1000 évnyi sci-fi

Illetve nem, a lényeg, hogy kikerült az sffportal-ra a Benkő Mariannal (korábban makitra néven blogolt) közösen írt ismertetőnk a Metagalaktika 11-es, magyar sci-fivel foglalkozó számáról angolul (a fordításért köszönet Hannának).

Korábban nem nagyon érdekelt a KFK-Galaktika előtti (úgy is mondhatnánk, Kuczka előtti) magyar sci-fi, de kedden az egyetemi SF előadássorozatunkban (ami idln indult először) a magyar sci-firől tartottam egy előadást. És ehhez jó pár munkát összeszedtem, ami a XX. század első felének és a korábbi évek sci-fijével foglalkozott. Érdekes, hogy ahány ház, annyi szokás, vagyis mindenki más-más művet emel ki. Mindenesetre felkeltette az érdeklődésemet a téma iránt, remélem lesz majd alkalmam még foglalkozni ezzel.

Gondolatok a 2011-es Zsoldos-jelölések körül

Az apropó, hogy kikerült a nevezett művek listája az Avana honlapjára.

Az már ugye elsőre látszik, hogy szűkös év elé néz a díj, legalább is nevezések tekintetében. Ez szerintem mondjuk egyáltalán nem baj, mert legalább erősödhet az az illúzió - amiben nem tudom, kik ringathatják magukat -, hogy csak az arra érdemes műveket jelölték. Persze mint mondtam, ez csupán illúzió.

Az is látszik, hogy idén a kisregények lesznek azok, amik máskor a regények. Furcsa dolog ez, én személy szerint nem tartottam a legszerencsésebb ötletnek, hogy legyen külön kategória a kisregényeknek. Egyrészt mert most még arra is előteremteni a pénzt - jó, volt egy névtelen felajánló, meg ugye most a regényeknek nem kellene osztani, legalább is a józan ész azt diktálja, hogy három jelöltre ne osszanak díjat, majd a többivel jövőre, de persze három jelöltet már lehet versenyeztetni -, másrészt nem sokan írnak kisregényt - erre jött, hogy de írnának - ill. hogy magának a kisregény fogalmának a homályossága is ide tartozik. Ez alatt azt értem, hogy nem mindegy, hogy valami egy lefaragott regény, egy felduzzasztott elbeszélés, vagy egy ténylegesen kisregénynek szánt írás. Egészen más jellemzői vannak. És egyáltalán nem biztos, hogy minden zsűritag azért fog valamit jónak vagy rossznak tartani, mint a többi: vagyis semmi sem zárja ki, hogy egy írást valaki azért pontozzon le, mert nem felel meg a kisregény kritériumainak, és fordítva. Ezt persze nem kell kimondani, lehet ez tudat alatti dolog. És elismerem, ennek van a legkisebb esélye a döntési folyamat során. De azért ott van. Aztán térjünk csak vissza a mennyiségre. Írnának, igen, és idén több írás is született ebben a kategóriában, mint vártam. Kérdés, hogy most tényleg írtak-e volna ilyen műveket, vagy a díj tette ezt a hatást? És ha utóbbi, ez a hatás vajon jó vagy rossz? Egyébként gondoljunk bele, hol jelenhet meg ma egy kisregény: a Galaktikában folytatásokban, esetleg ÚG-ben és AACS-ben, vagy egy antológiában (van ugyan pár önállóan megjelent is, de nem ez az általános). Ezek eléggé beszűkült terek. Kisregényt - ha terjedelmi korlátok alapján definiálunk - valamivel könnyebb írni, mint regényt: egyszerűen csak ki kell futtatni egy novellát, elbeszélést (tudom, ez se könnyű, de könnyebb mint regényt összehozni, már amit megjelentetnek [nem pedig a szerző maga jelenteti meg]). Így feltételezhetően többen is írnának - potenciális arányokról beszélünk, nem arról, hogy többekben van meg a hajlam. Tehát több hely kéne, ahol megjelenhetnek. De ugye az nincs. Tudom, ez van regény fronton is, majdnem teljes egészében copypaste-elhetnénk a dolgot.

