A Fény Ura

Roger Zelazny is azon szerzői közé tartozik a fantasztikumnak, aki hivatkozási pont, idehaza mégis alig ismert a neve - és nem is nagyon van esély rá, hogy művei kiadásra kerüljenek, mert egyszerűen elrobogott mellette a zsáner. Persze ez nem teljesen igaz, mármint hogy ismeretlen: az Amber fantasy regényeiből több megjelent és novellái bekerültek a Galaktikába és különféle válogatásokba. De sci-fi regényei, amelyek a tematika klasszikusai, sokáig vakfoltok voltak idehaza. 2009-ben aztán az Agave belekezdett egy sorozatba, ami sajnos elhalt, ebben klasszikus SF regényeket jelentettek volna meg, így Zelazny Hugo-díjas és Nebula-jelölt 1967-es A Fény Ura (Lord of Light) című könyve megjelent magyarul (és ez is elkallódott a gyenge visszhangok miatt).

"Követői úgy hívták, Mahasamatman, és istennek hitték. Ő viszont inkább elhagyta azt, hogy Maha-, meg hogy -atman, és magát csak úgy nevezte: Sam. Ő sosem állította, hogy isten. De persze azt sem, hogy nem az."

Egy világban, ahol a reinkarnáció valós, istenek uralkodnak. Brahma, Visnu, Síva, Ganésa, Káli, Jama és társaik, nagy és félistenek, héroszok a Mennyben élnek, Templomaikból fogadják a halandók hódolatát. Azonban egy nap megjelenik Sziddhárta, aki egy az Elsők közül, de nem kért az istenség mézédes gyönyöreiből. Sőt, elhinti az elégedetlenség gyökereit, és Buddhává válik. Követőivel egyre több borsot tör az istenek orra alá, míg egyszer legyőzik, és a Nirvánába jut. De hosszú évek után Tathágata, a Buddha, Sziddhárta, vagy egyszerűen csak Sam visszatér a világba, hogy befejezze, amit elkezdett, és megdöntse az istenek uralmát.

A Fény Ura különös regény. Okosan ötvözi a hindu történetek hangnemét a science fiction elemeivel és szövegével. Rutinos sci-fi olvasók számára bizonyára nem jelent újdonságot, hogy az istenek itt nem transzcendens lények, és nem is az időszámításunk előtti V. századi Indiában vagyunk. Ez a világ nem a Föld, hanem egy idegen bolygó a messzi jövőben. Itt élnek az emberek, és egy kisebbség, a fejlett tudomány segítségével kvázi isteni hatalommal ruházta fel magát, míg a többség úgy él, mint a hindu mítoszok korának lakosai. De nem csak istenek vannak ezen a világon, hanem különféle démonok is, akikre elegáns magyarázatot kapunk. Összességében talán azt lehet mondani, hogy az egész regény elegáns. Zelazny fogja az ötletet, amit azóta már unásig ismerünk, de nem a legegyszerűbb, legegyértelműbb lehetőségeket írja meg, hanem érzékenyen összeilleszti a korábban említett történelmi hangulattal. Így válik a tudomány élő mítosszá, a tudatátöltés reinkarnációvá, a repülő az istenek szekerévé, és lesz az egész teremtett világ egy nagyon egyedi sci-fi.

De mindettől még nem válna emlékezetessé a regény, két tényező van benne, ami kortalanná képes változtatni ezt a majd ötven éves könyvet: a stílus és a gondolatvilág. Előbbit már érintettük, Zelazny az ötletek és a világ kialakításakor a nyelvet is különös hibriddé tette, szereplői nem csak egyszerűen egy hindu világba lettek helyezve, hanem annak szerves részei. Az istenek nem csak attribútumaikkal és mítikus elődeikkel azonosulnak, hanem a nyelvezettel is. Ráadásul az elbeszélői hang is felveszi a buddhista/hindu történetekből ismerős formulákat és mondatszerkesztést. Éppen ezért, amikor a szereplők olyan profán dolgot tesznek, mint hogy cigit kérnek, az sokkal erősebben hat, de mégsem lóg ki, valahogy az apró elejtett szavak és kifejezések képesek visszarántani a szöveget a realizmus talajára, így érdekes elegyet hoz létre az író, hiszen olyan az egész, mintha a valóságban történne egy mítikus történet a szemünk előtt. Ehhez pedig hozzáadódnak a különféle mesés elbeszélések, legendák, fiktív és valós buddhista-hindu szövegek beillesztése.

Ezzel pedig el is jutunk a másik fontos komponenshez. A hatvanas években nem meglepő, hogy valaki az indiai vallási világot használja, Zelazny viszont többet tesz, mint hogy egyszerűen újrajátszik néhány legendát és mítoszt sci-fi keretek között. Sam a hindu kozmológiára válaszul a buddhizmus elképzeléseit éleszti fel ellenerőként, de ahogy ő fogalmaz, nem is hisz benne igazán, és nagyon ő maga sem tudja, miért pont a Buddha tanait választotta ki eszközként. A regényben ezzel szemben nagyon érdekesen láthatjuk, mi is a buddhizmus, az emberekre gyakorolt hatását, és azt, hogy magára Samre milyen hatást fejt ki, hogyan változtat meg egy idea, egy eszme valakit, nem csak a főszereplőt, de azokat is, akik kapcsolatba kerülnek vele. Noha a lázadás valódi célja az, hogy az uraltak is megkaphassák azokat a technológiákat, amikkel az istenek rendelkeznek - vagy legalább is hagyják őket az istenek fejlődni a saját erejükből -, ez mégis különös eleganciával összekapcsolódik a buddhizmussal. Természetesen mindenkinek a maga tiszte, hogy eldöntse, mit olvas ki a könyvből, de mindenképpen érdemes figyelni a hosszú fejtegetésekre, az apró utalásokra és áthallásokra, mert egy sokkal komplexebb képet kaphatunk belőle.

A Fény Ura nem mindennapi regény. Az a fajta, amiről hosszan lehet beszélni, aminek ereje van, még ha nem is több száz oldal. Olyan regény, ami érdekes olvasmányélmény, még azoknak is, akik egyébként nem szeretik a science fictiont. Az pedig már csak hab a tortán, hogy valaha filmet akartak belőle készíteni, de végül egy olyan történetben csúcsosodott ki, amit a pár éve készült Argo-akció mutatott be.