Iain M. Banks kérdezz-felelek

Kicsoda ez a Banks?

Iain M. Banks skót sci-fi író volt, aki 1954-ben született és 2013 júniusában hunyt el rákban. Első regényét, ami a The Hungarian Lift-Jet címet kapta, 16 évesen írta. Persze nem ez jelent meg tőle, ez ugyanis A darázsgyár volt 1984-ben, ami azonnal hatalmas kritikai és közönségsikert hozott neki és elindította sikersztoriját. Összesen 15 nem sci-fi regényt írt, ezeket Iain Banks néven publikálta. De írt sci-fit, nem is keveset, összesen 12 regény jelent meg tőle Iain M. Banks név alatt. Sok díjat nyert vagy jelölték rájuk, sci-fi szempontból a két Brit SF-díja érdekes illetve a Hugo jelölése A száműzőért.

Nem neki van ez a sorozata, ez a Civilizáció vagy mi?

Kultúra, és igen, az első sci-fi regénye, az Emlékezz Phlebasra már ebben játszódik, mindössze három regényét nem helyezte ebbe a világba. Ez egy űropera, ahol a Kultúra egy magasan fejlett utópisztikus civilizáció, társadalomnak nem igazán lehetne nevezni, mert mindenki teljes mértékben egyenlő és szabad. Banks liberális elme volt, és ennek mentén a Kultúrában a polgároknak minden a rendelkezésükre áll, hogy kiteljesedhessenek. Hatalmas mesterséges intelligenciák, az ún. Elmék koordinálják a dolgokat, hold méretű űrhajók szelik az űrt és a Kultúra lakosságának jelentős része mesterséges világokon, ún. orbitálokon lakik.

Hát, nem tűnik valami izgalmasnak, mégis mi történhet egy utópiában?

Pedig az, mégpedig azért, mert Banks saját maga próbálja valahogyan megtalálni a saját utópiájának sötét oldalait vagy gyengéit. Éppen ezért a főszereplői szinte mindig a Kultúrán kívülről érkeztek – humanoidok vagy három lábú idegenek – és a regények konfliktusai a Kultúra valamilyen negatív oldalát hivatottak bemutatni. Az Emlékezz Phlebasra cselekménye például a Kultúra-Idiri háborúról, ennek az utópiának az utolsó háborújáról szól, a Fegyver a kézben a szupercivilizáció fejletlenebb fajokhoz való viszonyát veszi górcső alá, a Holtpont egy Kultúra elleni összeesküvés körül bonyolódik, a Nézz a szélbe pedig a Kontaktot, ennek az utópiának a hadseregét kritizálja, amikor eddigi legnagyobb fiaskójukat mutatja meg az olvasónak. A legutóbb idehaza megjelent kötet, a Közelkép szintén egy galaktikus háborún keresztül mondd el többet a Kultúra és más civilizációk viszonyáról.

Paul Youll borítója a Holtponthoz

Hohó, itt van hadsereg? Meg háború? Űrcsaták is vannak?

Igen, vannak, bár nem ezek teszik ki a fő vonalat a regényekben. És igen, van hadsereg, már ha az önállóan működő, egyszerre beszivárgó ügynökként és romboló fegyverként funkcionáló Kontakt tagokat annak lehet venni. Nekik is egy speciális egysége, a Rendkívüli Körülmények szekció hivatott a Kultúrát érintő „piszkos ügyekkel” foglalkozni. Lényegében ők azok, akiknek köszönhetően az utópia fenn tud maradni.

És ha most akarok elkezdeni Bankset olvasni, mivel kezdjem? A legelső sci-fijével?

