Ha már éppen leolvadna az emberről a bőr a nagy kánikulában, két igencsak hasznos dolgot tehet: beül a hűvös lakásba (vagy kádba, medencébe) egy jó könyvvel, vagy a moziba, megnézni egy remek filmet. Össze is szedtem három alkotást, amikről más helyeken írtam, és tökéletesnek tartok erre a célra.
Kezdjük talán az ausztrál sivataggal (ami amúgy igazából Afrikában van, a forgatás alatt a természet megtréfálta a stábot és Ausztrália hirtelen kizöldült), ahol is George Miller megcsinálta az igazi Mad Max epigont, ami sokkal jobb, mint az eredeti. Igen, mindenki jól hallotta: az autós posztapokaliptika mára már ZS-filmek klisétára lett, erre jön az eredeti író/rendező és megmutatja, hogyan is kell ezt csinálni. Ráadásul ennél tovább már nem lehet feszíteni a Mad Max élményt: a két órás játékidőben kb. húsz percig nem robognak a szereplők (azaz nincs akció vagy annak előkészítése), a többiben mind folyamatos a pörgés. Ráadásul a dizájn, a sminkek, az autók és az egész látványvilág hihetetlenül magával ragadó (pláne ha tudjuk, hogy még a lángoló gitár is igazi). És bármennyire is meglepő, de bizony ez egy feminista film - na jó, ez így durva, de komolyan és erőteljesen szól a női egyenjogúságról és a nők erejéről, elég csak megnézni Charlize Theron karakterét, aki lényegében a főhős, és kompetens, a nőkért tevőlegesen harcoló valaki (nem egy női testbe bújt férfi). És ezen kívül is nagyon sok rétege van a filmnek. Ami pedig az akciót illeti, nos, mindig is öröm ennyire jól megkoreografált üldözést és gyilkolást nézni a vásznon. Szóval ha csak egyetlen filmet néz meg az ember 2015-ben az az új Mad Max legyen (és utána úgy is napokig fogja hallgatni a zenéjét).
Na most nem ez a legjobb Szorokin. Kicsit néha leül, itt-ott nem nagyon érteni, miért is jó nekünk egy-egy fejezet, de amikor jó, akkor nagyon jó. Szorokin elméje annyira furcsa, hogy az ötletei azonnal letaglózzák az olvasót. Nagyon nem is tudnék mit hozzátenni ahhoz, amit az ajánlóban írtam, veszteni nagyon nem veszíthet vele senki, aki szereti az ilyen furcsa könyveket és nem zavarja, hogy kicsit lassan haladnak a dolgok.
Amit mindenképpen érdemes tudni erről a regényről, az az, hogy ez az utóbbi évek legfontosabb és több szempontból is a legjobb magyar fantasztikus regénye. Nem csak mint fantasy, de még a sci-fiket is simán maga mögé utasítja. A témája, annak komplexitása, kidolgozottsága, a karakterek, a konfliktusaik, a világképe, mind azonnal klasszikussá teszik a regényt. A szerző nem mismásol, nem feledkezik el arról, hogy bizony itt nem lehet félvállról venni a dolgokat, bizony rendesen összerakta a könyvet. És mindenki meg tudja találni azt, amit neki mond, legyen az nő vagy férfi. Számomra a könyv érzelmi vonala volt a leginkább letaglózó, ha végiggondoljuk az egész helyzetet szűkölve tekintünk a körülöttünk lévő világra is. A Horgonyhely nem azért lesz nagyon durva könyv, mert csonkítás, erőszak és embertelen elnyomás van benne (és pár sokkoló jelenet), hanem mert a valóság legfontosabb kérdéséről beszél: a gyűlöletről és mások leigázásáról, aminek egyik formája, hogy a világ lakóinak felét alacsonyabb rendűnek tartják csak azért, mert egy bizonyos nemhez tartoznak. Mindenkinek el kell ezt a könyvet olvasnia, gondoljon akármit a nőkről és a feminizmusról. Ennél fontosabb könyv nem nagyon lesz egy darabig a magyar fantasztikumban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése