Legendás földek atlasza

Hic sunt leones.

Gyerekkorom óta térképrajongó vagyok. Nem tudnám megmondani, miért, talán az nyűgöz le, hogy a világ hatalmas térségeit egy sík lapra lehet rajzolni, hogy a valóságban nem létező vonalakkal országokat, népeket lehet teremteni. Kedvenceim a földrajzatlaszok voltak, amiket rongyosra lapozgattam, és máig jó szívvel gondolok vissza a szüleim egyik vastag könyvére, egy részletes világtérképre.

Judyth A. McLeod ugyancsak vaskos (és jó nehéz) könyve, a Legendás földek atlasza a térképimádatom mellett a fantasztikum iránti vonzódásomat is megszólítja: ebben a könyvben a szerző sok korabeli térképpel és illusztrációval veszi végig, milyen sosem volt földeket képzeltek el elődeink a világ különféle tájaira.

A könyvben többféle "legendás föld" kerül elő. Megismerjük, mit gondoltak az ókorban és a középkorban a "fel nem fedezett" területekről, kontinensekről, milyen térképeket készítettek, hol voltak a fehér foltok. Ahogy haladunk előre az időben úgy lesz egyre kevesebb az ilyen fehér folt, de még mindig találni szép számmal spekulációkat nem létező országokról, Lemúriáról, Atlantiszról. Előkerül az üreges Föld elmélete ugyanúgy, mint Eldorádó vagy a mesés Kelet. A szerző bemutatja, hová képzelték el az emberek a Paradicsomot, ahonnan Ádám és Éva kiűzetet, milyen mesebeli királyságokat álmodtak a térképeken nem szereplő helyekre. Mennyi különös népet képzeltek el, és milyen kreatúrákkal népesítették be ezeket a tájakat. Olvashatunk arról, mit gondoltak az európai felfedezők, amikor nekivágtak az ismeretlennek, miben reménykedtek és mitől féltek. De egy-két igazi füllentés is előkerül, olyan hazugságok, amik sokáig hihetőbbnek tűntek a valóságnál. Megannyi érdekes történet és fantasztikus ország, ami sosem volt, de talán még ma is élnek a kultúránk emlékezetében. Igazi kultúrtörténeti csemege, amiből az ember nem győzi kiválasztani a kedvenceit.

Így pusztult el Atlantisz...

Lemúria, a sosem volt, csodás civilizáció 

Bár a szöveg talán nem tökéletes, a könyv képanyaga mindenképpen magával ragadó. Az olvasó órákat el tud tölteni egy-egy térkép bogarászásával, de ugyanígy elgyönyörködhetünk a kódexképeken, sárkányok, emberfejű szörnyek és más lények ábrázolásain. Fantasyolvasóknak kifejezetten ajánlott darabról van szó, sőt, meg merem kockáztatni, hogy akár írók is találhatnak inspirációt ebben a kötetben. De élvezetes olvasmány lehet azoknak is, akiket a történelem érdekel, hogyan változott az emberek világképe. És persze akit hozzám hasonlóan csak a nagy térképek érdekelnek, és a színes furcsaságok és különös fantazmagóriái, az mindenképpen vessen rá egy pillantást.

Az üreges föld

Halhatatlan holdlakók

Akik érdeklődnek a második világháború előtti magyar fantasztikum iránt, azoknak ismerős lehet Urbán László irodalomtörténész neve. A Galaktika 35. számának és a World SF négykötetes, a magyar sci-fi kezdeteit bemutató sorozatának összeállításával lett ismert az olvasók előtt még a nyolcvanas években. Urbán munkássága felbecsülhetetlen a hazai SF történetének szempontjából, egy leendő magyar sci-fi történeti munka sokat köszönhet majd neki.

Az viszont sajnos igaz, hogy ezek a sci-fi történetek sokszor ma már inkább csak kuriózumok. Ami engem illet, nem is rajongok értük túlzottan - kutatóként ugyan izgalmas a téma, érdekes megfigyelni, hogyan alakult ez a tematika itthon, kik és miről írtak, olvasmányként viszont kevés élvezetet nyújtanak, egy-két ötletet vagy ma már megmosolyogtató fordulatot leszámítva.