A novellák terén is szűkös az idei felhozatal. Mennyiségileg lényegesen kevesebb. Ez köszönhető annak, hogy tavaly a szokásos folyóiratok mellett volt két galaktikás antológia (Meta11 és Hiper3), ill egy GFK-s antológia (Kétszázadik). Emellett az is jelentős érvágás, hogy a legutóbbi, 17-es ÚG nem nevezhető, majd csak jövőre (optimista és reális becslés metszete). Persze ezt kiváltja az AACS, amiből sikerült 500 példányt kiadni (hogy mennyi kelt el azt nem tudni). Egyébként az is tény, hogy jövőre már nem lesz AACS-s jelölés (sőt, maga a kiadvány is megszűnt). Érdekes, hogy megint van pár "külsős" kiadvány (Hihetetlen, UFO-magazin, Cherubionos antológiák [utóbbiból tavaly egy novella volt jelölve, most pedig még kisregény kategóriában is van két jelölt]). Ez örvendetes, mert elvileg olyan írásokkal is megismerkedhet az egyszeri olvasó (nagy villódzó neonnyíl mutat a bloggerre), amivel egyébként nem. Ami a jelölt neveket illeti, érdemes megnézni, hogy a nagy nevekből idén novella kategóriában nincs senki (meg ugye Kánai András nem is akar jelölődni). Ez egyrészt jó, mert legalább hagyják a többieket is érvényesülni.

Végül nézzük, miért is jelölik az emberek a novellájukat? Azt ugye senki sem gondolja, hogy minden szerző azért indít írást, mert hiszi, hogy nyerni tud? Vannak ilyenek, persze, de nem ők a többség. A többség azért indítja az írását, hogy felfigyeljenek rá. Ez nem újdonság. Az olyan majmok is, mint én, mostanában csak akkor olvas magyar novellát, ha valami okot talál rá [fújoló tömeg "Vesszen!" felkiáltásokat skandál a magyar sf sírásója ellen - csak hogy megelőzzük ezeket a kommenteket]. Bekerül az ismeretlen szerzők neve a közbeszédbe, ami egy jó dolog, mert hátha születik valami meglepetés. A viszonylag ismertebbek számára az jobban közrejátszik, hogy a zsűri véleményt mond. Elvileg szakmait, de mindenképpen olyat, ami a szerző számára objektívnek tűnik. Vagyis nem apuka, testvér, kedves pályatárs, barát beszél róla. Meg ugye esetleg olyan szakbarbárok is, mint én, elolvassák és leírják, mit gondolnak. Ami ugye nem szakmai (én nem nézem, hogy milyen klasszikus irodalmi hagyományokat követ valaki), hanem olvasói visszajelzés, amire ugyanannyi - ha nem több, hisz lektűrről beszélünk, ahol ez a fontosabb - szüksége van a szerzőknek.

Ezért is érdekes kérdés, mi lesz jövőre, amikor már előfordulhat, hogy a következő (18-as) ÚG hasonló sorsra jut, mint a 17-es (ami viszont tolódik jövőre), és AACS sem lesz. Hova fognak menni az kezdők, félprofik, "szerencsétlenebb" profik? A "nehéz bejutni" típusú Galaktikához (ahol sok biztos szerző van)? A viszonylag zárt Cherubionhoz? Külsős helyekre? A KIMTÉ-hez? És mit hoz az e-hajnal?

2011 a Zsoldos-díj számára a kisregények éve. 2012 valószínűleg a regényeké lesz (mert lesz, biztos jönni fognak a nagyok, Szélesi, László, Markovics [remélem Kánai is], meg szurkolok, hogy minél több "kicsi" is, és akkor lesz izgalmas verseny). Kérdés, hogy a novellák sorsa hogy alakul.

Mindenesetre lassan kezdem beszerezni a jelölteket. Majd tavasszal indul a szezon.

