sci-fi olvasókat érdekelhette) számolunk, akkor is az „olvasótábor” (vigyázzunk, több ok miatt ez is csak relatív megnevezés lehet!) a jóindulattal kalkulált számok mellett is a huszadára zuhant vissza! Vagyis a kvázi 1000 fős rendezvények utódainak mindössze 50 fős látogatottságuk kellene, hogy legyen. Természetesen ez is csupán számtan, ami korántsem vesz figyelembe rengeteg tényezőt, de jól szemléltet bizonyos dolgokat.

Hogy mit vonhatunk le a fentiekből? Nos, egyelőre annyit, hogy kevesen látogatják a rendezvényeket, azok is főleg „belsős”, „szakmás” emberek, és hogy aki úgy gondolja, egy ilyen rendezvény nyereséget termelhet, annak nagyon jól meg kell fontolnia, mit hogyan csinál. De akkor mit jelent ez? A nagy sci-fi rendezvények kora lejárt? Az írás további része erre keresi a választ, és nem titkoltan azt kívánja alátámasztani, hogy igen, a nagy tömegeket megmozgató, több száz fős (horribile dictu, ezres) sci-fi rendezvények nem életképesek. Természetesen azonnal előkerülhet számtalan ellenpélda, de majd később látni fogjuk, hogy ezek még analógia szintjén sem jók a tétel megdöntésére (de ez nem jelenti, hogy a tétel megdönthetetlen, hisz a most következő okfejtések nem kőbe vésett igazságok, de ennek oka remélhetően a szövegből kiderül).

Feltérképezés

„Ez olyan munka, amely nemcsak átlagon felüli tudományos képzettséget kíván, hanem a jelen valóságának ismeretét is feltételezi, mégpedig olyan mértékben, mint egy realista regény, és végül mindez hallatlan szerkesztői igénybevételt követel.” (Michel Butor: A science-fiction válsága, 1953., In. Új Írás 1967. szeptember)

Ahhoz, hogy a sci-fi (szándékoltan nem SF, azaz spekulatív fikció, mely más fantasztikus tematikákat is magában foglal, mint pl. a fantasy) rendezvények mai helyzetéről beszélhessünk, le kell bontanunk, miről is van szó. Mi is a rendezvény? Egy olyan esemény, melyet valamilyen apropóból rendeznek, programmal, és akik elmennek rá, azok egyrészt érdeklődnek iránta, másrészt megvannak rá a lehetőségeik is. Vagyis olyan emberek halmaza, akik érdeklődése egy bizonyos dologban megegyezik. A sci-fi esetében egy rendezvény érdekes szerepet tölt be. Nem csupán egy esemény, mint egy színházi előadás, hanem általában egy közösségi élmény, egy „happening.” Hogy mitől több, mi az oka annak, hogy egy sci-fi szerető embernek sokkal többet jelent egy ilyen rendezvény, mint más, nem tudni (hasonló az eset más populáris jelenségek esetében is, mint a fantasy, RPG, anime, de akár egy Harley Davidson találkozót is idecitálhatunk). Ez mindenesetre tény. Ez viszont azt jelentené, hogy értelemszerűen a szervezők is figyelembe veszik ezt, és valóban, a sikeres sci-fi találkozóknál ez a fajta „összetartozás” megfigyelhető. Még ha nem is ismer mindenki mindenkit, az azonos attitűdöknek és érdeklődésnek köszönhetően senki nem érzi magát kívülállónak. Ez viszont azt eredményezi, hogy a találkozó funkcióját tekintve nem egyszerű esemény: közösségi tereppé válik, az ott megjelenők pedig – ha nem is mind – közösséggé válnak.

Az embert élete során számtalan közösség kíséri végig születésétől a haláláig. A család, az iskola, a szakkörök, a baráti társaság, a munkahely, a sakk-klub, az idősek klubja, de még egy gyülekezet vagy egy zenekar is közösségnek számít. A közösség alapvető szükséglet az egyén számára, a személyiség fejlődésében, megtartásában, az identitás szempontjából elengedhetetlen. A közösségi normák, ismeretek, ismeretségek, a közösségből érkező hatások és reakciók segítenek eligazodni az életben, megtalálni az egyén kiteljesedéséhez vezető utat (ugyanis minden egyén számára fontos, hogy belső egyensúlya szempontjából releváns visszajelzéseket kapjon, „igazolja önmagát”). Az emberi közösségek közül az egyik legfontosabb (identitásformáló szerepe és az életre vonatkozó szabályai miatt) sokáig az egyház volt, ill. valamely vallási csoport (jellemzően most csak Európáról van szó). Ez egészen a felvilágosodásig, az „ész koráig” így volt (bár már korábban repedezni kezdett a vallásos alapokon nyugvó világkép, az igazi szkepszis ekkor diadalmaskodott). A tudományos gondolkodás, a kinyilatkoztatások helyett az empirikus tapasztalás lett a világnézet alapja. Ahogy fejlődött a technika/technológia, egyre nagyobb lett a városi népesség, a közösségek is átalakultak. A XIX. század végére még ugyan fontos szerepet töltött be a polgári réteg számára a vallás, de kialakultak mellette más közösségek is (politikai páholyok, sportegyesületek, klubok stb.). Ez az ún. modern kor.

A modern kor, mint láttuk, az ész és a tudomány diadala. Nem véletlen tehát, ha azt mondjuk, a science fiction jellemzően modern kori vívmány. Még ha nem is zengi feltétlen a tudomány mindenhatóságát (pl. Wellsnél a tudomány nem mindig jó, persze itt is az emberi tényező az ok), de világképének alapja a tudomány. Nem csoda, ha diadalútját az Egyesült Államokban futotta a XX. század első felében, amikor a tudományos fejlődés a csúcsán volt, a városok a földből nőttek ki, az ország prosperált és növekedett minden értelemben. (Ebben a növekedésben a gazdasági válság ugyan törést jelentett, de az abból való kilábalás csak tovább erősítette a pozitív érzést, ami még a második világháború kiábrándultsága is csak nehezen tudott teljesen lerombolni, gondoljunk csak az ötvenes évek amerikai kertvárosi életmódjára.) A sci-fi klasszikus, tudományos oldala itt erősödött meg és terjedt el. Az emberek pedig fogékonyak voltak erre a világnézetre, és hamarosan új közösségi forma jelent meg: a sci-fi fandom. A kis létszámú helyi társaságok hamarosan klubokká szerveződtek, azok pedig hamarosan találkozókat kezdtek rendezni. Ez történt Nyugaton.

De mi a helyzet Európában, többek között Magyarországon? Itt nem alakult ki akkora hagyománya a sci-finek, idehaza nem szerveződtek klubok, mert nem volt mi megszervezze őket. Nem volt olyan, hogy tudományos fantasztikum, csak fantasztikummal apelláló művek, Babitstól Leleszyn keresztül a legolcsóbb füzetekig. Ellenben közösségek itt is voltak, elég csak a cserkészekre gondolni. Azonban az államszocialista rendszerrel valami megváltozott. A rendszer először nem ismerte fel a közösségek jelentőségét, az álságos, átlátszó próbálkozásaik nem találtak nagy támogatottságra. Az igazi közösségszervezésig egészen a Kádár-rendszer konszolidációjáig, a hatvanas évekig kellett várni. Kisdobosok, úttörők, sportegyesületek, művelődési házak, könyvtárak klubjai, munkahelyi szakkörök, iskolai csoportok, a rendszer maga állított fel újabb és újabb kis közösségeket. Ez, és a modern sci-fi megjelenése – mely a hatvanas évek végén terjedt el – eredményezte a hetvenes években az első igazi sci-fi közösségek létrejöttét. Akit behatóbban érdekel a téma, olvassa el Erdei Pálma Ész-játék vagy csodavárás? című disszertációját.

Hogy mégis miben különböztek a kelet-európai közösségek az amerikai fandomtól? Az alapok itt is azok voltak, amiket Luis Vigil leírt:

„Itt kapcsolatot létesít más sci-fi kedvelőkkel, s vitatkozhat velük a műfajról, a szerzőkről és egyes művekről is, tudomást szerezhet kevésbé ismert könyvekről, cserélhet is könyveket, s általában véve megoszthatja kedvtelését másokkal, hiszen mi, sci-fi kedvelők, mielőtt bekapcsolódtunk a fandom világába, mindnyájan szörnyű kétségek között vergődtünk, vajon nem egyedül rajtunk ütött-e ki az a »bolondéria«, hogy szeretjük ezt a műfajt, amelyet a hivatalos kultúra annyi »szent tehene« szólt már le olümposzi fensőbbséggel.” (Erdei, 2003, 152. oldal)

Maga Erdei is azt írja, hogy a sci-fi olvasás aktivizáló jellege arra készteti a fanokat, hogy megbeszéljék gondolataikat, kommunikáljanak hasonszőrű társaikkal. Magyarországon, bár a hivatalos vezetés nem nézte jó szemmel az önállóan szerveződő csoportokat, a nyolcvanas évekre számos klub élte virágkorát több ezres táborral. Pl. a Kuczkáék szervezte Galaktika Baráti Kör (még ha ez nem is feltétlen aktív közösséget jelentett) tizenötezer tagot számlált, a VÉGA amatőr mozgalma is több ezres taglétszámmal bírt.

De eközben Nyugaton történtek változások.

A hatvanas években mintha valaki leejtette volna az üvegből készült Földgömböt, a világkép széttört. Ez nem volt csoda, aki gondolkodott, az láthatta előre ennek bekövetkeztét. A második világháború, a jó és rossz kettősségének árnyalódása, a különféle eszmék, a globalizáció első lépései, mind-mind egy új korszak eljövetelét mutatták. Beköszöntött a posztmodern, ahol semmi sem az, aminek látszik.

De mi is ez a posztmodern? A posztmodern lényegében a kiábrándulás a modern kor technicizmusából, abból, hogy mindennek pontosan tudjuk mi a helye és mit is jelentenek a különféle fogalmak. Az emberek csalódtak a tudományban, nem találják a helyüket a világban, nem tudják már olyan könnyen felépíteni a világképüket. Ez az új utak keresésének a korszaka. Az ember ráébred, hogy a modern kor azon állítása, hogy a világ megismerhető, nem igaz: sosem fogjuk megismerni teljesen a realitást, sőt, minden ember saját realitással rendelkezik. (Éppen ebben rejlik a fejezet eleji idézetben a sci-fi írásról értekező Michel Butor tragédiája, aki ezt még nem látja.) Ennek a világképnek a csírái már régen ott voltak a kultúrában, és mostanra értek meg. Új vallási csoportok egész sora jelent meg, a szinkretizmus került előtérbe, a magaskultúra összefolyt a popkultúrával. És ez a sci-fiben is éreztette a hatását. Ennek legszemléletesebb példája, hogy 1974-ben Nebulára jelölték Thomas Pynchon Súlyszivárvány című regényét (hogy ebből, valamint a díj oda nem ítéléséből mi vonható le, arról egészen érdekes kis párbeszéd alakult ki). Ekkor hullámzott a New Wave, a sci-fi is próbált szakítani a technokrata világképével. Hogy ez a sci-fi fandomra hogyan hatott? Az egységes sci-fi mozgalom lassan széttöredezett. A média térhódítása volt az, ami elsődlegesen megosztotta a rajongókat, kialakultak a különféle filmek, sorozatok rajongói (pl. trekkie-k, Star Wars fanok stb.). (Persze ne vonjuk le azt a téves következtetést, hogy a sci-fi mint modern jelenség a posztmodernnel meghalt volna: egyszerűen csak adaptálódott a helyzethez, ez viszont nem tárgya ennek az írásnak.)

