Szoftverhiba

Először ingyenes verzióban, majd tavaly az SFportal gondozásában e-könyvként jelent meg Antal József iDeal című regénye. Mivel az idei az első év a Zsoldos-díj történetében, hogy e-könyveket is lehet nevezni, Antal munkája is ringbe száll a díjért, így természetesen erre a blogra is kikerül róla írás. (A bejegyzés az korábban ingyenesen letölthető ma már nem elérhető verzió alapján készült, így előfordulhat, hogy bizonyos dolgokban különbözik az e-könyv változattól - vagy nem.)

"A többség nem hisz abban, hogy az Őrző értő és érző lény. Számukra egy gépezet a legrosszabb fajtából. Túl sok pocsék sci-fit láttak és olvastak. Nem tudják elképzelni, hogy valami, ami ilyen hatalmas, jóindulatú legyen – és önzetlen."

Bogdan Bogdanovics Taraszcsuk "szabadságharca" akkor kezdődik, mikor egy Mesterséges Intelligencia - bár a szerző egyik kommentárja szerint nem az - öntudatra ébred és átveszi az irányítást a világ felett. Erre azért képes, mert a közeljövőben minden technikai eszközbe beleépítettek egy csipet, ami az önállósodó, önmagát Skynetnek nevező mesterséges entitás részét képezi. Mivel a katonai gépekben is benne van, ezért csak az emberiség pusztulásával vagy a barbárságba taszításával lehet megszabadulni tőle. Természetesen ezt az emberek nem vállalják, Bogdan pedig elmenekül Afrikába, ám hamarosan ott is megtalálják, és innentől fogva készül nagy harcára az akkurátusan vastag betűvel csak Az-nak nevezett entitás ellen.

A regény gyakorlatilag Bogdan és hajdani kaukázusi fegyvertársa és barátja, Leonyid Vasziljevics Proszvesennov - röviden Lonya - életútját kíséri végig, a fő hangsúly Bogdanon van. A férfi kezdetben igyekszik borsot törni a világot uraló gép orra alá, ám a munkatábor után, ahol megismerkedik a Madzsár nevű elítélttel, elhatározza, hogy valamilyen módon megdönti annak hatalmát. Ehhez hosszú utat tesz meg Kijevig, és mindenféle emberrel találkozik. Az utaztatás lényege az lenne, hogy megismerjük a világot, azt, hogyan alakul át az MI uralta bolygó. Azonban ezek közül a szereplők közül kevésnek van valóban köze az új világhoz, csupán a pap az, aki egy kicsit képes megmutatni, a többi szereplő semmi igazán fontosat nem ad át. Azt, hogy milyen ez a világ, gyakorlatilag Bogdan elképzelései és közvetítése útján kellene összeraknunk, ez viszont torz kép.

Bogdan ugyanis, hiába mondja a végén Lonya, hogy az MI szerint ő az "egyik legkiválóbb ember a Földön", valójában egy forrófejű, faragatlan, nem túl intelligens, gyerekes ember, aki eredetileg is bűnöző volt, és hiába állítja be úgy a szerző, mintha a szabadságért küzdene, valójában olyan, mintha sértődött dacból cselekedne. Tettei megalapozatlanok, bár a szerző igyekszik utólag logikusnak feltüntetni ezeket, mégis inkább meggondolatlan dühöngéseknek tűnnek. A gondolatai sematikusak és túlságosan is egy dimenzióban mozognak, az a fajta ember, akit észérvekkel sem lehet meggyőzni, ellenben saját magát tévedhetetlennek és mindentudónak hiszi. Másokat lenéz, és tipikus ukránként/oroszként vonzódik Oroszország Anyácskához és mindenhez, ami a tenyeres-talpas orosz sztereotípiát testesíti meg. Kifejezetten ellenszenves figura.

A többi szereplő sem éppen szimpatikus, akivel szimpátiát tudnánk érezni, annak karaktere egyáltalán nincs kidolgozva vagy egyszerűen túl kicsi a szerepe, aki pedig több szerepet kap, az hasonló érzést kelthet bennünk, mint a főhős. Lonya szeretete az Őrző iránt nincs megindokolva, ellenben dühös és lobbanékony énje nem áll összhangban jámbor szeretőjével. A gonosz őrült, Matvej annyira sablonos, hogy csak akkor lenne zavaróbb, ha vastagon ki lenne emelve sátáni kacaja. A Madzsár rasszista eszmefuttatása - vagyis hogy a fehér bőrszín nagyobb intelligenciával párosul, és ezt bizonyította is, de ő nem rasszista, mert eljött Afrikába kis feketéket tanítani -, amiről nem lehet eldönteni, a szerző saját ötlete vagy csupán szereplőjének agyszüleménye, még akkor is megakaszthat bizonyos olvasókat, ha nem is foglalkozunk más hasonló megnyilvánulásokkal vagy a világnézeti odaszúrásokkal. Ilyen például, hogy a a főhős kétségbe vonja a liberalizmus eszméjét, holott Bogdan épp annak alapeszményére, a szabadságra hivatkozik útja okaként. De ebbe tényleg nem érdemes belemenni, van más, amivel érdemesebb foglalkozni.

