UFO-k és marslakók

Mindenki legnagyobb meglepetésére 2010-ben az Agave kiadó, ami eddig csak krimiben adott ki magyar szerzőtől írást, egy ismeretlen író sci-fi (paródia) regényét jelentette meg. Persze megindult a találgatás, ki ez az Izing Róbert, és milyen lehet a könyve, a Támadás az űrből! - A nagy budapesti ufóinvázió. Gyakorlatilag az ekultúra interjújából mindent megtudhatunk róla és a regényről, amit érdemes. És itt jön a nagy kérdés: mégis hogyan kezeljünk egy vállaltan sablonos, gyenge karakterekkel dolgozó, az ötvenes évek sci-fi filmjeiből építkező történetet?

"Ami a magyaroknak van, az még az atomnál is jobb!"

Maga a történet sem dolgozik nagy csavarokkal. 2015-ben az UFO-k jöttek, láttak, és a tengerbe lőtték New Yorkot. Ezt követően úgy tűnik, vége mindennek, az idegenek, ahogyan az a Nagy Hollywoodi Forgatókönyvben meg van írva, módszeresen kiirtják az emberiséget, kezdve az Egyesült Államokkal. Természetesen mindenki tehetetlen, a világ legjobb hadseregének egész ereje sem tud kárt tenni a csészealjakban. Ám ekkor felcsillan a reménysugár: egy 47 másodperces anyag érkezik a Fehér Házba. Magyarországról, erről a "se atomja, se olaja" kis országról kiderül, hogy birtokában van egy működő csészealjnak, és hajlandóak segítő kezet nyújtani a világ vezető hatalmának. Természetesen mindenki fel a gépekre, irány az alföldi puszta, ahol egy titkos hangárban már 1947 óta folyik a Pumi projekt és a magyar ufók fejlesztése.

Ami pedig az emberi oldalt illeti: a Pumik legénységét huszonéves fiatalokból verbuválták, akik a lehető legnagyobb dicsőséget tudhatják maguknak, ha sikerül szembeszállniuk az idegenekkel. Ám természetesen nem hiányozhat egy ilyen történetből az amerikai újságíró, a tudós, vagy az UFO szakértő sem, hogy aztán kiderüljön, a kis szürkék mit is forralnak a nagy szemeik mögött lévő agyukban.

"- Megindító a tudat, hogy a világegyetemben máshol is létezik intelligens élet.
- Legalább valahol létezik." (Támad a Mars!)

Nehéz dolga van a recenzensnek, ha meg akarja vizsgálni ezt a könyvet, és ítéletet - vagy legalább is véleményt - akar róla mondani. Izing bevallottan nem akart mást írni, mint egy szórakoztató, humoros könyvet, ami olyan, mint a legolcsóbb amerikai B-sci-fik. "Kétdimenziós karakterek, nagyon kevés jellemfejlődés van, a két főszereplő az, aki eljut valahonnan valahová. A többiektől azt kapjuk, amit az adott szereplőtől, karaktertől várni lehet. Az FBI igazgatója úgy viselkedik, mint egy FBI igazgató, a professzor úgy viselkedik, mint egy professzor, és így tovább. Tehát ezek nagyon konstans figurák, nagyon egyszerűek, kiszámíthatóak, olyanok, mint amiket a filmekben látunk." Tehát ha a történetet, a szereplőket, a jellemeket, a csavarokat, a beszédstílust, és minden ehhez hasonló dolgot akarunk számba venni, meg vagyunk lőve. Nem lehet eldönteni, direkt lettek ilyenek, vagy ilyennek sikerültek. Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni a dolgot, azt mondhatnám, mindenki olvasson el egy kritikát a ZSkategória blogon, akkor képbe kerül, miről is beszél Izing és én is, vagy nézze meg ezt a zseniális kis műsort.

Igazából, ha valaki a személyes véleményemre kíváncsi, filmen azért működik az ilyesmi, mert amikor leülünk és elkezdjük nézni, akkor az "ez már olyan rossz, hogy jó" szűrőt használjuk. Épeszű ember ugyanis miért nézne meg olyan filmeket, amikben gagyi animációs szörnyek (vagy jelmezbe bújt japánok) aprítják a papírmasé embereket, hogy aztán a hős valami értelmetlen módon megmentse a világot és a nőt? Bár bevallom, nálam ez a dolog csak korlátozottan működik, inkább a vizuális megvalósítás az, amin jókat tudok mulatni, a simán rossz történet vagy karakterek inkább idegesítenek. Itt pedig azt kell mondanom, hogy míg filmekben, pont a vizualitás miatt, megnézek olyan filmeket, mint pl. a Massza, addig könyvben nem szívesen vesztegetem rá az időmet. Tökéletes példa az ilyen filmekre ez a válogatás, amiből könnyen rájöhetünk, miért is vonzódnak emberek az ilyen borzalmakhoz. Éppen ez a helyzet a Támadás az űrből!-lel is, könyvben ez unalmas és engem nem szórakoztat. Használhat B-filmes eszközöket, megidézheti az összes ufós, idegenes, X-aktás filmet és sorozatot, akkor sem fog meggyőzni.