Azonban van még valami, ami több mint valószínű, hogy szerepet játszhatott a(z aktív) sci-fi közösség megcsappanásában, ez pedig a posztmodern emberkép. Míg a modern ember számára csak pár dolog alkotta identitása építőkövét, addig a posztmodern ember folyamatosan kutat, és nem rest egyszerre több, gyakran ellentmondásos dolgot is beépíteni személyiségébe. Vallási példával élve: meditálhat valaki otthon, vasárnap elmehet egy kis közösségi házba misére, hihet a reinkarnációban és lehet attól fizikatanár. Mindezek nem zárják ki egymást, bármennyire is úgy tűnik. Ez a helyzet más dolgokkal kapcsolatban is. „Az ember 14 évesen keresi a maga kis csapatát – én a sci-fiseket találtam meg, nem a Depeche Mode-osokat vagy a többi ilyen csapatot...” Így fogalmaz Szélesi Sándor 2003-ban. Abban igaza van, hogy fiatalon az ember hajlamos egy fő csoportot kijelölni magának. De vajon manapság valóban így néz-e ki az ember identitása: csak egy csoporthoz tartozhatunk felnőttként is? Miért ne lehetne valaki egyszerre „Depeche Mode-os” és más csoport tagja? Vagy ha csak egy csoport tagja is, egyszerre több szubkultúra befolyásolhatja az identitását. Felmerül a kérdés, vajon elég erős tud-e lenni a sok szubkultúra közül bármelyik annyira, hogy odaláncolja magához az illetőt? A fejtegetés sokáig folytatható, annyit talán nem probléma azonban megállapítanunk, hogy nagyon kevés ember számára válik feltétlenül egy valami meghatározóvá. Annak valami nagyon erősnek, aktivitást igénylőnek kell lennie, valami olyannak, ami miatt érezzük, hogy mi igenis különbözünk. A sci-fi ilyen? Talán ilyen volt, de ahogy egyre jobban elterjedt már nem néznek olyan furcsán ha azt mondjuk: én szeretem a Battlestar Galacitcát vagy a Star Treket. De ez a gondolat már átvezet a következő részhez.

Fókuszálás

„Edward James még úgy gondolta a ’90-es évek elején, hogy – miközben úgy tűnik, a kultúra széttöredezése egy posztmodern korjelenség, s a science fiction és a fandom széttöredezése ennek az általános trendnek a része – a kelet-európai SF-mozgalmak olyanok, mint a nyugatiak voltak 30 évvel korábban: még megvan bennük az erő, a lelkesedés és a közös cél érzete. Pedig a bomlás jelei már itt is kezdtek megmutatkozni, sőt ezen a téren még a nyugati folyamatokhoz képest megfigyelhető »rendes« fáziskésés is rövidebbnek bizonyult: elég volt 5 év, és a keleti klubmozgalom épp olyan fragmentált és média-alapú lett, mint az amerikai.” (Erdei, 2003., 166. oldal)

Magyarországon – és a keleti blokkban – a rendszerváltás hozott gyökeres változásokat a kultúrában, így a sci-fi életben is. Lényegében elmondhatjuk, hogy a fanok és a profik közti harc a kilencvenes években a fanok győzelmével zárult. Azt gondolhatnánk, hogy ezzel, és az állami kontroll gátjának megszűnésével megnyílt az út a minél nagyobb sci-fi élet előtt. De éppen hogy nem ez következett be. Ennek több oka van, vegyük őket sorra.

Először is, a Nyugaton már a hetvenes-nyolcvanas években lejátszódott posztmodern váltás most következett be a Vasfüggönyön innen. A politikai váltás és a nyitás magával hozta az eddig feltartóztatott eszmék, áramlatok és tendenciák beáramlását. Kapitalizmus, nyugati életmód, új vallások, filozófiák. Hirtelen megszűnt a kommunista vezetés által megszabott út, és sok-sok út állt az emberek előtt. A sci-fi Keleten is folyamatosan elveszítette egyedülállóságát (kvázi „modern vallás” jellegét).

Ezzel párhuzamosan, ahogy Nyugaton már szintén hamarabb bekövetkezett, az emberek elkezdtek kiábrándulni a sci-fiből. Ennek idehaza több rétege volt. Egyrészt a posztmodern szemlélet, vagyis a tudományból és a tudományos világmagyarázatból való kiábrándulás szemben állt a technicista sci-fivel. Ráadásul a szabad piac megjelenésével megszűnt a korábbi „kontroll”, ami sajnos azt eredményezte, hogy a magyar fantasztikus könyvpiacot – az elenyésző kivételtől eltekintve – silány (mind külső, mind belső) minőségű kiadványok özönlötték el. A kilencvenes évek egyébként sem kedvezett könyvkiadásnak: az előállítási költségek megnőttek, a konkurencia is megjelent, mindenki ott spórolt, ahol tudott. De a vevői oldalon is problémák léptek fel: a megélhetés egyre drágább, sőt, nehezebb lett. Míg korábban a legtöbb család megengedhetett magának bizonyos luxuscikkeket, pl. könyveket, addig a rendszerváltás után már létkérdéssé vált, hogyan osztják be a jövedelmüket (és akkor a növekvő munkanélküliségről nem is esett szó.) Így nem csoda, ha az emberek inkább költötték másra a pénzüket, mint hogy belefussanak egy gyenge sci-fi ponyvába.

Természetesen a nyolcvanas években megkezdődött tendenciák folytatódtak: a fantasy és a szerepjátékok egyre több embert vontak el a sci-fitől. Ami viszont nagyobb probléma volt a sci-fi megítélése szempontjából, az a különféle áltudományos irányzatok felerősödése. Ez nem csak a sci-fi nehezen megszerzett renoméját tépázta meg, de a sci-fi kedvelőket is lassan elfordította a kluboktól, rendezvényektől. Mert bár tény, hogy az emberek fogékonyabbak ebben az időben a misztikus, az új dolgok iránt, a sci-fi rajongók jelentős része alapvetően még mindig a tudomány híve.

Maguk a fanok (a fanzinok készítői, a rendezvények és klubok szervezői) is kezdtek eltávolodni az olvasóktól. A profik által adott rendszer ugyan egyoldalú volt, de rendelkezett valamilyen fajta minőségi szűrővel. Amit még ma sem képesek elfogadni sokan a hazai sci-fi közéletből – érthető, hisz ezeknek a győztes fanoknak az örökösei – a profik bukásával és a fanok térnyerésével rohamosan romlott a hazai sci-fi minősége (mind írások, mind a kiadott külföldi művek tekintetében). Ez is hozzájárul ahhoz, hogy sokan elfordultak a science fiction irodalomtól. Az íróság, a kezdő szerzők útjának egyengetése vált a fő feladattá.

Fontos jelenség továbbá a telekommunikáció rohamos fejlődése, a televízió térhódítása és az internet elterjedése. A sci-fi rajongók közül most szakadtak le a „lusták”, akik a fárasztó élet mellett megelégedtek a televíziós sci-fi (Star Trek, Babylon5) nyújtotta lehetőségekkel (nem hiába szerveződtek ilyen csoportok, melyek mára szintén vegetációba süllyedtek vagy elhaltak). Amit pedig az internet jelent, azt jól szemlélteti az alábbi idézet:

„Olyan sok könyv van, hogy nincs közös olvasmányélmény. Régebben meg lehetett azt tenni, hogy ha megjelent egy könyv, és hosszú hónapok óta az volt az első, akkor a következő sci-fi foglalkozásra mindenki elolvasta, és meg lehetett beszélni, hogy tetszett-nem tetszett, mi a véleményünk róla – ezek nyilván nem irodalmi elemzések voltak, hanem a sci-fi ötletének megbeszélése, esetleg egy jobb poén hangsúlyozása, így ha valaki nem olvasta, akkor kedvet kapott rá. Manapság már ilyenek nincsenek. Magányos élmény lett vagy lesz, amit nincs kivel megosztani, nincs kivel megbeszélni, és éppen emiatt már nem is ér annyit.” (Nemes István, 1996.)

Nemes egyvalamit még nem láthatott előre 1996-ban: azt, hogy az internet mennyire meg fog változtatni mindent. Az olvasás ma éppen hogy nem magányos élmény. Bárki megoszthatja gondolatait, véleményt cserélhet, elolvashatja/meghallgathatja/sőt megnézheti mások mit gondolnak egy könyvről/filmről. Minek utazzon valaki több száz kilométert és költsön el több ezer forintot, amikor ugyanezt megkapja otthon, a számítógépe előtt ülve?

A nyolcvanas évek lendülete kitartott ugyan a kilencvenes évek elejéig, de lassan a sci-fi rendezvények látogatottsága a fenti okok miatt alábbhagyott – gondolok itt az elvileg a legnagyobb, a Hungarocon látogatottságára. Ráadásul utóbbi rendezvény, amellett, hogy látogatószámot vesztett, a mai napig nem képes tökéletesen eldönteni, mi akar lenni igazából.

A tézis kikezdése

„Nagyjából ezerötszáz ember érkezett a városba, hogy részt vegyen a találkozón. A szervezők erénye, hogy sokrétű programot állítottak össze, megtalálta a számítását, aki az SF irodalmi, filmes vonulata iránt érdeklődött, de az is, aki csupán a számítógépes játékokon, szerepjátékon keresztül kíváncsi a témára.” (Mihaleczky Péter a 2002-es csehországi EuroConról, Átjáró 4.)

Természetesen egy tézis, egy elmélet csak akkor állja meg a helyét, ha a felhozott ellenérvekre is tud hathatós választ adni. Mint az elején megjegyeztem, igen könnyen találhatunk ellenpéldákat, melyeket most igyekszem meg is vizsgálni.

Korábban szó volt róla, hogy a sci-fi találkozók párhuzamba állíthatóak más rétegcsoportokkal. Az első ilyen a szerepjátékosok. Gyakran hallani azt az érvet, hogy miért nem vesznek példát a sci-fi rendezvények szervezői róluk. Sokan vannak, egy tisztességes RPG-s találkozó több száz embert mozgat meg. Vagy az anime: a Holdfénycon honlapján olvasható, hogy [a] 2010-es karácsonyi rendezvényünk az MKSZ-el és a Mondóval közösen a Millenárison került megrendezésre, immáron több mint 2500 látogatóval.” Hogy mi lehet ezen rendezvények sikerének titka? A válasz nagyon egyszerű: a frissességük. Mindkét csoportnál elmondható, hogy viszonylag új keletű dologról van szó (az RPG olyan 25-30, az anime nincs 20 éves idehaza). Mivel az új vallási mozgalmakról rendelkezem ismeretekkel (nem sokkal, és ezek nem empirikus ismeretek), ezért innen hozom az analógiát is. Egy új mozgalom általában a fiatalokat érdekli, akik számára fontos a közösség nyújtotta keret, amit a tinédzserek, fiatal felnőttek élethelyzetük miatt hiányolnak. Fontos számukra a személyes kapcsolat, az, hogy hasonló fiatalokkal lehetnek együtt. Itt újra előkerül az, hogy mennyire szükséges az embernek a közösség. A párhuzam még akkor is állja a helyét, amikor az RPG-sekről beszélünk. A fiatalok azért is tudnak részt venni az ilyen mozgalmakban, mert nincsenek olyan kötöttségeik (család, munka stb.), melyek gátolnák őket abban, hogy energiát fordítsanak erre (pl. utazás). Ez akkor válik fontossá, ha azt vizsgáljuk, miért csökken az aktív RPG-sek száma: az úttörők közül többen „kiöregedtek”, otthon még játszanak, de már kevesebben vennének részt egy rendezvényen. Valahol itt is jelenik meg a párhuzam a sci-fi mozgalommal. Talán az, hogy a kilencvenes években a hazai mozgalom „elvesztette” a fiatalokat, azt eredményezi, hogy már nem képes működő stratégiákat gyártani arra, hogy az alapvetően már nem kizárólag a sci-fi iránt érdeklődő, az internet korában felnövő fiatalokat megfogja. Aki rendszeresen látogatja a különféle rendezvényeket, alátámaszthatja azt a képet, hogy a hazai mozgalom „az öregek találkozója.”

