2012. június 29., péntek

Zsoldos Péter-díjra jelölt novellák 2012

Idén újra a blogon olvasható, mit gondolok a Zsoldos Péter-díjra jelölt novellákról (tavaly az SFmagon vettük végig Kánai Andrással/SFinsiderrel). A díj csupán apropója annak, hogy a hazai sci-fi írásaival foglalkozzam, én magam nem tartozom a díjat támogatók táborába, de erről majd egy másik bejegyzésben.

Idén, hogy összehasonlítható legyen a tavalyi mezőnnyel, ismét használni fogom Bécsi József, alias orka pontrendszerét, ami így néz ki:

10 pont - Mesterien megírt, korszakalkotó, szinte hibátlan alkotás

9 pont - A zsáner meghatározó, irányadó írása

8 pont - Kiemelkedően hatásos és ötletes mű, emlékezetes élmény

7 pont - Jól megírt, igényes alkotás

6 pont - Kellemes olvasmány, határozottan pozitív összhatással

5 pont - Az átlagosnál némileg jobb, olvasmányosabb mű

4 pont - Az átlagosnál kevésbé kidolgozott, nem túl olvasmányos írás

3 pont - Komolyabb hibákkal és hiányosságokkal küszködő írás

2 pont - Alapvetően rosszul, gyengén kivitelezett, sablonos mű

1 pont - Különösen erőtlen és ötlettelen alkotás, amely kellemetlen emlékeket hagy.

Elismerem, hogy a rendszer nem tökéletes, ahogy arra már más is rámutatott, mindenesetre még mindig ez tekinthető egy olyan pontozási szisztémának, ami alapján könnyen megállapítható egy írás helye a többihez ill. a recenzens korábbi pontszámaihoz képest. Természetesen ez sem 100%-ig objektív, nem is lehet, de segítségével könnyen összevethető két novella vagy két recenzens véleménye is.

De száz szónak is egy a vége, nézzük a novellákat:

Antal József: Vénuszlakók - A földlakó (Galaktika 257., Metropolis Media)

Mivel ez az első a betűrendi sorban a három novella közül, először azokról a dolgokról írok, ami mindnél jelentkezik. A sci-fi elem csak háttér, a Vénusztól még nem lesz sci-fi. A szereplők mind egyformák, semmiben sem különböznek. Nem tudunk izgulni a konfliktusokon, az ellenfél pedig túlságosan sablonos. A nyelvezet pedig a tavalyról ismerős, valószínű, a szerzőre jellemzően nélkülözi az irodalmiságot. Ami kifejezetten erre a novellára vonatkozik, az a főhősnő idegesítő volta. Mintha direkt egy antipatikus, számító nőt akarna nekünk bemutatni, így viszont egyáltalán nem számít, mi lesz vele, szimpátiánk hiánya miatt nem fontos számunkra. Ráadásul ehhez nem kellett volna ilyen hosszú írást összehozni. Hiába a nő hazavágyódása és amiatti szenvedése, ez nem hat meg minket.

3 pont

Antal József: Vénuszlakók - A politikus (Galaktika 253., Metropolis Media)

Itt a sztori kiszámíthatósága és unalmas volta öli meg a novellát. Az üres konspirációk nem mondhatóak túl kifinomultnak és kigondoltnak, az igazi fenyegetettség pedig egyáltalán nem érződik. A vénusziak „csapdája” sem valami eredeti, az ellenség tettei pedig nélkülözik az életszerűséget.

3 pont

Antal József: Vénuszlakók - Idill (Galaktika 260., Metropolis Media)

Ez a novella az elő nem készített fordulatok, a felesleges drámázás és a az üres pátoszosság dicshimnusza. A főhősnőn nem érződik, hogy felnőtt, a többi szereplőn pedig az, hogy érti, mi folyik körülötte. Érdektelen és unalmas írás.

