Napok Háza

Az már közhelynek számít, hogy a kortárs űropera nagyágyúi a britek. Kezdődött az egész olyan szerzőkkel, mint Iain M. Banks, aztán a kétezres évek körül felbukkant például Peter F. Hamilton vagy Alastair Reynolds. Idehaza pedig közhely, hogy ezek közül a szerzők közül csak néhány ismert vagy jelent meg fordításban regénye. Banks ugyan az Agave zászlóshajója, a GFK-ban találkozhattunk Ken Macleod könyveivel, és a Tuannál is megjelent egy Hamilton regény két kötetben, de előbbin kívül ezek mind vagy érdektelenségbe fulladtak vagy egyszerűen elfelejtődtek. Az Alexandra kiadó most ambiciózus vállalkozásba fogott, ugyanis megjelentette a közönség és a kritikusok által brit űropera legjobb szerzőjének tartott Reynolds egyik regényét. Bár az író főleg a Revelation Space sorozata miatt ismert, a Napok Háza önálló regény, mely sokak szerint a szerző egyik legsikerültebb műve.

"Maga csak egy könyvmoly, aki átrágta magát a történelem lapjain."

Hatmillió év telt el azóta, hogy a harmadik millennium környékén egy fiatal lány, Abigail Gentian klónoztatta magát, és ezer klónját - melyek ugyan bizonyos jegyekben hasonlítanak rá, ám külsőleg sokban különböznek -, saját elméjének hasadványait szétküldi a Galaxisban, hogy fedezzék fel, járják be a hihetetlenül gazdag és érdekes világűrt. A Hasadványok minden körútjuk végén újra összegyűlnek, hogy megosszák egymással útjuk során szerezett emlékeiket, mely utaknak csupán a fénysebesség szab határt. Két Hasadvány, Campion és Purslane - akik egy szerelmes pár, kivívva ezzel társaik rosszallását - éppen több évtizedes késésüket próbálják ledolgozni az Egyesülésre tartva, amikor különös útitársat vesznek fel. Hesperus, a Gépnép tagja, egy poszthumán fogságából szabadul, ám amnéziája miatt nem tudja, milyen céllal indult el. A robot körüli rejtély azonban háttérbe szorul, amikor az Egyesülésre érve kiderül: valaki megtámadta a Klánt, és pár túlélő kivételével teljesen elpusztította azt. A néhány Hasadvány, aki megmenekült, igyekszik a végére járni a dolognak, és megtudni, mi köze van a hallatlan pusztításhoz a titokzatos Napok Házának, az Őrzőknek és a Gépnépnek.

A könyv elolvasása után az első dolog, ami megfogalmazódhat az emberben, hogy Reynolds nevét nem hiába emlegetik rajongással. Ha megengedhetek magamnak egy személyes közbeékelést, ez a regény eszembe juttatta, miért is szerettem bele a science fictionbe. A szerző egy kellően izgalmas és érdekes cselekményt eszelt ki, hogy felhasználhassa egy hallatlanul eredeti és magával ragadó világ bemutatásához. A könyvbeli jövőben nincsenek ugyan idegenek, de a különféle, a mai embertől már több millió éve eltávolodott "utódok" akár idegen lények is lehetnének, és csupán a fantázia szab határt számukra. Azonban egyik civilizáció sem létezhet örökké: a Múlás, egyfajta biológiai erózió dönti romba még a legnagyobb csillagbirodalmakat is ugyanúgy, ahogy az egyetlen bolygó apró kontinensére kiterjedő államokat. Hajdani kultúrák romjain kiemelkedő népek, posztcivilizációs maradványok, az emberiség kirajzásának kezdeteiből hátramaradt néhány túlélő, és a Klánok, melyek tudásszomjtól hajtott, Galaxis-szerte tiszteletnek örvendő és nagy hatalmú Hasadványokra szakadva röppennek át civilizációk felemelkedésén és bukásán. A távlatok hatalmasak, Reynolds évmilliókban beszél, de hősei sokszor még az éveket is csupán pillanatoknak veszik. Emlékeik, amelyeket több ezer éves életük során összegyűjtöttek, egy hatalmas óceán nyomásaként nehezedik rájuk, mégis mindannyian rettegnek a haláltól és a Múlástól. A szerző ötletei minden oldalon elkápráztatják az olvasót, ahogy haladunk előre ebben a lenyűgöző univerzumban, megismerve pár darabkát az emlékek óceánjából.

Mindezen ötletek mellett azonban ki kell emelni, hogy a hatszáz oldalas regény nem válik unalmassá, sőt, Reynolds van annyira jó író, hogy pár emlékezetes jelenettel ajándékozza meg az olvasót. A bujkálás a törmelékgyűrűben például félelmetesen hatásosra sikerült, az ember szinte maga előtt látja, ahogy kibontakozik a láthatár szélén a porfelhőből a pusztulást hozó, hatalmas Homunkulusz-fegyver. De az egyéni szinten is képes emlékezetes pillanatokat megidézni, még ha a regény hangsúlyai nem is ezen vannak. Mert be kell látni, ebben a könyvben nem a mély karakterábrázolás és az egyének közötti személyes konfliktus a leghangsúlyosabb. A figurák ugyan egyediek, de az író nem törekszik irodalmi magasságokra törni - mert nem ez a lényeg. Furcsán hangozhat, hogy az embert igazából ez nem zavarja. Ennek az az oka - legalább is az én esetemben -, hogy annyi ötlet sorjázik a könyvben, hogy egy magára valamit is adó sci-fi rajongó úgy érezheti magát, mint kisgyerek a cukorboltban. Szupernovákat felfogó csillaggátak? Fekete lyuk fegyverek? Ezek csak a legláthatóbbak, számtalan kisebb sziporka várja, hogy az olvasó felfedezze őket.

De érdemes szót ejteni róla, hogy Reynolds azért nem csak egy egyszerű kalandregényt írt. Van itt elég filozófiai mélység, ami elgondolkodtathatja az olvasót, sőt, a kis Abigail történetén keresztül nem csak a Hasadványok eredét ismerhetjük meg - egy fantasy betét mellett -, hanem még egy ügyes, bár véleményem szerint nem túl erős párhuzamot is felfedezhetünk az Aranyóra és a Hasadványok világa között.

A Napok Háza tehát nem egyszerűen egy űropera, lézerfegyverekkel és idegen bolygókkal. Ez a modern űropera egyik csúcsteljesítménye, egy irány, ami felé a sci-fi az első űrkalandoktól kezdve tart. Lenyűgözően ötletes és magával ragadó, az emberből gyermeki lelkesedést kiváltó mű (még ha a befejezés talán kicsit furcsára, már-már sutára sikerült). Remélhetően a kiadó ezt egy sorozat első darabjának szánta, és hamarosan újra olvashatjuk magyarul Alastair Reynolds munkáit.

Végezetül egy érdekesség. A 2005-ben megjelent, Thousandth Night című kisregénynek, ami a Napok Háza univerzumában játszódik, néhány azonos szereplővel - ez egyfajta előtanulmány is lehet a regényhez -, készült egy audiováltozata, ami ingyen meghallgatható a Subterranean Press oldalán.