És mi a helyzet a hatalmas létszámú EuroConokkal és WorldConokkal? A válasz a rendezvények elnevezésében rejlik: ezek nemzetközi találkozók. Még ha az EuroConok esetében a helyi lakosság adja is a legnagyobb számot, egy európai rendezvényre (amire nagy valószínűséggel híres írók, szerkesztők is elmennek) nagyobb valószínűséggel elmennek a passzív rajongók. A WorldCon pedig, még ha főleg amerikai eseményről is van szó (ami nem teljesen igaz) akkor is méreteiben sokkal nagyobb. Fontos tehát figyelembe venni a „név erejét” és az arányokat (az USA lakossága 2011 végén 312 millió fő).

A harmadik ellenpélda a különféle filmes/sorozatos sci-fi rendezvények, gondolok itt a FedConra. Itt ugyanez a helyzet, kicsiben ez nem működne. Még akkor sem, ha egy nagy színészt/rendezőt stb. invitálnának meg a szervezők, mert nem hozná vissza a rendezvény a befektetett költségeket.

Végezetül jöjjön az utolsó érv a tézis ellen. Mi lenne, ha azokkal a szubkultúrákkal, amelyek sikeresek, mint a fantasy, az anime vagy az RPG, összevonnánk vagy csak kicsit kevernénk a sci-fi rendezvényeket? Nos, ennek elsősorban az lenne a következménye, hogy elnyomnák a sci-fis rajongókat a létszámarányuk miatt. Ugyanakkor a legfontosabb érv ez ellen az, hogy nem nevezhetünk sci-fi rendezvénynek valamit, ami nem az. Ne feledjük, a sci-fi renoméja megkopott, és ha valamit sci-fi rendezvényként hirdetünk, megemlítve, hogy egyébként szerepjáték és anime is lesz ott, sokkal kevesebben fognak eljönni, mintha színtiszta anime találkozóról lenne szó. Példának ott a Holdfénycon: anime rendezvény, de „megtűrik” a sci-fi és fantasy kedvelőit. Valószínű, hogy nem sokan jelentek meg az utóbbi csoportok képviselőiből, már csak azért sem, mert nem érezték volna „otthonosan” magukat. És itt előkerül még egy probléma. Mit fogadunk be és mit nem? Az orkos trash-fantasy még oké, a tinédzsereknek szóló vámpírkönyvek már nem? A sci-fi anime még oké, de a tizenéveseknek szóló, tündéres anime már nem? Minél inkább meg akarunk felelni a lehető legtöbb csoportnak, annál könnyebben két szék között, a pad alatt találhatjuk magunkat.

Epilógus

„Valahogy úgy érzem, az elkövetkező évek vízválasztóak lehetnek, végül is, eltelt húsz év, van sok szerző, van sok tehetséges ember és iparos, fellendült a külföldi SF könyvek kiadása, miért ne rendezzünk jövőre nagyszabású Hungarocont?” (Sci-fi élet a horvátoknál és nálunk – öncélú megjegyzések, Lőrinczy Judit, 2009.)

„A szegedi nap tanulsága ugyanaz volt számomra, mint a pestié: jórészt ugyanazok az arcok tűnnek fel, akiket megszoktunk az elmúlt években. Jaj de jó is barátokat látni, nem is ez a baj, hanem hogy új »játékosokat« nem sikerül bevonzani. Felmerült a kerekasztal-beszélgetésen, hogy talán nem az irodalom felől kellene csak közelíteni, de hát közelítettünk mi a film felől is.” (Sci-fi nap Szegeden, Szélesi Sándor, 2011.)

„És itt jutunk el ahhoz, hogy mi is igazából a HungaroCon célja. Mert erre nem sikerült rájönnöm.” (Két hétvége a magyar SF jegyében, Benkő Marianna, 2011.)

Azt hinnénk, most megpihenhetünk, mert kifejtettük a tézist, meg is védtük, mi dolgunk lehetne még? De sose vonjunk elhamarkodott következtetéseket, ez az, amit reményeim szerint sikerült az olvasó fejébe vernem. Mert még mindig maradnak elvarratlan szálak, új elemek, amiket bevonhatunk az egyenletbe.

Érdemes megnézni, mielőtt leírjuk az utolsó szavakat, hogy mi a helyzet másutt. Két, nálunk kisebb népességű, de lényegesen jobb helyzetű (gazdaság, kultúra, sci-fi fősodorhoz való viszony) országban, Dániában és Finnországban, ha nem is tízezres, de magyar viszonylatban irigylésre méltó közönségek vannak. A dánoknál kicsi, 100-200 fős rendezvények, viszont egy összefogó, aktív rajongói körrel. A finnek ezzel szemben szeretnek kis csoportokat létrehozni, viszont képesek és hajlandóak is közösen tenni valamiért. Hogy ez miért lehet? Hogy ott szép lassan hódított teret a fent vázolt posztmodern világkép, és valószínűleg nem veszítették el a fonalat az utánpótláshoz. Talán célravezetőbb megnézni két posztkommunista országot: Romániát és Horvátországot. A románoknál azt láthatjuk, hogy szintén sok kis csoport van, de ezek inkább egymás kerékkötői, mindegyik úgy látja, nála van a megfelelő érv, és ő hivatott a korlátozott források kiaknázására. Épp ezért még a hazainál is rosszabb a helyzet együttműködés terén.

Az egyenes másik vége Horvátország, ahol a különféle csoportok képesek összehozni egy átlagosan 800 fős SFeraKont, és több kisebb, de még így is több száz fős rendezvényt. Rákérdezhetünk, vajon ők hogy csinálják? A választ többfelé kereshetjük. A SFeraKon is több évtizedes múltra tekint vissza (1983-tól rendezik meg), mindig is aktív külföldi kapcsolatokkal rendelkezett (nem hiába lesz a házigazdája a 2012-es EuroConnak, ami várhatóan hatalmas buli lesz). Ez még viszont egyáltalán nem garancia semmire, lásd a HungaroCon esetét. Talán azonban nem felesleges megemlíteni, hogy a horvátoknál a kiadás és a helyi szerzők érvényesülése mindig is nehéz volt. Nincs rendes sci-fi magazinjuk, ami van, az inkább egyfajta antológia. A SFeraKon egy nagyon színes találkozó, ahol a sci-fi (és fantasy) irodalom mindenféle válfaja képviselteti magát, a filmesek és egyéb ágak kedvelői is örömmel látogatnak el oda, sőt, ők adják a vendégek többségét. Hogy van az, hogy ott megy, ami itt nem, vagyis hogy releváns méretű rendezvényt tartsanak? Csak két dologra tudok gondolni: a horvát fanok nem merültek el az íróság piedesztára emelésében (ami jellemző a mai magyar sci-fi mozgalomra, ez egy későbbi írás tárgya lesz), és hogy már a kezdetektől együttműködtek más csoportokkal, így nem furcsa egy horvát fantasy rajongónak, ha azt olvassa, a SFeraKonon is olyan program lesz, ami őt érdekli. Nem biztos, hogy ez az igazság, de egy gondolatot mindenképpen megér.

És hogy van-e remény a magyar találkozóknak? Érdekes kérdés. A fentiek alapján azt mondhatnánk, nagy, több száz embert megmozgató találkozókra semmiképp. Bár a rendezvények számarányát tekintve a 2011-es év igen jónak mondható, senki ne várja, hogy hirtelen százával özönlenek a rajongók és visszatér a „régi dicsőség” (mely talán sosem volt). Sok fontos dolgot kell szem előtt tartani, amikor a jövőről gondolkodunk. Ezek többnyire olyasmik, amik már elhangzottak többször több helyen, de talán nem árt, ha itt is összegyűjtöm őket.

Először is, át kell gondolni az egész magyar sci-fi mozgalmat. Rá kell ébredni, hogy a kilencvenes évek véget értek. Hozzáértő kezekbe kell adni a rendezvények sorsát: erre a budapesti Sci-Fi Nap jó példa volt, ahol kisebb-nagyobb bakik ellenére a szervezést jól megoldották, és ez érezhető is volt. Letisztult célok kellenek, mit is akar egy rendezvény. Egy főleg irodalmi profilú találkozóra felesleges biológiai előadás, mert lehet, hogy lesz, akit érdekelni fog, de többen valószínű hogy ki fogják azt hagyni.

Fontos a helyszín, egy rendezvénynél a legfontosabb. Ez persze összefügg a célokkal: ha nagy rendezvényt akarnak, frekventált hely kell, ami jól megközelíthető (ez rutinos szervezőknek nem újdonság), baráti sörözéshez pedig egy eldugott hely is tökéletes (sőt, a legjobb, gondolok itt a második, soproni InterGalaktika találkozóra). És sajnos el kell ismerni, hogy igazán nagy sci-fi rendezvényt ma Magyarországon csak Budapesten lehet rendezni. Ezt „vidékiként” mondom. Hogy miért, annak több oka van. Infrastrukturálisan a legjobb választás (közlekedés, hely, ahol megrendezhető, szállás, intézményi háttér stb.). Mivel magyar viszonylatban kiugróan nagy a főváros lakossága, és kulturálisan egyébként is egy pezsgő városról van szó, nagyobb az esélye, hogy eddig nem látott „új arcok” jelenjenek meg. Fontos a megfelelő reklám (magyarul, akinek tudnia kell róla, az tudjon is róla). És végezetül nagyon fontos, hogy egy nagy találkozó összehozásáért minél többeknek kell tenniük. Nem személyeknek, hanem szervezeteknek. De nem szabad összekeverni az együttműködést a totális megegyezéssel. És fontos, úgy is mondhatnám, alapvető dolog, hogy aki segít, az kap valamit cserébe. Sajnos jellemző a hazai fantasztikus élet szereplőire, hogy az elmúlt évtizedek szembenállásai – melyeknek gyökerei jó messzire visszanyúlnak, némely jellemzői és okai még a kommunizmusba – során olyan dolgok rögzültek mindkét félben, amiken nehéz változtatni (ez szintén egy külön értekezést érdemel a későbbiekben). Vannak pozitív irányok, de ez még mindig nem az út vége.

És ami mindennél fontosabb: fel kell ismerni, hogy bizony hiányzik az utánpótlás. Ordítóan. Amikor a fiatalokat a harmincasok jelentik, az probléma. Rá kell ébredni, hogy a régiek kiöregedtek, bármilyen kegyetlenül hangozzon is ez, nem lehet rendezvényeket építeni rájuk. A mozgalmakat a fiatalok viszik előre.

Kijelenthetjük, hogy a klasszikus értelemben vett nagy sci-fi rendezvények kora lejárt.

***

„És ami még biztos: a magyar SF olyan, mint a magyar foci. Mindenki azt gondolja, ért hozzá. Hát, nem. Annyiféle érdek, pénzügyi bukta, olvasók távolmaradása és szokásaik megváltozása, a kiadók közötti ellentétek, emberek közti félreértések nehezítik, hogy végre lássuk a fától az erdőt. És ha kinézünk a fa mögül, akkor is, mintha mindannyian egy másik erdőt bámulnánk…” (A XXXI. HungaroConon jártam, Lőrinczy Judit, 2011.)

