Közelkép

A legutóbb olvasott két Banks regény - az Anyag és a Félemmetes géjpezet - valahogy nem váltották be azokat a reményeket, amiket én egy Banks sci-fi elé emelek. A Félemmetes nem volt rossz, de a Kultúra sorozatba tartozó Anyag már erősen csalódás volt, különösen azért, mert ez az a sci-fi világ, amit  a legjobban szeretek, nem csoda, ha az utána újraolvasott korábbi kötetek mind megerősítettek ebben. Kicsit féltem az új 2010-es Közelképtől (Surface Detail), de szerencsére alaptalan volt a félelmem, sőt, sok tekintetben ez a leginkább reprezentatív Kultúra kötet, még ha nem is a legjobb.

A Galaxisban számos faj eljutott már arra a szintre, hogy képes legyen lemásolni, elmenteni az egyén tudatát, ezt pedig főleg arra használja, hogy halála után az illetőt vagy visszahozza az éltbe, vagy a társadalmi megegyezés szerint egy virtuális világban, egy kvázi Mennyországban tartsa. Azonban vannak olyan civilizációk, akik Poklot üzemeltetnek, ennek pedig vallási, büntetői vagy tisztán pragmatikus - értsd: az elrettentés ereje - okokat jelölnek meg. Az évezredek során azonban a fejlett fajok liberálisabb része kezdte egyre rosszabb szemmel nézni a pokolklubbot, így az események odáig fajultak, hogy a felek megegyeztek: egy virtuális háborúban döntik el, maradjon-e Pokol - illetve Poklok -, vagy sem. A regény kezdetekor a harc már három évtizede tart - és a Mennypártiak állnak vesztése.

És itt kapcsolódik a történetbe Lededje Y'breq, a tetovált rabszolga, aki miután gazdája megöli, és rejtélyes módon a Kultúrában feltámad, bosszút esküszik gyilkosa ellen. De sokan szeretnék, ha Lededje nem járna sikerrel, nem csupán az etikai megfontolások, de a virtuális háború kimenetele miatt is.

Banks ebben a könyvében előveszi azt az ötletét, amit csak marginálisan érintett a Nézz a szélbe című kötetében, vagyis hogy hová kerülnek a virtuálisan lemásolt emberek haláluk után. Ezt az ötletet azonban egyáltalán nem a hedonista végénél fogja meg a szerző, a virtuális Mennyben egy jelenet sem játszódik, viszont az egyik szál egy kisebb faj Poklát mutatja be, a maga naturális, barbár és visszataszító valójában. Banks az egész kérdést igyekszik nagyon is komplexen bemutatni, még akkor is, ha ő már az első oldalaktól kezdve egy ilyen virtuális rémálom ellen van. Ahogyan a szerző, úgy a Kultúra is inkább csak mint szemlélő vesz részt az egész háborúban, látjuk ugyan, hogy a "jófiúk" épp vesztésre állnak, hiába ők harcolnak a nemes ügyért, de itt bizony ők is piszkos trükkökkel harcolnak, és a történet egy pontján szóba kerül, hogy a győzelemért mindent fel kell áldozniuk, még ártatlanok millióit is. A regényben többször előkerül "a cél szentesíti az eszközt" elv álságossága, de ez véleményem szerint nem elég hangsúlyos, ami persze nem baj, itt inkább arról van szó, hogy lehet-e mások felett ítélkezni olyan módon, ahogyan a könyvben némely szereplők, és emellett beszél arról, hogy mit lehet megtenni a jó ügyért. Lededje bosszúja is bekerül ebbe a kontextusba: akármilyen kegyetlen dolgokat is műveltek vele, ő maga nem feltétlenül állhat bosszút - persze megnyugtatok mindenkit, a bosszú, ahogy kell, beteljesedik.

Ami miatt nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet az, hogy Banks itt egyik korábbi kötetéhez sem fogható részletességgel beszél a Kultúra és más fajok viszonyáról és úgy teljességében az egész galaktika viszonyairól. Kiderül, hogy bármennyire is nagy hal a Kultúra ebben a csillagóceánban, és bármennyire is különc a maga hedonista, etikus, liberális világával, más ilyen nagy halak is úszkálnak a csillagok között, sőt, még nagyobbak is vannak. A háború kapcsán megtudunk egyet s mást a korábbi kötetekben emlegetett idiri háború részleteiről és arról, hogyan is kezeli a Kultúra az ilyen konfliktusokat, illetve hogy más fajok közt milyen egyensúlyok állnak fent. Banks újra tobzódik az ötletekben, a korábbról ismerős szublimaták mellett ősi űrállomások, furcsa idegenek és a virtuális valóság mérhetetlen lehetőségei kápráztathatják el az olvasót, aki ráadásul végre többet is megtudhat a Kontakt, a Kultúra hadseregének/kémhálózatának/belbiztonsági egységének szerveződéséről és működéséről. A Közelkép talán a legjobb könyv arra, hogy az ember elmagyarázza, mi is ez az egész Kultúra univerzum, amit az író kitalált majd' három évtizeddel ezelőtt.

A kétkötetes francia kiadás borítói (Manchu)

Ugyanakkor a regény közel sem tökéletes. Van, aki kiemeli, hogy a metafizikusság mértéke itt kevesebb, de ez engem nem zavart. Sokkal inkább zavart, hogy némelyik történetszál egy idő után unalmassá vált - számomra pont Lededje nem adott annyi pluszt, inkább arra volt jó, hogy rajta keresztül még többet megtudjunk a Kultúráról, de ugyanígy csak lassan értettem meg a gazdája szálának a funkcióját is, ami szintén tele van üresjáratokkal -, sokkal jobban érdekeltek volna a virtuális háború kulisszatitkai és a háttérben működő rendszerek. Persze amikor megindulnak az események akkor minden magasabb fordulatszámra vált és az ember valóban élvezi, ahogyan a sakktáblára felsorakozott szereplők mozgásba lendülnek, de az én ízlésemnek kicsit sokáig tartott, amíg eljutott idáig  a könyv. Ugyanakkor ki kell emelnem, hogy itt is vannak remekül eltalált jelenetek és szereplők; ismételten egy nem emberi figura lett a kötet legjobb karaktere, az Erkölcsi hulla nevű űrhajó avatárja egymaga képes lenne a regényt elvinni a hátán, ráadásul valóban remekül passzol Lededje értetlen és kissé naiv karakteréhez, amikor pedig csatába indul az maga az igazi gyönyör. Ő szolgáltatja a történet fő humorforrását, de még több helyen belefuthatunk megmosolyogtató jelenetekbe, amire szükség is van a Pokol és a virtuális háború nyomasztó hangulata miatt.

A Közelkép tehát a korábbi Kultúra kötet után egy remek visszatérésként marad meg bennem, egy emlékezetes szereplővel és érdekes kérdésekkel. Mindezek mellett persze a könyv valahol megmarad akció-sci-finek, sziporkázó ötleorgiával és remekül megkomponált jelenetekkel. Bátran ajánlom akár olyanoknak is, akik még soha nem vettek kezükbe Banks- vagy Kultúra-regényt, mert a korábbi regényekben történtekre való utalások ellenére - melyekből ebben a könyvben van a legtöbb talán az egész sorozatban - egyáltalán nem szükséges más könyvek ismerete. Talán csak egy kicsit erősebb gyomor.