Kuczka Péter megemlékezés margójára

Úgy két hónapja kért meg Steve, a Próza Nostra főszerkesztője, hogy írjak egy megemlékezést Kuczka Péter halálának 15. évfordulójára. Ma meg is jelent a cikk, amivel remélem sikerült árnyalt, mégis megfelelő képet festenem a "magyar sci-fi atyjáról", ahogyan már életében sokan nevezték.

Kuczka története egészen magyar: a költőből lett irodalmár, akit a rendszer tiltólistára tett, ezért fordult a lenézett és kirekesztett sci-fi felé, és állhatatos munkával majdhogynem a semmiből egy virágzó szubkultúrát hozott létre. Olyan ez az ember, mint egy monolit, harminc éves munkássága alatt szinte mindenhol megjelent, ahol a science fiction szóba került, és a legtöbb szál az ő kezében is futott össze. Természetesen nem volt se tévedhetetlen, se teljesen objektív. Ember volt, és mint ilyen, bizony rendelkezett rossz tulajdonságokkal. Ráadásul egy olyan korban, rendszerben élt és munkálkodott, amikor sokkal könnyebb volt egyszemélyi irányítás alatt véghezvinni a dolgokat, mint egy demokratikus (vagy annak tűnő) rendszerben. Így aztán szépen lassan előkerültek olyan emberek, akik szembekerültek vele, másként gondolkodtak bizonyos dolgokról - hogy kinek volt igaza az itt most lényegtelen -, és olyan helyzetek is kialakultak, amiket ma bizony szerintem egyik fél sem emleget fel szívesen. Nem csoda, ha szinte azonnal elő is kerültek ezek a történetek a facebookos megosztás alatt.

Nem akarom túlmagyarázni a dolgokat, a lényeget már leírtam a megemlékezésben, onnan kiolvasható, én hogyan gondolkodom a kérdésről. Igen, bizonyára Kuczka sem szent. Igen, ma már szerencsére olyan korban élünk, amikor mindenkit lehet bírálni, és nem a tekintélye, ilyen-olyan rendszerben elfoglalt helye, hanem érdemei alapján ítélik meg (ugyanakkor a magyar sci-fi és az egész magyar társadalom még mindig nem vetkőzte le teljesen a tekintélyelvűséget illetve más gyermekbetegségeit, amelyek jelentős része a sci-fi esetében pont a Kuczkával kapcsolatos bírálatokban előkerültekhez kapcsolódnak, de ez egy másik történet). Ma már Kuczka nem lehetne olyan nagy formátumú valaki, mint anno. De anno pont egy ilyen emberre volt szükség. És lehet szidni, felhánytorgatni a baklövéseit, nem éppen etikus húzásait stb., és igen, beszélni kell arról is, amiben akadály volt, amit elrontott vagy nem úgy csinált, ahogy kellett, de arról még a legvérmesebb bírálója sem feledkezhet meg, hogy nélküle a bíráló sem lenne ott, ahol most van. Igen, Kuczka nélkül nem hogy ma nem jelenne meg ennyi sci-fi könyv idehaza, de a nyolcvanas, hetvenes években sem jelent volna meg túl sok. Vajon lettek volna sci-fi klubok, ha nincs a Kozmosz Fantasztikus Könyvek és a Galaktika? Ezt soha nem szabad elfelejtenünk, soha nem szabad, hogy a sérelmek, a vélt vagy valós kritika és Kuczka hibái elhomályosítsák: ennek az embernek tényleg nagyon sokat köszönhetünk. Lehet, hogy mindent.

Én biztosan nagyon sokkal tartozom neki. Ha nincs a sci-fi, ma nem lennék olyan, amilyen, nehezebben birkóztam volna meg az élet akadályaival, homályosabban látnám a körülöttem lévő világot, az ismereteim és a gondolkodásom szegényesebb lenne. Nekem a science fiction az első számú szerelmem, amit soha nem fogok elhagyni, és éppen azért, amit kaptam eddig tőle érzem azt, hogy nekem kötelességem tenni a sci-fiért. Akár csak egy-két kritikával, akár beszélgetésekkel, népszerűsítésével, építésével vagy ha kell, kritizálásával. És az ilyen írásokkal is, amikor igyekszem túlkiabálni az indulatokat, és elmondani, hogy van, amit nem lehet kétségbe vonni.