Ahogy az elején mondtam, és ahogy a szövegből is kiviláglik, ez csupán egy gondolatmenet. Nem kőbe vésett igazságok gyűjteménye, csupán egy tézis, mely cáfolatra vár. Vagy érvekkel, vagy tettekkel.

Ami pedig a továbbiakat illeti, az írás végén felvetett kérdések már túlmutatnak ezen a kérdésen és az egész hazai sci-fi helyzetére vonatkozó kérdéseket vetnek fel. Reményeim szerint az elkövetkező hónapokban további, ehhez hasonló írások fognak születni, melyek a saját interpretációmat tartalmazzák, arról, hogyan látom a jelen helyzetet. Milyen problémákat, forró pontokat tartok lényegesnek kiemelni, és hol látom ezeknek az okait, kiindulópontjait. Aki szemfülesen olvas, pár alapgondolatot már most megtalálhat a szövegben.

Ez a science fiction hazai helyzetéről szóló helyzetjelentés egyik első darabja.

56 megjegyzés:

  1. Na ez egy érdekes téma. Abszolút kívülállóként, minden tapasztalat nélkül írom az alábbi sorokat - így talán pont azért lesz érdekes, mert egy nem hozzáértő ember perspektíváját mutatja meg.

    Mint amatőr írót, aki írt többek között scifit is, próbáltak már betoborozni, hogy járjak el conokra, ilyen-olyan találkozókra, táborokra, stb. Az a nagy büdös helyzet, hogy egyszer sem mondtam igent. Nem ismerem ezeket a társaságokat, csak a kis miniviharjaikat, amiktől a blogok zengenek, a szervezetek kvázi politikába hajló vitáit, stb.

    Feltettem a kérdést: nekem, mint amatőr írónak mi a f@sznak lenne szükségem erre? A scifihez nekem kell:
    1. tudomány: amit az iskolában, az egyetemen, saját gyűjtőmunkáim során sajátítok el.
    2. írástechnika: amit saját kísérleteimből, mások hibáiból és esetleg a ritka kritikákból sajátítok el.
    3. inspiráció: amit pedig a világ nyújt ezer kézből, csak el kell fogadnom azt, amivel nekem épp dolgom van.

    Miért akarnék belemenetelni valamibe, ami kívülről egy mocsár képzetét kelti?

    Az egyetlen típusú találkozó, amiben benne lennék, az egy diplomások közötti baráti összeröffenés, ahol egymás tudományából tanulhatunk meg épp eleget ahhoz, hogy:
    1. tudjuk kit kell keresni, ha valamihez nem értünk, de írás közben szükség lenne rá.
    2. új szemszögeket és új témákat tehessünk a magunkévá. (Kvázi új játékot kapjunk a játszóterünkre.)

    Mint író, (az írással kapcsolatban) hedonista vagyok, és az egyetlen társaság, amiben meg tudnék élni huzamosabb ideig, ugyanilyen lenne.
    Szabad, nyitott értelmiség, akiknek az írás és a fejlődés egy komolyan vett játék. Ilyen társaságot azonban eddig nem láttam.

    Röviden, nekem ez a látképem van a hazai scifi/spekulatív fikciós közéletről. Mint mondtam, abszolút külsős, és hozzá nem értő szemmel.

    VálaszTörlés
  2. Úgy látszik, tényleg lejárt. Legalábbis nálunk.

    Nagyon szépen összeszedted ebben a tanulmányban az okokat; én is gyakran gondolkodom a kérdésen, és a végére mindig elszomorodom.
    Különben én egyszerre voltam Depeche Mode-os és sci-fis. Meg lehet csinálni. És ezzel a példával most nagyon elgondolkodtattál, mert az a helyzet, hogy például DM-rendezvényekre már nagyon régen nem járok.

    Hollódombi kommentjéből is nagyon sok tanulság leszűrhető.
    Ameddig NINCSENEK sci-fi rajongók, csak amatőr írók, akik a sci-fit terepnek használják, nem is érdemes szomorkodni rajta.
    Hogy aztán a benned, Simon, kialakult (blogok stb. által kialakított) ké) mennyire reális, azt megint nem tudom, konkrétan cáfolni nem merem, mert tisztában vagyok vele, milyen képet alakíthatnak ki a blogok, sokszor be is vagyok rágva emiatt - mindenesetre nekem mint belülállónak teljesen más a látképem. Ha tehetem, látogatom a rendezvényeket, és mindig remekül érzem magam. Dumálunk, röhögünk, vitázunk is néha.

    Természetesen ha nincs igényed sci-fi rajongókkal egy helyen tartózkodni, azt tiszteletben tartom. Bár mondom, fiatalkoromban gyakran jártam Depeche Mode-klubokba - nem csak amatőr zenészek látogatták.

    Visszatérve a tanulmányhoz: a helyszínnel megint csak egyetértek. Ezt el kellene végre fogadni, és nem lázongásból meg kivagyiságból csak azért is a vidéket erőltetni, hanem kipróbálni egy budapesti országos rendezvényt.

    Az utánpótlás pedig tényleg hiányzik.

    Jaj, jó cikk volt ez, mégis szar kedvem lett tőle.

    VálaszTörlés
  3. "A közösség alapvető szükséglet az egyén számára, a személyiség fejlődésében, megtartásában, az identitás szempontjából elengedhetetlen."
    aztán idézed Szélesit is, hogy ő a scifiseket találta meg. aztán Nemest, akivel tökéletesen egyetértek.

    ami még fontos, hogy a közösség többféleképpen is létrejöhet. ugyanakkor a mai posztmodern embernek sok energiáját köti le a sok tevékenység, amiket végeznie kell, ráadásul a fiatalok személyisége - a sekélyes és kontraproduktív oktatási rendszer miatt is - nem differenciálódik, ezért nem is jön létre az igény más közösség felkutatására.

    az internetes közösségélmény pótolhat ebből valamit, nem tudom, mennyire jellemző a szakmai körökre az értő, vitakulturális párbeszéd, bátorítás, stb. ugyanis a netre megerősítésért megy az ember. ha ez nincs, ugyanúgy nincs sok haszna.

    VálaszTörlés
  4. Chelloveck: a bennem kialakult képnek nyilván elég kevés köze van a valósághoz. Főleg azért szerettem volna kifejezni, hogy hallassa magát egy külsős hang, hogy nekem/nekünk tulajdonképpen mi az, ami ebből az egészből átjön. Köszönöm a választ!

    Fonokt: talán a fiatalok személyiségében fontosabb az, hogy a rendszer készen kínál szerepeket és ezzel identitásokat. (A stréber, a versengő, az emos, stb.) Ezeket az identitásokat aztán átvehetik, a velük kapcsolatos sztereotípiákkal együtt, aztán közben meg nincs meg az identitásukhoz kötődő szubkultúra (nincs stréberség mozgalom) vagy megvan, csak nem válik tagjává a kölyök (vannak emosok, de egy konkrét mozgalomba vagy rajongói csoportba legfeljebb facebook like szintjén lépnek be). Így az identitás területén nem marad más csak a közvetlen iskolai környezet megerősítő ereje, meg néhány iskolán kívüli csoport. (Család, ami sokszor diszfunkcionális, de ez megint külön téma.)

    Ebből a szemszögből jó lenne egy irodalomhoz kötődő, aktív és vonzó csoport megjelenése. De ennek egy olyan csoportnak kéne lennie, ami akar és tud válaszolni a fiatalok kérdéseire, és az megint csak nagy valószínűséggel nem a scifi lesz. Mert, ahogy azt Acélpatkány kifejezte, a technicizmus és a modernitás kora vége ért, most már nem ezek a kérdések érintenek minket. Az új kérdések közül sok (többek között az identitás) még mindig a scifi lapja, csak ugye az íróknak is haladniuk kellene a korral, hogy legyen miért rajongani...

    VálaszTörlés
  5. Simon: Hát reméltem is, hogy kevés köze van, viszont az, hogy tényleg ez jön át, nagyon is elképzelhető, ez pedig a bloggerek sara, amiért ennyit képesek közvetíteni. Személyes találkozókkor még azok társaságában is nagyon jó a hangulat, akik a neten amúgy állandóan basztatják egymást.

    A fiatalságban én sem nagyon bízom. Nem is elsősorban maguk miatt. Ha nem csak irodalmi, hanem filmes vagy világnézeti szempontból nézzük a sci-fit, akkor is elkeserítő a helyzetük. Ma már nem készülnek olyan filmek, amik kiváltanák a döbbent rácsodálkozásból kifejlődő évtizedes masszív rajongást, mint mondjuk egy Majmok bolygója, egy Cséhá vagy egy Vissza a jövőbe. Megnéznek egy közepes történetű trükkorgiát, aztán egy hónap múlva egy másikat majd megint egy másikat, a régi élmény meg megy a süllyesztőbe.

    VálaszTörlés
  6. Simon: azt, hogy a rendszer mit kínál, nem tisztem megítélni. pontosítanék az úthengeren:
    szerep nem= identitás, de a különböző szerepeknek az identitással kongruensen kell működni, különben jönnek a gondok.

    a csoport működése (nb. társadalmi [szub]kultúra) de facto (rendszerfüggetlenül) kitermel szerepeket. akkor is ha ez bizonyos csoporttagoknak hátrányos. viszont a differenciált személyiség egyik fő ismérve, hogy tud szerepet váltani, fel tudja ismerni a hatékony és nem hatékony működési módot.

    a személyiség nem egy misztikus amorf készétel, hanem egy dinamikus konstruktum, amelynek alakításában fontos szerepet kapnak a társas élmények.
    ugyanígy az identitást induktívan és deduktívan is lehet alakítani. ebből a szempontból helytálló, hogy az iskolai környezet és a (disz)funkcionális családi működés is alakítja.

    a posztmodernben épp az a nehéz, hogy értékrend mentén választásokat kell meghozni, ráadásul viselni kell a rossz választás esetleges terhét. ez már hardcore pszichológia felé visz minket, Leon Festinger jóvoltából -> kognitív disszonancia.

    ha visszatérünk eredeti témánkhoz, scifi rajongói, olvasói körök, (eltekintek a blogszférától, mivel nem ismerem) olyan energiák mozgósítására lenne szükség, amelyek a magyar társadalomban nem működnek, nem csak az irodalmi, de semmilyen közegben. (ld. a szerző által vázolt vallási párhuzam, vagy a konstans retróhullám, amire most csodálkozunk rá, pedig nagyjából az 50es évek óta tart...)

    valós csoportok csak és kizárólag valós szükséglet(ek) alapján tudnak hosszú távon funkcionálni. úgy tűnik, ilyen szükséglet még nincs, de semmiből nem áll megteremteni. szerintem az, hogy egyre több ilyen cikket olvasok, már a mozgolódás jele.

    VálaszTörlés
  7. Előre is elnézést, ez két poszt lesz:
    Nagyon szépen összehozott, tisztánlátó kis poszt a magyar sf-találkozókról, öröm volt olvasni, még ha a levont konklúziók nem sok jóval is kecsegtetnek. Először is a kommentekkel kapcsolatban néhány gondolat:

    "Ma már nem készülnek olyan filmek, amik kiváltanák a döbbent rácsodálkozásból kifejlődő évtizedes masszív rajongást... [és csak látványorgiák születnek]."