"A hajók kifejezetten úgy lógtak az égen, ahogy például a téglák sohasem." (Galaxis útikalauz stopposoknak)

Hogy mégis mi menthetné ezt a könyvet? Hát az, amire az egészet ki akarták futtatni: humor! Igen, ez paródia, legalább is így jelölték meg a borítón. Az alapötlet meglenne hozzá: a világ megmentésével egy kis nemzet, ráadásul pont mi, magyarok foglalkozunk. Ehhez mindent elő lehetett volna venni, amit rólunk vagy az ufós sztorikról tudni kell, és viccet csinálni belőle. Ez is történik, de valami miatt ez nem úgy sikerült, ahogyan az író elképzelte. Persze, a humor relatív, és a könyv fogadtatása pozitív volt, sokan szórakoztak rajta, kiemelték humorát és ötletességét. Ezzel én nem tudok egyet érteni, de természetesen mindig kell lennie egy különvéleménynek (na jó, kettőnek). Arról már régen letettem, hogy egy magyar könyvtől adamsi vagy Mel Brooks-i humort várjak, ha van pár működő poén, azt pozitívumként fogom fel. Itt azonban azt tapasztaltam, hogy vannak benne olyan ötletek, amik esetleg élőben, egy kocsmai beszélgetés során működnének, leírva viszont erőtlenek. Amin viszont sokkal jobban fennakadtam, az az, hogy a szereplők megrökönyödnek azon, ha minden úgy történik, mint egy filmben. A paródiánál vagy a humoros műnél, legyen az film vagy könyv, követelmény, hogy a szereplők ne röhögjenek bele a kamerába, ha valami vicceset mondanak. Frank Drebin felügyelő fapofával mondja a hülyeségeit, és ezen senki nem kezd hangosan gondolkodni: "mekkora hülyeség..." Itt viszont a szereplők fel vannak háborodva - na jó, ez kicsit így erős, de megrökönyödnek - ha az idegenek csészealjjal jönnek, kicsi szürkék, és így tovább. Ez nem így működik, ez megöli az atmoszférát.

Persze ez nem ennyire egyszerű. Ugyanis bár paródiának, de mindenképpen humoros írásnak állítják be a regényt, maga az ötlet akár még komolyan is működhetne. Valahogy túl sok a komolyan vehető rész, túlságosan működőképes lenne a regény, ha egy-két paródia elemet kivennénk. Emiatt nehéz eldönteni, mit is olvasunk, így aztán azt se tudjuk, most jó vagy rossz ez a szöveg. Ráadásul, ami igazán "hazavágja" a történetet, az a fiatalok és az ő szerelmi nyűglődéseik. Ugyancsak erőltetett az UFO-k támadásának indoka, az "öko-szál" is, ami annyira bugyuta, hogy még paródiában is fájdalmas. Körülbelül annyira illenek ide ezek a részek, mint a magyar zászló a Marsra. A magyar elemek is túlontúl erőltetettek, számomra nagyon zavaró volt, pláne Buga Jóska, akinek raccsolása kifejezetten irritált. A focidrukkerekre pedig nem is térnék ki...

"Ez csúcs! Az idegenek kapcsolatba lépnek velünk. Hé, itt vagyunk! Készen állunk a bölcsességetekre! És különben is húsz perc múlva kezdődik a Vészhelyzet!" (South Park)

Összességében, nekem nem tetszett a könyv - hangozzon ez bármennyire kisiskolásan -, bár sokan nagyon hosszan dicsérik. Azt mondanám, Izinggel szívesen leülnék egyszer beszélgetni, mert élőben biztos jó humorú, remek ötletekkel, de ezeket leírva már nem találom elégnek. Ha mindenki leírná, ami a haverokkal az eszébe jut, akkor a világ összes papírja kevés lenne a kinyomtatásukhoz. Persze ha van, akinek ez tetszik, akkor nincs jogom elvitatni az érdemeit. Ha szórakoztatja az embereket, akkor gratulálok hozzá. Addig is, ajánlom az írónak a South Park ide vágó epizódját.