De mint jó gyűjtögető, ma is igyekszem a fellelhető forrásmunkákat összegyűjteni. Így akadtam rá még régebben Urbán 1988-as kötetére, a Halhatatlan holdlakókra.

Természetesen nem azt kaptam, amit vártam: ebben a könyvben az irodalomtörténész a XIX. század közepétől a XX. század közepéig gyűjtött össze különböző esszéket, újságcikkeket, amik a Földön kívüli világokkal és azok lehetséges lakóival foglalkoztak. Belegondolva a téma nagyon izgalmas, hiszen bepillantást nyújt a korabeli magyar gondolkodásba, illetve abba, milyen tudományos ismeretekkel rendelkeztek a Holdról, a Naprendszerről az emberek. Akad itt leírás a Merkúrról, spekuláció arról, hogyan hódítja majd meg az ember a távoli bolygókat, és milyen lesz a találkozás az idegen lényekkel.

Amiért kifejezetten tetszetős a kötet, azok a korabeli illusztrációk. Nincs belőlük nagyon sok, és a fekete-fehér képeken nem mindig lehet kivenni elsőre, mit is ábrázolnak (bár nyilván a Szaturnusz gyűrűi így is felismerhetőek), ennek ellenére egészen jól bemutatják, milyen fantáziával álmodtak meg új világokat elődeink.

Fényjelekkel kommunikálunk távoli világokkal.

Utazás más planétákra.

Két világ találkozása.

Mindenképpen megéri egy pillantást vetnie a kötetre annak, akit érdekel a kultúrtörténet vagy a magyar fantasztikum kialakulása, hiszen ezek a rövid írások arról is vallanak, milyen talajon sarjadt ki a korai magyar sci-fi, milyen cikkek, tanulmányok, ismeretterjesztő írások inspirálták a kor íróit és fantasztáit. Az olvasó aztán pedig belevetheti magát valamelyik régi magyar SF válogatásba a fent linkeltek közül.

Akit érdekel egy hasonló, de nemzetközi merítésű mű, az a MEK-en megtalálja Galántai Zoltán Marscsatornák, idegen világok, angyalok, földönkívüliek című kötetét.

Bónusz: Urbán László írása a magyar fantasztikum történetéről

Barlowe's Guide to Extraterrestrials

Az egyik első dolog, ami az ember eszébe jut, ha meghallja, hogy sci-fi, az idegen lények. Kicsik, nagyok, emberszerűek, olyanok, mint a földi állatok, vagy éppen teljesen mások, idegenek. A science fiction már a kezdetektől vonzódott a nem emberihez, és hol kisebb, hol nagyobb fantáziával igyekeztek az írók ábrázolni ezeket a teremtményeket. Az illusztrátorok pedig az instrukciók alapján - vagy saját fejük után menve - próbáltak képet adni róluk a közönségnek.

Az egyik ilyen illusztrátor Wayne Douglas Barlowe, aki a hetvenes években kezdte a pályáját, majd 1979-ben Ian Summersszel és Beth Meachammel kollaborálva egy egészen különös könyvet készített: idegen lények képes kalauzát. Ez a Barlowe's Guide to Extraterrestrials.

Az 1987-es második kiadás borítója

Barlowe képlete egyszerű: végy egy rakás fura, eddig még nem ábrázolt idegent a sci-fi irodalmából, és az írók útmutatása, valamint a saját elképzeléseid alapján rajzold le őket! Ilyenkor szoktak a legnevetségesebb, legkevésbé hihető lények születni, olyanok, amire ránézve senki nem hiszi, hogy ilyenek létezhetnek valahol. És Barlowe könyve ezért is érdekes: ő ugyanis nagyon komolyan vette a dolgot, aprólékosan átgondolta, ha a valóságban léteznének az általa életre keltett idegenek, akkor hogy néznének ki? Mi kell ahhoz, hogy egy piszkafalábú lény meg tudjon állni? Egy hatalmas fej milyen testet feltételez? Természetesen volt honnan merítenie, a szülei ugyanis mindketten állatokról és növényekről szóló műveket illusztráltak.