Féljubileumi helyzetjelentés azoknak...

...akik nem látták/nem követik/nem érdekli őket a sci-fi borítós/képes blogom.

A minap a bejegyzések száma átlépte az ötvenet, így hát úgy döntöttem, egy kis bejegyzést rittyentek, reklám céljából, meg hogy megosszak pár érdekességet.

Kezdjük a statisztikával.

A legnépszerűbb a szovjet sci-fi képeslapok (ötlet véve innen), ami a retro miatt úgy látszik nagyon bejött.

A nyomában lohol (valószínűleg hamarosan lekörözi) blog második legnépszerűbb bejegyzése, a lengyel Jacek Yerkával foglalkozó poszt, és egyben ez a legnemzetközibb is. Nézték már (Mo-on kívül) Lengyelországból, az USA-ból, Oroszországból, Hollandiából, Litvániából, Olaszországból, Görögországból, Spanyolországból, Dániából, Brazíliából, Dél-Koreából, Új-Zélandról, sőt, még Vietnámból is, a teljesség igénye nélkül. Szóval vagy valami világ körüli kattingatós izével van dolgom, vagy valahova kikerült a link, vagy én nem tudom. Mindenesetre minden héten meglepődöm, mely országok kerülnek fel a blogstat listájára.

A harmadik a Gollancz minimalista borítói, ami nem egy új dolog, én már több helyen találkoztam vele a neten, de úgy látszik idehaza kevesen futottak bele. A negyedik a Csernus Tibor sci-fi munkásságát megmutató poszt, az ötödik pedig a Táncsics sorozat. Az egyébként érthető, hogy a magyar témájú ill. a különleges sorozatok vonzzák a látogatókat (Nabil Farouk sorozatának szűk egy hónap alatt több találata volt, mint a legtöbb tavalyi bejegyzésnek).

És hogy milyen tapasztalataim vannak?

Néha magyar sorozatokat nehezebb találni, mint külföldieket. Komolyan, van jó pár magyar sci-fi kiadvány, aminek nincs a neten (rendes méretű, bár ez még a jobbik eset) borítója. A magyar fanzinokról ne is beszéljünk... Szóval szívesen fogadok bármilyen segítséget, beszkennelt magazinfedőt, bármit. És a nehézség nem csak a képek fellelésében mutatkozik. Egy olyan embernek, mint nekem, aki viszonylag új még a hazai sci-fi közösségben, elég nehéz megértenie, mi miért úgy alakult, ahogy. Pl. ez a könyv, miért nem ebben a sorozatban jelent meg, vagy ki csinálta ezt a képet. A magyar illusztrátorokról egyébként alig van infó. Van olyan alkotó, akiről egy angol nyelvű honlapon és az ISFDB-n többet találtam, mint magyarul! Még Ámon Lászlóról se sokat lehet tudni az internet alapján, képei közül csak pár lelhető fel. Ez jellemző az egész magyar netes sci-fis jelenlétre: nincs egy átfogó adatbázis.

Elég sok angol nyelvű adatbázis létezik, és ha az ember kitartóan keres - és szerencsés -, a linkek közt más nyelvű adatbázisra is találhat (persze nem biztos, hogy értékelhető méretű képekre bukkan, de itt speciel most ez nem lényeg). És bármilyen meglepő, a gugli fordítója a főbb céloknak megfelel. Persze, nem mindig érthető, amit fordít, ráadásul az ember nem angol nyelvvel meg van lőve, még németül és spanyolul csak-csak megy (ciencia ficción revista, ezt megtanultam), de pl. ciril betűvel, neadj isten kínai írásjelekkel, vagy arabbal már nem olyan könnyű. Ehhez kapcsolódik az egyik legviccesebb és legidegesítőbb eset. Ugye írtam ezt a bejegyzést az arab könyvsorozatról. Az arab betűs szöveget bemásoltam a szerkesztőbe. Ami innentől csak jobbról balra volt hajlandó írni. Eltartott egy ideig, amíg mindent rendbe raktam.

