2013. március 16., szombat

Diaszpóra

A hard science fiction mindig is a sci-fi egyik legkedveltebb típusa volt, sokak szerint ez az, ami a tematika igazi arcát mutatja. A hard SF lényegében a tudományos problémákra, elméletekre, kérdésekre fókuszál, azokra még az átlag sci-fi sztoriknál is jobban épít. A kilencvenes években világhírűvé vált ausztrál Greg Egan pedig az, akit ezen irányvonal legfontosabb alakjának tartanak, 1997-es Diaszpóra (Diaspora) című regényét pedig a hard sci-fi csúcsteljesítményeként jelölnek meg. Nem alaptalanul, ugyanis az idehaza az Ad Astra kiadásában megjelent könyv kaput nyit mindarra, ami ma talán a legizgalmasabb és legfrissebb a tudomány világában.

A harmadik évezred végére az emberiség technikailag talán már mindent elért, amit lehetett, és maga a faj is teljesen megváltozott. A hatalmas poliszokba, ezekbe az óriási adattároló rendszerekbe digitálisan feltöltött emberek a XXI. század óta virtuális terükben korlátlan szabadságot tudhatnak a magukénak, és mind szellemileg, mind fizikálisan folyamatosan tágítják az emberiség horizontját. Rajtuk kívül a Föld felszínén élnek még emberek, akik nem vetették alá magukat az Introdusnak, vagyis a tudatfeltöltésnek, és inkább átalakították biológiai valójukat. Egyesek szinte már nem is emberek, mások viszont csak egy kicsivel formálták át magukat. És mindegyikük felett, az űrben tevékenykednek a gleiznerek, az öntudatra ébredt robotok, akik szemmel tartják az űrt, éberen vigyázva az emberiség szülőbolygójára.

Ebbe a világba születik - már amennyiben a programok összeállítása lehet születés - Yatima, az árva, akit az egyik polisz nem két (vagy több) poliszlakó adataiból gyúrt össze, hanem önállóan, a saját forrásaiból teremtett meg. Miután az árva lassan öntudatra ébred, beleveti magát a kor világába, hogy a matematikában meglelje minden nyitját. De sajnos a világegyetem nem csak matematika, és erre hamarosan az egész emberi fajnak rá kell ébrednie, amikor a közeli Lacerta kettős csillaga megmagyarázhatatlan katasztrófát idéz elő. Ám ez a katasztrófa egy sokkal nagyobb méretű kérdésre világítja rá a poliszpolgárok és gleiznerek figyelmét, ami az egész Galaxisra is kihathat. Yatima és társai elindulnak a csillagok közé, hogy megfejtsék a Lacerta katasztrófájának okát. Hamarosan azonban még ennél is fontosabb felfedezést tesznek, ami teljesen megváltoztatja az Univerzumról alkotott elképzeléseiket.

Nincs könnyű dolga annak, aki Greg Egan regényét a kezébe veszi. Noha egy hard sci-fi regénynél fontos, hogy ne csak tudósok értsék a művet, itt bizony nagyon oda kell figyelni. Egan nem vár el tőlünk sokat: legyenek alapvető matematikai és fizikai ismereteink, és nagyon figyeljünk oda rá. Minden szükséges információt megkapunk, csupán annyi a dolgunk, hogy a hihetetlen méretű tudományos anyagot felfogjuk. Ami viszont nem kis teljesítmény. Ritkán mondok olyat egy regényre, hogy nem mindent értettem belőle, de itt ki merem jelenteni: a könyv kb. 10%-át nem sikerült felfognom, és akkor ez még egy nagyon is kis mennyiség. Egan le sem tagadhatná, hogy már kezdeti novelláival - amelyek jelentős része olvasható magyar nyelven - olyan irányba merészkedett, amerre nagyon kevés sci-fi szerző mert lépni: napjaink legérdekesebb tudományágainak - kvantumfizika, asztrofizika stb. - legfrissebb ötleteire fókuszál, az olvasó pedig a képzelet olyan tájain barangol, ahol elsőre nem is gondolná, hogy érdekességet talál.

A Diaszpóra is pont ilyen történet. Ugyan Egan itt a távoli jövőbe helyezi a cselekményt, ezzel már teret ad magának, hogy a jövő felvázolásával elkápráztasson, ő mégis megmarad annál a vonalnál, amit mindig is képviselt. Olyan dolgok kerülnek elő, mint a húrelmélet, a kvantumfizika, a részecskék természete, a több dimenziós terek viselkedése, és számtalan terület, amiről az átlagember csak futólag hall. Itt viszont ezek nem csupán felépítik a háttérvilágot, de a cselekmény szerves részei, a szereplők ezen területeken felbukkanó kérdések megoldásain munkálkodnak, ugyanis míg azt hisszük, egy elemi részecske nem befolyásolhatja a mindennapjainkat, Egan rávilágít, hogy nagyon is ezt teszi. Úgy is mondhatnám: Egan komolyan használja azt, ami  például Rajanieminél nyelvi elem. De az író zsenialitása nem csak ebben rejlik, hanem hogy képes az embert elkápráztatni, lenyűgözni, meghökkenteni. Aki a sci-fit az álmodozások és a fantázia miatt szerette meg, az hamar megérti, miért is gondolják egyesek, hogy Egan írásainak gyökere valójában a science fiction alapjaiból indul ki. Olyan sci-fi invenciók kerülnek elő a regény lapjain, amelyeket ha végiggondol az ember, csak azt tudja mondani: zseniális. Egannél minden más, mint az átlag sci-fiben, legyen szó a jövő emberiségéről, az fekete lyukakról, idegen létformákról vagy akár egy egyszerű űrhajóról. Hihetetlenül találó a magyar kiadáson szereplő idézet: "Az univerzum talán különösebb, mint ahogyan képzeljük, de nehéz dolga van, ha túl akarja szárnyalni Greg Egant."

