Oly sokáig voltunk lent (Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól)

„Tudom, azt hiszed rólam,

Ismerem jól a világot,

De nem tudok mondani semmit,

Magam is csak várok, várok.”

Hobo Blues Band: Olysokáig voltunk lent

Ritkán szoktam ilyet mondani, de nem a szerzőre, hanem a kiadóra haragszom. Jelen helyzetben az Agave Kiadóra legújabb regényük, Pék Zoltán Feljövök érted a város alól című könyve miatt. A regényt a kiadói marketing nagyon erősen pozícionálta, egyszerre komor sci-fi jövőkép, egyszerre Budapest-regény, undeground, dicki vízió, ráadásul mindehhez figyelemfelkeltő borítót is készítettek, a szerző személye (elismert és sokak által kedvelt fordító) és a cím (ami ráadásul többszörös jelentést hordoz) csak tovább fokozta az olvasók várakozását. De hangozzon bármennyire is keményen, ezt a regényt nem lett volna szabad kiadni. Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy Pék Zoltán kötete egyáltalán nem érdemes a kiadói figyelemre. De így, ebben a formában ez még nem „kulcsrakész” könyv. Ez egy kézirat, egy első draft, amivel még sokat kell dolgozni, amíg a fogyasztók elé kerülhet, és ez nem csak a szerző feladata.

„A világ olyan valószínűtlen,

Az álom én vagyok,

Olyan jövőkbe nézek,

Amiket sosem láthatok”

Európa Kiadó: Popzene

A rövidke regény szétszórt információmorzsákkal építi fel a világát: a jövőben (?) Buda és Pest két egymással ellentétes fejlődési utat választott városállam. Előbbiben a könyv történései előtt 25 évvel történt Merénylet (egy korábban jelentéktelennek hitt vallási szekta vezetőjének meggyilkolása) után egy teokratikus, múlt felé forduló államalakulat jött létre, utóbbiban a keleti bevándorlókkal karöltve egy high-tech „city” alakult ki. A hajdani belváros pedig amolyan senkiföldje, ahol főhősünk, Corvinus is tevékenykedik. Kisebb-nagyobb, a legális és illegális határán billegő munkákból tartja fenn magát, kallódik, semmilyen cél nem vezérli. Amikor azonban egy régi ismerőse (nehéz lenne barátnak nevezni) és üzlettársa felkéri, hogy segítsen egy eltűnt fiú ügyében, aki Budára szökött, régi sebek tépődnek fel, Corvinus pedig úgy tűnik, célt kap az életébe.

Ez így összefoglalva, a fülszöveggel és a borítóval megtámogatva nagyon hatásosnak tűnik. Érdekes disztópia, borzongató világkép, mindez az ismerős Budapesten (mindig elgondolkodom azon, hogy aki nem a fővárosban él, mennyivel másként dekódolja az ott játszódó szövegeket), magyar közegben, egy antihőssel, rejtéllyel és komor atmoszférával. Igen ám, de mindezek legjobban a fülszövegben vannak összerakva, ugyanis amit a regény produkál, az nem éppen ez.

„Mint egy hosszú háború

ahol győz az ellenség”

KFT: Színes álarc a lelkemen

A Feljövök érted a város alól esetében Pék Zoltán azt a regényírói hagyományt követi – tudatosan vagy tudattalanul –, amikor a cselekmény csupán egy eszköz a világ bemutatására és/vagy a szerző különböző témákkal kapcsolatos gondolatainak átadására. Ezzel semmi gond nem is lenne, ha a történet nem élne túlságosan sok klisés fordulattal. Ami már csak azért is probléma, mert nem sok fordulat van a regényben.. Az olvasóban egy idő után kialakul az az elképzelés, hogy hiába is várna a lassan haladó cselekménytől izgalmat, amiért tovább kellene követnie Corvinust, azt nem fogja megkapni, a kiszámíthatóság és a sablonosság hamar megöli a kötet cselekményét, ami máris megnehezíti Pék Zoltán dolgát, hogy fenntartsa az olvasóban az érdeklődést.

