Szárnyaszegett angyalok

Idén a Zsoldos Péter-díj történetében először fordul elő, hogy egy szerzőtől két regény is a jelöltek között legyen. Noha nem Mészáros László (Dave Howard) az egyetlen - a másik ilyen szerző ebben az évben Szélesi Sándor (Anthony Sheenard) -, akivel ez megtörtént, mégis figyelemre méltó dolog, már csak azért is, mert az első és a második megjelent regényéről van szó. A Démoncsászár fejvadászaihoz hasonlóan az Angyalok és tolvajok is a Mysterious Universe világában játszódik, és maga a szerző ismeri el, hogy ez, elődjéhez hasonlóan, nem sci-fi: "[...] egyik regény sem sci-fi regény. Űropera, ahol a sci-fi elemek azért vannak jelen, mert mindkét regény 2670-ben játszódik. Tudod, olyan bla-bla az egész. Varázsszavak, amelyek hitelesítik a történetet." A kérdés csupán az, vajon sikerült-e a szerzőnek az előzőnél jobb könyvet összeraknia, és ugyanazokat a hibákat követte-e el, amiket abban. Annyit elöljáróban megjegyezhetek, hogy nem sikerült az MU szintjén túllépnie - de ettől még lehet jó regényt írni.

"De tettetni, hogy nem tettünk olyan dolgokat, amit megtettünk, és ha talán nem is, de megtennénk, és nem csak tettetnénk, sokkal izgalmasabb, mintha tettetnénk, hogy tettük. Igaz, akkor nem is lenne vérpezsdítő, ha mindezt csupán egy szócsatában és következmények nélkül játszanánk - gondolta magában szórakozottan a francia."

Két mitikus lény, két angyal harcol egymással egy eldugott francia szigeten. De valójában nem angyalok ők, inkább valami kísérlet félresikerült termékei. Harcukat eldönti, amikor egyikük megment egy közéjük keveredő kislányt. Egy évtizeddel később Victoria Moreau és édesapja a rivális cég megbízásából betör az egyik legnagyobb marsi fegyvergyárba. Bár a különleges képességgel rendelkező Victoriának sikerül kijátszania a védelmi rendszert, és a két mesterbűnöző eliszkol a helyszínről, hamarosan a nyomukba erednek. Nem csupán a fegyvergyárosok igyekeznek őket elkapni, de a császár megbízásából a Shark&Lez Agency két ügynöke is bekapcsolódik az eseményekbe: egyikük Victoria után indul, a másik pedig a fegyvergyárban megy, kideríteni, miben mesterkedhetnek az igazgatók, ugyanis erős a gyanú, hogy a Birodalom szempontjából veszélyes játszmákat űznek. Miközben a nyomozás és a hajsza folyik, a két mitikus lény legbelül érzi, hogy hamarosan újra összecsapnak, és ez lesz talán az utolsó ütközetük. De mi közük van egy tolvajhoz és egy összeesküvéshez?

"Mindegy, mit mond. A szavaknak akkor van súlyuk, ha a mögöttük lévő erő valódi, nem csupán fellegvára a naiv fantáziáknak."

Szögezzük le gyorsan: van közük. Van, de olyan módon, ami a legolcsóbb ponyvákat idézi. Két szál, ami valahol kapcsolódik, egy ilyen regényben feltétlenül össze kell, hogy érjen újra, mert az adja az igazi katarzist, legalább is az "egy meg egy az több mint csak egy" el alapján. Gondoljuk mi. De ez ugyanolyan, mint hogy a Star Warsban mindenki ismeri egymást - ugye mennyire idegesítő tud ez lenni? Itt is ez a helyzet. Pedig most valamivel jobb alapsztorival állt elő a szerző, mint az előző regényében. Az angyalok története érdekes lehetne, ha nem olyan értelmetlenül teljesedne ki és érne véget, ahogy a Birodalom elleni összeesküvés is izgalmas lehetne egy kaland sci-fiben. De mindezt hazavágja a sablonosság, az unalmas körök, a szereplők izzadságszagú fejlődése - ami nem fejlődés igazából, mert az nem fejlődés, ha egyik pillanatban ilyenek, a másikban már olyanok -, és hogy ide-oda ráncigál velük együtt minket is a szerző. Pedig meg merném kockáztatni, hogy néha még a feszültség légkörét is sikerült egy-egy pillanatra meglebbentenie, pl. a nagy leleplezés jelenetében, amit kb. úgy képzeljünk el, mint egy Agatha Christie regényben vagy Sherlocknál, amikor a detektív a végén a szereplőknek elmondja apránként, hogyan is jutott a megoldáshoz. De ezek csak pillanatok, semmi több, ilyenekre nem lehet felépíteni egy regényt. Ugyanis a többi jelenet unalmas, idegesítő és sok igazából felesleges.

"A szavak és a mondatok csupán böffentései a gondolatnak."

Abban sem változott semmit ez a regény az előzőhöz képest, hogy ugyanolyan lapos a nyelvezete, ugyanolyan a stílusa, igazából bemásolhatnám ide amit arról írtam. Stílustörések, dagályosság, erőltetett lazaság amit szlenggel próbál elérni, üres moralizálás, mindenből túl sok vagy túl kevés. Végletes karakterek, akik már annyira idegesítően hiteltelenek mint egy tévésorozat epizód-gonoszai, vagy esetleg annyira lazák és profik és szenvtelenek és még nem tudom, hogy szívem szerint akciófigurákat csinálnék belőlük, másra úgy sem jók. Hiába lenne egy jó ötlet, avatatlan kezek között nem tud kiteljesedni. Victoria - még ha egyébként a karaktere is lapos és sablonos - remek lehetőségeket hordozott magában, a szerző szépen eljátszhatott volna vele, mi lesz, ha szembesül a nagyobb hatalommal vagy ha a tolvajlás már nem csak játék lesz számára - de ez nem sikerült. Arról nem is szólva, hogy a két profit, apát és lányát olyan egyszerű volt elfogni, hogy felvetődik bennem, nem először loptak el értékesebbet egy tál süteménynél. Ami pedig az angyalokat illeti, egy olyan helyen, ahol mindenki már-már félisten, nem fog érdekelni minket a sorsuk. Pláne ha nem is függ össze a fő történettel.

"Az én szakmám, hogy ne azt halljam, amit mond, hanem amit mondani akar, vagy éppen nem akar."

Rövidre fogva: most volt egy jobb alapötlet, mint egy évvel korábban, egy olyan sztori, ami remek lehetőségeket rejtett magában ahhoz, hogy egy izgalmas és jó kalandregényt írjanak belőle. Mindez azonban nem sikerült, több oknál fogva. Én csak ugyanazt tudom mondani, mint mindig: ha valaki tényleg írni akar, akkor tanuljon, képezze magát, és jusson eszébe, ami haveri társaságban jónak tűnik, vagy a fejünkben kemény szövegnek hangzik, az a legritkább esetben sem az. Vagy próbáljon meg ennél jobb műveket írni, vagy barátkozzon meg a tudattal, hogy bizony fel fogják még róni neki ezeket nagyon sokáig - de ettől még tetszhet az MU olvasóinak, csak a magamfajták fogják minden oldal után becsukni, hogy rábírják magukat a tovább olvasásra.