Nem ajánlom, ugyanis az még kifejezetten magán viseli a kezdő sci-fi írók gyermekbetegségeit. Banks hajlamos túlírni a könyveit, és az Emlékezz Phlebasra is ilyen, bár tény, hogy minden van benne, ami élvezetes a későbbiekben. Kezdésnek ajánlom A játékmestert, ez egy moralizáló sci-fi, ami rövid és betekintést enged a Kultúra gondolkodásmódjába. Utána jöhet nyugodtan a Phlebas, aztán érdemes a hazai megjelenés sorrendjében haladni: Fegyver a kézben, Holtpont, Nézz a szélbe.  Utóbbi talán a legjobban sikerült Banks sci-fi. De remek kezdés lehet a Közelkép is, az ugyanis mindenféle előismeret nélkül is élvezetes, már csak azért is, mert igazi színes-szélesvásznú űropera. Ide tartozik még az Anyag és az Ellentétek, de ezek sajnos nem a legjobb könyvek, mindkettőben túlteng a királydráma és az ármánykodás. Persze aki szereti ezt, az itt is jól fog szórakozni.

Említetted, hogy van nem csak Kultúra sci-fije is. Azok milyenek?

A Sötét háttér előtt egy sci-fi Odüsszeia, a főhősnő egy nyüzsgő naprendszerben utazik keresztül-kasul, ebben kifejezetten sok az akció, bár nem olyan filozofikus, mint egy-egy Kultúra kötet. A száműző klasszikus űropera Banks sajátos jegyeivel megtöltve, hatalmas űrhajók, idegenek és minden, amit egy sci-fi olvasó szerethet. A 2013-ban kiadott Félemmetes géjpezet pedig egy rövid könyv, sokak szerint az egyik legélvezetesebb Banks: itt elszakad az űroperából és egy négy szálon futó történetben mutatja be a távoli jövő Földjét, ami elfordult az űrutazástól.

Mark Salwowski borítója a Holtponthoz

Banksi jegyek?

Úgy mint az űrhajók fura vagy vicces nevei, mint a Csavard lazára vagy a Logikát Keresek, Ne Taposs Rám, a hatalmas BDO-ok (Big Dumb Object) azaz óriási mesterséges űrbéli építmények, mint a több kilométeres Rendszerközi Hajók vagy az Orbitalok, de akár az Anyag hagymabolygóját is említhetnénk. Banksi sajátosság az állandóan csipkelődő, panaszkodó drón, ami vagy aki sokszor megy a főszereplő idegeire, ennek ellenére mégis szerethetőek. Az Elmék játszmái is ide tartoznak, ahogy a már-már szuperképességű Kontakt ügynökök machinációi is. És persze a furábbnál furább idegen lények, akiktől nyüzsög a Galaxis, elég csak a háromlábú homomdákra vagy mellkasukon is karral rendelkező, macskaszerű kelgirekre gondolni.

Aha. Akkor magyarul minden könyve megjelent.

Nem, sci-fiből még egy, a The Hydrogen Sonata vár a megjelenésre, de Banks hazai kiadója, az Agave jövőre kihozza ezt is. Hogy a szépirodalmi könyveivel mi a helyzet, az jó kérdés, A darázsgyár ugyan megjelent idehaza, de kérdés, lesz-e más az M nélküli Bankstől.

És film?

Nos, rebesgetni mindent rebesgetnek, de még semmi sincs. De ha gondolod, nézd meg ezt a fan videót, ami a Kultúra szellemiségét idézi:

Dűne kérdezz-felelek

Még 2013-ban jelent meg a mára már megszűnt Fantazmo oldalán egy kérdezz-felelek jellegű cikkem Frank Herbert Dűne univerzumáról, ugyanis a történet eredetileg 1963-ban jelent meg Dune World címen, folytatásokban, ezt dolgozta át Herbert és adták ki később, 1965-ben egy regényként. Szóval 2013-ban is és most, 2015-ben is 50 éves jubileumot ünnepelhet a Dűne világa, ennek apropóján közlöm most itt a cikket, ezzel együtt pedig elindítom a korábban máshol megjelent, de azóta az internet martalékává vált cikkeim, kritikáim újraközlését itt, a blogomon. Kellemes olvasást!