A végeredmény ötven furcsa lény lett, élőhelyeik, biológiájuk, életmódjuk leírásával. Akadnak itt sokak által ismertek (mint a bábosok Larry Niven Gyűrűvilágából vagy a Főkormányzók Clarke regényéből, A gyermekkor végéből) és kevésbé ismerősek, sőt, olyan, elsőre furcsának hangzó választások is, mint a fekete felhő Fred Hoyle regényéből vagy a Solaris óceánlénye. (Arról se feledkezzünk meg, hogy Frank Herbert navigátora valójában egy eltorzult ember, nem idegen lény, bár ez igazából már csak részletkérdés.)

Idegen James White: Kórház a Galaktika szélén
(Hospital Station) c. regényéből

Liga-navigátor Frank Herbert Dűne univerzumából

Meszklin Hal Clement regényből, Az elveszett rakétából (Mission of Gravity)

Lovecraft egyik Nagy Öregje

A Dolog, John W. Campbell kisregényéből
(Ki van odakint? / Az izé / Who Goes There?)

Egy Főkormányzó A gyermekkor végéből

Harry Harrison idegenje a
Star Smashers of the Galaxy Rengers SF paródiájából

A könyvben akad egy méreteket összehasonlító ábra is

A kiadvány végén helyet kapott néhány oldal, amik a könyvben szereplő, illetve abból kimaradt idegenről készült vázlatokat tartalmazzák. Jól látszik, hogy az 1979-ben még csak 21 éves alkotó fejében sokkal több furcsa és néha bizarr lény ütött tanyát, mint amennyi ebbe a kiadványba bekerült. Valószínű nem én vagyok az egyetlen, aki szívesen látna egy hasonló könyvet az elmúlt negyven év sci-fi idegenjeiről...

Barlowe aztán elkészítette 1996-ban a kötet párját, a Barlowe's Guide to Fantasy-t; ebben a legszokványosabb fantasylények mellett szintén felvonultat néhány valóban különös fantasztikus kreatúrát. És ha valakinek ismerősek lennének Barlowe egyes képei, az nem véletlen: az ő Expedition című könyvéből készült aztán a Discovery Channel 1995-ös dokumentumfilmje, az Alien Planet, amiben egy idegen bolygót és annak különös lakóit mutatják be. 

A könyvben szereplő idegenek listáját itt találjátok.

Az ember után

Szerintem gyerekként mindenkit lenyűgöznek az állatok. Fura lények, amik körülvesznek bennünket, mozognak, reagálnak, és saját akaratukból cselekszenek. De ami fontosabb, a legváltozatosabb és legkülönösebb formájúak. Mancsuk van, farkuk, nagy fülük vagy tollaik és csőrük, uszonyuk, tarkák vagy egyszínűek. A lehetséges variációk száma szinte végtelen. Különösen akkor, amikor szembesülünk vele, hogy régen is éltek állatok, sőt, egészen máshogy kinéző állatok. Egyesek hasonlítottak a mostaniakra, mások nagyon különböztek tőlük. A Földön valaha élt összes faj elképesztő sokaságot jelent, amit fel se vagyunk képesek igazán dolgozni. De ha léteztek állatok az ember előtt, akkor vajon létezni fognak az ember után is?

Ezzel a gondolattal játszott el Dougal Dixon etológus, amikor összehozta 1981-ben Az ember után című könyvét. (Magyarul 1991-ben jelent meg.) Vajon ötvenmillió év múlva, a jövőben, mikor az ember már eltűnt a színről, milyen állatok népesítenék be a Földet? Napjaink melyik faja élné túl a változásokat, sőt, alkalmazkodna ezekhez a változásokhoz? Hogy néznének ki? Hogy élnének, táplálkoznának, szaporodnának, vadásznának?