Forrás

A szerző ráadásul hiába próbál atmoszférát teremteni, nem állt össze a fejemben a könyv világa. A beígért high-tech Pest például megmarad pár mondatnak. De ugyanez igaz az egész fiktív Pest-Budára, az ember nem érzi, hogy valóban ott jár, ahol a Keleti és Nyugati Pályaudvarok leomló, de patinás épületei vannak, ahol a hatalmas sugár- és körutak, gangos belvárosi házak, a hullámzó Duna, a folyó felé magasodó budai hegyek, a Bazilika, a Vár, a kis budai utcák a dombok közt és a sűrű pesti úthálózat alkotnak egy különös, egyedi hibrid metropoliszt. Attól, hogy a szereplők kimondják, hogy a megjelenő féltucatnyi budapesti helyszín és épület micsoda, még nem lesz a könyv „Budapest-regény”. Az élményt meg kell teremteni, nem el kell mondani. Olvasás közben a helyszín nem rendelkezik funkcióval, csak van, ezért bármelyik másik valós vagy fiktív kettéosztott városban játszódhatna a történet. Budapestnek megvan a maga sajátossága, amiért nem csak a többi magyar várostól, de a világ több más nagyvárosától is különbözik. Ez a különbözőség viszont nagyon hiányzik ebből a könyvből. Ráadásul olvasás közben inkább az ugrott be, hogy Gáspár András jövőbeli városa a Kiálts farkast című könyvében sokkal élőbb és „pestibb” (az inkább pesti regény, sem mint budapesti). De nem ez az egyetlen könyv, ami eszembe jutott Pék Zoltán kapcsán.

Pék Zoltánt fordítóként ismerik, nekem azonban mégsem Gaiman vagy Dick ugrott be olvasás közben, hanem az, hogy ő ültette át magyarra Jeff Noon Vurtját. Ez a manchesteri pszichedelikus, cyberpunk-szerű, sci-fi/fantasy hibrid kaland nagyon egyedi élményt nyújt az olvasóknak. Jelen regény stílusában mintha valami hasonlót próbálna megvalósítani. Elsősorban azt mondanám, minimalista stílust akart elérni a szerző, olyan mondatokkal, amik mindegyikének súlyt kíván adni. Azonban ez a másik végletbe csúszik át., A sok komor szentencia, különösen mert a főszereplő E/1-ben, jelen időben narrál, egy idő után unalmassá, üressé, néhol már-már nevetségessé válik. Corvinus ráadásul a regény előrehaladtával mintha egyre sűrűbben akarna megosztani életbölcsességeket, nagy igazságokat. Viszont ettől is csak olyan lesz, mint a kerület furcsa figurája, akit mindenki ismer, de senki sem vesz komolyan. Corvinus ráadásul nem éppen koherens karakter: egyszerre profi, aki tudja, hová kell menni, hová kell ütni, igazi cyberpunk figura – a regény nem CP, de erőteljesen épít annak elemeire –, aki a társadalom peremén él, saját elhatározásból semmilyen emberi kapcsolata nincsen. Ugyanakkor egy idő után kezd olyan lenni, mint egy kis senki, aki igazából nem annyira jó, aki nem azért szótlan, mert nem akar megszólalni, hanem mert nincs is mit mondania igazából az üres életbölcsességeken kívül. Corvinus nem antihős, Corvinus antikarakter. Értjük, hogy a múltjában kegyetlen dolgok vannak, de ezek is olyanok, mintha csak azért került volna oda, mert egy ilyen figurának sanyarú gyerekkor dukál. Természetesen van ennek a szálnak létjogosultsága, hiszen a jelenben több dolog is ide csatol vissza – a motiváció, bizonyos karakterekhez való viszonya etc. –, de ezt is üresnek és végtelenül klisésnek érezni, ahogyan szinte minden alkotóelemet.

Sokáig lehetne még beszélni a könyvről, ha pedig felvállalnánk, hogy bizonyos spoilereket elmondunk, akkor az egész kötet összedőlne – például miután főszereplőnk a fél könyvön keresztül végig aggódott, hogy át kell mennie Budára, mert az egy igazán szörnyű hely, egyszerűen csak átsétál, és minden akadály nélkül el is vegyül ott. Olyan érzést kelt ez, mintha feleslegesen misztifikálná túl a dolgot, az ember valami komolyabbra számít. Nem érezni, hogy van ok az aggodalomra és a félelemre. Mint amikor izgulunk, hogy vajon mi fog előugrani a szekrény mögül, de aztán kiderül, hogy semmi sincs ott.