John Schoenherr illusztrációja a Dűnéhez

Mindenki ezt emlegeti, de mi ez a Dűne egyáltalán?

Ez egy science fiction regény, amit Frank Herbert írt. A regény az Arrakis nevű sivatagbolygón játszódik, amit lakói, a fremenek Dűnének neveznek. Ide érkezik Paul Atreides a szüleivel mint hűbérúr, ám elárulják őket, és a fiú anyjával a sivatagba menekül. Itt ismeri meg a homokférgeket istenként tisztelő népet és válik prófétájukká, egyszersmind jövőbelátó félistenné. A folytatásos Dune World-öt 1964-ben jelölték Hugóra, elnyerni viszont csak a Dűnének sikerült, igaz, a Nebulával együtt.

De nem csak ez az egy kötet van, ugye?

Nem, Herbert maga is írt öt folytatást: A Dűne messiása, A Dűne gyermekei, A Dűne istencsászára, A Dűne eretnekei és A Dűne Káptalanház címűeket. Ezek közül az első kettőben Paul még fontos karakter, később azonban utódainak a történetét meséli tovább az író. Ezekben már egyre több a morálfilozófiai, vallási és politikai probléma, a szereplők gyakran szavakban ütköztetik nézeteiket, nem tettekben, ezért sokan már nem is szeretik őket – másoknak viszont pont emiatt lett kedvence valamelyik folytatás.

Várjál, én láttam könyveket Dűne címkével, amiket nem Frank Herbert írt.

Igen, a fia, Brian Herbert és a szintén sci-fi író Kevin J. Anderson írt több regényt a Dűne világához. Frank Herbert még életében dolgozott együtt a fiával, a Man of Two Worlds című regényt együtt írták. Frank halála után megtalálták a feljegyzéseit és a be nem fejezett Dűne-sorozat utolsó kötetének vázlatait. Ezek alapján Brian Herbert és Anderson először előzményköteteket írtak, aztán a Butleri Dzsihádot, az emberek és gépek ősi háborúját dolgozták fel, majd pedig A Dűne vadászai és A Dűne homokférgeivel befejezték az eredeti sorozatot. Megoszlanak a vélemények, mennyire illenek ezek Frank Herbert szellemiségéhez, sokan nem is hajlandóak elolvasni, amit a két szerző összehozott (és hoz össze a mai napig, hiszen sorra írják a "Dűne spin-offokat").

Kyle MacLachlan az 1984-es Dűnében

Aha. Szerintem inkább megvárom a filmváltozatot, lesz az is, nem?

Nos, évről évre felbukkan az ötlet, hogy új Dűne filmet készítenek, de ez valószínű még sokáig nem fog elkészülni. [Update: Denis Villeneuve készít új adaptációt, első részét 2020-ban mutatják be] Eddig is többen feldolgozták már a regényt és a folytatásait. Az elsőt 1973-ban akarta elkészíteni Alejandro Jodorowsky filmrendező, későbbi képregénykészítő, az ő változatában szerepelt volna Salvador Dali, a látványt Chris Foss sci-fi illusztrátor és H. R. Giger, az Alien megálmodója készítette volna, a zenéjét pedig a Pink Floyd szolgáltatta. Ebből végül nem lett semmi, de készítettek egy dokumentumfilmet a projektről, amit nálunk 2014 januárjában mutattak be egy filmfesztiválon (itt írok is róla). Aztán 1984-ben David Lynch-nek sikerült végül tető alá hoznia egy adaptációt. Ez a változat hatalmasat bukott, egyrészt Lynch változtatásai nem tudták visszaadni az eredeti regényt, másrészt a látványvilág és a film történetmesélése annyira idegen a populáris filmeket kedvelő közönségtől, hogy a mai napig sokan inkább csak egy merész próbálkozást látnak benne. Ráadásul a filmet olyan mértékben megvágták, hogy Lynch később le is vetette a nevét a stáblistáról. Pedig igen díszes szereplőgárda vonul fel benne, Jürgen Prochnow játssza Paul apját, Leto herceget, Patrick Steward, mindenki Picard kapitánya Paul tanítóját, Max von Sydow a fremenek egyik vezetője, magát Pault Kyle MacLachlan formálja meg. Sőt, még Sting is feltűnik a filmben mint gonosz Harkonnen.