Dixon könyve azért is csodálatos a szememben, mert nemcsak ötletes fiktív állatokat teremt, hanem mindezt igyekszik úgy megtenni, hogy közben ügyel az evolúció és a fajok fejlődésének nagy törvényszerűségeire is. A könyv elején a szerző nagyon sok mindent elmagyaráz arról, hogyan is fejlődnek a fajok, mit jelent az evolúció, miért alakul ki különböző állatoknál ugyanaz a megoldás ugyanarra a problémára, vagy hogy a különféle környezeti tényezők milyen reakciókat kívánnak meg egy-egy állattól. Kissé száraz ugyan ez a bevezető, de amikor a könyv sorra bemutatja a jövő különféle lényeit, egyszerre elkezd élni ez a passzív tudásanyag, amit addig olvastunk.

A legcukibbtól a legbizarrabb lényekig mindenféle felvonul a könyvben, és az ismerős formák mellett egyedi és vicces evolúciós megoldásokat is láthatunk. Közben pedig megtanuljuk, milyen jellegzetességei vannak a különféle életmódhoz alkalmazkodott fajoknak, vagy hogy melyik forma lehet az, ami evolúciósan célravezető. Mindezt nagyon jó nyelvezettel vezeti elő a könyv, a képeket pedig órák hosszat lehet csodálni, tanulmányozni az egyes állatok jellegzetességeit, eltöprengeni, milyen lehet ez az élet 50 millió évvel a jövőben. Hogy lesz nagytestű növényevő a nyúlból? Kétlábú ragadozó a denevérből? Nagytestű tengeri állat a pingvinből? Ezeket az érdekes spekulációkat pedig remek illusztrátorok csodás rajzaival elegyíti.

Bár egy negyven éves könyvről van szó, ma is nagyon szívesen odaadnám bármelyik gyerek kezébe, hogy a képek nézegetése közben ragadjon rá valami a biológiából. De felnőttként is sok izgalmas dolgot találhatunk a könyvben. Napjainkban, amikor már valóban a bőrünkön érezzük, milyen drasztikusan és nem feltétlenül szerencsésen alakította át az ember a környezetet, egy ilyen könyv csak még izgalmasabb és elgondolkodtatóbb. Mert egyrészt amellett, hogy remekül rávilágít, hogy az ember kihalása után (amin mint faj jelenleg gőzerővel ügyködünk) is lesznek állatok a Földön, úgy arról is elgondolkodtat, mi milyen változásokat hoztunk a világra, mennyi faj sorsa fonódott össze a miénkkel. Szomorú azért, hogy a könyv narrátora úgy beszél az emberiség pályafutásáról, mint egy rossz emlékű természeti katasztrófáról – de nem tudunk nem egyetérteni vele. 

Dixonnak nem ez az egyetlen ilyen projektje. A Man After Man című könyvében az emberiség továbbfejlődési lehetőségeit dolgozza fel (már-már horrorisztikus illusztrációkkal), a The New Dinosaurs pedig azzal játszik el, milyenek lennének az őshüllők napjainkban, ha nem pusztultak volna ki 65 millió éve. Emellett Dixon közreműködött Az ember utánhoz hasonló A vad jövő című dokumentumfilm-sorozat könyvváltozatában is.

Terran Trade Authority

Menthetetlenül rajongok a hetvenes évek sci-fijének képi világáért. Talán mert a gyerekkoromban sokat forgatott Galaktikákban is főleg ezekből a képekből válogattak. Pedig mai fejjel már látom, hogy ezek a képek sokszor rikítóak, furcsák, szürreálisak vagy éppen ellenkezőleg, sterilek és néha már-már nevetségesen egysíkúak. Mindennek ellenére nem tudok betelni velük, és éppen ezért zseniális a Terran Trade Authority sorozat.

(Ajánlott zene: Lazerhawk: Space Is The Place)

1978 és 1980 között egy bizonyos Stewart Cowley összegyűjtött egy adag sci-fi illusztrációt, és négy nagyalakú albumban kerekített köréjük egy fiktív univerzumot. Ez a Terran Trade Authority világa, ahol az emberiség a XX. század végén már nekilátott a környező űr feltérképezésének, a XXI. század elején megvetette a lábát a Holdon és a Marson, majd hamarosan kapcsolatba lépett az Alfa Centauri népével, és megvívta háborúját a Proxima Centauri civilizációjával.