És bár nehéz elhinni, de a bőség zavarában szenvedek. Még ha csak az angolszász oldalt nézzük, már akkor is. De a többi nemzet oldalán is. Ha találok mondjuk egy spanyol vagy olasz adatbázist, blogot, akármit, ott általában hatalmas mennyiségű infó van. És az ember ilyenkor mondja: igen, ide visszajövök, ezért meg ezért meg ezért. És máris megvan előre egy hónapra, mit kéne megmutatni. Persze mindig közbejön valami. Viszont ott van a ló másik oldala. Bizonyos nemzetek kiadványairól alig találni valamit. Egyik nagy nehézségem a szlovák. Itt van a szomszédban, mégis eddig csak annyit sikerült megtudnom (jellemzően az angol wikiről), hogy létezik ott egy magazin. De se borítóit nem találtam, se semmit. A nyelvvel az a baj, hogy hihetetlenül hasonlít a csehhez, azok a szavak legalábbis, amik alapján keresek. Már ha jól keres az ember, és nem csak áltatja magát.

Szóval az a lényeg, hogy én jól szórakozom. Rengeteg bemutatnivaló van. Egyébként mondtam már, hogy a saját szórakoztatásomra csinálom? De ha valaki segíteni akar, van egy jó tippje, vagy egyszerűen csak szeretné látni mondjuk a legnagyobb orosz sci-fi magazin borítóit, az szóljon bátran. Szívesen veszek minden hozzászólást.

Egy városról - Perdido

Gyakorlatilag erről szól ez a könyv. Egy városról. Új-Crobuzonról. Bas-Lag hatalmas és kaotikus világának egyik legnagyobb városáról.

China Miéville regénye, a Perdido pályaudvar, végállomás (Perdido Street Station) 2000-ben jelent meg. Ez volt a brit író második regénye, és bár az első is szép sikereket ért el, ez volt az, ami igazán ismertté tette a nevét. A többi már történelem. Nem is erről akarok beszélni.

Isaac Dan der Grimnebulin szabadúszó tudós, aki egy misztikus fizikai jelenséggel foglalkozik. Egy nap felkeresi egy sivatagi madárember, egy garuda, akinek levágták a szárnyait. Felfogadja Isaacet, és egy dolgot kér tőle: érje el, hogy újra repülni tudjon. A tudós lázas kutatásba kezd, és hamarosan kézzel fogható közelségbe kerül a cél. De valami mindent felborít: elszabadul egy kegyetlen bestia, mely nem csak ezen a létsíkon létezik, és éppen ezért megállíthatatlan. A sztori grandiózus, nem is nagyon van értelme írni róla, hisz az újabb és újabb komponensek hatalmasra duzzasztják a regény cselekményét.

Kritikusan szemlélve, a Perdido korántsem tökéletes regény. Néhol túlszalad az író tolla, és túl hosszan ír le dolgokat. Vagy olyan eseményeket, cselekményvonalakat hoz be, melyek nem viszik tovább a történetet. Vagy egyszerűen csak sokat időzik egy tárgy vagy szereplő leírásával.

De mindezt egyvalamiért teszi. A városért.

Ugyanis Miéville regénye azért válik a kétezres évek egyik mérföldkövévé a fantasztikum területén, mert ez az ember hihetetlen fantáziával épít fel egy elképzelhetetlen univerzumot. Elképzelhetetlen, ő mégis elképzeli és elénk tárja. Mintha Miéville nem akart volna mást, mint regény formába önteni a városról és annak világáról szóló fantáziáját. Kreált egy sztorit, ami egyébként nem rossz, ugyanis az ötletek itt is sokat segítenek, de elsődlegesen nem a sztori lehetett a lényeg.

Új-Crobuzon él. Lüktet, mint egy élőlény, hatalmas, gigászi, tele milliónyi lénnyel, más és más fajokkal. Itt nem lehet megkülönböztetni a fantasztikum al-ágait. Sci-fi? Fantasy? Urban fantasy? Steampunk?