    Bár nem tartom igaznak ezt a kijelentést (a Mátrix és az eXistenZ még csak tizenhárom éves, a Children of Men, a District 9, a Különvélemény alig pár éves, az Avatár, Eredet és a Never Let Me Go filmváltozata pedig már ebben az évtizedben született, mind erős filmeknek tartom), mi van, ha mégis így van? Ha a filmek újra a látványvilágukkal adnak a legtöbbet az SF-hez? Ezzel sem volna semmi baj, a sci-fiben a látvány mindig is nagyon fontos elem volt, elvégre a jövét látni kell, a film pedig műfajából adódóan itt tudja leginkább kidomborítani saját érdemeit. Ebben a hozzászólásban inkább azt érzem, hogy rajtad, Chelloveck, nem volt olyan hatása ezeknek a filmeknek, mint a korábbiak, és nem váltottak ki benned évtizedes rajongást, ami rendjén is van, mert van egy idő, ami után, ha sokat foglalkozunk valamivel, az aha-élmények ellen immunissá válunk, csak ezt ne terjesszük ki másokra. =) A sci-fi egyébként poltikailag/világnézetileg mindig is elég kiszámítható volt, ha lehet élni ezzel a megjeleléssel, alapvetően progresszív műfaj, erős társadalomkritikai éllel, és ez a jelen sci-figyártásban csak akkor vész el, ha (a filmek közt mondjuk) elsősorban akciófilmet gyártanak. Ezzel szemben az SF-sorozatokban (legutóbb pl. a Farscape-hez volt szerencsém) sokkal inkább megmaradnak a világnézet-tágító hatások, úgyhogy ezen a téren nincs sok szégyenkezni valója az SF-nek. Az amerikai SF-filmgyártás jelentős része érthető piaci okokból mindig is konzervatívabb volt, mint a sci-fi irodalom, de ez csak mértékbeli, nem minőségi különbség.

    Rajongani pedig rengeteg mindenért lehet, és az anime/mangaconok kiváló példák arra, hogy a sci-fi (és conjai) hogyan mutálódhatnak egy új kulturális környezethez. Nem járok conra, ezért nem tudhatom biztosan, de van egy sejtésem, hogy az igazi keményvonalas sf-rendezvényeken és találkozókon az animében testet öltött sci-fi a háttérbe szorul, ahogy valószínűleg egy Portal, Deus Ex, Bioshock rajongótábora sem feltétlenül épül bele szervesen az irodalmi túlsúllyal rendelkező sf-találkozói életbe.

    VálaszTörlés
  8. Végül pedig azon gondolkodom, hogy mi van, ha a magyar viszonyoktól eltekintve, globálisan is egyszerűen a sci-fi filmnek és irodalomnak alapvetően kisebb átütőereje van, mint korábban volt? Azért érzem, hogy így lehet, mert egyrészt a technika és a technikai változás gyorsasága annyira beépült a fejlett világban felnövő emberek gondolkodásába, hogy a natúr technológiai újdonságok megváltoztatta civilizációknak egyszerűen nincs meg az a vonzereje, ami mondjuk a hatvanas/hetvenes években megvolt. Az Internet, az iPad, a Siri korában, amikor egy felső-középkategóriás autót gond nélkül lehet hangvezérelni és naphosszat virtuális világokból ugrálhatunk ki-be, amikor egy krimi- vagy kórházsorozatban több technológiai és tudományos újdonságot látok, mint egy SF-filmben, akkor azt hiszem, az SF-et újra kell gondolnia alkotóiknak, rajongóiknak egyaránt. Másrészt az SF másik nagy vonzereje, a társadalmi érzékenység és a hatalomkritikai vonulata sem feltétlenül találta még meg a XXI. század problémáihoz illő releváns válaszokat, problméafelvetéseket. Lehet, hogy csak a műveletlenségem az oka, de mondjuk Cory Doctorow Little Brother-én kívül most hirtelen nem tudnék olyan szerzőt/filmet/sorozatot mondani, ami az amerikai terrorizmuskérdést SF-eszközökkel fogná meg (ha mégis van, szívesen olvasom a javaslataitokat, foglalkoztat a téma). Vagy, egy másik példa: tud valaki olyan sci-fit, amiben a fiatalok kultúráját leginkább meghatározó filecserélés, p2p-kultúraforgalom implikációit gondolja végig?

    Az, hogy a mai magyar conokra vérfrissítés szorul, nem kérdés. De szerintem felesleges abban keresni a hibát, hogy a fiatalok hogyan veszik meg/kapják felülről az identitásukat (ami egyszerűen nem igaz, a kultúra csináld-magadság-faktora ma erősebb, mint idáig bármikor), és nem érdemes a filmgyártás vélt vagy valós hiányosságait felróni külső indoknak. Ha az SF-találkozók újra pezsgő rendezvényekké akarnak válni, újra kell gondolniuk, hogy hogyan viszonyulnak a fiatalsághoz, igazodniuk kell a felmerülő fogyasztási szokásokhoz, szórakoztatóbb tartalmakkal kell megtölteniük a klubházakat, rendezvényközpontokat. Ezek mellet persze az író-olvasó találkozók, kerekasztalbeszélgetések remekül megférnek, de egészen addig ugyanaz a száz-kétszáz ember fogja egymást viszontlátni, amíg nem nyitnak az új rajongók, rajongások tárgyai felé.

    VálaszTörlés
  9. Nah, fordított sorrendben.

    Pepe
    "Az Internet, az iPad, a Siri korában, amikor egy felső-középkategóriás autót gond nélkül lehet hangvezérelni és naphosszat virtuális világokból ugrálhatunk ki-be, amikor egy krimi- vagy kórházsorozatban több technológiai és tudományos újdonságot látok, mint egy SF-filmben, akkor azt hiszem, az SF-et újra kell gondolnia alkotóiknak, rajongóiknak egyaránt."

    "Vagy, egy másik példa: tud valaki olyan sci-fit, amiben a fiatalok kultúráját leginkább meghatározó filecserélés, p2p-kultúraforgalom implikációit gondolja végig?"

    Messzemenően egyet értek. Rengeteg téma van itt kihasználatlanul: pl. szép kis rendszerkritikai lehetőségek vannak egy SOPA-féle törvényen alapuló disztópiának; a virtuális világok + szociális hálók + halál gondolatköre akár egy szakdolgozatot is megérdemelne; virtuális világok három generáció múlva: "deviancia-e távol maradni tőlük?"; rokkantsággal kapcsolatos attitűdök, integrált oktatás és a biotechnika/orvostudomány fejlődése; stb...

    Szerintem nem azzal van a gond, hogy immunissá váltunk a technika fejlődésének érzelmi hatására, hanem egyszerűen arról, hogy az írók sokszor lusták haladni a korral. Asimovon és Star Wars-on nőttek fel, ezt szerették egész életükben, és ehhez képest sivárnak érzik azt a kérdést, hogy mi lesz a facebook társadalomformáló hagyatéka három generációval később. Vannak nagyon fontos témái a technika fejlődésének: társadalomtudományi, etikai és filozófiai kérdések megdöbbentő tárházait lehet fellelni akár a - kövezzetek meg - wikipédián egyetlen délután alatt.

    Chelloveck: szerintem a szórakoztatóiparban most várható változás ezzel kapcsolatban. Nem követem már pár éve a számítógépes játékok világát, de úgy gondolom, mostanában lesz ismét generációváltás a konzolok között, és egy újabb technológiai ugrás. Ezek után már nagyon nehéz lesz egymást grafikában überelni, így kénytelenek lesznek elmenni a játéktechnika, történetmenet, karaktertervezés, stb. irányába. Szerintem ez át fog hatni a filmekre is. (Reményteli, optimista becslésem ez.)

    Fonokt: a pontosítást köszönöm. Tisztában vagyok a szerep és az identitás különbségével: viselkedéselemzőként dolgozom, de a végcélom a pszichoterápia.

    A két fogalmat azért használtam ennyire szorosan egymáshoz, mert a fiatalságban - ami számomra a középiskolás korosztályt jelöli - szintén nem válik el egymástól élesen. A te kifejezéseddel élve, az ő személyiségük még nem annyira differenciált, ráadásul a felvállalt identitáskellékeik rögtön hoznak nekik elvárt szerepeket is. (Radikális példával élve egy emo pillanatok alatt perifériára kerül az osztályra; egészen egyszerűen mert mindenki tudja, hogy ő az emo, aki a periférián kell álljon.) Ráadásul a szerepek és identitás ilyen kavarodásában hatalmas nyomás is van rajtuk, hogy kifejezzék magukat. Elég egy facebook profilra gondolni, ami manapság az ötödik osztályosok körében már alapvető.

    Úgy gondolom, hogy az ilyen témák irányából egy ügyes és friss író könnyedén megfoghatná a fiatalságot. Ha van kedve ezen a téren játszani, és elég tudása ahhoz, hogy tudja, mi mihez vezet. Ehhez viszont a társadalomtudományok valamilyen szintű ismerete elkerülhetetlenül alapszükséglet - de szerintem ez teszi be a science-et a science fictionbe.

    VálaszTörlés
  10. "Tud valaki olyan sci-fit, amiben a fiatalok kultúráját leginkább meghatározó filecserélés, p2p-kultúraforgalom implikációit gondolja végig?"

    Neal Stephenson, Cory Doctorow, Charles Stross foglalkoznak ezekkel; sajnos magyarul gyér a felhozatal.

    VálaszTörlés
  11. "Feltettem a kérdést: nekem, mint amatőr írónak mi a f@sznak lenne szükségem erre? "

    Mert ideális esetben ott találod meg a leendő közönséged és a pályatársakat.

    Plusz esetleg hallasz olyan elkészült scifi művekről, amit pár hozzászólással később hiányolsz.

    VálaszTörlés
  12. Félreértés elkerülése végett: nem hiányolom őket, ezekkel aktuálisan foglalkozom. Azért soroltam fel őket, mert ezekről biztosan tudom, hogy rengeteg érdekes témát vetnek fel.

    A cikk és a blogbejegyzések alapján pedig a helyzet nem ideális.

    VálaszTörlés
  13. "fbdbh: Neal Stephenson, Cory Doctorow, Charles Stross foglalkoznak ezekkel; sajnos magyarul gyér a felhozatal."

    Igen, már régóta be akarom gyűjteni a Halting State-et és Stephensonból egyelőre még a Barokk-trilógiát gyűröm, de mondjuk ők azért még mindig kisebbség a sci-fiirodalomban. Rokkantság/disability témakörében meg ott van úttörőként Elizabeth Moore Speed of Darknesse, de nagyon az "egy fecske" kategóriában van. Ide tartozik részben az Avatár is.

    VálaszTörlés
  14. Na most itt Pepe is meg Simon is félreértett engem, de nagyon. Én nem vagyok a látvány ellen, sőt. És nem is az elgondolkodtató sci-fiket hiányolom.
    A varázslatot hiányolom sci-fi filmekből/könyvekből egyaránt. Azt a meghatározhatatlan többletet, amitől egy akár írott, akár mozgóképes mű egy életre de legalábbis hosszú évtizedekre magához láncol egy arra fogékony embert.