A sorozat négy kötetet élt meg:

• Spacecraft 2000-2100 AD
• Great Space Battles
• SpaceWreck: Ghost Ships and Derelicts of Space 
• Starliners: Commercial Travel in 2200 AD

A négy könyv közül az első és a negyedik amolyan fiktív katalógus az emberiség által használt űrhajókról, amit a Terran Trade Authority nevű szervezet állított össze, míg a másik két kötet sokkal leíróbb jellegű, háborúk, felfedezések és katasztrófák ismertetései, érdekes történetekkel megtűzdelve. Az első két részt 1984-ben összefűzve is kiadták, nekem ezt sikerült megszereznem: Spacebase 2000.

Az előszóban megtudjuk az alapokat, kapunk egy kronológiát, majd sorban végigvesszük a hajókat, a második részben pedig a már említett háborúk (a Proxima és a Laguna háború) történetét követhetjük, illetve bepillantást nyerhetünk az emberiség felfedezéseibe, köztük találkozhatunk különös idegen űrhajókkal is. Néhol ugyan a képek nem tökéletesen passzolnak a leírásokhoz, de ez annyira nem zavaró, hiszen a könyv és az egész sorozat lényege nem a szöveg. A korszak legnagyobb nevű sci-fi illusztrátorainak munkái bukkannak fel, Jim Burns, Fred Gambino, Angus McKie, Chris Moore, Bob Layzell, és még sorolhatnám az itthon annyira nem ismert neveket. Igazi nyálcsorgató élmény belemerülni ebbe a kiadványba, és bár nagy ritkaság, az interneten itt-ott bele lehet kukkantani a sorozat köteteibe.

A sorozathoz később Cowley készített néhány kiegészítő kötetet, nagyrészt a TTA projekthez nem használt képekből. Ezek minőségéről megoszlanak a rajongók véleménye, mindenesetre nem ismerik el "kanonikusnak". Pedig akad köztük néhány egészen izgalmas darab...

A TTA további sorsa felemás módon alakult. Cowley mindig is kapható volt új könyvek összeállítására, erre végül a kétezres években került sok. Az RPG-kkel foglalkozó Morrigan Press az eredeti könyvek mellett egy TTA RPG-hez kapcsolódóan is elindított volna egy könyvsorozatot, amiben Cowley is részt vett. Mivel a képek jogait nem mindig volt egyszerű beszerezni, ezért az új kiadványok részben modern művészek munkáit is felhasználták volna, ill. reprodukálták a korábbi képeket digitális technikával. végül két könyv készült el 2006-ban, valamint az RPG szabálykönyv is megjelent. 

Hogy lesz-e valaha folytatás, azt nem tudni. Vagy hogy valamikor nem kap-e kedvet egy lelkes rajongó, hogy a TTA mintájára, kortárs alkotásokkal állítson össze egy hasonló kiadványt. Én mindenesetre vevő lennék rá.

A Terran Trade Authority a wikipedián

A vörös bolygó felé

Az ember ha utólag visszagondol, meglepő, mik voltak rá nagy hatással gyerekkorában. Az meg pláne furcsa, ha ezekben a régi dolgokban felfedezzük azokat a jegyeket, amelyek a mai önmagunkra utalnak. Persze az ember ahogy növekszik, úgy felejti el ezeket a dolgokat, aztán ha rájuk bukkan, meglepődéssel vegyes nosztalgia vesz rajta erőt.

