Kvantumtolvaj

A sci-fi kiadásban mindig rizikós, ha olyan névvel áll elő egy kiadó, aki idehaza nem ismert, és nincs körülötte óriási hisztéria. Könnyen bukás lehet belőle: nem jó a marketing, az embereket nem érdekli az ismeretlen név, kevés a pénzük és inkább a biztosra mennek. Ennek ellenére az új Ad Astra kiadó szépen fejest ugrott ebbe, és az eddigi öt kiadott regényéből (illetve a nemrég bejelentett hatodikkal együtt) csupán egy szerzője, Ian McDonald neve lehet ismerős néhány novellából. Ráadásul két könyv szerzőjének első regényei a megjelenések. De mégis bíznak bennük. Hogy miért? Mert külföldön mind pozitív visszhangot kapott.

A finn születésű, egyébként Nagy-Britanniábann húrelméletből doktorált Hannu Rajaniemi is ilyen szerző. Publikált már eddig novellákat, de a fáma szerint akkor keltett feltűnést, amikor 2008-ban regénye 24 oldalára egy trilógiára szóló szerződést kapott, ami igencsak ritka még külföldön is, éppen a fent leírtak miatt. A 2010-ben megjelent Kvantumtolvaj (The Quantum Thief), amit idén magyarul kihoztak, méltán került a figyelem középpontjába. Na de, mi is ez a könyv?

Jean la Flambeur mestertolvaj a Dilemmabörtönben küzd újra és újra a marshalltudatokkal. Menekülni esélye sincs, ám egyszer csak egy harcos nő és űrhajója egy oorti kotóból, kijátszva a Börtön arkhónjait, megszöktetik őt. Ennek azonban ára van, a nő, Mieli azt a feladatot kapta megbízójától, hogy lopjon el valamit a tolvaj segítségével. De a tolvaj már régen nem önmaga - szó szerint, ugyanis személyiségének jelentős részét még Börtönbe kerülése előtt elvesztette, pontosabban elrejtette. Hogy megszerezzék, el kell menniük a Labirintus mozgó marsi városába. Közben a Marson a cádikok ifjú segítője, Isidore Beautrelet, megbízást kap egy Időmilliomostól, akihez állítása szerint egy bizonyos Jean la Flambeur fog betörni. Isidore élete egyébként sem egyszerű, furcsa barátnője, a Szobornoszt elől a városba menekült zoku kolónia tagja önmagában elég rejtély, gogolkalózok után kell nyomoznia, és furcsa hobbija miatt mindennél szorosabb gevulot mögött kell élnie, de ez az ügy talán minden eddiginél nagyobb.

Hát, kb. ilyesmi a regény első része. Rajaniemi stílussá teszi, hogy minden oldalon legalább három ismeretlen kifejezést vág az olvasóhoz, akinek halvány fogalma sincs, mik lehetnek ezek. Mindazonáltal számomra pont ez adja a regény varázsát. Koncentrálni kell olvasás közben! Az író nem magyaráz, hagyja, hogy az olvasója rakja össze a darabkákat, és ez kifejezetten ritka a sci-fiben. Nem tudjuk, mik azok a vasziljevek? Tessék figyelni! Éppen emiatt éreztem kicsit fájdalmasnak, amikor a regény előrehaladtával ez a stílus eltűnt. A regény még mindig egy hallatlanul érdekes és egyedi világban játszódik, de kissé mégis csalódtam. Ha tovább viszi ezt a vonalat, most egy zseniális regényről beszélhetnék. Így viszont "csak" egy remekül megírt, ötletes és szórakoztató, ízig-vérig kortárs science fiction regényről beszélek.

Maga a történet, valljuk be, ha lehántjuk a rárakódott rétegeket - gevulot-szinteket, kis segítség a regényhez -, akkor egy klasszikus tolvaj-detektív macska-egér játék lesz belőle a végére. Persze ez durva leegyszerűsítése a cselekménynek, hiszen csöppet sem grandiózus a rejtély, ami a tolvaj múltkeresése mögött megbúvik, de egy ilyen sziporkázó ötletekkel operáló regénytől nem is várnánk mást. És bár igazából egy kellemes krimiről van szó, a "nyakon öntötték sci-fivel" kifejezés mégsem az igazi - talán a "sci-fi implantokkal átalakították" jobban leírja, miről is van szó. Mert hát itt igazán nagy kunszt ellopni valamit, pláne ha az a mesterségesen tárolt, többszörösen védett személyiségünk része. A francia mestertolvajok történetét idéző regény, ami még rá is játszik a XIX. század közepi-végi Franciaország miliőjére, képes a sci-fi résszel tökéletes keveréket alkotni. Rajaniemi tudja, mit csinál, amikor kvantumcsomókról és EPR-paradoxonról beszél. Természetesen nem kell PhD a regény élvezetéhez, ezek a dolgok a történetben annyira érthetőek, amennyire szükséges. Nem leszünk tőle a modern fizika tudorai, de a Kvantumtolvaj nem is törekszik erre, ahogy arra se, hogy minden ötletet megmagyarázzon. Mindössze egy lélegzetelállító utazásra akar vinni minket egy olyan Naprendszerbe, aminek egyetlen űrhajójától tátva marad a szánk, és akkor még nem is beszéltünk a csak utalások szintjén megjelenő számos helyről ahol különböző formájú emberek és mesterséges intelligenciák élik számunkra korántsem hétköznapi napjaikat.

A Kvantumtolvaj természetesen nem tökéletes könyv, olyan nincs is. Engem személy szerint - a stílus "ellustulása" mellett - talán még a regény lezárása zavart egy picit. Mindezt azonban a gyermeki, sci-fiért rajongó énem hajlandó elfeledni, hiszen egy hihetetlenül érdekes világba kaptam bepillantást, és régóta most először érzem azt, hogy sajnálom, amiért nem olvashatom tovább. Rajaniemi második regénye, a folytatás, a The Fractal Prince 2012. szeptemberében jelenik majd meg angolul, és remélhetően jövőre már magyarul is olvashatjuk majd. Mert azt kell mondanom, bár kissé kételkedtem, mielőtt belefogtam a regénybe, hogy Rajaniemi megérdemelte azt a háromkötetes bizalmat.