2 pont

B. Kósa Katalin: Piramis a Romuluson (Új Galaxis 17., Kódex)

Lassú és nagyon gyenge írás. A sztori nem érdekfeszítő, a megoldás gyenge, a szereplők élettelenek, a konfliktus sablonos. Számos sebből vérző írás, maga az alapötlet sem túl ötletes, a kompótostálas megoldás pedig egyenesen nevetségesnek hat. Az időkezelése is furcsa, ahogyan a szereplők viszonya a nagy felfedezéshez és egymáshoz is. Én nem találtam benne semmi értékelhetőt.

1 pont

Bajzafi Ferenc: Gyerekjáték (Új Galaxis 18., Kódex)

Zavaros novella, nem igazán állnak össze a darabkák. Ami meg összeáll, az nem túl erős, a karakterek inkább idegesítőek, semmint életszerűek, a fő ötlet, a gyerek mint idegen pedig nem túl érdekes.

3 pont

Bárdos Bence: Rekord (Új Galaxis 17., Kódex)

Érdekes és szórakoztató írás, a beékelődő reklámokkal jól építi fel a háttérvilágot. A főszereplő gondolatai nem tolakodóak, csupán itt-ott érezni esetlennek. A katarzis nem túl erős, és az utolsó „reklámbetét” sem segít a végkifejlet előkészítéséhez. Mindent összevetve még mindig az ötletesebb és jobb novellák közé tartozik

6 pont

Bukros Zsolt: Kilövési gyakorlat (Új Galaxis 17., Kódex)

Kiszámítható történet, a főhősét nem sikerül szimpatikusnak ábrázolnia, sőt, igazán életszerűnek sem. Bármennyire is igyekszik drámai befejezést összehozni, túl hamar ki lehet találni és ezért nem hat. Az egész ötlet amúgy sem kiemelkedő, jobban kellett volna ábrázolni a főhős megváltozott helyzetét és hogy milyen hatása van ennek rá.

3 pont

Bukros Zsolt: Végtelen körök (Új Galaxis 17., Kódex)

Viszonylag jól próbálja leírni a főhős érzéseit és belső világát, csak az a baj, hogy minek? A csattanó bár jól működhetne, valami elveszi az élét, nem olyan megrázó, ehhez kevés a főhős rövid szenvedéstörténete.

4 pont

F. Tóth Benedek: Éjnek hajnala (Galaktika 262., Metropolis Media)

Az érdekes erkölcsi konfliktus sajnos elsüllyed a túlírt novellában, a főhős dilemmáját a szerző nem dolgozza ki eléggé. A hasonló dilemmáktól hemzseg az irodalom, a novella nem ad semmi pluszt. Ráadásul érthetetlen, mégis milyen terve lehet egy csupán évekkel később magányos idegenné váló gyerekkel az ellenségnek. A sci-fi rész túlságosan elnagyolt és zavaros, a szöveg pedig dagályos, felesleges képekkel terhelt. A nevekben rejlő bibliai utalások pedig feleslegesek

5 pont

Fazekas Beáta (Kyra Potter): Az ugrás (Az utolsó világ antológia, Cherubion kiadó)

A szokásos Kyra Potter írás: technikailag jó, de unalmas, érdektelen és felesleges történet. Talán kissé túlírt, de ennél sokkal nagyobb gond, hogy a különféle epizódokat olvasva lassan feladjuk az egészet és már nem is érdekel, mi lesz a vége. Ami egyébként sem valami erős, nem igazán jövőnk rá, mi volt a célja a novellának.

4 pont

Hamza Pál: A határ (Új Galaxis 17., Kódex)

Gyenge űropera elemekkel machináló írás érdektelen és blőd sztorival. A felvázolt világban lennének jó ötletek, ha nem találkoztunk volna már hasonlóval sok helyen. Az pedig, hogy a főhős elveszíti a négy karjából kettőt, annak tükrében nevetséges, hogy egyébként az orvosok a belső szervei nagy részét ki tudták cserélni. Akkor már két pótkart miért nem tudtak neki operálni?