    Ezért nem jók a felsorolt példák. Lehet, hogy erős filmek, de rajongásig nem tudnám szeretni a Mátrixot, a District 9-t (véleményt is írtam róla blogban)vagy a Különvéleményt. Mint ahogy senkin sem vettem észre. Hogy rám nem volt olyan hatása ezeknek a filmeknek, mint a korábbiak, ezt jól vetted észre, nem váltottak ki bennem évtizedes rajongást, mint ahogy senki másban sem fognak, kénytelen vagyok kiterjeszteni másokra (= mindenkire). Nem tudom, mennyire fogalmazok érthetően. Ha a King Kongból, a 2001 - Űrodüsszeiából, a Majmok bolygójából, a Cséhából becsukott szemmel kiválasztok egy mondatot, és kiposztolom a Facebookra például, őrjöngve vetik rá magukat az emberek. A példaként hozott filmekből (szeretem őket) tudatosan is nehéz lenne egy ilyen mondatot kiválasztani. Nincs nálam a bölcsek köve, nem tudom, mi az a plusz, ami azokban a filmekben benne van, ami annyira rabul ejtheti az embert, egyszerűen csak varázslatnak tudom nevezni, és ez hiányzik nekem a mostaniakból.

    "Asimovon és Star Wars-on nőttek fel [az írók], ezt szerették egész életükben, és ehhez képest sivárnak érzik azt a kérdést, hogy mi lesz a facebook társadalomformáló hagyatéka három generációval később." - Engem mint olvasót sem nagyon érdekel. Viszont az, hogy egy antigravitációs gömbbel hőseink a Holdra utaznak, és ott holdlakókkal találkoznak, annál inkább. Ne értsetek félre, egy ügyes tollú író biztosan jó dolgokat ki tud hozni a fájlcserélés, p2p-kultúraforgalom implikációiból, ilyen tematikára azonban biztosan nem lehet rendezvényekre járó tömegeket építeni.

    Bele kell törődnöm, hogy a fandom meg a rendezvényekre járkálás fölött, ugyanúgy, ahogy fölöttem is, tényleg eljárt az idő. Ez van.

    VálaszTörlés
  15. " Nincs nálam a bölcsek köve, nem tudom, mi az a plusz, ami azokban a filmekben benne van, ami annyira rabul ejtheti az embert, egyszerűen csak varázslatnak tudom nevezni, és ez hiányzik nekem a mostaniakból."

    Pontosan a varázslat. A mese. A jó filmek, a jó könyvek visszatérések a meséhez. (Morfológiában, dramaturgiai formában, stb.) Számomra ezen bukott el a Mátrix. Nagyon akarta azt a mitológiai alapot, annyira, hogy túl komolyan vette már magát...

    "Ne értsetek félre, egy ügyes tollú író biztosan jó dolgokat ki tud hozni a fájlcserélés, p2p-kultúraforgalom implikációiból, ilyen tematikára azonban biztosan nem lehet rendezvényekre járó tömegeket építeni."

    Ha nem lennének évek a léptékek, most rámondanék egy challange acceptedet. =)

    VálaszTörlés
  16. Hollódombi, ne nézzétek le a mai ifjakat. Lenyűgözőek; már a zavarosba születtek, és piszkosul nagy túlélők.

    Az élő találkozók tök hangulatosak, nagyon szeretem őket. Egyszer gyere el.

    Chello, lehet, öregszel, azért nem rajongsz már, az ember idővel felnő. Vagy azért, mert anno az örömünket (én tuti) az optimista írásokban leltük, vagy legalább, ha drámai, akkor katarzissal zárult. Most mi van? Tocsogunk a disztópiákban, de utána csak a letargia marad, nincs meg az a régi, felemelő érzés, hogy de igen, mindennek értelme van.

    fonokt... nocsak, szintén pszichós vagy? :)

    Acélpatkány, jó a cikk. Szerintem a kis létszámú rendezvények mögött néha ott van egy esetleges átgondolatlan szervezés. Az őszi SF nap jó kezdet volt, ezt a vonalat kéne folytatni.

    Pepe, szerintem az sf irodalom még nem találta meg az új témáját. Benne élünk a megvalósult jövőben, de mellette zajlik egy iszonyatos kiüresedés. Erre kéne válaszolni.

    VálaszTörlés
  17. Eszem ágában sincs lenézni őket, úristen! Gyerekpszichiátrián dolgozom, és amit látok, hogy ezek a kölykök mit kibírnak...! És ember lesz belőlük! Csak a két öngyilkosjelöltünk csúszott meg egy kicsit, de azok is a helyükre kerültek most már.

    VálaszTörlés
  18. Onsai, ne tegyél már tönkre :) nem azért nem rajongok, mert öregszem, hanem mert SZAROK az új filmek, ennél konkrétabban nem tudok fogalmazni. Különben is, egy monsterkid soha nem nő fel.

    VálaszTörlés
  19. Hollódombi, pedig úgy hangzott. :P És mellesleg te is a mostani generáció vagy...

    Chello, nekem bejött pl az another world... bár belegondola, rajongani nem rajongok.

    VálaszTörlés
  20. Nem tudom, mi az az Another World, de ha nem fürdesz Another World-ös műanyag babával, akkor az egész filmet a fene megette.

    VálaszTörlés
  21. Ha szabad hozzászólnom egy rövid komment erejéig ehhez az amúgy élvezetes párbeszédhez, szerintem a filmes dolog nem ilyen egyszerű (mármint hogy szarok a mostani filmek, vagy hiányzik a varázs stb.)

    Én inkább itt is azt látom, hogy a befogadó környezet változott. A nyolcvanas-kilencvenes évek olyan változásokat hozott, amik nem kedveznek az olyan attitűdnek, amit ezek a filmek árasztottak (különösen a Star Wars-ra gondolva). Mert ugyan elkészült "a 2000-es évek Star Wars-s" az Avatar képében, mégsem lett olyan rajongás körülötte. (Ellenben érdemes lenne megnézni, hogy a sorozatok, az általam gyűlölt StarGate vagy a nagy kedvencem, a Doctor Who milyen rajongótáborral büszkélkedhet, szemben a filmekkel.) A mai korunkból (és ehhez igazodva a filmekből) hiányzik a bizalom a jövő felé, az optimizmus, valahogy túlságosan megragadunk a valóságban. Ez nem baj, csak megváltoztak a dolgok. Talán éppen emiatt lehet átütő sikere a fiatalok (és a felnőttek) között a Harry Potternek...

    Persze, hogy tényleg így van-e, vagy valami egészen más az ok, azt nem tudom. Biztos közrejátszik az, hogy Chello már nem tizenéves, de pl. én is tudom magamról, hogy jó pár film, amiért ő rajong, engem hidegen hagy (inkább nem mondok példát). Ellenben pl. a Doctor Who az első valami az életemben amiért rajongok mint egy kisgyerek (bár az új epizódok erős csalódást okoztak).

    VálaszTörlés
  22. Ráadásul ma senki sem tudhat maga mögött egy akkora rajongótábort, mint a Beatlesé, _tehát_ szarok a mosatni zenék.

    (Vagy valami hiba van az érvelésben.)

    Amit még érdekes lehet megnézni, hogy mekkora közönséget vonz egy-egy sfportal meetup. Nem csak az első körben, hanem az online meghallgatható tartalmak révén. (Bár az archive.org számai nem túl bíztatóak.)

    Ha ez nagyságrendilege egy-egy "nagy" rendezvényhez fogható, akkor pedig érdemes elgondolkozni azon, hogy érdemes-e nagyrendezvényben gondolkodni (és siránkozni, hogy az nem lesz olyan, mint X éve volt), vagy hatékonyabb felfejlesztei a "mikrotalálkozókat".

    VálaszTörlés
  23. Minek menne el bárki is egy hazai sf találkozóra? Komolyan kérdem.

    VálaszTörlés
  24. @Simon Hollódombi...
    "Röviden, nekem ez a látképem van a hazai scifi/spekulatív fikciós közéletről. Mint mondtam, abszolút külsős, és hozzá nem értő szemmel."
    "Miért akarnék belemenetelni valamibe, ami kívülről egy mocsár képzetét kelti?"
    "Az egyetlen típusú találkozó, amiben benne lennék, az egy diplomások közötti baráti összeröffenés, ahol egymás tudományából tanulhatunk meg épp eleget ahhoz, hogy:
    1. tudjuk kit kell keresni, ha valamihez nem értünk, de írás közben szükség lenne rá.
    2. új szemszögeket és új témákat tehessünk a magunkévá. (Kvázi új játékot kapjunk a játszóterünkre.)
    Mint író, (az írással kapcsolatban) hedonista vagyok, és az egyetlen társaság, amiben meg tudnék élni huzamosabb ideig, ugyanilyen lenne.
    Szabad, nyitott értelmiség, akiknek az írás és a fejlődés egy komolyan vett játék. Ilyen társaságot azonban eddig nem láttam."
    Kedves barátom!
    Megoldható... többek között nem kell ideírni ilyen tenyérbemászó, felsőbbrendűséget sugalló szöveget.
    Maradj abban az elefántcsonttoronyban, ahol jól érzed magad.
    Vélhetően írónak is olyan vagy, amilyen életszemléletet mutat fenti írásod. Az olyan író pedig nem író. Az írók egyik feladata tudása, képességei révén az élet, ezen belül az ember bemutatása. Az élet legrosszabb részeivel együtt...ami mocsok, primitívség, nyomor és gyűlölet...is. Az élet legjobb részeivel együtt, mint szépség,öröm, gyerek, virág, szerelem..., amit nem az ilyen emberek alkotnak és határoznak meg, mint te.
    Ezt olyan emberként mondom, aki az eredeti blogban említett legkisebb közösségért tevő, azzal együtt élő idősödő valaki.
    Aki betegsége, kora ellenére 300-400 km-t utazott (oda, aztán vissza) többször is az elmúlt években, hogy ott legyen egy találkozón, aminek a lényege az emberek együttléte. Ami - lehet, hogy még nem hallottad - az ember életének legcsodásabb adománya. Minden találkozás más emberekkel egy kis győzelem a magány ellen. Erre tudok ajánlani egy közepes tehetségű író által írt művet. A mű címe: A kis herceg. Tudod...a szelídítésről szól... :)
    Talán nem értetted meg a blog üzenetét. Baj van, mert fogynak emberi dolgaink. Talán jobban el kellene egymást viselnünk. Esetleg meg is értenünk. Esetleg e3lhinni, hogy az ember által értelmezhető világ, csak emberrel működik...

    VálaszTörlés
  25. Nem szoktam névtelenként írni. Ha megtalálom a módját, hogy megfelelő profilon beregeljek, akkor úgy megadom a nevem...
    amit fentebb írtam, azt vállalni akarom...

    VálaszTörlés
  26. Kedves névtelen, több módja is van, hogy tudasd, ki vagy. Akár úgy is, hogy a hozzászólásod végére odabiggyesztesz egy nevet/nicket.

    VálaszTörlés
  27. Bakker, Chello, vagy ötven dinóval és egy halom bakugánnal, transzformerrel fürdök. A kiskorúak túlerőben vannak velem szemben. :)

    Komaváry, ez jó érv volt. :)

    Attila, mert szórakoztató.

    VálaszTörlés
  28. Névtelen, szerintem egy huszonévestől nem kell elvárni, hogy megértse az élő közösség szerepét, a klubélt fontosságát. Az idősebb kori magányt meg pláne nem. Egy más világban nőtt fel, ami nem baj, és nem is könnyebb, csak más. Majd megtapasztalja ő is.

    Amúgy meg én is nagy örömmel megyek találkozókra. Akkor is, ha rendszeresen vitázom egy-két emberrel. Ma is benézek az Intergalaktika talira, és jól megváltjuk majd a világot.

    VálaszTörlés
  29. Kedves onsai! Természetesen egyetértünk. Pontosan megértetted, miről van szó a magánnyal kapcsolatban.

