Az időutazás napja

Legutóbbi regénye, Az ember könyve után, ahol egy kifejezetten egyedi ötletet próbált végigvinni - és végül egy folytatás ígéretével fejezte be -, Brandon Hackett (Markovics Botond) új, Az időutazás napja című könyvében a címben foglalt, elkoptatott, ám mégis örökzöld toposzt vette elő. Természetesen a rá jellemző ötletorgiával próbálta feltérképezni, milyen következményei lennének, ha az időutazás valóban létezne, és ez valahol sikerült is neki.

2021 novemberében az egész világ megváltozik. Amikor bekapcsolják az első működő időgépet, a jövő időutazói mind megrohamozzák az "időutazás napját" - azt a napot, ameddig vissza lehet utazni az időben. Beregi Ádám, a hétköznapi családapa élete is teljesen a feje tetejére áll, köszönhetően annak, hogy egy titokzatos alak elrabolja a fiát az iskolából. A férfinek szinte ideje sincs megemészteni a körülötte történő eseményeket, egyik pillanatban még egy őrült foglya valamikor a távoli jövőben, a következőben pedig már maga is rutinos időutazó. Ádámnak csupán egyetlen célja van, megtalálni a fiát, és így kerül kapcsolatba a világtörténelem legfontosabb emberével, Neil Jarrisonnal, az időgép feltalálójával. De Jarrisont nem csak Ádám keresi, az időutazók különféle frakciói is igyekeznek felkutatni a tudóst, akinek azonban saját tervei vannak a lüktető időfolyammal.

Ha egy szóval kellene jellemezni a regényt, az a pörgős lenne (vagy valamelyik szinonimája). Az író azonnal bedobja hősét és minket is az időutazás által kaotikussá tett világba, ahol nem elég, hogy mintegy ezer év időutazó milliárdjai kavarognak és szüntetik meg azt az életformát, amit mi ismerünk, valamint hintik el a hihetetlen jövőbeli technológiákat a fejletlenebb korban, de mindeközben az időfolyam folyamatosan változik, a főszereplővel együtt pedig mi is szemtanúi lehetünk ezeknek a változásoknak. És ennek köszönhetően a regény kifejezetten nagy fordulatszámon halad, az események megállás nélkül követik egymást, igazi pihenést csak azután engedélyez néha a könyv, amikor a két történetszál találkozik. Addig azonban a szerző újabb és újabb ötleteket dob be és nem fukarkodik a meglepetésekkel sem. Sci-fi elképzelésekből itt nincs hiány, apró morzsáktól globális kérdésekig minden előkerül - utóbbiakat sokször csak jelez a szöveg, a történet nem ad teret az írónak a magyarázatokra, a főhős is sok esetben csak találgat az olvasóval együtt.

Ha már a történetnél tartunk, akik valamilyen mély, a léttel és az univerzum természetével kapcsolatos grandiózus elméleteket várnak, azok nem lesznek elégedettek ezzel a regénnyel. Az időutazás napja cselekménye ugyan az egész időutazással foglalkozik és az emiatt kialakult világ legégetőbb kérdéseit is érinti, mégis, alapvetően ez inkább egy kalandregény, ahol a szereplőknek személyes céljaik vannak, és a többi csak másodlagos. Viszont ez nem jelenti, hogy ez baj; a sztori izgalmas, és véleményem szerint olyan mértékben kap bele a nagyobb kérdésekbe - vagy villantja fel nagyon érzékletes pillanatképekkel egyiket-másikat -, ami hozzáad a könyvhöz, de még nem billenti át a mérleg nyelvét. Ugyanakkor kapunk valamennyi elméletet és magyarázatot is, hiszen mindez elengedhetetlen a történet szempontjából, és ez felvillantja, hogy itt bizony a folytatásban sokkal több mindent meg fogunk tudni.

Dalí: Az emlékezet állandósága

A regény többi részére sem lehet panasz. Ki kell emelnem, hogy bár nem kamaradrámáról van szó - egy ilyen fordulatszámon haladó történetnél ez szóba sem jöhet -, mégis meglepően pozitív élmény az apa-fiú kapcsolat boncolgatása és bizonyos aspektusainak néhol kifejezetten szép felvillantása. Igaz, ez sem válik központi kérdéssé, de sokat hozzáad a karakterekhez, a kapcsolataikhoz. Éppen ezért valahol kicsit sajnálom, hogy Enikőről, Ádám feleségéről csak annyit tudunk meg, amennyi feltétlenül szükséges, az ő figurája nem tud életre kelni, valahogy mellékes marad, holott egy apa-fiú kapcsolatban az anyának legalább akkora szerepe van - és arról nem is beszéltünk, hogy a történet szerint Enikő egy sokkal aktívabb és potensebb karakter, mint férje. Ami pedig a másik szál főszereplőjét, a tudóst illeti, ő valahol inkább archetípus, legalább is a regény első felében, a magának való zseni mintapéldája. Persze ő is kap dimenziókat, és feltöltődik élettel és motivációkkal - pláne mert az ő szemszögén keresztül ismerjük meg az időutazás "világát" és a kialakult helyzet gyökereit -, valamint, ha nem is tökéletesen, de elég erősen sikerül interakcióba kerülnie más karakterekkel, így a regény végére sokkal emberibbé válik.

Ami az összképet illeti, hiába minden pozitívum, mégis úgy érzem, valami hiányzik. Tudom, lassan nehéz lesz nekem megfelelni, de félre ne értsen senki, Az időutazás napja egy nagyon szórakoztató, komoly hibáktól mentes könyv, meg merem kockáztatni, hogy a szerző eddigi legjobb könyve. Ráadásul ahogy ígérte, egészen egyedien és nagy odafigyeléssel járta körül benne az időutazás paradoxonokkal és toposzokkal teletűzdelt kérdését. Ugyanakkor talán éppen a történet sebessége miatt érzem azt, hogy a regény csak átrohant rajtam. Valahogy nem tudott igazán maradandó nyomot hagyni. Persze, sok ötlet és epizód megérdemli, hogy az ember emlékezzen rájuk, és kíváncsian várom a folytatást is, ugyanakkor azt érzem, talán a történet nem felelt meg az én elvárásaimnak. Mert sajnos el kell ismernem, nekem is vannak ilyenjeim, amik néha megnehezítik egy könyv önfeledt élvezetét. Még akkor is, ha jó regénynek tartom ezt a könyvet és élvezettel vetettem bele magam az időutazás őrült világába. Remélem, a folytatásban megkapom, amit hiányoltam, de ha nem, attól még önfeledten szórakozhatok egy jó kis sci-fi kalandban.