Nem mindegy?

Persze ezeket sokan, sokfelé, sokféleképpen megírták már. Mégis. Mégis megéri újra írni róla, feltárni ennek a hatalmas világnak a kapuját. Modern regény, ízig-vérig egyedi, kegyetlen, amely beránt és nem ereszt. Lehet nem szeretni a gyenge karakterábrázolást, a túlírtságot, az önmaguk farkába harapó mellékszálakat. Én sem szerettem. De szeretem a Szövőt, a Konstruk Tanácsot, Mr. Motley-t, Yaghareket, Félfohászos Jacket, a khepriket, vogyanojokat, kaktuszembereket, újraformáltakat. Szeretem, hogy a garuda elbeszélésében egy bekezdésben annyi kalandot sűrít, amiből mások regényfolyamokat írnának. Szeretem, hogy annyi érdekes dolgot tudunk meg Bas-Lagról, és mégis oly keveset.

Én szeretem Új-Crobuzont.

És mások is szeretik.

a város (Edward Miller)

Szövő (Edward Miller)

a Konstrukt Tanács (Edward Miller)

a Bordák (Edward Miller)

khepri

Félfohászos Jack (Nicholas William Kole)

vogyanoj (Nicholas William Kole)

garuda, khepri, és a város

Akit más is érdekel az eszeveszett katyvaszomon kívül, az olvassa el, mit ír róla maga a fordító. Aki egyébként remek munkát végzett, örök hála neki a munkájáért.

Fiction becomes reality

Frank Kelly Freas: Animal Farm

Gortron's Christmas Wish

A kép forrása

Emellett régi szovjet rakétás képeslapok a képesalbumban.

Tron bizony

fanmade plakátok (katt a nagyobb képért)

Azoknak, akik nem követik figyelemmel az internet egészére kiterjedő tevékenységemet, íme egy lista a legutóbbi garázdaságaimról, köztük igen, a Tron: Legacyról. Ami szerintem fasza látványorgia qva ütős zenével. A többi részletkérdés.

Szóval, van aztán Geoff Ryman mundane sci-fijéről, a Levegőről.

Gaines kartárssal kanyarítottunk egy kisebb írást az újonnan kiadott Hyperionról, amit még mindig kötelező minden sci-fi fanatikusnak elolvasnia!

Aztán voltak ugye a Chesley-nyertesek.

És az év egyik legemlékezetesebb olvasmánya, a Hajszőnyegszövők.

Ja, és ha valakit érdekel, van itt egy kis kommentcsináló a Machetéről.

Egyéb dolgok: megjelent az új Sandman, amit mindenkinek ajánlok látatlanban; nézzétek meg a Social Networköt (mostmár egyszer tényleg írok róla, miért nézze meg az is, aki utálja a fácsét) és nézzétek a képesalbumot, mert sok-sok-sok érdekesség van rajta. Vagy lájkold a fácsén.

(ui. a fenti kép zse-ni-á-lis)

The Masters of Science Fiction

Az ABC televíziós csatorna 2007-ben tűzte műsorára a hatrészes The Masters of Science Fiction sorozatot, ami idehaza "A sci-fi mesterei" címen futott. A sorozat 6 sci-fi novellát mutatott be, ill. vitt színre. A történetek narrátora a világhírű fizikusprofesszor, Stephen Hawking volt. A 42 perces kisfilmeket jegyző Sam Egan a The Outer Limits (Végtelen határok) című sorozatból lehet ismerős

A sorozat első, The Clean Escape című része talán a legerősebb mind közül. John Kessel történetében egy halálos beteg, rákos pszichiáternő próbálja meg visszahozni a valóságba páciensét, aki élete egy 24 évvel korábbi időpontjában él, és nem hajlandó tudomást venni a jelenről. A történet lassan adagolja az újabb és újabb komponenseket, egyre mélyebbre lökve a nézőt a rejtélyben, míg végül egy katartikus végjátékban feszültségek közepette ad megoldást, ám ez, mint minden jó novellánál, nem hagyja nyugodni a nézőt. A Judy Davies játszotta doktornő és a Sam Waterston alakította páciens macska-egér játéka feledhetetlen művé teszi.