    Némi-nemű rágódás után írok újra ide, mert enyhén meglep, hogy Gábor nem jött rá, ki vagyok. Annyira ismeri a beszéd- és blogstílusomat, hogy ki kellett volna találnia.
    Azért nem küzdöttem meg a belépéssel, mert nagyon rühellem a spamáradatot és az ellene kitalált harci formulákat. Mérgemben bele sem gondoltam, hogy egy nicknévvel azonnal rendezem a névtelenség problémáját.
    Ami a hozzászólásom első részét illeti, remélem a megszólított majd reagál, mert az azért nem nemzedéki probléma, mint az a rész,amit te is szóvá tettél.
    Nagyon nagy ellensége vagyok az elitista viselkedésnek. Vannak elit dolgok, amiket megalkotnak és kiérdemelnek emberek, de ezt kellő szerénységgel illik elviselni...
    A kulturáltságot és (mondjuk) műveltséget elősegíti az elit végzettség, de nem alapfeltétele. Az elefántcsonttorony (sajnos nagyon kevesen fogják fel és értik meg)külső szépsége ellenére a legrondább épület az emberi szférában. Elzár a világtól.
    Üdvözlettel (most már megismerhető)öreg barátod: DBL

    VálaszTörlés
  30. "mert szórakoztató"

    Már a freakshow-részekre gondolsz?

    De mi az a része az sf találkozóknak, amit nem tud pótolni pl egy haveri összeülés és érdemes rá elmenni? Mit tud egy hazai sf találkozó, ami létjogosultságot ad neki?

    VálaszTörlés
  31. DBL,három tippem volt, Te voltál az egyik. :)
    Szerintem egy csomó friss diplomás elitista, aztán idővel lekopik róluk.

    VálaszTörlés
  32. Attila, szerintem a legtöbbeknek haveri kör az sf élet. Részemről a rendezvényekre szervezni megyek, simán mert szeretek, és ha nem azt csinálom főállásban, akkor hiányzik. A sörözésekre meg a neten hallgatag scifis csajok miatt nézek le. Az ismert arcok kapcsán meg tök érdekel, ki mit ír épp és hol tart. És élőben egyszerűbb az írásokról beszélgetni.
    Ööö... a sci-fis előadásokból sajna kevés érdekel.

    VálaszTörlés
  33. Kedves névtelen!

    Hihetetlen messzemenő következtetéseket vontál le rólam hihetetlenül kevés alappal, és rengeteg előítélettel. Tudom, hogy a kiállásom vonzza ezt a fajta kritikát, de egy rendes közösségnek és egy rendes párbeszédnek az alapja ez nem lehet. Ez a kiállás csak dühöt és vitát hozhat.

    Ennek ellenére megpróbálok higgadtan, és kulturáltan válaszolni.

    Először is: társasági ember vagyok, igaz, most időlegesen elvágva attól a közegtől, amitől annyira sokat kaptam. Élek, talán kevesebbet, mint szeretnék, de ismerem a közösségeket, a közösségek elvesztését, tudom milyen a nagybeteg ember a családban, tudom milyen szerelmesnek lenni egy haldoklóba és tudok sok dolgot még a magányról is. Nem próbálok versenyezni a Te életeddel, mert nem éltem át, és jó eséllyel nem is fogom ugyanazokat a problémákat átélni. Csak ne hidd, hogy az én életemnek nincsenek meg a bajai, és nincsenek meg rájuk a saját válaszaim, az életem teljesen más részében. Ezért, már megbocsáss: elfogadom, hogy a te életedre válasz egy ilyen közösség; de miért kellene elfogadnom azt, hogy az enyémre is az?

    Pláne miért kellene elfogadnom, ha ugyanazzal a lenézéssel viseltetsz az irányomba, amit nekem tulajdonítasz? Nem bántani akartam a közösséget (ha így jött volna le, akkor azért elnézést kérek), csak leírni egy külsős szemszöget, hogy számomra, aki célközönsége lehetnék egy ilyen rendezvénynek, miért nem vonzó ez. Úgy gondolom, ha a közösség aktív és fejlesztően résztvevő tagja vagy, akkor egy ilyen szemszög érdekes kritika kellene, hogy legyen.

    Másodszor: más szavakkal a mondandóm. Egy ilyesfajta közösség, ahová csak tudatos tervezéssel lehet csatlakozni, belőlem kalkulációt vált ki. Mit kínál, és mit várnék én? Nem azt kínál, amit én kapni szeretnék. Innentől számomra az út nem éri meg - és ennyi. Nem gondolom, hogy ez elitizmus lenne.

    Harmadszor: a kiállásomról. Challange accepted, meg a többi. Ez egy olyan téma, amiről érdemes lenne értelmes keretek között beszélgetni. Először is: nem, nem tartom magam nagy írónak, még csak jónak sem, és nem tudok felmutatni semmilyen eredményt. Aki ismer erről az oldalamról, az tudja. Kísérletező vagyok és elhivatott, és igen: hiszek benne, hogy egyszer nagy író leszek. Ez egy ostoba és optimista hit, ami gyermekkori álmokból maradt meg, minden valós alap nélkül - de miért is vállalnék eleddig másfél évtizednyi szakadatlan tanulást, ha nem gondolnám úgy, hogy ez az út vezet valahova? Erről sem hinném, hogy elitizmus lenne.

    Negyedszer: az elefántcsont torony. Ezt a kifejezést igazából sosem értettem... (Ahogy írod is.) Sokszor kerestem más írók társaságát, egy ideig egy kezdő körben is benne voltam, egy ideig vezettem is. Nem láttam értelmét, tévútra vezetett, elvitt a célom felől egy idegőrlő és fárasztó irányba. Ráadásul azon embereket, akikkel megértettük volna egymást, ilyen módon nem tudtam elérni. Olvasókkal meg - mivel elég kevés scifit olvasok - nincs közös témám.

    Nem gondolom, hogy fontos lenne az, hogy egyet értsünk, mert az eltérő nézetek építik a társadalmat. De arra megkérlek, ne higgy engem bármiféle "ilyesfajta" embernek, ahogy írtad, addig, amíg nem tudod, ki vagyok. Csak mert akkor nem is fogsz megismerni, azt pedig sajnálnám, ha már egyszer a személyiségemet méltatod.

    VálaszTörlés
  34. Simon, én sem ismerlek, ám egy netes társalgásban az ember gyakran kénytelen pár mondat alapján ítélni, és ne haragudj meg ezért, de bennem is hasonló kép alakult ki rólad. A különbség talán annyi, hogy ezt nem hánytam a szemedre, de ha neked valóban ennyire nem fontos egy hasonló közösségbe betekinteni, mert mondjuk maga a sci-fi sem érdekel, akkor nem értem, miért ilyen dühödten (pl a f@sz szó használata), támadólag és egy kissé valóban lenézően (megkockáztatom: bántón) szóltál hozzá a témához az indító kommentedben.

    Én sem járok vízilabdameccsre, mert leszarom a vízilabdát, de nem fikázom azokat, akik járnak.

    VálaszTörlés
  35. Köszönöm a választ Chelloveck. Ezek szerint akkor tényleg félreérthető vagyok.

    Először is: ez esetben bocsánat a sértő stílusért.

    Másodszor pedig erre bővebben válaszolnék, hogy érthető legyen, mit is keresek én itt.

    Nem mondom azt, hogy a scifi nem érdekel, csak nem követem nyomon zsáner szinten. (Ezért mondtam, hogy nem olvasok annyit és nem lenne közös témánk.) Általában könyvet sem zsáner alapján választok, hanem szerzőket követek nyomon. Scifiben most sajnos nem találom azokat, akik pont hozzám szólnának.

    A zsáner szemszögéből megközelítve: a scifi számomra egy formája a gondolatok, vélemény, tudás kifejezésének. Jó eséllyel, ha egy scifit olvasok, azt nem azért olvasom, mert scifi, hanem azért, mert valami olyasmivel foglalkozik, ami engem érint vagy érdekel. És a másik oldal: szeretek scifit írni, szeretek játszani a jövőkutatással, a tudományokkal, szeretem belevinni a száraz tényekbe az emberéleteket.

    "valóban ennyire nem fontos egy hasonló közösségbe betekinteni"

    Ezt bontsuk már ki egy kicsit! Én nem beszéltem a közösségről, és nem akarok bántani belőle senkit. Én arról beszéltem, hogy milyen látszatot keltenek a rendezvényről annak érintettjei, hogy milyen a "reklámja" az egésznek.

    A közösségből, mint azt leírtam, kb. senkit sem ismerek, mert külsős vagyok. Azért nem akarom megismerni őket, mert a hangadók kvázi elriasztanak. (Meddő vitákat látok, amiket, ha ott lennék, vagy kelletlen szájízzel elkerülnék, vagy beléjük mélyednék, úgy, hogy valójában nem is érdekelnek igazán. Behúznak, és hetekig foglalkoznék ugyanazzal az egy témával. Erre írtam a mocsarat, mint metaforát.)

    Ugyanakkor egy valódi közösséget, ami nem korlátoz, nem akar lenyomni a saját véleményével, hanem táptalajt és játszóteret ad nekem, nagyon szeretnék. Az elvárásaimat azért írtam le, hogy megmutassam, mi játszódik le bennem, amikor mérlegelem, hogy elmenjek-e egy ilyen találkozóra. Az indulatos fogalmazásmód egyszerűen azt hivatott kifejezni, hogy mennyire erősen érzem azt, hogy ez nem az én terepem és nem is lesz az. És abban a reményben, hogy ez is beindít valakit valamilyen változásra; hogy esetleg akadnak olyan hangok, amik hasonlítanak az enyémre.

    Tehát: nem szarom le a vízilabdát, de nem abban a kocsmában fogom nézni, ahonnan az utcáig hallatszik a vita.

    VálaszTörlés
  36. Na, így azért sokkal árnyaltabb a kép, mint az elején - de azt persze nem lehet elvárni, hogy minden első kommenthez komplett önélet- és személyiségrajzot mellékeljünk. Szóval ilyen félreértések vagy félre-értékelések előfordulnak.

    A vízliabdás példád nagyon szemléletes, én mondjuk pont azt vettem észre, hogy az a kocsma, ahonnan az utcáig hallatszik a vita, az maga a net. De ezt nem akarom agyonragozni már, a lényeg, hogy az elején még én is csak azt láttam (elsősorban a Solarián), hogy mindenki basztatja a másikat. Amikor viszont az első ivászatra elmentem, mert valaki meghívott, döbbenten tapasztaltam, hogy ezek a különben teljesen korrekt alkoholista emberek ott ülnek egymás mellett, röhögnek, dumálnak, örülnek egymás társaságának és a legjobb hangulat uralkodik. (Meg is lepődtem.)

    Én általában világéletemben szerettem a rendezvényesdit. Legnagyobb álmom, hogy a 2013-as Monsterpaloozán ünnepelhessem a negyvenedik születésnapomat, de a HungaroCon, a Szefantor vagy az egész napos SFPortal bulik előtt általában számolom a napokat. Persze aki velem együtt szereti ezeket, az mind másért szereti. Onsai pl. nem annyira csípi az előadásokat (aminek nem örülök :) mert én is fel szoktam lépni), én a meddő kerekasztal-vitáktól kapok lábrázást, olyankor kint ülök inkább másokkal valahol az előtérben.

    A neten ezen összejövetelek "reklámja" tényleg azt sugallja, hogy csak blogot is zengető miniviharokról szól az ún. sci-fi élet, de én ezt másként látom teljesen. Ha tényleg erről szólna, járna a tököm, én is utálom az ilyesmit. Szerintem nem erről szól, és ha ötven helyett ötszáz vagy háromezer ember lenne jelen (nem lesz), még kevésbé szólna erről.