2 pont

Hantos Norbert: Egydolláros sorsjegy (Pillantás a pokolba antológia, KIMTE)

Sablonos sztori a média hatalmáról és az emberek képmutatásáról, ami nem valami erős és a csattanó sem megrázó. Szerencsére gördülékenyen van megírva, így legalább nem ununk bele, igaz, nem vár katarzis a végén, a „haláljátékok” ötlete pedig már túlságosan elcsépelt ahhoz, hogy megrázó legyen.

4 pont

Hantos Norbert: Valami zöld (Új Galaxis 18., Kódex)

Ez egy jól sikerült munka, jó főszereplővel – aki egy kislány. Már a kislány alakjáért dicséretet érdemel, a világ lassú kibontása azonban tovább erősíti a novellát. A történet ötletes, még ha nem is váltja meg a világot. Akkor törik meg, mikor a lány bekerül a gépbe, onnantól túlságosan felpörögnek az események, nem lehet elhinni, hogy ilyen hamar kiismerte a rendszert.

6 pont

Hantos Norbert (Daniel Winfield): Ikerbolygó (Az utolsó világ antológia, Cherubion kiadó)

Ötletes, és a szerkesztésmód is érdekes, de többet vár az ember egy ilyen írástól. Hirtelen össze sem áll a kép, és ez nem a novella pozitívuma. Pedig volt benne potenciál, csak jobban ki kellett volna találni.

5 pont

Horváth Zoltán: Tik-tak (Új Galaxis 18., Kódex)

A Lopott idő című filmet idéző, végtelenül sablonos mű, sablonos párbeszédekkel és cselekménnyel. Ráadásul igazán logikusnak sem mondanám, hisz ha az égi városban a ritka levegő miatt szerelték be a készüléket, hogy képesek a földfelszínen zavartalanul mászkálni, ill. odalent miért számítana a gépezet? A túlírás pedig nem válik a novella javára, ahogy a kiszámítható végkifejlet sem.

3 pont

K. Varga Beáta: Áldott légy, Szent Struktúra! (Galaktika 251., Metropolis Media)

Sajnos a háttér nem eléggé hangsúlyos, a lázadás túlságosan banális ok miatt történt, nem érteni, miért kockáztatják emberek az életüket. Ettől eltekintve viszont egy nagyon mély és komoly, komor novellával van dolgunk. A stílus egyedi, élvezetes. A felvetett kérdés pedig nagyon elgondolkodtató, olyasmi, amivel az emberiség már történelmének – mondhatnánk, a vallás történelmének – kezdete óta szembesül mindig. És ugyan nem kapunk választ a novella végén, de érezzük, ennek így kell lennie.

7 pont

K. Varga Beáta: Az emlékkufár (Galaktika 258., Metropolis Media)

A stílus és a feszegetett kérdés hasonló az előző novellához. Az írónő itt személyes konfliktust épít fel, és érdekes, hogy a sci-fi elemet az Ördög kezébe adja. A fő karakter emlékezetes, életszerű és együtt tudunk érezni vele. Jól végiggondolt novellával van dolgunk ismét. Mindössze annyi, hogy az írás nem sci-fi, a transzcendens valóssá tétele miatt, de attól még kiemelkedő novella.

7 pont

Kasztovszky Béla: A tabu (Galaktika 251., Metropolis Media)

A szokásos, papírízű, poros csillagközi történet, ami olyan, mintha az ötven évvel ezelőtti szovjet sci-fi maradványa lenne. Se a konfliktus, se a szöveg, se a karakterek nem érdekesek.

2 pont

Kis Zoltán: Gyilkos csatolás (Galaktika 254., Metropolis Media)

A stílusa érdekes és egyedi, hazai sci-fiben ritkán találkozni hasonlóval. Nem lehet azonban eldönteni, mi volt a célja az írásnak, a történet megszűnik, de a hangulati elemek nem adnak ki olyan gondolatokat, amelyek megmaradnának. Jó ötletek, kohézió nélkül. Azt pedig, hogy a sci-fi elem tényleg sci-fi elem-e, nem egyszerű eldönteni

5 pont

Kleinheincz Csilla: Fehér elefánt (Új Galaxis 18., Kódex)

Jól kitalált és felvázolt világ, érdekes alapkérdéssel és cselekménnyel. A stílus is jó, modern sci-fit sejtet. A probléma azonban az, hogy a főhősnő túl gyorsan végzi el a feladatát, ami ahhoz képest, hogy előtte is dolgoztak már az ügyön, eléggé hihetetlen. Ráadásul az egész gondolatolvasásnak a rendszere kissé zavaros. Ha ezek jobban át lettek volna gondolva, egy igazán kiemelkedő, friss és élvezetes novellát olvashattunk volna.