A második, a The Awakening inkább csak alapfelállása miatt érdekes, maga a végkicsengése eléggé ismert. Howard Fast történetében egy különös gubót találnak Irakban, amitől három ember katatón állapotba kerül. Hamarosan több ilyen gubó is feltűnik a világon, és egyértelművé válik, hogy nem földi eredetűek. Skynnerre (Terry O'Quinn), az egykori földönkívüli kutatóra vár a feladat, hogy megfejtse, mit is akarnak tőlünk az idegenek. A sztori egyetlen érdekesebb szála a nemzetek egymáshoz való viszonya, illetve színesíti még a képet a főszereplő személyes tragédiája is.

A Robert A. Heinlein novellából készült Jerry Was A Man egy könnyed kis darab. A Malcolm McDowell által megformált tudós gyárában mesterséges lények millióit állítják elő, köztük az ún. Jancsikat (Joe-k), melyek félig emberi, félig mesterséges lények. A humoros kis sztori középpontjában egy hóbortos milliomos áll, aki be akarja bizonyítani, hogy szeretett Jancsija, Jerry ember, és ezt végül bíróságon is sikerül keresztül vinne. Ami érdekessé teheti a sztorit, az az, emilyen magyarázatot adnak Jerry emberi voltára.

A negyedik történet a kedvencem. A The Discardedről már az első percekben lerí, hogy nem szokványos alkotó műve, és valóban, Harlan Ellison neve nem okoz meglepetést a stáblistán (Jonathan Frakes már annál inkább, aki rendezőként van jelen). A történet szerint a Földön kitört mutációs járvány miatt a torzszülötteket egy űrhajóba tuszkolták és kitoloncolták a bolygóról. Brian Dennehy és John Hurt által életre keltett szereplők azok, akik egyfajta vezetőként funkcionálnak, és kerülnek ellentétbe, amikor egy követ érkezik a Földről, az ő segítségüket kérve. A klausztrofóbikus környezet, a torz mutációk ötletesebbnél ötletesebb megjelenése, a noiros zene, illetve a színészi játék olyan tökéletes elegyet alkot, hogy ennél keresve sem lehetne jobbat találni. 

Walter Mosley sztorija, a Little Brother egy disztópikus jövőbe enged bepillantást, ahol az emberekről gépek döntik el, milyen élete lesz. A főhős (Clifton Collins Jr.) a föld alatt él, ún. "fehér zajként", ám egy nap sikerül megszöknie, viszont belekeveredik egy hármas gyilkosságba. A filmben a főhős logikájával és éles eszével igyekszik megvédeni ártatlanságát a kérlelhetetlen és kikezdhetetlen számítógépes bírák előtt. Ennek a kisfilmnek az erőssége, hogy csupán azzal, hogy a főhős szavakkal száll szembe, képes odaszögezni a nézőt a képernyőhöz, és gondolkodásra serkenti (hisz ahogy a film is mondja, amíg gondolkodunk, szabadok vagyunk).

Az utolsó, Watchbird című Sheckley történet hőse egy tudós (Sean Austin), aki kifejleszt egy robotmadarat, ami felismeri a gyilkos szándékot. A hadszíntéren tökéletesen be is válik, aminek következtében a politika és a nemzetbiztonság úgy dönt, hazai földön is be fogják vetni. A kisfilm lényegében arról szól, hogyan csúszhat ki a tudomány az ember kezéből, ha nem kellő körültekintéssel járnak el. Mert ahogy a filmből is kiderül, nem a gép a rossz, hanem az ember, aki használja. Egyébként ez sem kimondottan mérföldkő, de a felvetett kérdéseiben és karaktereiben nem marad el a sorozat többi tagjától.