Nem könnyű tehát ezt a regényt olvasni. Ugyanakkor az mindenképpen remek, hogy a szerző már sokkal kellemesebb stílusban ír, mint első sci-fi könyve, a Karantén esetében. Itt már nem olyan papírízűek a mondatok, ráadásul a korábban jellemző E/1-es elbeszélésmóddal való szakítás és a több karakter mozgatása is kifejezetten jót tett a regénynek. Persze még mindig nem a karakterek közti konfliktus a fő mozgatórugó, és szépirodalminak sem igen nevezhető az írás - de Greg Egant nem ezekért olvassuk. Ennek ellenére, mint mondtam, a cselekmény izgalmas, és a regény rendelkezik egy-két plasztikusan leírt jelenettel is, kezdve  akár Yatima születésével és öntudatra ébredésével. Nem irodalmi remekmű, de arra pontosan megfelel, hogy a fontos elemeket képesek legyünk befogadni.

Hogy összességében mit gondolok a Diaszpóráról? Elégedett vagyok-e? Nos, talán kicsit csalódott voltam, amikor leraktam a könyvet. Ez az érzés fakadt egyrészt abból, hogy egy ilyen történetet talán lehetetlen rendesen befejezni, így nem csoda, ha nem éreztem megfelelően lezártnak. Másrészt azonban éppen hogy azt kívántam, bárcsak folytatódna még ez a hatalmas utazás, és én bárcsak többet értettem volna belőle. Ez az a regény, amit még sokszor újra fogok olvasni, mert nem csupán talán az idei év legfontosabb hazai sci-fi megjelenése, de az egyetemes science fiction egyik fontos műve, ami ugyan nem kapott díjakat, és nem is olyan népszerű, mint más könyvek, mégis remekül mutatja az egyik pontot, ahová a sci-fi eljutott a XX. század végére. A Diaszpóra egy lenyűgöző utazás, egy fantasztikus képzelőerővel létrehozott Univerzumról, a tudomány csodáiról és a minket körülvevő Világegyetemről szóló történet, ahol ugyan nem a cselekmény vagy a szereplők a fontosak, és néha bizony nem árt tisztában lenni a különféle tudományterületek és elméletek mai állásával, mi mégis elmerülünk benne, és élvezzük, amit Egan nekünk megmutat.

Külön ki szeretném emelni az igényes hazai kiadást, kifejezetten örülve annak, hogy szaklektor is foglalkozott a könyvvel (aminél a fordítónak nem lehetett könnyű dolga). A Diaszpóra tudományos és matematikai elméleteit egyébként maga a szerző magyarázza el a honlapján.

4 megjegyzés:

  1. Egyvégtében olvastam el a könyvet. (hozzátenném hogy sokat segített h magam is programozó matematikus vagyok mint az író, illetve felkészült vagyok az aktuális fizikai elméletekből így kb. képes voltam felfogni hogy mi történik)
    A könyv igazi geek anyag, nagyon érdekes történettel, de arc nélküli szereplőkkel, akikkel képtelenség kicsit is azonosulni, kb. bármely megnevezett szereplő felcserélhető lenne másikkal.
    Míg pl a Napok Házánál egy év után is emlékszem a Campion és Purslane párosra, itt már a könyv lerakása után nehéz volt Yatima nevét felidéznem. Inoshiro "kiégése" volt talán a legnagyobb dráma, de az is inkább "programozott" esemény volt :)
    Mindazonáltal remek hogy ilyen könyveket is lehet látni nyomtatásban.

    VálaszTörlés
  2. Tegnap rendeltem meg a könyvet.Én otthon képzem magam informatikából és programozásból.
    Még az elején tartok a könyvnek,de olvasás közben sokszor fordulok a googlehoz az aktuális fizikai és kvantumfizikai elméletek és kifejezések megértése miatt.Ezt hozzávéve is nagyon érdekes és elvarázsoló könyv.

    VálaszTörlés
  3. A Fraktálherceg után lelkesen vetettem rámagam, hogy jé, még a közeg is hasonló, de ez a könyv énszerintem irodalmilag nulla. Attól pl én nem leszek író, hogy professzionálisan és plasztikusan ábrázolom a reggeli ébredésem és a munkahelyemig való eljutásom közötti időszakot, kitérve a mobilom ébresztőórájának műszaki paramétereire, a metró alagút fúrási technológiájára, a beléptető rendszer feldolozási és adatbáziskezelői lehetőségeire.
    Kalapszar, kuka. A finn ezt ezerszer jobban tolja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a könyvet nem pihentető olvasmánynak, szórakoztató könnyed regénynek szánta az író, és egyébként is merész és végletes kijelentéseket használtál. Jóllehet magam sem értettem a matematikai oldalát sok tekintetben, de itt a lényeg az, hogy megfogjuk azt a gondolatot, hogy jószerével semmit sem tudunk tágabb környezetünkről igazán. Sőt arról sem amelyben nap mint nap mozgunk. A leírásoknak és fejtegetéseknek véleményem szerint az a szerepe, hogy ráébresszen minket erre és ilyetén megváltozott szemmel rácsodálkozzunk a minket körülvevő világra.

      Törlés