Extensa

Valljuk be őszintén, alig tudunk valamit a miénkhez hasonló közép-európai országok science fictionjéről. Ami megjelent idehaza, az vagy még a régi Galaktikához kötődik, vagy napjainkban itt-ott felbukkanó egy-két novella, esetleg nagy ritkán egy regény. A lengyel sci-fivel is ez a helyzet. Manapság még mindig Lem a lengyel sci-fi, esetleg itt-ott felhangzanak olyan nevek, mint Fiałkowski vagy Borun, de ez is ritka, ráadásul ez az ismeret is több mint húsz éves. Arról, hogy mi folyik jelenleg Lengyelországban, kik az éppen ünnepelt szerzőik, alig lehet tudni valamit idehaza. A Typotex kiadó érdekes sorozatában éppen ezt az űrt töltötte be, amikor kiadta Jacek Dukaj Extensa című 2002es regényét. Azt persze nem lehet mondani, hogy Dukaj teljesen ismeretlen Magyarországon, még 1992-ben, 17 évesen jelent meg a Galaktikában novellája. Azóta eltelt két évtizedben Dukaj az egyik legfontosabb sci-fi szerzővé vált hazájában, amit ez a regénye is igazol az olvasók előtt.

Egy férfi visszaemlékezései teszik ki a történetet. Egy udvarházban született, hatalmas családja lótenyésztéssel foglalkozott, és úgy tűnt, ő is tovább viszi a családi vállalkozást. A hatalmas birtok, a távoli más udvarházak és a piac egy lassú és nyugodt világ képét rajzolják elénk. Ám lassan felsejlik egy másik világ, ami a felszín alatt lappang. A Perverziónak nevezett jelenség során különös lények özönlik el a földeket, halottak térnek vissza, az emberek ismeretlen erőkkel üzletelnek, majd mindennek betetőzéseként hősünk elvetődik egy férfihez, aki beavatja a csillagok világába. Itt vesz fordulatot az élete, hiszen megbabonázza az univerzum, és elvállalja, hogy eggyé válik egy űrszondával, amely egy távoli csillagködöt tanulmányoz.

A történetről talán már így is túl sokat írtam. Elmondhatnám, milyen is a könyv világa, mi a nagy csavar, vagy mi történik a főhőssel, miután átlényegül, de most úgy érzem, ezzel elrontanám az egészet. Az Extensa olyan regény, ahol az olvasó kiélvezheti a felfedezés örömét és izgalmát, ahogy lassan, elejtett utalásokból és félmondatokból rajzolódik ki a teljes kép. És bár elsőre különösnek tűnhet a nyugodt, időtlen vidéki világ, valójában egy igazi science fiction regénnyel van dolgunk, ahol a sci-fi nem csak máz, és az emberi problémák mögött megbújik a szerző ötlete, az egyszerre két hely - és két test - információit feldolgozó entitás képe. Dukaj nagyon okosan és szépen tárja elénk az egészet - igen, szépen, hiába furcsa ezt a szót sci-fi regény kapcsán hallani, olvasni. Ugyanis a könyv szép, élvezet olvasni, és nem csak a cselekmény - ami igazából lassan folydogál, hősünk egyenesen tart eposzi végzete felé - vagy az ötlet miatt, hanem mert az író remekül ír. A szépirodalom szó az, ami elhagyhatja az Extensa olvasójának száját, nem alaptalanul. Remek stílust használ a szerző, ami akkor válik igazán erőssé, mikor a főhős átlényegül felderítővé és megosztja a tudatát az ember és a hatalmas, több kilométer kiterjedésű űrszonda között. Azonban a legfontosabb, ami elmondható a rövidke regényről, hogy bármennyire is a világegyetem feltárásáról és végül egy hatalmas, az emberiség történetének fordulópontját jelentő felfedezésről beszél, mindvégig az ember áll a középpontjában, emberi kérdések, emberi érzések, tapasztalatok, kapcsolatok. Szeretet, barátság, tudásszomj, félelem, izgalom, és még megannyi hitelesen felvázolt és elgondolkodtató érzés, amivel mindenki találkozik, még ha nem is olyan extrém környezetben, mint a történet főhőse.

Többet talán nem is érdemes mondani a regényről - igazából nem is tudok. Nem azért, mert nem emlékszem, vagy mert nem fogott meg, vagy mert nem lehetne még oldalakat írni. Lehetne, de felesleges. Van, amikor az ember csak annyit tud mondani egy regényről: olvasd el! Remek szórakozás, elgondolkodtató kérdések, emberi karakterek és érthető problémák. Mindaz, ami egy remek sci-fit jellemzi, és amitől ez a könyv mindenképpen kiemelkedik az átlagból.

Dukajtól pedig hamarosan megjelenik még egy regény, a Zuzanna és a világmindenség.