Sajnos a sorozat csupán hat részt élt meg, mindazonáltal bátran ajánlható mindenkinek, legyen az sci-fi kedvelő vagy sem. Az epizódok olyan kérdésekkel foglalkoznak, melyek napjainkban is meghatározóak, és a jövőben is ugyanúgy jelen lesznek.

Hivatalos honlap.

Szaurusztánc

"Szeretsz idegen lenni? (Mondjuk, úgyis az vagy, csak hogy élvezed-e.) Soha senki nem fogja azt gondolni és érezni, amit te. A városról, az életröl, meg úgy mindenröl. Na, ilyen a szaurusztánc." (TCG)

"Alkonyszínű rókák a rókaszínű alkonyban."

Ariel von Ladik, a Hasemiták egykor szorgos hivatalnoka ötvenegyedik születésnapján hirtelen elhatározástól vezérelve elhagyja munkahelyét, a Pártot, és mindent, ami azelőtt jellemezte. Beleveti magát a Couleur Lokál sötét boxaiba és birodalmi alkonnyal teli poharaiba. Itt, ezen a furcsa helyen, amit csak azok találnak meg, akik nem keresik, próbálja összerakni a képet a világról, mert amit ő lát és ismer, talán nem az, amit mások látnak és ismernek. A fiatal Máray Lail, a baljós világfi, Nero de Sforza, a csavargó Galgagyörkből való Salaam, a vad életű Aila von Selmecz és a cserzett lelkű Menghisztu Akela elbeszéléséből egy furcsa világ rajzolódik ki, ami egyszerre Ariel világa is, egyszerre pedig nem. Szauruszok, Hasemiták, cigányok, a Legális Fasiszta Párt ifjai, tolvajok, nincstelenek, gazdagok, erkölcstelenek, a különös város ezernyi lakója lejt őrült és kegyetlen táncot az alkonyban.

"Mindegy, hogy ki hol áll: a szerkezet változatlan."

Trenka Csaba Gábor második, 1994-ben megjelent könyve - amellett, hogy ritkaságnak számít - olyan mű, amiről nem lehet egykönnyen nyilatkozni. Benyomások azok, amelyek főleg megmaradnak az olvasóban. Szerelem, szex, bűn, harag, tömeg, sivárság, halál, élet. Senki se próbálja felgöngyölíteni a történetet: nagyon nem tudjuk meg, miért mondják el a szereplők azt, amit, illetve hogy ki is az az Afranius, aki minden történetben felbukkan, néha utalva egy korábbi részre, néha viszont mintha teljesen más személyről lenne szó. Afranius talán az a tényező, ami a szereplőket a Couleur Lokálba vezette. A regény érdekes külsőségeiben is. Egyrészt a szerző - Trenka - a bevezetőben magát mint "a különös és idegen város kívülálló tudósítóját" vezeti fel, majd később viszont megemlítődik újra, mint "ellenzéki szerző, aki csúnya halált halt". Ez az ellentmondás már önmagában is bonyolulttá teszi az értelmezést, de ez csak a kezdet. A szöveg Ariel emlékezése, amit egy Hasemita hivatalnok ellenőriz, és lábjegyzetében mindig kijavítja ill. kommentálja a leírtakat, mint egy jó cenzor. De itt még a cenzort is cenzúrázzák, ugyanis valahol a könyv felénél megtudjuk, hogy még egy olvasó hozzáír a szöveghez. Diktatúra felsőfokon. És miért van az, hogy Ariel a mi Budapestünk helyneveit használja, szemben a cenzorral, aki mindig kijavítja, olyanokra, hogy Győzelmes Pelikánok útja, Alkonyrókák tere, Szaszanida park és Iszmail mecset? Lehetséges, hogy a világ összefolyt? És mi a Lény? Valami olyasmi, mint a titokzatos szauruszok, amikről nem tudni, valóban léteznek-e, és ha igen, mik is pontosan? Az ősgyíkok talán a visszatérő rend hírnökei, talán Trenka a rendszerváltásra kíván utalni, nem lehet tudni.