Valami rémlik, mintha a televízióban adták volna, de az elég modern volt.

Valóban, 2000-ben a Sci-Fi Chanel (ma SyFy) bemutatott egy háromrészes minisorozatot, amiben a húzónév Willaim Hurt volt. Ez a változat hűbben követi a regényt, a látványvilága modernebb, igyekezett átadni a Dűne kissé arabos világát. Bár a kritikusok szerint ez sem az igazi Dűne-élmény, a folytatása, amit 2003-ban mutattak be, már sokkal jobban eltalált. Ez A Dűne messiásának és A Dűne gyermekeinek a történetét dolgozza fel, és James McAvoy – az X-Men: Az elsők Charles Xaviere – alakítja Paul fiát, II. Letót. A készítők itt sikeresen oldották meg, hogy a filozófiai kérdések és a politikai intrikák megfelelő mennyiségben legyenek jelen, és a szereplők is remekül formálták meg karaktereiket, sőt, egyesek még jobban is, mint az előzményben. Ha nem akarsz elolvasni közel ezer oldalt, akkor ezt a két sorozatot érdemes megnézned.

Julie Cox (Irulan), Alec Newman (Paul) és Daniela Amavia (Alia) A Dűne gyermekei minisorozatban

OK, már csupán azt nem értem, mitől olyan fontos ez a sorozat? Nekem elsőre kicsit olyannak tűnik, mint a Trónok harca sci-fiben.

Először is érdemes megjegyezni, hogy az első kötet a hatvanas években jelent meg, és teljesen más hangot ütött meg, mint a legtöbb sci-fi előtte: egy intelligens és figyelmet igénylő könyvről van szó, aminek a főhőse egy vívódó messiás. A regény nagyon sok embernek – nem csak sci-fi íróknak, sőt, nem csak sci-fi olvasóknak – volt meghatározó élménye egészen a mai napig, sokan ehhez a regényhez mérik az egész science fictiont. (Elég annyi, hogy Lucas innen vette a Tatooine ötletét.) A folytatások aztán csak még inkább ráerősítettek erre a kultuszra, hiszen Herbert továbbgondolta a hőse, Paul és utódai dilemmáit, a jövőbelátás problémáját, a vallás és politikai összefonódását – ezzel kifejezetten egyedit alkotott a sci-fiben, mert ilyen komplexen még senki nem foglalkozott a témával –, az egyén történelemformáló erejét és számos filozófiai kérdést. Szereplői nem papírfigurák, gondolataik komplexek, és bár úgy tűnik, sokszor túlgondolják a problémákat, mégis ez teszi a regényfolyamot annyira érdekessé, hiszen az olvasót is gondolkodásra készteti. A sci-fi háttér sem egyszerű klisé, bár egy számítógépeket elutasító feudális birodalomról van szó, mégis Herbert világa sci-fi, mert sok olyan elem van benne, amitől elhisszük, hogy a jövőben járunk. Végezetül pedig ott van maga a Dűne bolygója, a hatalmas homokférgekkel, a vízfegyelemmel és megannyi elemével, amitől az egész egy hatalmas, bonyolult rendszerré válik, ami él és lélegzik, majdhogynem érezzük a sivatagi szelet és a homokot a lapokon.

Nem vagy te egy kicsit túl lelkes?

Dehogynem. De szerintem ha elolvasod a regényt, te is az leszel, és ha szerencséd van, beszippant, és meg sem állsz az utolsó kötetig.

Jantner János borítója A Dűne eretnekeihez