    Viszont még a DBL-nek írott válaszodból egy gondolatodat nem értettem teljesen: "ahová csak tudatos tervezéssel lehet csatlakozni" - ezt mire értetted?

    VálaszTörlés
  37. "Amikor viszont az első ivászatra elmentem, mert valaki meghívott, döbbenten tapasztaltam, hogy ezek a különben teljesen korrekt alkoholista emberek ott ülnek egymás mellett, röhögnek, dumálnak, örülnek egymás társaságának és a legjobb hangulat uralkodik. (Meg is lepődtem.)"

    Ilyenre most engem is hívtak ketten is, és egyébként ezúttal szívesen el is mentem volna, ha nem a barátnőm születésnapját ünnepeltük volna épp. =) Szóval ezt most sajnálom, hogy kihagytam, két általam szeretett és tisztelt embernek ezúton is köszönet a meghívásért.

    Na, szóval a szervezés kérdése. Ez kicsit szőrszálhasogatónak tűnhet, de ilyen az én gondolkodásmódom. Más az, hogy besodródok egy random baráti beszélgetésbe, ahol vannak ismerőseim, és más az, ha részt veszek egy rendezvényen. Egy random beszélgetésnek én alakítója vagyok, tudom, hogy beleadhatom azt, amiben én jó vagyok, és megkapom azt, amiben mások jók, és ez mindannyiunk épülésére szolgál, miközben kellőképpen indokolttá és szükségessé tesszük a kórházi toxikológiai beavatkozást. Egy ilyen esemény nem csak a tartalomról szól, hanem a kapcsolatokról, rólunk, egymásról.

    Viszont egy rendezvény más. Ott megvan a kötött program, az előadások, visszatérő személyek és témák, akikhez fel kell készülni. (Még a legszigorúbb tudományos közéletben is fontos, hogy ki kicsoda, ki kivel ért egyet és ki kinek az ellenfele - nem gondolom, hogy az irodalmi közélet más lenne.) Ott számomra előre el kell határoznom, hogy mi az, amiből épülni fogok, amiből jól fogom érezni magam. Meg kell hoznom azt a döntést, hogy MIÉRT akarok én X száz kilométert utazni egy olyan helyre, ahol maroknyi ismerősöm van csak. (Akik nyilván nem csak velem lesznek elfoglalva.) Számomra ez egy kissé félelmetes, és valóban egy tudatos elhatározást és lelki felkészülést igénylő, egyáltalán nem természetes dolog.

    Így ha ilyenre vetemedek (ritka), akkor előre megvetem a lábam, jó előre helyet foglalok, jegyet veszek, és megbeszélem az ismerősökkel, hogy előre mutassanak már be pár embernek, hogy meg tudjak kapaszkodni a kapcsolatokban.

    Röviden ezt értem a tudatos szervezés alatt.

    VálaszTörlés
  38. Egy-két számadattal hadd színesítsem a bejegyzést.

    A legnagyobb vonzerővel mindenképpen azok a rendezvényeink (Átjárós és SFportalosra gondolok) voltak, ahol valamelyik népszerű tévésorozatból vagy a Star Warsból volt jelen egy vagy több színész vendég. Számszerűleg a legrosszabb esetben is eljött 150 fizetővendég, amikor kevésbé ismert színészek voltak a vendégeink, a csúcs pedig Patrick Stewart volt kb. 1200 látogatóval. Átlagosan olyan 300-450 látogatót bírt megmozgatni egy-egy ilyen színészes esemény.

    A probléma alapvetően az USA-EU repjegy ára, ehhez képest már nem sok a szállás és az egyéb költsége egy-egy ilyen színésznek. Fellépti díjban viszonylag rugalmasak, ők vagy az ügynökeik minden esetben igyekeztek olyan feltételeket kialakítani, ami optimális mindkettőnknek. Ezzel együtt is egy külföldi vendég esetében kb. 3000-5000 Ft-os napi jegyár lenne gazdaságilag az egészséges. Kérdés, hogy ezt kifizetik-e a rajongók.

    VálaszTörlés
  39. Na pont erre gondoltam, hogy ez mindenképpen hátrány. Mármint hogy nekünk nincsenek épkézláb sci-fi hírességeink, Nagy Öregeink. Sem irodalomban, sem filmben. Így nem tudunk olyanokat meghívni, akik el tudnának jönni taxival. Azért egy nagyobb országban évről évre (micsoda! hónapról hónapra!) felbukkannak olyan nevek, mint Sandahl Bergman, Caroline Munro vagy Nakadzsima Haruó, akik már rég nem csináltak nudlit sem, mégis őrjöngve fogadja őket a nép. Nekünk ilyenünk nem volt és soha nem is lesz. Nyilván Sandahl Bergman nem fog lerepülőzni Junék kedvéért, és én sem repülőzök fel Amerikába, mert nincs miből, pedig Sandahl Bergmannal lehet ölelkezős képet is csinálni!
    Nem vagyok egy nyüszítő Amerika-imádó köcsög, de ilyen szempontból az ottaniaknak azért sokkal faszább.

    VálaszTörlés
  40. Egyszer elmegyek már idén egy ilyen nagyobb sci-fi rendezvényre, hallottam/olvastam pár dolgot pro és kontra. Összegyűjtöm az útiköltségre a pénzt és belekóstolok, addig nem alkotok véleményt. Sőt, elvárást sem támasztok: akkor nem csalódom.

    Nibela

    VálaszTörlés
  41. Jun kommentje arra felhívta a figyelmem, hogy nem emeltem ki: az SF olvasótábor és az esetleges SF film/sorozat rajongói (akikre szintén lehet rendezvényt építeni, filmes/sorozatos rendezvényt) nem esik egybe. Erre talán még érdemes lett volna pazarolnom legalább egy bekezdést...

    VálaszTörlés
  42. Jun, jó volt ez a hozzászólás. A bejegyzésről igazából a konkrét adatok ismeretében lehet beszélgetni.
    Szerintem az sf rendezvények egyik baja, hogy az irodalmi rész olvasót nem érdekel, és valószínűleg nem is tudnak róla. Illetve nekik egy anekdotázgató író kell és könyvbemutató, nem pedig vita.
    Viszont az íróknak meg kell szakmai rendezvény, ahol lehet a zsűrivel csevegni, vagy kerekasztalozni, egymás könyveit cincálni.

    VálaszTörlés
  43. Pazarolj rá egy kommentet... :)

    VálaszTörlés
  44. @Drága onsai...

    Tavaly, november 12-én sima, mezei...sőt alpári olvasóként ott voltam az általad moderált író-szerkesztő vitán... :)
    Én voltam az a hülyegyerek, aki megkérdezte Attilát, hogyan gondolta az olvasói felelősséget?...

    Névtelen DBL

    VálaszTörlés
  45. DBL, Te ritka madár voltál ott. :)

    Chello, amúgy szeretem az előadásaidat. És igazad van abban, hogy kevés világhírű írónk van.

    Nibela, menj meetupra csütörtökön, az elég sci-fis. Meg 17-én Gödöllőn velem is összefuthatsz egy beszélgetésen.

    VálaszTörlés
  46. @acélpatkány:
    "SF film/sorozat rajongói"
    "filmes/sorozatos rendezvényt"

    Milyen /. Ez is két tábormak számít szerintem.

    @onsai:
    nem hogy világhírű írónk nincs, olyan nagy öregünk sincs, akire az olvasó megszeppent tisztelettel nézne fel.

    VálaszTörlés
  47. Mondjuk, én azért elég megszeppenten néztem fel Sheenardra...
    DBL

    VálaszTörlés
  48. Milyen Sheenardra, én a 2007 februári Aranytíz-találkozón még Amoni Tamásra is!!! _)))

    VálaszTörlés
  49. Jézusom.
    Most néztem a 2012-es Monsterpalooza vendéglistáját. (Nekem az számít álomrendezvénynek.) A méterhosszú listában ilyen nevek is szerepelnek, hogy:

    - Michael Westmore (Star Trek maszkmester, élek a gyanúperrel, hogy rokona Bud Westmore-nak)
    - Caroline Munro (The Golden Voyage of Sinbad, Starcrash) őrajta mondjuk meg sem lepődöm
    - Terry Moore!! (Joe, az óriásgorilla, 1949, de a remake-ben is volt cameója)
    - Chiodo bratyók
    - Julie Adams!!! (A Fekete lagúna szörnyéből a csaj)
    - Atyaúristen, Linda Harrison!!!! na ezt mondom! (Nova a Majmok bolygójából, jézusom!)
    - Bob Burns, anyám, a híd Charlie Gemora és Andy Serkis között, Bob Burns, hozzá ráadásul fel is mehetnék King Kong vázat csavargatni!
    - ifjabb Lugosi Béla, Sara Karloff valamint a Chaney-sarjak.

    Ötven ficcs a beugró három napra. Csak el kéne jutni oda valahogy. Hű, de meg lennék ott szeppenve, gyerekek!! Linda Harrison!

    VálaszTörlés
  50. @Onsai: pontosan hol is lesz ez a beszélgetés Gödöllőn belül? Van valahol egy link, amin tájékozódhatom, milyen apropóból gyűltök össze? :)

    Nibela

    VálaszTörlés
  51. Chello, de jó lenne, ha mennél... aztán meg beszámolnál.

    Szerintem sheenardot, sokan ismerik, csak idehaza nem az ő olvasórétege mászkál rendezvényekre, hanem a kamaszlányok.

    Nibela, majd blogolok róla.

    VálaszTörlés
  52. Sokan ismerik, de az ő jelenléte nem menne eseményszámba, hiszen mindig mindenhol ott van :)))

    VálaszTörlés
  53. Ejnye, de nem szeretem az olyan megjegyzéseket, hogy:

    "[]...a „lusták”, akik a fárasztó élet mellett megelégedtek a televíziós sci-fi (Star Trek, Babylon5) nyújtotta lehetőségekkel..."

    ...mert úgy érzem, az írott scifi rajongói néha kicsit lenézik a tévés scifiket. Pedig nem kéne.

    Na persze, a tévés/filmes scifi rajongók meg "könyvmolyokról" beszélnek... :-)

    VálaszTörlés
  54. Ezt már nálam is említetted, Nocad, de ne vedd úgy a szívedre, amíg mind a könyvesek, mind a tévések egy infantilis pecsnek nézik a klasszik monsterkideket :S

    VálaszTörlés
  55. Igen, és mindenki utálja a videójátékosokat...

    VálaszTörlés
  56. Én nem hiszem ezt, szar a kommunikáció, nincs hirdetés (a mostani 35. HC pl kurva jó volt mégse jött egy stáb se aki hírt adna róla, így az emberek nem is tudnak róla semmit, én leginkább ebben látom a hibát, hogy ez egy jó buli, de néha annyira nincs kommunikálva, hogy én aki 15 éve járok se tudja mikor lesz hol lesz).

    San Diego - Comic Con az utóbbi időben fedezték fel a filmesek, azóta nyolcvanezerszer nagyobb mint előtte, az is régen indult, mégse falsult be

    a magyar piac túl kicsiny - de ahogy írod, egy szubkultúra nem biztos hogy meghatároz bárkit, pláne a geek-ségen belül, szerintem az a baj, hogy a sci-fisek közt sok a purist, akik már húzzák az orruk, ha Cp-sek, gamerek, képregényesek is kint vannak, pedig minél többen jönnek, annál jobb a hangulat, és lehet ismerkedni más területekkel is

    szal én most nagyon pozitív vagyok (bár az írásod 3 éves, szal lehet már máshogy látod)

    VálaszTörlés