"Nem akarok semmit, csak felidézni a félelmet és a gyönyört."

És mindezek fölött, mellett, alatt, benne, rajta, a háta mögött, Möbius-szalaggá csavarodva, ott a Város. A Város, melynek nincsen neve, csak egy szent folyója, a Da Nang - melynek nevének megváltoztatása maga is bűn, hát még olyan névre, mint Duna -, s egyszerre keleti, nyugati, ódon, csillogó, koszos, falfirkákkal teli, freskókkal teli, ahol a pálmafák lengenek a szakadó hóesésben. Maga a világ vége és a világ kezdete, a Birodalom utolsó napjai, a szauruszok eljövetelének hajnalán. Vajon ez Budapest? Vagy csak egy lidérces álom, álompolgárokkal és irreális-szürreális alakokkal? Talán sose fog kiderülni. Még akkor se, ha elolvasod ezt a könyvet - de ez csöppet se zavarjon, engem se zavart. Olyan ez, mint a Galaktikus Pornográfiában: "a valóság nem az, ami körülöttünk van, hanem az, ami arról nekünk eszünkbe jut." Neked mi jut eszedbe a világról?

Ha érdekel, nézz bele.
Vagy olvasd el, más mit lát az alkonyatban.

Sokszoros reklám

Először is, amiről már lehetett hallani, sőt, lehet látni is.

Elindult az SFmag [like Locusmag] online, fantasztikummal foglalkozó magazin. A keletkezéséről, céljairól estébé sok helyen lehet olvasni. Hogy én hogy kerültem a képbe? Hát, az úgy volt, hogy mindig is szerettem volna egy modern, igényes SF honlapot látni, segíteni benne. Ne értsen senki félre, az FK is igényes, csak sajnos nem tud minden téren áttörni. Az SFmag létrejöttéig az FK-ban láttam az egyetlen lehetőségét annak, hogy az online magyar fantasztikus portálok hasonlóan színvonalassá váljanak, mint külföldi társaik. Most már nem csak az FK-ban látom.

És ha már reklám, ajánlom magamat, illetve egy SFmagos cikkem, életem első olyan írását, amihez külföldi alanyok segítségét kértem: a 2010-es Chesley Award nyertesekről szóló cikkről beszélek. Olvassátok és nézzetek el az alkotók honlapjaira, megéri!

És ha már képek. Szoktátok nézegetni a Sci-Fi-O-Ramát, vagy a skiffy-t? Mert én igen. És imádom őket. És hát hirtelen felindulásból úgy döntöttem, miért ne csinálhatnék én is hasonlót? Csak saját szórakoztatásomra. Meg is csináltam, szelíd-szolíd sci-fi képesalbumomat, ahol össze-vissza/tematikusan kerülnek majd fel képek, könyv- és magazinborítók, illusztrációk, a szem gyönyörködtetésére. (Van egyébként hasonló magyarul, a Tufabor, amit ajánlok mindenkinek.) Itt tényleg nem lesz semmi ideologizálás, se nyavalygás, elmélkedés stb. Csak képek. Meg persze néha zene, mert ugye az is alulreprezentált az SF kapcsán. Szóval ott a kis robot, aki olvas, őt kell követni ha el akartok jutni az albumba. Remélem mindenkinek annyira fognak tetszeni ezek a képek mint nekem.

Egyébként más téren is elég sok minden történt velem. Bedolgozom ide is, oda is, sőt, még a Galaktikában is fölfedezhetitek a nevemet. Persze ez nem nagy dolog, de azért na! Plusz a kis sci-fis csoportunk is új projekten dolgozik (még csak ötletelés stádiumban van a dolog), de ha összejön nagyobb lesz mint a kötetünk (amiről fogalmam sincs, mennyire [nem] lett sikeres). Szóval zajlik az élet. Ti meg olvassatok!