A Yan játékmesterei

Nemrégen röppent fel a hír, hogy magyarul is meg fog jelenni John Brunner sci-fi klasszikusa, a Stand on Zanzibar (Zanzibár címen). Brunner is azok közé a szerzők közé tartozik, akik a science fiction nagy hatású műveit írták, de magyarul csak életművük kevésbé fontos kötetei jelentek meg. (Brunner mellett ilyen még például Samuel R. Delany.) A Yan játékmesterei (The Dramaturges of Yan) sem mondható éppen korszakalkotó írásnak, nem is akar az lenni, ennek ellenére egy igencsak kellemes és érdekes olvasmány 1972-ből.

A történet nem túl hosszú, pár nap eseményeit meséli el a Yan bolygón, amelynek lakói évezredekkel ezelőtt visszasüllyedtek egy idilli állapotba, nem érdeklik őket a technikai vívmányok, a bolygójukra érkező embereket is csupán a fiatal yanbeliek rajongják körbe. Azonban amikor megérkezik ide a legendás Gregory Chart, ez a Galaktika-szerte ismert illuzionista művész, a bolygó és őslakóinak múltjából egy sötét rejtély kezd kiemelkedni, ami magyarázatot ad az itteniek "civilizációs apátiájára" és a bolygó holdjának évezredekkel ezelőtti titokzatos pusztulására.

A regény magán viseli a hatvanas-hetvenes évek SF-jének minden jellegzetességét. Az eredetileg magazinban megjelent történet nem törekszik grandiózusságra, végig emberközeli marad, még akkor is, amikor éppen egész civilizációk sorsáról beszél. A feldolgozott témák - mint például az eltérő kultúrák viszonya - az Új Hullám szellemiségét követi, akárcsak az olyan ötletek is, mint a Yanen használt drog vagy az ember és idegen közti szexuális viszony fejtegetése. Ne egy hippiregényre gondoljunk, az éteri Yan magán visel az emberek számára brutálisnak tűnő jegyeket, és a könyv végére kiderül, hogy bizony a földiek nagyon is félreismerték az idegeneket. Legjobban azonban bennem mégis a művész és közönségének a viszonya, az ezt boncolgató részek hagytak nyomot. Chart, és egy másik központi szereplő, a költő Marc Simon is művész, akik az idegen világon az új utakat, saját korlátaik kitolását keresik, azt, hogyan tudnának elérni egy magasabb művészeti formát, ami túllép saját kultúrájuk (fajuk) keretein. Azonban míg Simon az emberi lépték miatt átlátja a következményeket, amiket műve okozhat, addig Chart vakbuzgó keresésében eltávolodik mindenkitől, így viszont elveszíti azt, ami a művészet célja.

Azt írtam, a regény a korszak minden jellegzetességét magán viseli, és én ide sorolom a történet esetlenségét. A regény lassan épül fel, megismerünk minden fontosabb figurát és alkotóelemet, majd egy hirtelen váltással bele is csöppenünk Chart ténykedésének következményeibe. Kissé túlságosan is gyorsnak, esetlegesnek éreztem ezt az átmenetet, ráadásul a könyv utolsó részében felbukkanó fajsúlyos kérdések mintha csak érintőlegesen, kissé szentenciaszerűen lettek volna kifejtve, ami bennem hiányérzetet hagyott. Sokkal jobban el tudtam volna viselni, ha a szerző még rááldoz 30-50 oldalt, és jobban kifejti, mit is gondol ezekről a témákról. Talán az eredeti megjelenés helyén voltak terjedelmi korlátok, vagy Brunner korához képest én vagyok más narrációs stílushoz szokva, mindenesetre bármennyire is érdekes és meglepően eredeti regény is A Yan játékmesterei, maradt bennem egy kis űr, olyasmi, amit általában az ehhez hasonló regényeknél érezni szoktam (ilyen volt például Frank Herberttől a Heisenberg szeme, ott is hasonlóan hirtelennek éreztem a befejezést). Kissé azt az érzetet keltette a regény ezen része, mintha nem az olvasóra bízná a rejtélyek megfejtését, hanem gyorsan, egy-egy lényegre törő párbeszéddel adná hozzá a megértéshez szükséges elemeket a regényhez.

Mindehhez persze hozzátartozik, hogy magyarul egy ideológiailag erősen ellenőrzött közegben jelent meg ez az igencsak "újhullámos" könyv, ami ugyan nem forgatta fel a hazai sci-fi kiadást, de üde színfoltként reprezentálhatta azokat a változásokat, amik a hatvanas-hetvenes években végbe mentek a science fictionben.