Guvat és Gazella

Jól jelzi Margaret Atwood 2003-as Guvat és Gazella (Oryx and Crake) című regényének jellegét, hogy idehaza nem egy zsánerkiadó, hanem az Európa jelentette meg, és egyáltalán nem úgy kezelik, mint a science fictionöket szokás. A MaddAddam-trilógia (magyarul GyagyásÁdám fordításban szerepel a kötetben) eddig magyarul egyedüliként megjelent része azonban mint sci-fi is megállja a helyét, mindemellett azonban szépirodalmi jellemzői miatt nem lehet szemrehányást tenni senkinek, aki inkább szépirodalomként hivatkozik rá.

Hóember, aki egykor Jimmy volt, a tenger mellett él, amolyan csúf remeteként, a civilizáció romjain. Egyetlen társai a Guvatkák, ezek az új emberek, akik még tiszták, tudatlanok, ártatlanok. Hóember Gazellának tett ígérete miatt vigyáz ezekre az emberekre, akik őt amolyan furcsa, tőlük teljesen idegen lénynek tekintik, aki a teremtőjükkel, Guvattal és az állatok teremtőjével, Gazellával áll kapcsolatban. Azonban a Guvatkák sem tudják megadni Hóember minden szükségletét, aki kénytelen újra visszamerészkedni a hajdan volt épületek közé, hogy élelmet szerezzen. Ám miközben egyre mélyebbre hatol a halott városba, úgy a saját múltjának emlékei is egyre nagyobb erővel térnek vissza.

Jimmy, aki majd Hóember lesz a kivételezett felső osztály tagja. Szülei génsebészek, akik a világot elárasztó új élőlények, gyógyszerek és eljárások létrehozásán dolgoznak. Jimmy nem kifejezetten intelligens gyerek, de azt látja, hogyan hullik szét a családja, majd hogyan alakul át az egész világ körülötte, ahogy az emberiség egyre inkább átveszi Isten helyét a Teremtés koordinátoraként. Miközben a világot a legbizarrabb állatok és növények lepik el, úgy harapódznak el a háborúk és az őrület a szegényebb területeken. Jimmy persze ebből a saját bőrén nem sokat tapasztal, egészen addig, amíg össze nem barátkozik Glennel, akit később csak Guvatként emleget. Ugyanis Guvat nem csak zseni, de a világ megváltoztatására törekszik – és minden jel szerint sikerrel is fog járni.

Bár maga Atwood úgy nyilatkozott, hogy a könyvét inkább spekulatív fikciónak tartja, sem mint science fiction regénynek, ugyanis nem foglalkozik „azokkal a dolgokkal, amiket még nem találtak fel”, a könyv attól még sci-fi marad, hangozzon ez bármennyire is pejoratívan egyes olvasók számára. Tény, hogy a regény alapvetően Jimmy élettörténetére, személyiségére, az őt ért traumákra és azoknak a feldolgozására, illetve Guvattal és Gazellával való kapcsolatára fókuszál, mindezek mellett azonban markánsan jelen van a génmódosítás, az ember módosítása és a különféle globális katasztrófák miatt létrejövő jövőkép. Ezek nélkül Jimmy nem lenne az, aki, anyjával kapcsolatos traumája, a körülötte tomboló őrület, ami elharapódzott a világban – az interneten élő show-kban lehet kivégzéseket, eutanáziát, mindenféle perverz eseményeket látni, lázadásokat, nyilvános lincseléseket, utcai összecsapásokat etc. végignézni - nem formálják személyiségét. Sajnos ez a kép ma talán még közelebb van, mint a regény megírásakor, az internet szabadsága nagyon könnyen az ember ellen fordítható. A génmódosítás illetve az emberi életet „jobbá tevő” eljárások is lényegében a kizsákmányolás új formái, melyek az emberi gyarlóságokra játszanak rá. Éles kritika ez a mai társadalomról, és egy éles kép is, amiben az író rámutat, hogy az egész emberiség veszélyben van, mindössze arról van szó, hogy a káosz különféle formái harapódznak el különféle területeken.

Azonban bármennyire is érdekes legyen az Atwood által megálmodott jövő, a furcsa, "génkevert" állatok, a Guvatkák új világa, vagy a pusztulás előtti állapotok, a könyv mégis Jimmyre, Hóemberre fókuszál. Az ő viszonya az emberekhez, idegensége egy olyan világban, ahol csupán a zseniknek van hely, ahol a hozzá hasonlókat deviánsként kezelik. Nem csoda, ha lényegében csupán két emberrel képes mélyebb érzelmi viszonyt kialakítani: az egyik Guvat, aki alapvetően egyfajta furcsa fensőbbséggel tekint az emberekre, a másik pedig Gazella, akit Jimmy – legalább is ő így hiszi – még gyerekként lát meg, és élete jelentős részében csupán egyetlen képként kíséri végig az életét. Mindenki mással szemben Jimmy képtelen megnyílni, de mi is úgy érezzük az elbeszéléséből, hogy nem is igazán akad senki, aki képes lenne felfogni, átérezni az ő érzéseit, gondolatait. Az őt körülvevő emberek sekélyesek, demagógok, esetleg őrültek, beképzeltek, vagy éppen olyan számítóak, mint amilyenné egy idő múlva Jimmy is válik, és a nők, akikkel kapcsolatba kerül is csupán egy eszközt látnak benne, nem pedig a másik embert. Talán az egyedüli ember, aki képes lett volna megérteni, az édesanyja, pontosan saját érzékenysége miatt cselekszik úgy, amivel végül egy életre megsebzi a fiát. Jimmy pedig, hogy elfedje sebeit és valódi érzéseit, hazudni kényszerül, és éppen ezek miatt a hazugságok miatt válik talán a tökéletes kapoccsá a Guvatkák és teremtőik között. Hóember tudja jól, ami a mi világunk, az olyan szörnyű, ép ésszel felfoghatatlan és céltalan, hogy jobb, ha a tiszta, új emberiség csak hazug meséket tud róla. Talán így elkerülhető az, ami az előző emberiséget a pusztulásba taszította.

A Guvat és Gazella egyszerre egy félelmetes és mégis kicsit ismerős jövőkép, illetve egy lélektani kórkép az emberről és kapcsolatairól. Az elidegenedés, a hazugságok, a bűn és bűnhődés témái lengik be a szöveget, ami játékos és komoly, profán és magasztos egyszerre, mint maga Hóember. Bátran merem ajánlani ezt azoknak, akiket érdekel egy furcsa, ámde mégis valahol reális jövőkép, és nem szeretnék azt egy rideg sci-fiben keresni. Remélem, hogy az Európa ki fogja adni a sorozat többi kötetét is (The Year of the Flood, 2009; MaddAddam, 2013), mert bár a könyv valamiért nem vágott annyira mellbe, mint vártam, mégis érdekel, hogyan is folytatódik az új emberiség és Hóember története.