A szereplők közül a legnagyobb probléma talán az MI - Skynet, az Őrző, vagy nevezzük Azt akárhogy - karaktere. Elvégre karaktere neki is van, ezzel cáfol rá a szerző főhősére, aki csak gépként hajlandó kezelni. A gép először ördögi kacajjal kel életre és úgy viselkedik, mint a legócskább filmek kliségonosza. Majd megtudjuk, hogy miután letörölt két várost a térképről - bizonyítandó erejét (!?) - szépen nekiáll megteremteni az emberek számára a boldog világot. Eddig Bogdan tapasztalataival egy olyan képet kapunk, ami egy gonosz, az emberiséget ármánnyal saját céljaira használó szörnyeteget mutat.  Persze még mindig kérdéses, hogy miért teremt akkor boldog, békés világot - amiről már fent említettem, hogy alig ismerjük meg. Ekkor jelenik meg Lonya karaktere, aki szereti a gépet ill. annak megtestesülését, Ránát. Az ő általa megismert Őrző valójában tényleg olyan, mint egy oltalmazó lény, aki megpróbálja megismerni az emberiséget és segíteni neki. Néha ugyan logikátlan dolgokat tesz - pl. a bosszú emlegetése -, illetve úgy viselkedik, mint ha nem egy nagyhatalmú, az egész világot uraló szerkezet lenne, hanem csak egy kis csitri, de végeredményben pozitív figuraként jelenik meg. Végül az utolsó oldalig nem tudjuk meg, hogy most akkor ez csak felvett póz volt, vagy tényleg ilyen az Őrző, annak ellenére, amit Bogdan és a hozzá hasonlóak állítanak. Mert ugyan leveri az ellenállókat, de csak mikor azok áthágják a törvényeket és fegyvert fognak. Valójában olyan, mintha a szerző sem tudta volna, mit akar létrehozni. A gonosz én túl gyenge ahhoz, hogy ténylegesen gonoszként tudjuk elfogadni, de igazán jónak sem tekinthető. Ha tényleg más, mint az ember, akkor nem lehet egyik pillanatban ördög, a másikban pedig angyal. És ha már angyal, az, hogy magát Istennek állítja be, így nyerve meg az embereket, nevetséges gondolat, de még a hatásmechanizmus rendesen kifejtve sincs. Ugyancsak furcsa, hogy a szerelmet és a haragot ismeri, de a barátságot a regény végéig nem sikerül megértenie...

Talán ebből az ellentmondásos karakterből fakad, hogy az embernek az az érzése támad, mintha valójában deviánsok harcolnának az emberiség jótevője ellen. Hisz Bogdan és társai mind bűnözők vagy őrültek, ellenben a könyv felétől a MI már jóságos és az emberiséget segítő színben tűnik fel. Ugyan behozza a szerző az eugenika rémét, mint a gonoszság bizonyítékát és a lázadás jogalapjának egyik támaszát, ez is súlytalan marad. A szabadság, melyért a főszereplő küzd, csak egy üres szólam, nem kap tartalmat, így Bogdan motivációja sem került megfelelően kifejtésre. Lehetséges, hogy valóban az volt a szerző célja, hogy egy csapat törvényen kívüli deviánst mutasson be, akiknek az utópia sem jó, de akár így történt, akár másként, nem sikerült neki.

A történet kidolgozatlanságán, ellentmondásosságán és a szereplőkön kívül zavaró tényező volt még a stílus. Az hagyján, hogy minden szereplő ugyanazon a módon beszél, de még ez is idegesítővé válik egy idő után. A gondolatok mindenféle írásjelbeli jelölés nélkül, közvetlenül a mondatokba történő beékelése megakasztja az olvasót, ha nagyon szépen akarnám kifejezni, elidegenít. Ami egy olyan regénynél, ahol kutyaviadal és lövöldözés van, nem hiszem hogy cél volt. A folyamatos kiemelések szintén zavaróak, ahogyan az erőltetettnek tűnő klisé-oroszos beszéd - ilyen a túlzott kicsinyített szava használata vagy hogy az elvileg orosz szövegbe, amit mi magyarul olvasunk, beletold olyan szavakat, amiket nem fordít le, mint a "továris" - is. Szintén a stílushoz tartoznak az erőltetett szóviccek és "jópofáskodás". Több helyen előfordulnak a mindennapi beszédtől idegen fordulatok. Ugyancsak problémának látom, ha elvileg egy idegen nyelven beszélő szereplő olyan szóviccet használ, ami csak magyarul érthető. A regény szempontjából sokkal nagyobb törést jelentenek azok a jelenetek, amelyek funkciójukat tekintve rövidebbek lehetnének, de itt a szerző a legolcsóbb ponyvákba illő eszközökkel operál - ilyen a kutyaviadal vagy a szexjelenetek. Ráadásul ezekkel szemben Antal néhány jelenetben megpróbál mély elmélkedést folytatni a kialakult helyzet kapcsán, vagy valamilyen technológiai magyarázatot, eszmefuttatást végigvinni. Ezek azonban nem jutnak túl mélyre, Lonya által a szingularitásról elmondottak kifejezetten érthetetlenek és mintha azt a funkciót szolgálnák, hogy a szerző elmondassa, foglalkozik azokkal a kérdésekkel, amelyek a sci-fi nemzetközi vonalában már tíz-tizenöt éve jelen vannak.

Mindezeken kívül még több kisebb probléma van a regénnyel, de a legnagyobb baj a történet koncepciótlansága, ami magával vonta a szereplők ellentmondó jellemét és a nem megfelelő főhős kiválasztását. Maga az MI téma és a különféle kikacsintások pedig nem elegendőek ahhoz, hogy egy regényt maradandóvá tegyenek. A stílus pedig könnyen válhat kétélű fegyverré, ami - csak hogy stílszerű legyek - visszafelé sülhet el.

(Itt részlet olvasható a műből.)