Velem is valami ilyesmi történt, amikor pár napja a kacatjaim közt rábukkantam egy kis szakadt füzetecskére. A vörös bolygó felé címet viselő kiadvány lapjait csak a jóakarat tarja egyben (nem is csoda, ha 4 oldal hiányzik belőle). A füzetecskét 1988-ban adta ki a "Novosztyi Sajtóügynökség Kiadója" valószínűleg egy szovjet Mars-szonda indításának apropóján. A kiadvány amellett, hogy jó pár dolgot elmond a Marsról és a készülő expedícióról, felvázolja, milyen lehetőségeik vannak az űrkutató embereknek a közeljövőben a Marssal kapcsolatban. Manapság hihetetlenül érdekes, miket képzeltek az emberek 20 éve, milyen optimizmussal szemlélték az űrkutatást. Mára ez az optimizmus megkopott, és örülhetünk, ha legalább halvány jele megmarad annak, hogy az ember nem mondott le végleg a kozmoszról. Sajnos egy készítőnek a neve sincs feltüntetve, és az interneten sem találni róla semmi adatot.

Ami a sci-fit szerető énemben megmaradt, azok a jövővel foglalkozó oldalak, pontosabban a különféle illusztrációk. Ezek szerint már gyerekkoromban is inkább vonzottak az űrhajók mint az autók. Bár nem rémlik, hogy valaha is űrhajós akartam volna lenni. Az viszont igen, hogy már a LEGO készletemből is űrhajót akartam építeni. 

Randaborítók

Ha már úgy is foglalkozom mindenféle szép borítóval, akkor miért ne kerülhetne elő a másik véglet. Magyar sci-fi borítók közt szép számmal találunk csúnyácska borítókat. Nem arról beszélek, hogy valakinek pl. nem tetszik Karakas András képe az 52-es Galaktikán, vagy vakaródznia kell Korga György egy-egy furcsa képétől. Itt az igazán, egyöntetűen gagyinak nevezhető borítókról van szó. Ebből nyújtok át most egy csokorra valót.

Kezdjük mondjuk egy gyöngyszemmel, ami bebizonyítja nekünk, hogy a számítógépes grafika a kilencvenes években azért tartogatott meglepetéseket:

bárgyú agyagbabák és egy fura robotkutya

De itt van pl. Clarke regényének egy szintén remek beszabott borítója: 

a gonosz robot, a szegény lány és a duzzadó
karú főhős - kár hogy ilyen nincs a könyvben

A csúnya borítók terén a Phoenix Kiadó viszi a díjat, több regényborítójuk is mosolyt csal az ember arcára:

a karból kinőtt lézer és egy gyík?

ki fél kitől jobban?

Utolsónak pedig íme William Gibson regényének borítója, melyen - ha már cyberpunkról beszélünk - egy kurzor nyila is helyet kapott:

ahogy a Tronban mondták:
"szétpixelezés!"

De hogy ne csak a magyarok vérét szívjuk, az angolszász világban is kerültek ki furábbnál furább borítók, ezzel foglalkozik a Good Show Sir blog. Enjoy!

Féljubileumi helyzetjelentés azoknak...

...akik nem látták/nem követik/nem érdekli őket a sci-fi borítós/képes blogom.

A minap a bejegyzések száma átlépte az ötvenet, így hát úgy döntöttem, egy kis bejegyzést rittyentek, reklám céljából, meg hogy megosszak pár érdekességet.

Kezdjük a statisztikával.

A legnépszerűbb a szovjet sci-fi képeslapok (ötlet véve innen), ami a retro miatt úgy látszik nagyon bejött.

A nyomában lohol (valószínűleg hamarosan lekörözi) blog második legnépszerűbb bejegyzése, a lengyel Jacek Yerkával foglalkozó poszt, és egyben ez a legnemzetközibb is. Nézték már (Mo-on kívül) Lengyelországból, az USA-ból, Oroszországból, Hollandiából, Litvániából, Olaszországból, Görögországból, Spanyolországból, Dániából, Brazíliából, Dél-Koreából, Új-Zélandról, sőt, még Vietnámból is, a teljesség igénye nélkül. Szóval vagy valami világ körüli kattingatós izével van dolgom, vagy valahova kikerült a link, vagy én nem tudom. Mindenesetre minden héten meglepődöm, mely országok kerülnek fel a blogstat listájára.