6 pont

Körtvélyes Ákos: Chang'e, kedvesem (Új Galaxis 18., Kódex)

Nem túl eredeti történet, ami a stílussal próbál egyedivé válni. Ahhoz nem elég, hogy emlékezetes novella váljék belőle, de határozottan élvezetesebbé teszi az olvasást. A sci-fi elem kihúzható, nélküle is megáll a sztori a lábán. Sajnos hiába a stílus, a sztori ereje nélkül ez is csak egy tucatírás marad.

5 pont

Márki István: Az idő sodrában (Galaktika 259., Metropolis Media)

A novella története talán az időutazással kapcsolatos legsablonosabb ötlet, amit már rengetegen megírtak, éppen ezért már az első perctől kezdve lehet tudni, mi fog történni. Aki egy ilyen sztorira kíváncsi, nézze meg a La Jetée-t vagy a 12 majmot.

3 pont

Maron A. Andrea: Kísérleti szex (Új Galaxis 18., Kódex)

Talán a Júlia oldalaira illene egy hasonló történet, ahol a nő visszafogott szexuális életét leíró részekbe és a nyavalygásai közé odacsempészi a robotot a szerző, hogy meglegyen a sci-fi elem. Unalmas, hosszú és érdektelen történet, kissé még giccses is.

3 pont

Mayer István: Offlinia (Galaktika 252., Metropolis Media)

Ugyan technikailag jól megírt történet, de az alapkonfliktus már-már hihetetlen (az internet és a telekommunikáció korlátozása Európa országaiban az elkövetkező néhány évben), a főhőssel történő események pedig teljesen ismerősek a diktatúrákkal foglalkozó írásokból. A végső csattanó sem üt nagyot, könnyen kitalálható.

5 pont

Mayer István: Örökölt hajlam (Galaktika 261., Metropolis Media)

Érdekes sci-fi probléma, a szereplők is megfelelőek, mindössze talán a szerző spórolt túlságosan az ötletekkel. Kicsit talán a Platon-tervet illetve a tudatmásolás problémáját jobban bemutathatta volna, vagy valahogy a személyes drámát ábrázolhatta volna. Ettől függetlenül kellemes és egyszer kifejezetten szórakoztató írás.

6 pont

Moskát Anita: Kelj fel, és járj! (Galaktika 254., Metropolis Media)

Olvasmányos stílusa és elgondolkodtató története teszi emlékezetessé az írást. A vallás középpontba helyezése okosan történik, nem esik bele a szokásos csapdákba. Jól kitalált és felépített cselekmény és jellemek, gondolkodásra késztető mondatok. Ami talán probléma, hogy a főszereplő túlságosan hamar változtatja meg a szerepét. Bár mondhatnánk azt, hogy a lezárással éppen a sci-fit vonja ki a történetből, de én inkább úgy érzem, csak bizonytalanul hagy bennünket, nem erőlteti ránk egyik olvasatot sem.

7 pont

Pap Viola: Az üres fájl (Galaktika 253., Metropolis Media)


Egy sci-fi elemeket nélkülöző mű, ami a misztikummal próbál operálni, sikertelenül. A beékelt élettörténet néhol érdekes, de a bugyuta sci-fi címekkel inkább unalmas. A kerettörténet pedig érdektelen és a legkevésbé sem megrázó. Emellett nyelvileg is nehézkes.

