2012. szeptember 6., csütörtök

Hozott Anyag

Banks hozott anyagból dolgozik, még ha az a sajátja is. Mert miről is van szó 2008-as Anyag című regényénél?

Sursamen egy hagymabolygó, amolyan űrbéli matrjoska baba, vagyis több, egymáson belül elhelyezkedő gömbhéjból álló mesterséges planéta. A különféle szinteket különféle lények népesítik be, amelyek az idők során foglalták el azokat - vagy telepítették ide őket más, fejlettebb civilizációk. Valaha több száz ilyen világ létezett, ám az iln nevű faj ténykedésének köszönhetően mára csak maroknyi maradt. Sursamen felett a  Kultúrával egyenrangú morthanveldek, pontosabban azok pártfogoltjai, a narisiinek rendelkeznek. Természetesen a narisiineknek is megvannak a maguk pártfogoltjai, az aultridiák és az ochtok, akiknek szintén vannak patronáltjaik. Ennek a hierarchiának a legalján a humanoid sarl nép áll, a Nyolcadik szint lakói, akik királyuk vezetésével éppen a Kilencedik - tehát az eggyel alattuk lévő szint - elfoglalására törnek. A regény akkor indul, amikor a sarl uralkodót saját jobbkeze megöli, ám mindennek szemtanúja a király középső fia, Ferbin herceg. A herceg, miközben halottnak hiszik, hosszú útra indul hű szolgájával, Holsszal, hogy a fejlettebb civilizációktól kérjen segítséget. Legutolsó reménysége saját nővére, Djan Seriy Anaplia, aki a Kultúra polgára és a Kontakt nevű szervezet Rendkívüli Körülmények nevű egységének tagja - amolyan kém és katona egyszerre, aki egymaga képes egész bolygókat elpusztítani. Mindeközben a sarl udvarban Ferbin öccse, Oramen herceg is lassan sejteni kezdi, hogy valakik, akik sokkal közelebb állnak hozzá, mint hinné, az életére törnek. És persze mindezek mögött valami sokkal nagyobb szervezkedés folyik, amelyből nem csak a fejlettebb civilizációk, de maga a Kultúra sem vonhatja ki magát.

Ennek a vaskos regénynek tehát kifejezetten kuszának tűnik a sztorija, holott valójában nem is annyira az, csupán rengeteg szereplőt és helyszínt megismerünk. Hogy miért mondom, hogy Iain M. Banks hozott anyagból építi fel a művét? Olvasás közben mindvégig a Holtpont című könyvének jelenetei ugrottak be, az alázok nevű faj szervezkedésével, de más, korábbi könyvekből ismerős elemek is felbukkannak. Ennek egyik oka, hogy ugyanaz a történet világa; a hatalmas megacivilizációk, önjáró űrhajók és óriási RH-k - Rendszerközi Hajók, amolyan utazó kisbolygók - és furcsábbnál furcsább idegen lények nyüzsögnek a regény lapjain, így nem csoda, ha itt-ott déjà vu-nk támad. De éppen ezért, az Anyag mintha nem lenne képes áttörni egy szintet. Rendben, kapunk csavaros cselekményt - ami, teszem hozzá, igen lassan indul be, úgy körülbelül a könyv felénél kezd érdekessé válni -, ármányt, kalandokat, ötletes helyszíneket és lényeket, de hiányzik az, ami még az olyan, az én szememben kevésbé sikerült könyvekben is megvolt, mint a Fegyver a kézben vagy a Holtpont, és ami miatt olyan zseniális például a Nézz a szélbe: itt a Kultúra csak marginális, ahogy a többi morális kérdés is. Egy utaztató regény és egy fantasyba illő összeesküvés-regény keveréke, amiben itt-ott fellelhető a Kultúra világa. Banks eddig az ebben az univerzumban játszódó történeteiben mindig mintha arra tett volna kísérletet, hogy saját maga kezdje ki az általa megálmodott utópiát. Hősei, akik vagy nem a Kultúra teljes jogú polgárai, vagy teljesen más civilizáció képviselői (ebből a szempontból A játékmester kivétel, de ez a kritikus él ott is megfigyelhető). Ebben a könyvben is kapunk valamennyi filozofálást és erkölcsi merengést, de erőtlennek tűnik, elvész a több száz oldalon. Ugyan a regény hősei szintén nem egy megacivilizáció tagjai - sőt, néhányan inkább középkori-kora újkori figurák -, de csak itt-ott tűnik úgy, hogy kritikusan szemlélik az őket körülvevő idegenek világát. Természetesen nem kell a szánkba rágni a tanulságot, de Ferbin és Hols mintha csak sodortatná magát, hiszen még nagyon meg se kell erőltetniük magukat, hogy eljussanak Sursamen felszínéről egyenesen a morthanveldek fészekvilágára. Ők csak néznek, mint a moziban, miközben mindent eléjük raknak. Ha az volt a cél, hogy elhiggyük, egy ilyen "barbár" világ lakói nem képesek semmire a szupercivilizációk közt, akkor sikeresen elérte az író. A kulturális sokk mértéke sokkal kisebb, mint amire az ember számítana...