Amiről még mindenképpen szólni kell az a regény zenei vonatkozása. A Feljövök érted a város alól egy Európa Kiadó szám egyik sora, ahogyan a regény minden egyes fejezete egy-egy késő hetvenes, de főleg nyolcvanas évekbeli zeneszámhoz kapcsolódik (Európa Kiadó, Hobo Blues Band, KFT, LGT, Piramis, Sziámi, Beatrice, Karthágó, Bikini etc.). Ezek a fejezetcímek jobb-rosszabb módon – néhol kifejezetten sután – beleszövődnek a könyv szövegébe is. A szerző egy interjújában kifejtette, hogy szerette volna beleilleszteni ezeket a szövegeket a könyvébe, a regény nem áll különösebb célzott viszonyban ezekkel. Nem arról van szó, hogy általuk tudatosan akarta a könyv értelmezését befolyásolni, azonban mégis ez történik. Úgy gondolom, ez lehet a könyv egyik kulcsa. A könyv, mondjuk így, annyira undergrounddá akart válni, mint ezek a zeneművek. Ha valaki ismeri ezeknek az együtteseknek a munkásságát és nagyjából el tudja képzelni a nyolcvanas évek „ellenkultúráját”, akkor olvasás közben talán maga is hajlamos úgy tekinteni Pék Zoltán regényére, mint ami ezt az érzést igyekszik megidézni. Az hagyján, hogy a könyvben igazán semmi sincs, amitől ne íródhatott volna a nyolcvanas években – valószínű, ha akkor jelenik meg, kultikussá válik, ha csak bizonyos körökben is –, de a felhasznált panelek és a szöveg stílusa is ezt az érzést erősítette meg bennem. Mert milyen is ezeknek a szövegeknek a jövőképe? Sötét, komor, a bomló szocializmus romjain valami rideg és embertelen nőtt fel, ahol az emberek tömegei élnek a társadalmon kívül, a rendszer elemberteleníti a polgárokat, elvesz minden reményt a jobb életre. Elég csak meghallgatni néhány számot a pesti prolik és a kallódó ifjúság életéről a nyolcvanas években, és továbbgondolni, milyen folytatása lehet egy ilyen jelennek. A regény világa is ilyen, mintha egy nyolcvanas évekbeli rock-zenekar albumának a szövegkönyve lenne az elképzelt jövőről, ahogyan azt a kirekesztettek látják. Csak sajnos, ahogyan a nyolcvanas évek sem csak a kőbányai lakótelepekről szólt, úgy a jövő sem csak ilyen. És amíg egy zeneszámban az ember nem foglalkozik az éppen csak felskiccelt világkép hiányosságaival – hiszen azt a szöveghez tartozó zene is segít megteremteni – addig egy regényben ezek a hiányosságok sokkal szembetűnőbbek. A stílus talán képes elfeledtetni, de még akkor is ott marad a hiány. Nem hiszem, hogy sokak számára fog ez az „album” ismerős életérzést felhozni, de azt hiszem, ha mégis, abban nagy szerepük lesz a fejezetek címeit adó zeneműveknek.

Úgy tűnhet, hogy semmi értékelhetőt nem találni Pék Zoltán első regényében. Ez nincs így, én igyekeztem nyitottan állni a könyvhöz, és kifejezetten sokat töprengtem rajta. Talán én is meglátom az értékeit, ugyanakkor azt gondolom, a szerzőnek még sokat kell dolgoznia, hogy minden elképzelését teljes mértékben meg tudja valósítani. Most ez sajnos nem sikerült neki, szemben mondjuk Totth Benedeknek a Holtversennyel (ez volt a harmadik könyv, ami olvasás közben eszembe jutott), aki sikeresen került át a fordítók világából a regényírókéba. Mindazonáltal úgy gondolom, ebben nem csak a szerző a felelős, bár valóban elhamarkodott és nem szerencsés ilyen kijelentést tenni. Én úgy látom, hogy az Agave kiadó nem foglalkozott kellően ezzel a szöveggel, több, nyilvánvaló hibát egy szerkesztő képes lett volna kiküszöbölni. Egy elsőkönyvessel sokat kell foglalkozni. Tanácsokkal kell segíteni és ha kell, visszatartani a kéziratot addig, amíg készen nem áll a kiadásra. Különösen, ha úgy gondol magára egy kiadó, mint egy írói műhelyre, vagy egy színtérre, ahol a kezdő szerzők megmérettethetik magukat. A Feljövök érted a város alól esetében a felelősség éppen ezért nem csak a szerzőé, de a kiadóé is.

Megnyílt a lábad előtt az időóceán

Várnak rád, hogy lépteid vezessék

Odaát egy ismeretlen sötét tartomány

Légy nálunk üdvözölve, vendég:

A Föld árnyékos oldalán

Omega: A Föld árnyékos oldalán

(Köszönet Szabó István Zoltán "Steve"-nek a szerkesztői észrevételekért)