A harmadik a Gollancz minimalista borítói, ami nem egy új dolog, én már több helyen találkoztam vele a neten, de úgy látszik idehaza kevesen futottak bele. A negyedik a Csernus Tibor sci-fi munkásságát megmutató poszt, az ötödik pedig a Táncsics sorozat. Az egyébként érthető, hogy a magyar témájú ill. a különleges sorozatok vonzzák a látogatókat (Nabil Farouk sorozatának szűk egy hónap alatt több találata volt, mint a legtöbb tavalyi bejegyzésnek).

És hogy milyen tapasztalataim vannak?

Néha magyar sorozatokat nehezebb találni, mint külföldieket. Komolyan, van jó pár magyar sci-fi kiadvány, aminek nincs a neten (rendes méretű, bár ez még a jobbik eset) borítója. A magyar fanzinokról ne is beszéljünk... Szóval szívesen fogadok bármilyen segítséget, beszkennelt magazinfedőt, bármit. És a nehézség nem csak a képek fellelésében mutatkozik. Egy olyan embernek, mint nekem, aki viszonylag új még a hazai sci-fi közösségben, elég nehéz megértenie, mi miért úgy alakult, ahogy. Pl. ez a könyv, miért nem ebben a sorozatban jelent meg, vagy ki csinálta ezt a képet. A magyar illusztrátorokról egyébként alig van infó. Van olyan alkotó, akiről egy angol nyelvű honlapon és az ISFDB-n többet találtam, mint magyarul! Még Ámon Lászlóról se sokat lehet tudni az internet alapján, képei közül csak pár lelhető fel. Ez jellemző az egész magyar netes sci-fis jelenlétre: nincs egy átfogó adatbázis.

Elég sok angol nyelvű adatbázis létezik, és ha az ember kitartóan keres - és szerencsés -, a linkek közt más nyelvű adatbázisra is találhat (persze nem biztos, hogy értékelhető méretű képekre bukkan, de itt speciel most ez nem lényeg). És bármilyen meglepő, a gugli fordítója a főbb céloknak megfelel. Persze, nem mindig érthető, amit fordít, ráadásul az ember nem angol nyelvvel meg van lőve, még németül és spanyolul csak-csak megy (ciencia ficción revista, ezt megtanultam), de pl. ciril betűvel, neadj isten kínai írásjelekkel, vagy arabbal már nem olyan könnyű. Ehhez kapcsolódik az egyik legviccesebb és legidegesítőbb eset. Ugye írtam ezt a bejegyzést az arab könyvsorozatról. Az arab betűs szöveget bemásoltam a szerkesztőbe. Ami innentől csak jobbról balra volt hajlandó írni. Eltartott egy ideig, amíg mindent rendbe raktam.

És bár nehéz elhinni, de a bőség zavarában szenvedek. Még ha csak az angolszász oldalt nézzük, már akkor is. De a többi nemzet oldalán is. Ha találok mondjuk egy spanyol vagy olasz adatbázist, blogot, akármit, ott általában hatalmas mennyiségű infó van. És az ember ilyenkor mondja: igen, ide visszajövök, ezért meg ezért meg ezért. És máris megvan előre egy hónapra, mit kéne megmutatni. Persze mindig közbejön valami. Viszont ott van a ló másik oldala. Bizonyos nemzetek kiadványairól alig találni valamit. Egyik nagy nehézségem a szlovák. Itt van a szomszédban, mégis eddig csak annyit sikerült megtudnom (jellemzően az angol wikiről), hogy létezik ott egy magazin. De se borítóit nem találtam, se semmit. A nyelvvel az a baj, hogy hihetetlenül hasonlít a csehhez, azok a szavak legalábbis, amik alapján keresek. Már ha jól keres az ember, és nem csak áltatja magát.

Szóval az a lényeg, hogy én jól szórakozom. Rengeteg bemutatnivaló van. Egyébként mondtam már, hogy a saját szórakoztatásomra csinálom? De ha valaki segíteni akar, van egy jó tippje, vagy egyszerűen csak szeretné látni mondjuk a legnagyobb orosz sci-fi magazin borítóit, az szóljon bátran. Szívesen veszek minden hozzászólást.