Azonban maga a cselekmény sem valami erős. Banks eleve túlírta ezt a könyvet: sokszor saját magát ismétli, feleslegesen festi le oldalakon át a környezetet, sőt, itt-ott még olyan jeleneteket is betold, amelyek nélkül is élvezetes lett volna a történet. Kezdetben meg is ijedtem, mert a király meggyilkolása és Ferbin menekülése nem éppen izgalmas és érdekes - sajnos prekoncepcióval álltam egy magát "Kultúra-regénynek" nevező írás előtt -, és csupán a felbukkanó idegenek miatt adtam neki esélyt. A királydráma mellett előkerülő rejtély, ami igazán érdekessé tette volna a regényt, csupán a sztori felénél bukkant fel - ahogy az már írtam -, de túl lassan bontakozott ki ahhoz képest, amennyire az itt-ott elszórt morzsákból várni lehetett rá. Mert megvolt a lehetőség, hogy izgalmas összeesküvést fabrikáljon az író, de végül nem szólt valami nagyot az a tűrakéta. A lezárás ezzel szemben túlságosan gyorsan jött, mintha csak pikk-pukk be akarta volna fejezni a könyvet. Az utolsó száz oldalon felpörögtek az események, és ugyan a banksi regényekre jellemző végkifejletet kapuk, mégis hiányérzetem maradt. Igazából alig tudtunk meg valamit az elszórt rejtély-darabkákból, nem tudtuk összerakni teljesen a dolgokat. Mintha a lezárásban felfestett kép nem állt volna összhangban a korábban sejtetettel, túlságosan nagy katarzisra számítottunk. A léptékek itt sem állnak meg bolygónyi szintnél kisebben, de ez nem volt az igazi, sehol sincs a korábbi regények lezárásához képest. Ott sem volt mindig minden tökéletes, de több év távlatából is élénken emlékszem például a székre a Fegyver a kézben végéről vagy a Holtpont anomáliájának magyarázatára - pedig ezek még a gyengébben sikerültek!

De ha már csupa rosszat mondtam, mondjak valami jót is. A Kultúra még mindig remek (még ha csak keveset tűnik is fel), amit kapunk belőle az ötletes, érdekes és hihető, Elméstől, drónostól és drogmirigyestől. Turminder Xuss a szokásosan megunhatatlan drón, akit az ember minden hibája ellenére csak imádni tud, Djan Kontaktbeli főnöke szintén ötletes, ahogy a felbukkanó Elmék is. Banksnak van fantáziája, csak sajnos ezt most inkább az idegen világok megalkotásában kamatoztatta. Djan olyan, mint a korábbi regények RK-s karakterei, igazából nincs is rajta semmi egyedi. A többi szereplővel kapcsolatban még azt tartom fontosnak kiemelni, hogy mennyire ellenszenvessé tette az író Ferbint: ugyan megfigyelhető némi karakterfejlődés, de a legutolsó cselekedetéig sem tudunk szimpátiát érezni iránta. Hols pedig, nos, az egyszerű és mégis talpraesett segéd szerepét valakinek be kell töltenie. Az idegenek közül talán a morthanveldek lettek volna a legizgalmasabbak, ám rájuk kevés idő jutott, ellenben az ochtok, akik igazából olyanok, mintha a korábbi regények fajaiból mixelték volna össze őket, semmi érdekességgel nem rendelkeznek. Még az oly' sokat emlegetett, a regény lezárásával kapcsolatos vonal sem valami erős.

Aki tehát Banksszel és a Kultúrával akar ismerkedni, annak inkább valamelyik korábbi regényét ajánlom, ezzel a könyvvel csak elszánt, vagy a banksi fikcióban járatos embereknek érdemes próbát tenniük. Nekem nem lesz maradandó élmény, de nem mondom azt, hogy nem találni benne olyan dolgokat, ami miatt másnak ne tetszhetne.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon megfogott ez a világ a leírásod alapján, de őszintén szólva egyik regényt sem olvastam. Melyiket ajánlanád kezdésnek?

    (Egyébként engem a Septerra Core világára emlékeztet a hét repülő Világkéreggel.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fú, nem is tudom, talán A játékmesterrel érdemes kezdeni. Ez talán Banks legrövidebb sci-fije, bár csak az elején játszódik a Kultúrában, viszont nagyon jó. Aztán szerintem ha bejött a stílus, akkor ess neki a Nézz a szélbe című könyvének vagy a Holtpontnak. Utóbbinak a vége szerintem nem jó, de attól még kifejezetten élvezetes.

      Törlés
  2. Nekem is hasonló véleményem volt a regényről. A világalkotó fantáziát leszámítva nem Banks erősségei jöttek ki rajta.
    Remélem, nem az a helyzet, hogy kezd kifogyni a fickó a patronból.

    VálaszTörlés
  3. Én még bízom a Surface Detail-ben, az állítólag nagyon jó, meg nem olvastam még a Száműzőt meg az Ellentéteket sem (bár utóbbitól elvették a kritikák és a fülszöveg a kedvem).

    VálaszTörlés
  4. Az Ellentétek szerintem az eddigi leglaposabb munkája, annál az Anyag jobb volt... A Száműzőről se volt valami nagy véleményem (lásd SFmagon), viszont, vagy éppen ezért a Surface Detailtől én is sokat várok.

    VálaszTörlés