3 pont

Radics Roland: Karthágó lányai (Új Galaxis 18., Kódex)

Az alapötlet – a nők nélküli világ – már lerágott toposz, amihez nem igazán sikerül újat hozzáraknia. Nem nagyon ismerjük meg, hogy működik egy ilyen világ, csak az elején kapunk pár utalást – ezek a novella legjobb részei -, a szükséges konfliktus éppen ezért nincs előkészítve. A vége pedig kifejezetten gyenge, a főszereplő zárógondolatai nem valami hatásosak.

3 pont

Sümegi Attila: Apa teleportáló gépet vett (Galaktika 251., Metropolis Media)

Az ötlet érdekes lenne, de hiányzik a háttér, amitől lenne ereje az apa menekülésének. Így csak egy üres lufi, egy elkapott pillanat, amit nem tudunk megfelelően kezelni.

5 pont

Szélesi Sándor: Hajnalodik (Galaktika 256., Metropolis Media)

A csillagközi űrkamionos egyik útszéli románca olyan, mintha a Romanából ragadták volna ki. Giccses, minden valódi érzelmi töltetet nélkülöz, ráadásul érdektelen is.

2 pont

Touchee (Kovács "Tücsi" Mihály): Nyugtalanság tengere (Galaktika 256., Metropolis Media)

Ha egy gyerek is észreveszi a hamisítást, miért nem változtatnak a hibákon? Ja, mert akkor nem lenne novella, nem tudnának unalmasan mesélni nekünk a holdraszállásról – persze arról sem sokat – és nem tudna n számú leütés hosszúságú, novellának csúfolt írást összehozni a tisztelt szerző.

1 pont

Touchee (Kovács "Tücsi" Mihály): Van kapás? (Galaktika 253., Metropolis Media)

Az idegenek jöttek, láttak, vettek egy kis vizet – de minek vártak ezzel egy hetet? Meg egyébként is, mire volt ez jó? Nem vesznek rólunk tudomást, oké, de akkor a szerző írja már le, vagy utaljon rá, miért! Mert szennyezzük a környezetet? Mert nem tartanak elég intelligensnek? Szintén egy idegesítően semmitmondó írás.

2 pont

Varga Tamás József (Craz): Barbár borbár (Lidércfény, V.évf. 5.szám, 2011. május)

Teljesen értelmetlen, jópofizó, önmagát lazának gondoló írás, ami minden, csak nem szórakoztató. Történet nincs, leírások is alig, érthetetlen, miről akar szólni a szöveg.

1 pont

Varga Tamás József (Craz): Troll a híd alatt (Téridő Horizont, 9. szám, 2011. január)

Egy lírainak szánt, de inkább nyögvenyelős rövid írás, amiből igazán nem sokat tudunk meg. Dagályos nyelvezet, mely nélkülöz minden olyan elemet, ami a továbbolvasásra ösztönözne.

2 pont

Varga Tamás József (Craz): Uluru (Meztelen ügynök, I.évf. 2.szám, 2011. november)

Egy időutazó, aki technikáját csak arra használja, hogy lefeküdjön a főhőssel. Körülbelül így lehetne összefoglalni ezt a történetet, melynek erőssége csupán annyi, hogy megtudunk belőle pár dolgot Ausztráliáról. Papírízű azonban a leírás, a sztori pedig unalmas, még a nagy porhintés ellenére is.

3 pont

Jól látszik tehát, mely novellák voltak azok, melyek szerintem a legjobban teljesítettek. Ha valaki kontroll véleményre kíváncsi, az elolvashatja ezt a három részes (egy, kettő, három) írást a novellákról, összevetésként. Nem voltam túl bőbeszédű, mert sok novellánál olyan alapvető problémáim voltak, amik elhalványították a többi jó vagy rossz jellemzőjét. Mindenesetre holnap kikerül a statisztika az írásokról, valamint egy rövid összegzés az idei Zsoldos-díj regény és novella mezőnyéről.

1 megjegyzés:

  1. A kontroll vélemény rendkívül hasonló ehhez :)
    Szerintem például Tücsi és Sümegi novellái közt nincs ekkora minőségi különbség. Ez csak eszembe jutott így hirtelen.

    VálaszTörlés